Magy Immunol/Hun Immunol 2004;3(1):40-4.

EREDETI KÖZLEMÉNYEK

Az intracitoplazmatikus citokinek meghatározásának klinikai jelentősége dermatomyositisben

dr. Aleksza Magdolna (levelező szerző), dr. Sipka Sándor, Dankó Katalin, Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Regionális Immunológiai Laboratórium, 4004 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22., telefon/fax: (52) 414-969, e-mail: magdi@iiibel.dote.hu, dr. Szegedi Andrea, Bőrgyógyászati Klinika, dr. Antal-Szalmás Péter, Klinikai Kémiai és Molekuláris Patológiai Intézet


ÖSSZEFOGLALÁS

BEVEZETÉS – Egyre bővül azoknak a kórképeknek a száma, ahol a betegség patogenezisének hátterében a citokintermelés egyensúlyzavara, a megváltozott Th1/Th2 arány áll.
BETEGEK ÉS MÓDSZEREK – A szerzők a citokin-profil változásának monitorozására aktív és inaktív dermatomyositises betegek mintáit vizsgálták, egy általuk kidolgozott gyors áramlási citometriás módszerrel, amely alkalmas a perifériás vérben található CD4+ és CD8+ sejtek citokintartalmának detektálására.
EREDMÉNYEK – Aktív dermatomyositisben mind a CD4+, mind a CD8+ sejtek IFN-g-expressziója szignifikáns csökkenést mutatott az egészséges kontrollok adataihoz képest; ha a beteg remisszióba került, ez a csökkenés eltűnt, illetve mérséklődött. Inaktív dermatomyositisben a sejtek IL-10-expressziója fokozódik, míg az intracitoplazmatikus IL-4 és a szolúbilis citokinek esetében nem található érdemi különbség a két betegpopuláció adataiban.
KÖVETKEZTETÉSEK – Az eredmények alapján fel-tételezhető, hogy a perifériás vér citokinváltozásai hozzájárulhatnak a betegség patomechanizmusá-hoz, az aktív és az inaktív stádiumok változásához.

aktív és inaktív dermatomyositis, intracelluláris és szolúbilis citokinek, perifériás vér

Érkezett: 2002. november 10. Elfogadva: 2003. május 18.


 

A CD4+ T-helper (továbbiakban Th) és a CD8+ T-citotoxikus (Tc) sejteket eltérő citokinmintázatuk alapján különböző szubpopulációkra osztjuk1.

A Th1 típusú lymphocyták elsősorban tumornekrózisfaktor- (TNF-) b-t, interferon- (IFN-) g-t és interleukin-2-t (IL-2) termelnek. Ezek a citokinek a celluláris immunválasz beindításáért és fenntartásáért felelősek; szerepük elsősorban a késői típusú túlérzékenységi reakciókban igazolt. A Th2 típusú lymphocyták karakterisztikus citokinjei közé soroljuk az IL-4-et, IL-5-öt, IL-6-ot és az IL-13-t, amelyek a B-sejtek aktivációjában, az ellenanyag-termelés regulációjában játszanak fontos szerepet; elősegítik a hízósejtek és az eosinophil granulocyták proliferációját.

A még el nem kötelezett, úgynevezett Th0-sejtek képesek mind a Th1, mind a Th2 típusú citokinek – elsősorban az IFN-g, az IL-2, az IL-4, az IL-5 – termelésére; Th1-irányú differenciációjukat az antigénprezentáló sejtek által termelt IL-12 és az ennek következtében felszabaduló IFN-g, Th2 irányba pedig a hízósejtek, a basophil granulocyták, az NK-T sejtek és az egyes CD4+ szubpopulációk által termelt IL-4 segítik elő2.

Az IL-10 citokin termelése nem kapcsolódik ilyen egyértelműen csak a Th1 vagy a Th2 szubpopuláció sejtjeihez. Egerekben csak a 2-es típusú T-sejtek termelik az IL-10 molekulát, ez a Th1 eredetű IL-2- és IFN-g-szekréciót befolyásolja, de nincs hatással a Th2 sejtek IL-3-, IL-4- és IL-5-termelésére3. Ezzel szemben Del Prete és munkatársai humán Th1 és Th2 sejtklónokban egyaránt megtalálták az IL-10 mRNS-ét, és mindkét sejttípus tenyészetének felülúszójából kimutatták az IL-10-et; az IL-10 gátolta a klónok proliferációját és citokintermelését4. A klasszikus, tankönyvi besorolások azonban az IL-10-et humán rendszerben is Th2 típusú citokinnek tekintik5.

A Th1 és a Th2 sejtek által szekretált citokinek (elsősorban az IL-4 és az IFN-g )5 kölcsönösen gátolják egymás működését, ezzel jelentősen képesek befolyásolni az immunológiai folyamatokat. Emiatt fontos tudnia a klinikusnak, hogy számos betegség hátterében a citokintermelés egyensúlyzavara áll; a megváltozott Th1-Th2 citokinprofil fontos szerepet játszhat a betegségek patogenezisében, és a diagnózis felállításában is segítséget nyújthat. Th1-dominanciát írtak le az irodalomban számos szervspecifikus autoimmun betegségben, így például autoimmun diabetes mellitus, sclerosis multiplex6, Crohn-betegség7, psoriasis8, haemophagocyticus lymphohistiocytosis9, rheumatoid arthritis10, akut graft versus host reakció11 esetén. A terhesség során bekövetkező immunológiai változások fontos része a Th2 sejtek arányának növekedése, míg fenyegető vetélés esetén a Th1-Th2 arány a Th1 sejtek irányába változik12. Az atópiás-allergiás megbetegedések13, valamint a szisztémás lupus erythematosus egyes alcsoportjai esetén14 Th2-dominancia igazolható, ugyanúgy, mint szeptikus állapotban, ahol az emelkedett Th2-arány felelős a sejtes immunreaktivitás csökkenéséért15.

A citokinek patológiai szerepének megismerése elvi lehetőséget teremt a kóros funkciót betöltő citokinek kiiktatására, ezzel párhuzamosan a patogenezis folyamatának megszakítására; emellett a perifériás Th1-Th2 arány meghatározása – intracitoplazmatikus citokinfestés segítségével – a terápia hatékonyságának követésére is szolgálhat.

Munkánk során aktív és inaktív dermatomyositisben szenvedő betegcsoport intracitoplazmatikus IFN-g, IL-4 és IL-10 expresszióját, valamint a szolúbilis formák koncentrációját mértük. Arra is választ kerestünk, miként változtatja meg az alkalmazott kezelés a citokinmintázatot, változik-e a citokinek expreszsziója a beteg remisszióba kerülésekor.

 

Betegek

Vizsgálataink kontrolljaként 32 egészséges egyén CD4+ és CD8+ lymphocytáinak citokinprofilját határoztuk meg. A kontrollok közül nyolc férfi és 24 nő volt [átlagéletkor: 30,9±9,1 év (20–56 év)].

A vizsgált 49 dermatomyositises beteg a DEOEC III. sz. Belgyógyászati Klinikájának rendszeresen gondozott betegei, az ő diagnózisukat Bohan és Peter kritériumrendszere16 alapján állítottuk fel. A vizsgálat időpontjában a 49 betegből 29 aktív, 20 inaktív stádiumban volt. A betegség aktivitását az izomerő csökkenése, a gyorsult vörösvértest-süllyedés, az emelkedett kreatininkináz- (CK-) és/vagy laktát-dehidrogenáz- (LDH-) szint alapján diagnosztizáltuk. Akkor tekintettük teljes remisszióban lévőnek a beteget, ha nehézség nélkül el tudta végezni a proximális végtagizmok mozgását igénylő feladatokat, emellett a CK- és LDH-érték is a normáltartományba esett.

Az aktív betegek esetében a férfi/nő arány 11/18 volt [átlagéletkor: 45,7±14,4 év (13–73 év)]; a 20 inaktív betegből öt férfi és 15 nő volt [átlagéletkor: 47,7±13,1 év (24–73 év)] (1. táblázat).

1. táblázat. Aktív és inaktív stádiumban lévő dermatomyositises betegek általános adatai és autoantitest-pozitivitása

 aDM (n=29) iDM (n=20)


Életkor (év)45,7±14,4 47,7±13,1
        (átlag + SD, min.-max.) 13–73 24–73
Férfi/nő arány 11/18 5/15
CK (U/L)213 73
        (medián, min.-max.) 21–8770 22–162
LDH (U/L)632 355
        (medián, min.-max.) 216–2443 257–604
Anti-DNA-pozitivitás aránya 4/29 4/20
Anti-ENA-pozitivitás aránya 4/29 2/20
Anti-Jo-1-pozitivitás aránya 1/29 0/20
ANF-mintázat jelenléte HEp-2 sejteken10/29 9/20


ADM: aktív dermatomyositis, ANF: antinukleáris faktor, ENA: extrahálható nukleáris antitest, CK: kreatinkináz, iDM: inaktív dermatomyositis, LDH: laktát-dehidrogenáz

 

Módszerek

Az intracelluláris citokinek festését heparinnal alvadásgátolt vérből végeztük, a Becton Dickinson cég „Intracellular Staining Procedur”-ja szerint. Mivel a nyugvó lymphocyták citokintartalma alig detektálható, ezért a sejteket négy órán keresztül stimuláltuk 25 ng/ml forbol-miristat-acetat (PMA) (SIGMA) és 1 ng/ml Ionomycin (SIGMA) segítségével, 37 °C-os termosztátban, 5%-os CO2-koncentráció biztosítása mellett. A termelődött citokinek kiürülését a Golgi-készülékből Brefeldin-A-val (10 µg/ml) (SIGMA) gátoltuk. A stimulálást követően először a sejtfelszíni CD4 és CD8 molekulákat jelöltük 15 µl quantum red-del konjugáltatott anti-CD4, illetve -CD8 monoklonális ellenanyaggal (mEa) (SIGMA) (30 percig, szobahőmérsékleten, sötétben). Ezt követően az erythrocytákat lizáltuk, fixáltuk a sejteket (Becton Dickinson FACS lizáló oldattal, 10 percig, szobahőn, sötétben), majd a sejtmembránt permeabilizáltuk (Becton Dickinson, FACS permeabilizáló oldattal, 10 percig, szobahőmérsékleten, sötétben). A sejtmembrán át-járhatósága teszi lehetővé, hogy az intracelluláris IFN-g-t, IL-4-et és IL-10-et specifikus mEa-ok segítségével azonosítsuk [FITC-cel jelölt anti-humán-IFN-g mEa, és phycoerithreinnel (PE) konjugáltatott anti-humán-IL-4 mEa, Becton Dickinson, 20 µl; PE-vel jelölt anti-humán-IL-10 mEa, Caltag, 10 µl; 30 perc inkubálás szobahőmérsékleten, sötétben]. Végül a sejteket 1%-os paraformaldehid-oldattal fixáltuk.

A mintákat Coulter EPICS XL-4 áramlási citométerrel mértük le és értékeltük. A T-helper, illetve a T-citotoxikus lymphocytákat fényszórási paramétereik és sejtfelszíni CD4-, illetve CD8-pozitivitás alapján azonosítottuk, minden mintából legalább 5000 sejtet vizsgálva meghatároztuk a jelölt citokineket expreszszáló CD4+ vagy CD8+ sejtek százalékos arányát, következtettünk a különböző lymphocyta-szubpopulációk arányára.

A szekretált citokinek koncentrációjának meghatározása klasszikus ELISA technikával történt (Pharmingen, anti-humán OptEIA ELISA setek).

Az anti-DNA-, anti-ENA- és anti-Jo-1-meghatározások a Cogant cég ELISA-tesztjeivel történtek. Az ANF-vizsgálatokat tenyésztett HEp-2 sejteken indirekt immunfluoreszcens módszerrel végeztük.

 

Statisztikai analízis

A kapott eredmények eloszlását Kolmogorov–Szmirnov-teszttel végeztük, a szignifikanciaszintek meghatározására kétmintás t-próbát, valamint Mann–Whitney-tesztet alkalmaztunk.

 

Eredmények

Az egészséges kontrollok (n=32) CD4+ lymphocytáinak 22,1±6,3%-a (átlag ± SD) expresszált intracitoplazmatikus IFN-g-t, 0,6±0,5%-a IL-4-et és 2,8±4,1%-a IL-10-et. A CD8+ citotoxikus T-sejtek 43,4±8,4%-a IFN-g-t, 0,6±0,7%-a IL-4-et, 3,7± 4,3%-a pedig IL-10-et expresszált (2. táblázat). Rendkívül alacsony volt tehát azoknak a sejteknek a százalékos aránya, amelyek IL-4-et expresszáltak (ez átlagosan 5000 sejtből alig 30 IL-4+ sejtet jelentett), a pozitív sejtek a negatív populációtól nehezen voltak elválaszthatók, ezért a kapott eredményeket óvatosan szabad értékelni.

2. táblázat. Az aktív és inaktív dermatomyositises betegeknél meghatározott intracitoplazmatikus és szolúbilis citokinszintek eredménye, összevetve az egészséges kontrolloknál meghatározott adatokkal.

 Kontroll (n=32) aDM (n=29)
Átlag ± SD
piDM (n=20)
Átlag ± SD
p


IFN-g+/CD4+ (Th1) (%) 22,1±6,3 10,6±7,1 p<0,01 22,7±10,1 ns
IL-4+/CD4+ (Th2) (%) 0,6±0,5 1,0±1,1 ns 0,3±0,4 ns
IFN-g+/CD8+ (Tc1) (%) 43,4±8,4 24,4±16,5 p<0,01 33,3±17,5 ns
IL-4+/CD8+ (Tc2) (%) 0,6±0,7 0,7±0,6 ns 0,7±0,9 ns
IL-10+/CD4+ (%) 2,8±4,1 5,0±10,6 ns 6,5±5,6 p=0,04
IL-10+/CD8+ (%) 3,7±4,3 6,04±6,2 ns 8,9±6,7 p=0,01
Szolúbilis IL-4 (pg/ml) 5,5±11,0 12,3±17,0 ns 21,7±42,1 ns
Szolúbilis IL-10 (pg/ml) 6,9±7,1 29,6±61,4 ns 9,6±14,8 ns
Szolúbilis IFN-g (pg/ml) 14,8±16,5 15,4±21,9 ns 22,6±44,4 ns


aDM: aktív dermatomyositis, iDM: inaktív dermatomyositis, IFN: interferon, IL: interleukin, ns: nem szignifikáns

A szolúbilis IL-4-, IL-10- és IFN-g-koncentrációkat ELISA technikával határoztuk meg, a kontrollok esetében kapott adatokat a 2. táblázat mutatja.

Vizsgálatainkba 29 aktív stádiumban lévő dermatomyositises [CK medián: 213 U/L (21–8770 U/L); LDH medián: 632 U/L (216–2443 U/L)] beteget vontunk be. Az autoantitest- (anti-DNA, anti-ENA, ANF) meghatározások eredményét az 1. táblázat mutatja.

Aktív dermatomyositis (aDM) esetén mind a CD4+, mind a CD8+ sejtek IFN-g-expressziója szignifikánsan csökkent az egészséges kontrolloknál mért eredményekhez képest (IFN-g+/CD4+: 10,6±7,1% versus 22,1±6,3%, p<0,01; IFN-g+/CD8+: 24,4± 16,5% versus 43,4±8,4%, p<0,01). A kontrollok adataival való összevetés után az intracitoplazmatikus IL-4 és IL-10 expressziója sem a Th, sem a Tc sejtekben nem mutatott szignifikáns eltérést. A vizsgált szolúbilis citokinek közül az IL-4 és az IL-10 mutatott emelkedett koncentrációt, de a nagy szórások miatt itt sem találtunk szignifikáns eltérést (2. táblázat).

