ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY
Ősi örökségünk: a veleszületett immunitás
A Drosophila sejtes immunitása
Andó István, Laurinyecz Barbara, Nagy István, Márkus Róbert, Florentina Rus, Váczi Balázs, Zsámboki János, Fehér László, Elisabeth Gateff, Dan Hultmark, Kurucz Éva
 
 
 
 

Dr. Andó István (levelező szerző), Laurinyecz Barbara, Nagy István, Márkus Róbert, Florentina Rus, Váczi Balázs, Zsámboki János, Fehér László, Dr. Kurucz Éva, MTA Szegedi Biológiai Központ, Genetikai Intézet,
6701 Szeged, Pf. 521. Telefon: (62) 599-677, fax: (62) 433-503, e-mail: ando@nucleus.szbk.u-szeged.hu,
Dr. Elisabeth Gateff, Department of Genetics, Johannes Gutenberg University, Mainz, Németország, Dr. Dan Hultmark, Umea Center for Molecular Pathogenesis, Umea University, Umea, Svédország

Magyar Immunol/Hun Immunol 2003;2 (4): 39-45.

Érkezett: 2003. október 10.
Elfogadva: 2003. október 17.



ÖSSZEFOGLALÁS

A szerzők ismertetik az ecetmuslica sejtes immunitásának sejtes elemeiről eddig szerzett ismereteinket. Bemutatják az általuk kidolgozott Drosophila CD-rendszert, a CD antigének segítségével felismert differenciálódási vonalakat és a differenciálódás leírására kidolgozott kísérleti modellt.

veleszületett immunitás, Drosophila, vérsejtantigének


A  soksejtű szervezetek számára a mikroorganizmusok állandó fenyegetést jelentenek. Ezért a fajok fennmaradásának és az evolúciónak alapvető feltétele a soksejtűek hatékony védekező rendszerének működése, ez elpusztítja és eltávolítja a szervezetből a mikroorganizmusokat és a parazitákat. E folyamatok első lépése a betolakodók felismerése a veleszületett immunitás elemei által, a mintázatfelismerő fehérjéken és -receptorokon keresztül. A felismerést fagocitózis, antimikrobiális peptidek termelése, vagy a testidegen részecskéknek a gazdaszervezeten belüli elhatárolása követi. A betolakodókat felismerő receptorok a mikroorganizmusok vagy paraziták egy-egy nagyobb rendszertani csoportjaira jellemző struktúrákat ismerik fel, ezek szerkezetükben alapvetően különböznek a gazdaszervezet saját antigénjeitől. A szerzett immunitás a törzsfejlődés során a porcos halak őseiben jelenik meg először, és a veleszületett immunitással ellentétben az egyedfejlődés során genetikailag átrendezett receptorokat használ a T- és a B-lymphocytákon. Ezek a receptorok végtelen számú, az adott mikroorganizmusra jellemző egyedi struktúrák felismerésére képesek, az egyedi struktúrák által módosított saját antigének felismerésén keresztül. Fontos megjegyezni, hogy a szerzett immunitással rendelkező szervezetek valamennyien rendelkeznek a veleszületett immunitással. Ezekben a szervezetekben a veleszületett immunitás elemei részt vesznek a szerzett immunitás (ellenanyag-termelés és T-sejt-válasz) működésében és az effektorfolyamatok irányának a megszabásában. Az elmúlt évszázadban a figyelem elsősorban a szerzett immunitás megismerésére összpontosult, és csak a századforduló felé kezdődött el a veleszületett immunitás részletesebb vizsgálata. Az érdeklődés először a nagytestű ízeltlábúak (Cecropia, Manduca) felé fordult, de a Drosophila (ecetmuslica) genetikai rendszerének megismerése, majd genomjának szekvenálása és a kódolórégiók meghatározása ezt a fajt helyezte a kísérletek középpontjába. A molekuláris genetika eszköztára a Drosophila genom megismerésével kombinálva egyedi lehetőségeket kínál; nemcsak in vitro, hanem in vivo is végezhető a veleszületett immunitás komplex genetikai, genomikai analízise. Mindez akkor válik lehetővé, ha azonosítjuk a veleszületett immunitás sejtes elemeit, a differenciálódási vonalakat a prekurzoroktól a terminálisan differenciálódott sejtekig, jellemezzük az effektorfunkciókat és ezen keresztül egy-egy sejtpopulációhoz vagy effektorfunkcióhoz kötjük a génexpressziós mintázatot.
 

