Magy Immunol/Hun Immunol 2004;3(3):2.

TISZTELT KOLLÉGANŐK ÉS KOLLÉGÁK, KEDVES OLVASÓK!

 

Szeretettel meghívjuk Önöket a Magyar Immunológiai Társaság XXXIV. Vándorgyűlésére, Szegedre. Örömünkre szolgál, hogy az idei év hátralévő része, vándorgyűlésünk mellett is bővelkedik az immunológusok számára fontos eseményekben, hiszen az ősz folyamán több nemzetközi kongresszus hazai megrendezésében is közreműködünk. Bízunk abban, hogy a Magyar Immunológiai Társaság hagyományos évi kongresszusa is jól illeszkedik ebbe az immunológiai „nagy menetbe”.

Büszkék vagyunk arra, hogy érdeklődésükkel egyre többen tisztelik meg konferenciánkat és a bejelentett előadások, poszterek magas színvonala alapján elmondhatjuk, hogy rendezvényünk szakmai értéke idén is kimagasló lesz.

A kongresszus fő témája az immunológiai folyamatok szabályozása, különös tekintettel a T-szabályozó sejtek szerepére. Az első nap programja – immár hagyományosan – neves külföldi meghívott előadók részvételével, angol nyelven zajlik. Évek óta feladatunknak tekintjük, hogy minél több megszólalási lehetőséget adjunk fiatal kutató kollégáinknak, ezért idén is nagyszámú poszterelőadás megtartására adunk lehetőséget. A tudományos program mellett fontos esemény lesz a MIT vezetőségválasztó közgyűlése is.

A tudományos munka és a vándorgyűlés szakmai kiállítása mellett az őszi Szeged is sok látnivalóval várja vendégeit, az esti társasági rendezvények pedig kellemes kikapcsolódást, kötetlen baráti együttlétet ígérnek.

Szeretettel várja Önöket Szeged, a napfény városa!

prof. dr. Szekeres-Barthó Júlia, a MIT elnöke
dr. Kacskovics Imre, a MIT főtitkára
prof. dr. Kemény Lajos, a kongresszus elnöke,
Szegedi Tudományegyetem,
Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika