ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY

Immunkomplex-clearance (-eltakarítás) szisztémás lupus erythematosusban
Kávai Mária, Szegedi Gyula

"In memoriam Zsindely Attila"
 
 
 
 

DR. KÁVAI MÁRIA (levelező szerző), DR. SZEGEDI GYULA, Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, III. Sz. Belgyógyászati Klinika, 4004 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22., telefon/fax: (52) 411-717/4913, e-mail: kavai@iiibel.dote.hu

Magyar Immunol/Hun Immunol 2003;2 (2): 24-32.

Érkezett: 2003. február 20.
Elfogadva: 2003. április 10.



ÖSSZEFOGLALÁS

A keringő immunkomplex kóros eltakarítása központi helyet foglal el a szisztémás lupus erythematosus (SLE) patomechanizmusában. A phagocytákon lévő IgG-t kötő receptorok (FcgRs) felelősek az IgG immunkomplexek felvételéért és bekebelezéséért.

A szerzők először a monocytákon lévő receptor és a ligand kölcsönhatását vizsgálták reakciókinetikai módszerrel és mikroszkóposan. Megállapították, hogy a monomer IgG kötése a betegek monocytareceptorához nőtt, míg az immunkomplexé csökkent a fagocitózissal együtt. Ez az eltérés csak akkor volt magyarázható, amikor kiderült, hogy a humán phagocytákon lévő FcgR-ek heterogének. Az FcgRI köti a monomer IgG-t, míg az FcgRII és -III köti és fagocitálja az immunkomplexet.

Ezt követően az FcgR-ek mint antigének megjelenését monoklonális antitestekkel vizsgálták áramlási citométerben. Korábbi adataiknak megfelelően az FcgRI-kifejeződés nőtt a betegek monocytáin, míg az FcgRII-é és -III-é csökkent párhuzamosan a fagocitózissal. Magyarázatul a receptorok közti szerkezeti és funkcionális különbség szolgál. Az FcgRII és -III megjelenése a betegek granulocytáin szintén csökkent. A partikuláris IgG immunkomplexek kiürülése a betegeknél in vivo elhúzódott, ami összefüggött a betegség klinikai aktivitásával és a vese érintettségével. Mindezekből arra lehet következtetni, hogy SLE-ben a phagocytákon lévő FcgR-ek kifejeződésének változását sokkal inkább szerzett, a betegségtől függő, mint veleszületett tényezők befolyásolják.

A macrophagokhoz a komplementet kötő immunkomplexet az erythrocytákon lévő komplementreceptor, a CR1 szállítja, ami az SLE-s betegek erythrocytáin szintén kis számban van jelen. A receptorszámot a jelzett ligand és a monoklonális antitest kötése alapján vizsgálták párhuzamosan a receptor megjelenését kódoló génekkel. Megállapították, hogy a receptorszám csökkenése összefügg a betegek veseérintettségével, és epoetin-a-kezeléssel vagy plazmaferézissel növelhető. Mindezzel alátámasztották a szerzett faktorok szerepét a CR1 kifejeződésében.

SLE, immunkomplex, eltakarítás


A  szisztémás lupus erythematosus (SLE) gyulladásos autoimmun betegség, amelyet számos immunológiai abnormalitás jellemez. Megjelennek autoantitestek szolúbilis (DNS, ENA, Sm, RNP, Ro/SSA, kardiolipin, C1q) és inszolúbilis (DNS, hisz-tonok, nukleoszómák) sejtmagkomponensek ellen (ANA) (1-3). Egyes antitestek sejteket ismernek fel (erythrocyta, lymphocyta, polimorfonukleáris és endothelsejteket), mások sejtorganellumokat (riboszóma, Golgi-készülék) (4, 5). A betegség patomechanizmusának mégis egyik jelentős lépése a patológiás immunkomplexek (IC) képződése és lerakódása a szövetekben, amelynek a tünetek kialakulásában döntő szerepe van (6). Az immunkomplex-depozícióért részben az eltakarító rendszer (clearance) működésének zavara felelős. A clearance valamennyi eleme SLE-ben kóros lehet: jellemző a hipokomplementémia, a mononukleáris phagocytarendszer (MPS) sejtjeinek, ezek receptorainak diszfunkciója és a vörösvérsejteken lévő komplementreceptor csökkent megjelenése (expressziója) és működése. Munkánkban e két utóbbi rendszer funkciójával foglalkozunk.
 

Immunkomplex-meghatározás

Módszert dolgoztunk ki az immunkomplex mennyiségi meghatározására az SLE-s betegek szérumában (7). Az eljárás azon alapul, hogy a szérumban lévő immunkomplex gátolja a radioaktívan jelzett, aggregált humán IgG kötődését tengerimalac peritonealis macrophagjain az IgG nehéz láncát (Fc) kötő receptorhoz (FcgR). Módszerünket összehasonlítottuk egyéb, hasonló és más elven alapuló, különböző laboratóriumokban végzett hat eljárással. Hatvan beteg és 40 egészséges egyén szérumát vizsgálva megállapítottuk, hogy a betegek szérumában nagyobb immunkomplex-koncentráció volt kimutatható, kivéve a 3%-os polietilén-glikollal (PEG) való precipitáció esetében. Egyik teszttel sem tudtunk különbséget tenni a betegség aktivitásának eldöntésében. Viszont a komplement- (C-) consumptión alapuló teszttel mért immunkomplex-koncentráció nagyobb volt lupus nephritis mellett, összehasonlítva a nem nephritises betegek adataival. Az egyes eljárásokkal mért immunkomplex-koncentrációt összehasonlítva korreláció csak két módszer között volt, ami azzal magyarázható, hogy az egyes tesztek különböző összetételű immunkomplexekre érzékenyek (8).

A fenti eljárások közül a komplement kötésén alapuló teszt vált általánossá a szérumban lévő szolúbilis immunkomplexek meghatározására. Az enzimmel kapcsolt immunoszorbens eljárások (ELISA) elterjedésével ezeket is ezzel a módszerrel végezték. Összehasonlítva három eljárást úgy találták, hogy specificitásban nincs közöttük különbség, de érzékenység szempontjából messze a C1q ELISA vezet. Magyarázatul itt is az szolgált, hogy az eredmények közti eltérést a meghatározandó immunkomplex különböző méretében és összetételében kell keresni (9).
 

A macrophagok és a monocyták phagocytareceptorai

A macrophagok és a monocyták immunkomplexkötése

Először tengerimalac peritonealis macrophagjainak izotóppal jelzett nyúl-IgG-monomer (ami viselkedését tekintve a humán IgG1-nek felel meg) kötését vizsgáltuk. Huber és Fudenberg ismerte fel monocytákon, hogy az IgG az FggR-hez kötődik (10). Reakciókinetikai mérésekkel, Scatchard-analízissel megállapítottuk a kötőhelyek számát és az asszociációs konstanst (11). Korábban már leírtuk a reakció lényegét (12, 13), de világos formába nem tudtuk önteni. A leírásnak az volt a nehézsége, hogy a reakciókinetikai számításokat két különböző fázisban (szilárd és oldott) lévő komponensre kellett alkalmazni, és nem tudtuk, vajon a reakció elsőrendű-e vagy más. Ezt a kérdést Arend és Mannik oldotta meg 1973-ban elsőrendű reakcióval számolva (14).

A humán monocyták FcgR-jének fluoreszcein izotiocianáttal jelzett, humán monomer IgG1 kötését vizsgáltuk áramlási citométerben. Meghatároztuk reakciókinetikai mérések alapján a kötés erősségét és a kötőhelyek számát. Megállapítottuk, hogy a sejtszorterrel a monocyták két frakcióra különülnek. Ezen belül a nagyobb monocytákon több volt a kötőhelyek száma a kisebbekéhez hasonlítva (15). A különböző receptorszám feltehetően összefügg a monocyták különböző érettségi fokával (16).

Egészségesekből és SLE-s betegekből származó monocyták izotóppal jelzett IgG-monomerjének kötését összehasonlítva Fries és munkatársai úgy találták, hogy az SLE-s betegek monocytáin Scatchard-analízissel számolva nagyobb a kötőhelyek száma (17). Az immunkomplex humán monocytákhoz való kötődését marha- (bovin-) szérumalbumin (BSA) és nyúl-anti-BSA IgG-komplexszel vizsgáltuk, amelyben az IgG-t izotóppal jeleztük. A reakciókinetikai számítások alapján az FcgR-ek számát nem találtuk nagyobbnak az egészségesekéhez viszonyítva SLE-s betegek sejtjein (18). Ezen adatokat összehasonlítva Fries és munkatársai adataival (17) úgy tűnik, az immunkomplexben lévő IgG kötése az FcR-hez különbözik a monomer IgG kötésétől, amit a későbbi vizsgálatok messzemenően igazoltak (19).