A rovarok immunvédekezése

A fajok számát és változatosságát tekintve a rovarok az élővilág legsikeresebb tagjai. Becslések szerint a jelenleg élő fajok 90%-át alkotják; mind a szárazföl-dön, mind a vizekben széleskörűen elterjedtek. Élőhelyüket potenciális ellenségeikkel, mikroorganizmusokkal és soksejtű parazitákkal osztják meg, amelyekkel  állandó küzdelemben állnak. A múlt század elején már nyilvánvalóvá vált, hogy a rovarok humorális és sejtes elemekből álló, hatékony immunrendszerrel védekeznek a betolakodókkal szemben.

A humorális immunválasz, a fertőzések által kiváltott antimikrobiális peptidek termelésének folyamata, jól ismert. Tudjuk, hogy a fertőzés a rovarok zsírtestjét, a gerincesek májának funkcionális homológját és egyes vérsejteket indukál, ennek eredményeként antimikrobiális peptidek termelődnek. A peptidek a mikroorganizmusokkal történt kölcsönhatást követően beépülnek a sejtmembránba és az ionháztartás felborításával okozzák a mikroorganizmusok pusztulását. Ez a humorális válasz nem rendelkezik az ellenanyagokhoz hasonló specifitással, memóriával, viszont nagyfokú hasonlóságot mutat a gerincesek akutfázis-válaszával.

A sejtes immunválaszt elsősorban morfológiai szempontból sikerült jellemezni; nagyon keveset tudunk azokról a sejtekhez kapcsolt folyamatokról, amelyek során a támadó mikroorganizmusok és paraziták felismerését követően a mikroorganizmusokat bekebelezi, vagy a parazitákat elhatárolja a gazdaszervezet.

A sejtes és a humorális immunválaszt megelőzően, illetve azzal egy időben proteolitikus kaszkádok aktiválódnak; ezek a testnedvek koagulációját, valamint melanizációs folyamatokat indítanak el és végső soron a sérülés helyének reparálásához vezetnek, vagy a betolakodó pusztulását eredményezik.

Az egyedfejlődés különböző stádiumaiban különböző védelmi stratégiák szükségesek. Az embriókat a mikroorganizmusok számára áthatolhatatlan burok veszi körül. A lárvákat a mikroorganizmusok behatolásától lágy kitinkutikula védi, de ezen egyes paraziták, valamint a fürkészdarazsak tojócsöve könnyedén áthatolnak. A testnyílások - a száj, a végbélnyílás és a légzőnyílások - a mikroorganizmusok számára nyithatnak kaput. A kifejlett rovarok kemény kutikulája a mechanikai ártalmakkal szemben hatékony védelmet biztosít, azonban a légzőnyílások és az emésztőcső nyílása ugyanúgy bemeneti kapuként szolgálhat a mikroorganizmusok számára, mint a lárvákban. Az immunvédekezés elemei is ennek megfelelően változnak az egyedfejlődés során. Az embrióban az úgynevezett embrionális macrophagok elsősorban az apoptotikus sejteket távolítják el, és az embrionális élet során az immunvédekezésben feltehetően nem játszanak szerepet. Az immunvédekezési folyamatok és az immunszervek a lárvában jelennek meg. A tápanyaggal az emésztőcsőbe jutó mikroorganizmusokat a helyben termelődő lizozim, a tracheanyílásokon behatolni készülő baktériumokat és gombákat pedig a nyílásoknál elhelyezkedő hámsejtek által termelt antimikrobiális peptidek támadják meg. A testüregbe bejutott mikroorganizmusokat a testnedvekben keringő vérsejtek egy csoportja, a plasmatocyták kebelezik be, illetve a zsírtest által termelt antimikrobiális peptidek pusztítják el. Az elpusztított mikroorganizmusokat ugyancsak a vérsejtek takarítják el környezetükből.

A lárvák számára jelentős veszélyt jelentenek a paraziták, köztük is a leggyakrabban előforduló fürkészdarazsak. Petéiket a lárva testüregébe rakják és a testüregben fejlődő darázslárvák számára a Drosophila-lárva szolgál táplálékul. A parazitafertőzést követően az esetek egy részében a Drosophila lárvája a paraziták felnevelése során elpusztul. Ha a parazita inváziója minden esetben sikeres lenne, előbb-utóbb a gazdaszervezet és ezzel együtt maga a parazita is kihalna. Egy populációszinten finoman szabályozott immunreakció megléte vagy hiánya azonban biztosítja mind a gazdaszervezet, mind pedig a parazita túlélését. Néhány esetben a gazdaszervezet hatékony immunreakciót indít a betolakodóval szemben, ennek során nagyméretű, lapos vérsejtek - lamellocyták - differenciálódnak. A lamellocyták több rétegben burkolják be a plasmatocyták által nem fagocitálható nagyméretű parazitapetéket, majd az így képződött tok, a petével együtt, egy proteolitikus láncreakció aktiválódásának eredményeként melanizálódik. A melanizációs folyamatban kitüntetett szerepet játszanak a kristályszerű zárványokat - feltételezések szerint profenoloxidázt - tartalmazó vérsejtek, az úgynevezett kristálysejtek.

A kifejlett rovarra a mikroorganizmusok jelentik a legnagyobb veszélyt. Az emésztő- vagy a légzőszerven keresztül behatoló mikroszervezeteket a lárvához hasonlóan az antimikrobiális peptidek és a fagocitáló sejtek távolítják el. További veszélyforrást jelentenek a Drosophila számára a szövetburjánzások, tumorok. Ezek kifejlődése szinte minden esetben a szervezet pusztulásához vezet. Az immunrendszerben képződő szövetburjánzások és tumoros sejtek invázióját követően emelkedik a vérsejtek száma, ezt a legtöbb esetben a burjánzó szövetekkel szemben kialakuló lamellocytadifferenciálódás kíséri. Érdekes, hogy erősen proliferáló vérsejtek kizárólag az embrióban és a lárvában fordulnak elő. A kifejlett rovarban nincsenek osztódó sejtek. A lamellocyták eredete, az egyes vérsejt-differenciálódási vonalak fejlődése és a különböző differenciálódási vonalak egymáshoz való viszonya alig ismert. Ugyancsak nem világos, hogy az immunválasz kialakulása során milyen típusú sejt-sejt kölcsönhatások zajlanak. Miután a Drosophila veleszületett immunitásának számos eleme megtalálható a gerinces szervezetekben, ahol a veleszületett immunitás alapvetően szükséges a szerzett immunitás elemeinek aktiválódásához, valószínű, hogy a Drosophilában található sejtes és humorális immunválasz az evolúciónak mintegy alapfeltételeként egyetlen nagy, sikeres egységként maradt fent a törzsfejlődés során. Így a veleszületett immunitás sejtes és molekuláris szintű folyamatainak vizsgálata hozzájárulhat a gerinces szervezetek homológ immunfolyamatainak megismeréséhez.
 