Inaktív dermatomyositisben [CK medián: 73 (22–162 U/L); LDH medián: 355 (257–604 U/L)] az autoantitestek jelenléte az aktív stádiumban lévőkhöz hasonló képet mutatott (1. táblázat).

Inaktív dermatomyositisben (iDM) az IFNg+/CD4+ Th1 sejtek százalékos aránya hasonló volt a kontrollokéhoz (22,7±10,1%). A CD8+/IFNg+ Tc1 sejtek százalékos aránya bár még alacsonyabb, és nem érte el az egészséges kontrollokban mért átlagot, azonban az aktív stádiumú betegek adataihoz viszonyí- tott emelkedés miatt az egészségesekhez viszonyít- va eltűnt a szignifikáns csökkenés (aDM: 24,4± 16,5%; iDM: 33,3±17,5%; egészséges kontrollok: 43,4±8,5%). Az intracitoplazmatikus IL-4 sem a CD4+, sem a CD8+ sejtekben nem mutatott szignifikáns emelkedést vagy csökkenést a kontrollok hasonló adataihoz képest, míg az intracitoplazmatikus IL-10-expresszió kifejezetten emelkedett mind a Th, mind a Tc sejtekben (CD4+/IL-10+: 6,5±5,6% vs 2,8±4,1%, p=0,04; IL-10+/CD8+: 8,9±6,7% vs 3,7±4,3%, p=0,01) (2. táblázat).

A szolúbilis IL-4, IL-10 és IFN-g esetében inaktív dermatomyositisben sem találtunk eltérést a kontrollban mért adatokhoz képest (2. táblázat).

 

Megbeszélés

Az intracitoplazmatikus citokinek kimutatásán alapuló, a Th1/Th2 arány meghatározására alkalmas áramlási citometriás módszerünk megfelelőnek látszik a különböző autoimmun betegségeket kísérő Th1/Th2 arány változásának monitorozására.

Vizsgálataink eredményeképpen megállapíthatjuk, hogy az aktív dermatomyositises betegek esetén mind a Th1, mind a Tc1 lymphocyták százalékos aránya szignifikáns csökkenést mutat a kontrollok esetében mért értékekhez képest, míg inaktív stádiumban az IL-10-expresszió fokozódása tapasztalható.

Dermatomyositis kapcsán a perifériás vér lymphocytáinak citokinmintázatáról nincsen irodalmi adat; immunhisztokémiai módszerrel az izomban található citokinmintázatról vagy a szérumcitokinszintek meghatározásáról írnak. Lundberg és munkatársai öt dermatomyositisben, öt polymyositisben és öt IBM-ben (inclusion body myositis) szenvedő beteg izombiopsziáiban vizsgálta immunhisztokémiai módszerrel a különböző citokinek jelenlétét17. Ellentétben az egészséges kontrollok mintáival, minden betegnél találtak IL-1a-pozitivitást az izomban található különböző értípusok endothelsejtjeiben, valamint a mononukleáris inflammatorikus sejtekben, illetve azok környezetében. Az IL-1b-t az érfalakban nem tudták kimutatni, de 10 beteg esetében megjelent az inflammatoricus sejtekben. A vizsgált TGF-b-1–3 citokinek valamennyi beteg esetében – bár külön-böző helyeken, de – jelentős pozitivitást mutattak. IFN-g-t hat, IL-10-et öt esetben sikerült kimutatni, míg az izombiopszia sejtjeiben az IL-4 nem expresszálódott. Összességében a szerzők nem találtak érdemi különbséget a három betegcsoport között.

A szolúbilis citokinek koncentrációjából messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, hiszen a kapott eredményeket befolyásolja a minta tárolásának módja, a citokinek rövid felezési ideje, az uptake gyorsasága, valamint a szérumban található blokkolófaktorok jelenléte.