A reakciókinetikai számítások sejt-, munka- és időigényesek, így rutinvizsgálatra kevésbé alkalmasak. Mégis egy igen lényeges általános eredményre vezettek. Világszerte alkalmazzák a jelzett ligand vagy antitest segítségével a receptorok számának sejtfelszíni meghatározását áramlási citométerben. A gyártó cég mindig megadja az optimális sejtszám és a jelzett ligand vagy antitest arányát. Kevesekben tudatosul, hogy ezt az arányt a cég reakciókinetikai számítások alapján adja meg, és a telítési görbe alapján kapott optimális arányok használatát javasolja.
 

A monocyta-FcgR-expresszió és a CR3 mennyisége

Munkánk egyszerűsítésére a fentiekhez viszonyítva már korábban vagy egy időben a monocyta-FcgR-expresszió, -kifejeződés mérésére kvalitatív, mikroszkópos eljárást dolgoztunk ki (20) a lymphocytareceptorok meghatározásához használt módszer analógiájára. Ligandként birkaerythrocytát (E) anti-E nyúlszérumból izolált IgG-vel (A) borítottuk be szubagglutinációs mennyiségben (EA), ami partikuláris immunkomplexnek felel meg. A vérből szeparált monocytákat üveglemezre kitapasztva inkubáltuk feleslegben adott EA-val. Mikroszkóposan mértük a monocyták által felvett (kötött vagy fagocitált) EA-t és ezt egy sejtre vonatkozóan adtuk meg.

Ezzel párhuzamosan a sejten lévő C3 receptor (CR3, CD11b/CD18) mennyiségét is mértük, hiszen a komplementhasadási termékeket (iC3b, C3d, C3dg) kötő immunkomplex (ICC) felvétele szempontjából ennek is jelentősége van. Ligandként a kereskedésben kapható pékélesztő (yeast, Y, Saccharomyces cevisiae) szolgált, amit beborítottunk a komplementhasadási termékekkel (Y-C), és ennek vizsgáltuk a CR3 általi felvételét. A nem immunspecifikus phagocytareceptor funkció közül kézenfekvő volt, hogy mérjük a sejtek natívélesztőpartikula-felvételét, ami a b-glükán receptoron keresztül megy végbe. Macrophagokon ezt a szerepet a mannózreceptor tölti be (21). Mivel az Y-C felvételéhez az élesztő is hozzájárul, ennek számszerű értékét le kellett vonni az Y-C felvételéből, hogy tisztán kaphassuk meg a CR3 reakcióját (20).
 

Az immunkomplex összetétele

Kérdésként merült fel, hogy az FcgR és a CR3 milyen összetételű szolúbilis immunkomplexet képes megkötni. Erre felhasználtuk a fent kidolgozott három reakciót és mértük ezek gátlását egészségesekből szeparált monocytákon. Az üveglemezre kitapasztott sejteket előzetesen in vitro inkubáltuk különböző összetételű, szolúbilis immunkomplexszel és ICC-vel. Megállapítottuk, hogy az EA-felvételt az ekvivalensarányban és az ellenanyag-feleslegben képzett, oldott komplexek erősen gátolták, míg az antigénfeleslegben képzettek jóval kevésbé. Megjegyzendő, hogy az antitest egymagában is gátolta az EA-felvétel jó részét, amire akkor nem találtunk magyarázatot (22). Ezeket az eredményeket Rasmussen és munkatársai reakciókinetikai adatai később igazolták, nevezetesen, hogy a komplex összetétele befolyásolja annak az FcR általi felvételét, és hogy a monomer IgG is kötődik a receptorhoz (23). A különböző antitest-antigén arányban képzett komplexek komplementaktiváló és -kötő képessége is eltérő volt, így az Y-C felvételének gátlása is ennek megfelelően különbözött egymástól. Feltehetően az SLE-s betegek vérében keringő immunkomplexek összetétele hasonló módon befolyásolja a partikulák (EA, Y-C) in vitro kötődését a monocyták FcgR-jéhez és CR3-jához.

A fenti, izotóppal jelzett partikulákkal (EA, Y) végzett in vitro kísérleteink azt is alátámasztották, hogy a partikulának az egyik receptorhoz való kötődése, különösen bekebeleződése, elindít egy olyan membránváltozást, ami befolyásolja a másik receptor működését (24). Feltehetően hasonló membránváltozással az SLE-s betegekben lévő MPS sejtjein in vivo is számolnunk kell.

A továbbiakban a fent leírt (20) mikroszkópos módszerekkel SLE-ben szenvedők esetében tanulmányoztuk az MPS-en belül a monocyták működését. Huszonkilenc SLE-ben szenvedő és 20 egészséges egyén monocytáinak ligandfelvételét vizsgálva megállapítottuk, hogy az SLE-s betegek sejtjeinek EA-felvétele fokozott, a CR3-függő felvétel (Y-C) közel hasonló az egészségesekéhez, a nem immunspecifikus receptoron keresztüli élesztőfelvétel pedig kissé csökkent (20).
 

Immunkomplex okozta monocytaaktiválódás

Kísérletünk elindításakor inkább azt vártuk, amit az in vitro kísérletek is indokoltak, hogy a betegek vérében keringő immunkomplex leköti és így gátolja a monocyta-FcgR működését, az in vitro EA-felvételt. Ehelyett az EA-felvétel fokozódott, sőt egyenes arányban volt a keringő immunkomplex-tartalom emelkedésével újabb 24 beteg adatait összehasonlítva 22 egészségesével (25). Ennek egyik feltételezhető oka lehet, hogy a betegek vérében keringő immunkomplex tartós jelenléte aktiválja a monocytákat, és ez okozza a magasabb FcgR-számot és az EA-felvételt.

Ezekben az években kezdtek foglalkozni az irodalomban a macrophagaktiválás lehetőségével, aminek jele a lizoszomális b-glükuronidáz sejten belüli aktivitása, valamint a lizozimszekréció növekedése (26). Kísérleteink további irányát ebből kifolyólag az szabta meg, hogy az immunkomplex okozta monocytaaktiválódás lehetőségével foglalkozzunk. Megállapítottuk a fenti betegcsoportot vizsgálva, hogy a betegekből izolált monocyták lizoszomális b-glükuronidáz-aktivitása kismértékben és a lizozimszekréció erőteljesen emelkedett. Ugyanakkor a sejtkárosodásra utaló tejsavdehidrogenáz-felszabadulás nem emelkedett az egészségesekéhez viszonyítva25. Az FcgR-szám in vivo növekedéséhez tehát az immunkomplex tartós jelenléte szükséges lehet (27).

A következőkben 68 beteg szérumából 3,5%-os PEG-gel izoláltunk immunkomplexet. Az izolált immunkomplex főleg IgG-t tartalmazott, C3-tartalmuk alacsony vagy nem is volt (27). A DNS viszont inkább IgM-mel kapcsolódott a komplexben, mint IgG-vel, ami Taylor és munkatársai adataival egyezett (28). A DNS-humán anti-DNS-IgM komplex az in vitro kísérletek szerint aktiválja a komplementrendszert és C3b/iC3b-t köt meg (29), addig a BSA-nyúl anti-BSA-IgM gyengén köti a C3b/iC3b hasadási terméket (30).
 

Receptordisszociáció

Az FcgR megjelenése a sejt felszínén - más receptorokhoz hasonlóan - a termelődésnek, lebomlásnak, recirkulációnak és disszociációnak függvénye. Megállapítottuk, hogy az FcgR és a CR3 a monocytákról - a lymphocytákéhoz hasonlóan (31) - hőmérséklet-változás hatására leúszik, disszociál a sejt felszínéről (32). Tizenöt SLE-s és 14 egészséges egyén monocytáit vizsgálva azt találtuk, hogy a disszociáció után a regenerálódási periódusban in vitro a tápoldatban eltűnik az a különbség, ami eredetileg az SLE-s betegek monocytáinak in vitro nagyobb EA-felvételében nyilvánult meg. A CR3 viselkedése: disszociációja és regenerálódása hasonló volt az egészségesekből és a betegekből származó monocytákon. Ugyanakkor az SLE-s betegek monocytáinak élesztőfelvétele és fagocitózisa az egészségesekéhez viszonyítva mindegyik periódusban gyengébb volt. Mindebből arra következtethetünk, hogy a receptorok in vivo is disszociálhatnak, így nemcsak a sejtmembránhoz kötött, hanem szolúbilis formában is jelen vannak a vérben. Ezt a lehetőséget azóta egy francia munkacsoport messzemenően igazolta fiziológiás, in vivo körülmények között (33). Másrészt a receptorok megjelenése egymástól teljesen független lehet, ami azt jelenti, hogy különböző szabályozás alatt állnak. Azóta egyéb szolúbilis (s) monocytareceptor jelenlétét is kimutatták, így az sCD14-et, ami kombinálva egyéb szolúbilis receptorok (sICAM és sE-szelektin) megjelenésével prognosztikai jelentőségű, összefügg az SLE aktivitásának előrehaladásával, jelzi az MPS aktiválódását (34, 35).
 