A Drosophila immunválasza

Humorális immunitás
 

1. ábra. Az antimikrobiális peptidek termelését szabályozó fő jelátviteli utak Drosophilában (Hoffmann JA, Reichhart J-M után, módosítva [1])

 

A mikroorganizmusok, a Gram-pozitív baktériumok és a gombák, valamint a Gram-negatív baktériumok egymástól eltérő antimikrobiális peptidek termelését indukálják, sőt, a peptidek termelését is eltérően szabályozzák (1. ábra) (1). Az előbbi csoportba tartozó mikrobák elsősorban a Toll-szerű transzmembránreceptor által közvetített jelátviteli utat, míg az utóbbiak az imd (immune deficiency) utat indukálják. A Drosophilában a Toll-szerű transzmembránreceptort először a dorsoventralis polaritást szabályozó génként ismertük meg, majd kiderült, hogy az immunválasz szabályozásában is kulcsszerepet játszik. A Toll aktivációs út szabályozásában központi szerepet játszanak a Rel családba tartozó transzkripciós faktorok, közülük is a DIF és a Dorsal; ezek transzkripciója drozomicin termeléséhez vezet. Az imd génről elnevezett aktivációs út ugyancsak Rel faktorokon - a Relishen - keresztül fejti ki hatását; ennek aktiválódása több, antimikrobiális peptidet kódoló gén átíródásához és diptericinek, cekropinok, drozicinek és attacinok termeléséhez vezet. Mindkét jelátviteli útra proteolitikus láncreakció jellemző, elemei megtalálhatók a gerinces szervezetekben, sőt, egyes alkotórészei a növényekben is. A humorális immunválasz effektormolekulái az antimikrobiális peptidek: a mikrobák sejtfalába épülve az ionháztartás felborításával azok azonnali pusztulásához vezetnek. A humorális immunválasz szabályozásában szerepet játszó Rel faktorok közvetlenül csak az antimikrobiális peptidek termelésének a szabályozásában vesznek részt, a celluláris immunválaszt nem érintik (2-3).
 

Sejtes immunitás

A Drosophila-embrióban már az embrionális élet korai stádiumában megjelennek a mesodermából származó phagocytasejtek, az úgynevezett embrionális macrophagok. Később - a peterakást követően 14-16 órával - ugyancsak a mesodermából alakul ki a fő nyirokszerv, a nyirokmirigy; ez a lárvában a fő vérsejt-populációt alkotó plasmatocyták, a lamellocyták és a kristálysejtek képződési helyéül szolgál majd. Az embrionális élet végén, az embrióburkot elvető lárvának már van vérképző szerve. Testnedveiben plasmatocyták és kristálysejtek keringenek; testürege belső falához is vérsejtek tapadnak, ez az úgynevezett sessilis szövet.

A lárva - mielőtt bebábozódna - kétszer vedlik. A második vedlést követően, közvetlenül a bábozódást megelőzően, lamellocyták figyelhetők meg a keringésben; eredetük és funkciójuk ebben a stádiumban nem ismert. A parazitafertőzést követően nagyfokú lamellocytadifferenciálódás figyelhető meg; eredetük azonban nem ismert, egyes feltételezések szerint a nyirokmirigyből származnak.

A bábban az immunrendszer alapvető morfológiai és funkcionális átalakuláson megy keresztül. A nyirokmirigy szerkezete felbomlik, a bábban azonban megfigyelhető néhány fagocitáló sejt. A kifejlett rovar testnedveiben ugyancsak megtalálhatók a vérsejtek, ezek eredete szintén nem tisztázott, és az sem világos, hogy esetleg mely - eddig ismertetett - vérsejt-populációhoz tartoznak. A Drosophilában folyó vérsejt-differenciálódás tehát komplex folyamat; ennek megismerése nemcsak a rovarok immunrendszerét érintő érdekes kérdésekre adhat választ, hanem segítheti egy, a filogenezis során mindmáig fennmaradt és a gerinces szervezetekben is igen hatékony funkcionális egység működésének megértését.
 

2. ábra. A vérsejt-differenciálódás feltételezett fő útjai Drosophilában.