Hagiwara és munkatársai 1996-ban ELIspot technikát alkalmazva mutatták ki polymyositisben és dermatomyositisben az IFN-g-t termelő sejtek csökkenését, valamint csak polymyositisben az IL-10-et termelő sejtek számának emelkedését18. A poly- és dermatomyositis összevetése kapcsán eredményeik szerint dermatomyositisben a perifériás vérben csökken az IL-2-t termelő sejtek száma, s emelkedik az IL-6-ot termelő sejtek száma; aktivitásfüggést csak az IFN-g-val kapcsolatban tudtak kimutatni.

Munkánk során a betegség aktivitásának megfelelően mind a CD4+ Th, mind a CD8+ Tc sejtek csökkent IFN-g-expresszióját sikerült kimutatni. A Th1/ Th2 arány eltolódása a Th2 irányba tehát relatív, mert nem a Th2 típusú sejtek számának emelkedését, hanem a Th1 típusú sejtek arányának csökkenését tapasztaltuk. Mérési eredményeink azt mutatták, hogy az aktív stádiumban jelen lévő expressziócsökkenés a CD8+ sejtek esetében jelentősen mérséklődik, míg a Th sejtekkel kapcsolatban – ha a beteg remisszióba kerül – el is tűnik. Ezzel párhuzamosan az inaktív stádiumú betegek CD4+ és CD8+ sejtjeinek IL-10-expressziója fokozódott. Az IL-10 gátolja a különböző citokinek – többek között az IFN-g, IL-4, IL-5, IL-13 – termelődését; számos sejtféleség esetében gátolja a növekedési faktorok, kemokinek termelődését, és ezáltal szabályozó működést fejt ki többek között az autoimmun folyamatokra vagy az allergiás megbetegedésekre19.

Eredményeinket fluoreszcens monoklonális ellenanyaggal jelölt, intracitoplazmatikus citokineket expresszáló lymphocyták – áramlási citométerrel vizs- gált – paraméterei alapján kaptuk. Az irodalomban leírt, ELISA technikával szerzett tapasztalatok mellett egyre inkább tért hódít az egyes citokineket kódoló génszakaszokról készült mRNS kimutatása, PCR segítségével. Ez utóbbi két módszerrel szemben, az áramlási citometria biztosította előny, hogy az egyedi sejt szintjén tudjuk a Th1-Th2 citokin expresszióját meghatározni, továbbá nincs szükség a sejtek előzetes szeparálására, hanem teljes vérből történhet a mérés. Mindamellett a három módszer – egymást mintegy kiegészítve – a citokintermelés három egymást követő fázisát monitorozza, így együttes alkalmazásukkal szeretnénk minél többet megtudni a különböző betegségek hátterében fennálló Th1-Th2 egyensúlyzavarról, elsősorban az autoimmun kórképekkel kapcsolatban.

