TALLÓZÓ
Szervtranszplantáció vasculitisben
(Organ transplantation in the vasculitides)
Schmitt WH, van der Woude FJ, MD, PhD. Current Opinion in Rheumatology 2003;15:22-8.
 
 
 

DR. MÁRKA-TOMORI ÉVA, Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Klinikai Immunológiai Tanszék,
4004 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22. Telefon: (52) 414-969, e-mail: marka@iiibel.dote.hu

Magyar Immunol/Hun Immunol 2003;2 (4): 47.



 
Az egyre bővülő gyógyszeres kezelések és terápiás lehetőségek ellenére primer szisztémás vasculitisben az évek folyamán maradandó szervi károsodások alakulnak ki, elsősorban a tüdőt, a szívet, de legfőképpen a vesét érintve.

A szisztémás vasculitises betegek esetén a szervtranszplantációk közül leggyakrabban vesetranszplantációt végeztek, elsősorban Wegener-granulomatosis, mikroszkópos polyangiitis esetén, ritkábban Churg-Strauss-szindrómában.

Az ANCA-pozitív vasculitisekben gyors progressziójú glomerulonephritis zajlik, az esetek 20%-ában alakul ki végstádiumú veseelégtelenség. A veseelégtelenség kialakulása miatt egyre több beteg szorul dialíziskezelésre. Főleg a Wegener-granulomatosisban szenvedő betegekkel kapcsolatban ismertek irodalmi adatok a krónikus hemodialízis vagy a peritonealis dialízis tekintetében.

Az Európai Vasculitis Társaság irányítása alatt két német munkacsoport - és tőlük függetlenül egy angliai munkacsoport is - végzett felméréseket a hemodialízisben részt vevő, valamint a szervtranszplantáción átesett betegeknél. Mindhárom munkacsoport felmérései alapján megállapítható, hogy a betegek életminősége - a dialízis alatti időtartammal szemben - a vesetranszplantációt követően jelentősen javult.

A szisztémás vasculitisben végzett vesetranszplantáció esetén a 10 éves túlélés 80%-os volt; ez jobbnak tekinthető, mint a polycystás vese miatt végzett transzplantációk esetén, ahol 70%-os, és jobbnak, mint a diabeteses nephropathia esetén, ahol a 10 éves túlélés 50%-os. Ezzel szemben rosszabb az eredmény, mint az IgA-nephropathia miatti vesetranszplantációknál, ahol a 10 éves túlélés 85%-os. Összességében tehát megállapítható, hogy a poliszisztémás vasculitisekben végzett vesetranszplantációs eredmények nem rosszabbak, mint a nem szisztémás vesét érintő megbetegedéseknél.

A transzplantációknál a legnagyobb gondot az optimális időpont kiválasztása jelenti, hiszen e betegeknél - elsősorban a cyclophosphamid-kezelés miatt - a csontvelői rezervek állandó szuppressziója figyelhető meg. Ez a különböző infekciók kialakulását segítheti elő a transzplantáció során alkalmazott immunszuppresszív kezelés mellett. Ily módon optimális időpontnak leginkább a remissziónak megfelelő állapotot kell tekinteni.

Szemben a glomerularis bazálmembrán elleni antitest jelenlétével, az ANCA-pozitivitás nem zárja ki a transzplantáció lehetőségét azoknál, akik klinikailag remisszióban vannak. Megfigyelték, hogy a vesetranszplantáción átesett betegek 60%-ánál alakul ki újra vasculitis talaján glomerulonephritis önmagában vagy más szerveket is érintve. Az esetek 40%-ában extrarenalis vasculitises eltérések jelennek meg. Megállapítható továbbá, hogy nincs különbség a p-ANCA-pozitív és c-ANCA-pozitív vasculitisek esetén.

A legtöbb relapsus (a betegek körülbelül 17%-ánál) a transzplantációt követő 31. hónapban alakul ki. A relapsusráta tekintetében - ez az évente, betegenként kialakuló relapsusok számát jelenti - jelentős javulás mutatkozott a transzplantációt követően, szemben a dialízis alatti vagy az azt megelőző végstádiumú veseelégtelenség alatti időtartammal szemben.

Mindezek alapján a felméréseket végző munkacsoportok arra a következtetésre jutottak, hogy szisztémás vasculitis esetén a vesetranszplantáció jó hatékonyságú; a végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő betegek esetén mindenképpen mérlegelendő a transzplantáció elvégzésének szükségessége.