 

Az embrionális macrophagok szabadon vándorolnak a fejlődő szövetek közötti virtuális résekben. Elsősorban az embrionális élet során zajló szöveti átrendeződést kísérő sejtpusztulás termékeit fagocitálják. Az apoptotikus sejteket a Croquemort (Crq) transzmembránfehérje ismeri fel; ez az emberi CD36 szerkezeti homológja. A vérsejtek újabb csoportjai a lárva testnedveiben keringő vérsejtek, a haemocyták; a fő vérképző szerv az embrióban indul fejlődésnek. Ebben a stádiumban vérsejtek differenciálódnak egy, a mesodermából kialakuló sejtcsomóban; ezek a sejtek - a törzsfejlődés során konzervált egyes transzkripciós faktorok expresszióját tekintve - heterogenitást mutatnak. A transzkripciós faktorok a vérsejtek differenciálódásának szabályozásában vesznek részt. Az őssejtek differenciálódását a Serpent (Srp) irányítja (2. ábra). Ezekből a sejtekből az embrióban két differenciálódási vonal származik. A Lozenge - egy Runx proteinhomológ - a kristálysejtek, míg a Gcm1 és a Gcm2 - Glial cell missing - a plasmatocyták differenciálódását szabályozzák (4). Ezzel szemben az Ush - U-shaped, "Friend of GATA" faktor - a kristálysejtek differenciálódását gátolja. Az Srp, az Lz és az U-shaped különböző kombinációkban - egymással kölcsönhatásban - hajtják végre a vérsejt-differenciálódási programot (5-6).

A lamellocyták differenciálódásának szabályozása még kevésbé ismert; egyes eredmények arra utalnak, hogy a Toll aktivációs út egyes elemei részt vesznek benne (7).
 

A Drosophila CD-rendszerének alapjai
 

3. ábra. A Drosophila CD-antigének mintázata az egyedfejlődés során.

 

A Drosophila szervezete alapvető változásokon megy keresztül az embrió-lárva-báb-kifejlett rovar átmenet során. A különböző fejlődési stádiumokban különböző vérsejt-populációk differenciálódnak, ennek megfelelően az egyes fejlődési stádiumokban más-más sejtpopuláció dominál (3. ábra). A differenciálódás szabályozásának vizsgálatában alapvető fontosságú a megfelelő - egyes alpopulációkra, differenciálódási vonalakra jellemző - molekuláris markerek használata. Bár az egyes, terminálisan differenciálódott sejtpopulációk morfológiai sajátságaik alapján elkülöníthetők egymástól, a közvetlen előalakok és az őssejtek morfológiai bélyegek alapján nem ismerhetők fel, nem jellemezhetők. Az immunológiai markerek használata komoly sikereket hozott a gerincesek immunrendszerének megismerésében; ezek nemcsak egyes vérsejt-alpopulációkat, differenciálódási vonalakat jellemezhetnek, hanem lehetőséget adnak az egyes populációk szeparálására is. Miután expressziójuk egy-egy adott sejttípusra jellemző, gyakran azonosíthatók jelátviteli utak részeként is. Megismerésük segítheti a veleszületett immunitás általános folyamatainak a megértését is. Laboratóriumunkban a Drosophila vérsejtjeit jellemző immunológiai markereket azonosítunk és a vérsejt-differenciálódás, a veleszületett immunitás folyamatainak a megértéséhez használjuk.
 

1. táblázat. Sejttípus-specifikus antigének clusterezése haemocytákon, adott reakciómintázatuk és biokémiai sajátságaik alapján.

+ kDa-ban, nem redukált körülmények között
* konformációfüggő epitóp

 

A markerek azonosítása során alkalmazott tesztrendszer biztosította azt, hogy a markerek meghatározott köre sejtfelszíni vagy intracelluláris antigén legyen. Az antigének csoportokba rendezése, clusteranalízise során azonosítottuk az egyes vérsejt-alpopulációkra jellemző markereket, és kialakítottuk a Drosophila CD-ket [CD (cluster of differentiation): differenciálódási marker cluster], amelyek - az egér és az emberi CD-hez hasonlóan - alkalmasak a haemocyták azonosítására és funkcionális jellemzésére. Az azonosított clustereket az 1. táblázatban foglaltuk össze. Az antigének expressziómintázata alapján megállapítottuk, hogy a lárvában