Irodalom

  1. Thomas MJ, Kemeny DM. Novel CD4 and CD8 T-cell subsets. Allergy 1998;53:1122-32.
  2. Ohshima Y, Delespesse G. T cell derived IL-4 and dendritic cell-derived IL-12 regulate the lymphokine-producing phenotype of alloantigen-primed naive human CD4 T cells. J Immunol 1997;158(2):629-36.
  3. Fiorentino DF, Bond MW, Mosmann TR. Two types of mouse T helper cell. Th2 clones secrete a factor that inhibits cytokine production by Th1 clones. J Exp Med 1989;170:2081-5.
  4. Del Prete G, Carli M, Almerigogna F, Giudizi MG, Biagiotti R, Romagnani S. Human IL-10 is produced by both type 1 helper (Th1) and type 2 helper (Th2) T cell clones and inhibits their antigen-specific proliferation and cytokine production. J Immunol 1993;150:353-60.
  5. Singh V K, Mehrotra S, Agarwal SS. The paradigm of Th1 and Th2 cytokines. Immunol Research 1999;20:147-61.
  6. De Carli M, D’Elios MM, Zancuoghi G, Romagnani S, Del-Prete. Human Th1 and Th2 cells: functional properties, regulation of development and role in autoimmunity. Autoimmunity 1994;18(4): 301-8.
  7. Romagnani P, Annunziato F, Baccar MC, Parronchi P. T cells and cytokines in Crohn’s disease. Curr Opin Immunol 1997;9(6):793-9.
  8. Schlaak JF, Buslau M, Jochum W, Hermann E, Girndt M, Gallati H, et al. T cells in psoriasis vulgaris belong to the Th1 subset. J Invest Dermatol 1994;102(2):145-9.
  9. Osugi Y, Hara J, Tagawa S, Takai K, Hosoi G, Matsuda Y, et al. Cytokine production regulating Th1 and Th2 cytokines in hemophagocytic lymphohistiocytosis. Blood 1997;89(11):4100-3.
  10. Aarvak T, Chabaud M, Thoen J, Miossec P, Natvig JB. Changes in the Th1 or Th2 cytokine dominance in the synovium of rheumatoid arthritis (RA): a kinetic study of the Th subsets in one unusual RA patients. Rheumatology 2000;39(5):513-22.
  11. Snider D, Liang H. Early intestinal Th1 inflammation and mucosal T cell recruitment during acute graft-versus-host reaction. J Immunol 2001;166(10):5991-9.
  12. Raghupathy R, Makhseed M, Azizieh F, Omu A, Gupta M, Farhat R. Cytokine production of maternal lymphocytes during normal pregnancy and unexplained recurrent spontaneous abortion. Hum Reprod 2000;15(3):713-8.
  13. Nakazawa M, Sugi N, Kawaguchi H, Ishii N, Nakajima H, Minami M. Predominance of type 2 cytokine-producing CD4+ and CD8+ cells in patients with atopic dermatitis. J Allergy Clin Immunol 1999;5:673-82.
  14. Chang DM, Su WL, Chu SJ. The expression and significance of intracellular T helper cytokines in systemic lupus erythematosus. Immunol Invest 2002;31(1):1-12.
  15. Ferguson NR, Galley HF, Webster NR. T helper cell subset ratios in patients with severe sepsis. Intensive care Med 1999;25(1):10-9.
  16. Bohan A, Peter JB. Polymyositis and dermatomyositis N Eng J Med 1975;292(7):344-7.
  17. Lundberg I, Ilfgren AK, Nyberg P, Andersson U, Klareskog L. Cytokine production in muscle tissue of patients with idiopathic inflammatory myopathies. Arthritis Rheum 1997;40:865-74.
  18. Hagiwara E, Adams EM, Plotz PH, Klinman N. Abnormal numbers of cytokin producing cells in patients with polymyositis and dermatomyositis. Clin and Exp Rheum 1996;14:485-91.
  19. Borish L. IL-10: Evolving concepts. J Allergy Clin Immunol 1998;101:293-7.


INTRACYTOPLASMIC CYTOKINES IN DERMATOMYOSITIS

Objective – To investigate the intracellular and soluble cytokine levels in peripheral blood of patients with active and inactive dermatomyositis (DM).
Methods – The frequency of the intracellular IFN-g, IL-4 and IL-10 expression of CD4+ or CD8+ cells were determined by flow cytometry. We measured the concentrations of soluble cytokines with commercial ELISAs.
Results – In active DM we observed decreased IFN-g expression of CD4+ and CD8+ cells. These prominent changes disappeared in the inactive stage of the disease. In DM we could not detect a significant change in the intracellular IL-4 cytokine expression either in the active or in the inactive form. The IL-10 expression was elevated in the inactive state of the patients.
Conclusion – We can state that a difference between aDM and iDM seems to exist in the level of peripheral blood lymphocytes and their intracellular cytokine content.

active and inactive dermatomyositis, intracellular and soluble cytokine, peripheral blood