A vérsejtek antigénmintázata változik az egyedfejlődés során; tehát úgy tűnik, hogy az egyedfejlődés során a vérsejtek sajátos érési folyamaton mennek keresztül (3. ábra). Az embrionális macrophagokon egyik vérsejtantigén sem található meg, de valamennyin jelen van a Crq antigén. A lárva vérsejtjein a H antigének, valamint egymást kizáró módon a P, az L és a C antigének vannak jelen. A kifejlett egyedek vérsejtjeinek túlnyomó többségén a P antigének, egy alpopuláción a C antigének expresszálódnak. Valamenynyi vérsejten megnyilvánul az Ad1 antigén, ez kizárólag a felnőtt rovar haemocytáin fejeződik ki. Ezek az eredmények azt sejtetik, hogy a Drosophila fejlődése során a vérsejtek az egyedfejlődést követően három fő - fejlődéstanilag egymástól különböző és egymáshoz eddig tisztázatlan módon kapcsolódó - kompartmentet alkotnak. Az egyik fő kompartment az embrionális macrophagok, a másik kompartment a larvalis vérsejtek, a harmadik a kifejlett egyed vérsejtjei.

A vérsejtek differenciálódását a lárvában vizsgáltuk a legrészletesebben. Megállapítottuk, hogy a plasmatocyták, a lamellocyták és a kristálysejtek egymástól különböző differenciálódási vonalat képeznek (2. ábra). Az osztódó pool a H+/-P-L-C-, a H+P- L-C-, a H+P+L-C- és a H+P+L-C+ populációban található. A paraziták és egyéb, eddig nem definiált ingerek a lamellocytákon és előalakjaikon az L antigének expresszióját indukálják (1. táblázat). Az L1 és az L2 antigén először kis, plasmatocytaszerű sejteken jelenik meg, majd ezek az L1+, L2+ sejtek nagy, lemezszerű lamellocytává differenciálódnak. Az L1, L2 antigének megjelenését követő terminális differenciálódás során a sejtek nem osztódnak. (A terminális differenciálódás, a kis kerek sejtekből a testidegen részecskéket beborítani képes nagy lemezes sejtekké történő átalakulás komplex folyamata az antigénmintázat változásaival jellemezhető. A kis kerek sejteken megjelenik az L4 antigén, majd a terminálisan differenciálódott sejteken az L6 antigén. A folyamat a sejtváz átrendeződésével is jár, ebben szerepet játszik a filaminnak (aktinkötő fehérje) a haemocytákban L5 antigénként definiált új, magas izoformájú változata. A lamellocyták differenciálódása során az antigének szekvenciálisan jelennek meg. Szabályozásuk tanulmányozására lehetőséget ad a sejtek szeparálása és ezzel kapcsolt komplex genomikai és proteom szintű vizsgálata (8-9).

Markereink expresszióját az embrióban sikeresen használt transzkripciós faktorok expressziójával kapcsolva megerősítve láttuk azt, hogy az eddig azonosított transzkripciós faktorok feltehetően részt vesznek a vérsejt-differenciálódás szabályozásában (2. ábra). Larvalis vérsejtekben a szabályozás a faktorok egymás közti komplex kölcsönhatása révén valósul meg; ez lényegesen különbözik a faktoroknak az embrionális macrophagokban betöltött kizárólagos szabályozó szerepétől (4-6).

Mivel az antigének kizárólag vérsejteken vagy alpopulációkon találhatók, megismerésük segíthet a veleszületett immunitás működésének a megértésében. Az antigének biokémiai jellemzése és a gének klónozása eddig sok érdekes információval szolgált. A H2 antigén, a Hemese (10) a lamellocyták differenciálódását az aktiválódáson keresztül szabályozó transzmembránfehérje; a glikoforinok családjának új tagja. A P1 antigén EGF-doméneket hordozó transzmembránfehérje; közvetlen környezetében tíz, vele nagyfokú szerkezeti homológiát mutató gént azonosítottunk. Meglepő lenne, ha ez a géncsalád nem játszana alapvető szerepet a vérsejt-differenciálódás szabályozásában. Az L1 antigén GPI-kapcsolt transzmembránfehérje; több szerkezeti homológja található az élővilágban, köztük gerincesekben. Legközelebbi eddig azonosított gerinces homológja a leukocytákban végbemenő jelátviteli folyamatokat szabályozza.

A Drosophila CD antigének, a gerincesekben azonosított funkcionális homológok megismerésén túlmenően nemcsak az antigének in vivo vizsgálatát teszik lehetővé, hanem a vérsejt-differenciálódás komplex genomikai elemzését is. A gének szabályozórégióinak izolálása és felhasználása a genetikai rendszerekben elősegíti a veleszületett immunitásban részt vevő jelátviteli utak térképezését. A szabályozórégiók segítségével a szövet- és sejttípus-specifikusan expresszált markermolekulák lehetővé teszik az immunválasz "in vivo" nyomon követését.

Köszönetnyilvánítás
A közleményben leírt munkát az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA-T035074, T035249), a Volkswagen Alapítvány (1/71199) és az ICA 1-CT-2000-70076 "Center of Excellence" támogatta

IRODALOM

  1. Hoffmann JA, Reichhart JM. Drosophila innate immunity: an evolutionary perspective. Nature Immunol 2002;3:121.
  2. Hedengren M, Asling A, Dushay MS et al. Relish, a central factor in the control of humoral but not cellular immunity in Drosophila. Mol Cell 1999;4:827-37.
  3. Stöven S, Ando I, Kadalayil L, Engstöm Y, Hultmark D. Activation of the Drosophila NF-kB factor Relish by rapid endoproteolytic cleavage. EMBO J 2000;1:347-52.
  4. Lebestky T, Chang T, Hartenstein V, banerjee U. Specification of Drosophila hematopoietic lineage by conserved transcription factors. Science 2000;288:146-9.
  5. Fossett N, Tevosian SG, Gajewski K, Zhang Q, Orkin SH, Schulz RA. The Friend of GATA proteins U-shaped, FOG-1, and FOG-2 function as negative regulators of blood, heart, and eye development in Drosophila. Proc Natl Acad Sci USA 2001;98:7342-7.
  6. Fossett N, Hyman K, Gajewski K, Orkin SH, Schulz RA. Combinatorial interactions of Serpent, Lozenge, and U-shaped regulate crystal cell lineage commitment during Drosophila hematopoiesis. Proc Natl Acad Sci USA 2003;100:11451-6.
  7. Qiu P, Pan PC, Govind S. A role for the Drosophila Toll/Cactus pathway in larval hematopoiesis. Development 1998;125:1909-20.
  8. Vilmos P, Nagy I, Kurucz E, Hultmark D, Gateff E, Andó I. A rapid rosetting method for separation of hemocyte sub-populations of Drosophila melanogaster. Dev Comp Immunology 2003; in press.
  9. Asha H, Nagy I, Kovács G, Stetson D, Andó I, Dearolf CR. Analysis of Ras-induced overproliferation in Drosophila hemocytes. Genetics 2003;163:203-15.
  10. Kurucz E, Zettervall CJ, Sinka Ret al. Hemese, a hemocyte-specific transmembrane protein, affects the cellular immune response in Drosophila. Proc Natl Acad Sci USA 2003;100:2622-7.


Our archaic heritage: the innate immunity. The cellular immunity of Drosophila

IAuthors describe the essentials of the cellular immunity of Drosophila. They describe the Drosophila CD system, the main blood cell lineages and a blood cell differentiation model based on the expression of the CD antigens.

Magy Immunol/Hun Immunol 2003;2(4):39-45.

Correspondence: Dr. Andó István, MTA Szegedi Biológiai Központ, Genetikai Intézet,
6701 Szeged, Pf. 521. Telefon: (62) 599-677, fax: (62) 433-503, e-mail: ando@nucleus.szbk.u-szeged.hu
  
innate immunity, Drosophila, hemocyte, blood cell, CD