Az FcgR-függő in vitro immunkomplex-degradálódás

Több adat szól amellett, hogy SLE-ben az immunkomplex eltakarítása elhúzódott (36, 37), amiben a lép macrophagjai vesznek részt (38). Ez ellentétben áll azokkal az adatokkal, amelyek reakciókinetikailag mérve és az EA-felvétel alapján monocytákon nagyobb FcgR-expresszióra utalnak (17, 20). Figyelmünk mindezek alapján az immunkomplex degradációjának pontos mérésére, a felezési idő in vitro meghatározására irányult monocytákon. Ligandként szolúbilis immunkomplex szolgált, BSA-nyúl anti-BSA-IgG 1:1 mólarányú oldata. Ugyancsak meghatároztuk reakciókinetika-számításokkal monocytánkon a komplex kötőhelyeinek (FcgR) számát, a kötés erősségét (18). Megállapítottuk, hogy a 10 egészségesekből szeparált monocytán a clearance-félidő (t1/2) szűk határok között ingadozott, de arányos volt az FcgR-szám változásával. A 17 SLE-s beteg monocytáin (két kivételtől eltekintve) az FcgR-szám az alacsonyabb tartományba esett, és ezzel paralel a clearance félideje megnőtt, sőt nyolc beteg esetében kifejezetten elhúzódó volt, ennek ellenére a két adat nem állt szoros korrelációban egymással. Ebből arra lehet következtetni, hogy a degradáció folyamatában a receptorszám csökkenése mellett egyéb, biokémiai tényezők is szerepet játszhatnak (18, 39).

Az SLE-s betegek monocytáinak/macrophagjainak csökkent clearance-funkciója más in vitro rendszerben is kimutatható, ami megnyilvánul in vivo funkciójukban is. Nevezetesen az apoptózisban, ami az utóbbi években egyre inkább az érdeklődés középpontjába került. A betegek szervezetében csökken az apoptotikus, elhalt sejtek eltakarítása. Az apoptotikus hulladék permanens cirkulálása gyulladásos reakciókhoz vezet. Ezen túlmenően immunogén anyagként szolgálhat az autoreaktív lymphocyták felé, és mint antigén immunkomplexet is képezhet (40, 41).
 

A humán MPS sejtjein lévő FcgR heterogenitása

Az 1986-os év igen jelentős felfedezése volt, hogy a humán MPS-en lévő FcR-ek heterogének, három osztály vált ismertté: az I, a II és a III (19), bár azóta ezeken belül alosztályok létezését is megállapították (42). Az egyes FcgR-ek molekulaméretükben, ligandspecifitásukban és -affinitásukban, sejtspecifikus eloszlásukban és epitópexpressziójukban különböznek egymástól (19). Az FcgRI és -II a monocytákon fordul elő, a macrophagokon mindhárom jelen van. Az FcgRI a CD64 sejtfelszíni antigénnek felel meg, az FcgR-funkciókra korlátozott mértékben képes, a liganddal való reakciója nem indítja el hatékonyan a fagocitózist. Erősen köti a monomer IgG-t, a receptorszám monocytán ismert (17, 23). Az FcgRII a CD32 sejtfelszíni antigénnek felel meg, ez a receptor képes leginkább minden eddig ismert FcR-funkcióra, de a monomer IgG-t kis affinitással köti. Az FcgRIII a CD16 sejtfelszíni antigénnek felel meg. Az immunkomplexeket megköti és fagocitálja. Macrophagokon képes a tumorsejtek, az erythrocyta fagocitózisára és lízisére (42).

A 80-as évek végétől nyílt lehetőségünk arra, hogy a fentiek ismeretében felülvizsgáljuk a humán MPS sejtjein lévő FcgR működésével kapcsolatos eddigi eredményeinket, és új távlatot találjunk kísérleteink folytatására. Lehetőségünknek az volt az alapja, hogy ezen különböző FcgR-ekkel szemben termelt monoklonális ellenanyagokat a témával foglalkozó kutatóktól ajándékképp megkaptuk, és a III. sz. Belgyógyászati Klinika Regionális Immunológiai Laboratóriuma be tudta szerezni a mérésekhez szükséges áramlási citométert (Coulter EPICS-Profile III).
 

Az erythrocyta-IgG (EA) ligand kötődése

Az első kérdésünk az volt, hogy az FcR kimutatására szolgáló EA ligand melyik osztályhoz kötődik? Megállapítottuk, hogy a különböző FcgR-hez való kötődés attól függ, hogy mennyi IgG-antitest (A) van az erythrocyta (E) felületén. Ennek mérésére ELISA-t dolgoztunk ki (43). 1-1,5*103 mol IgG A/E arány a küszöbérték, hogy az EA a monocyta FcgRII-höz is kötődjék, ami anti-FcgRII-vel (mAb-IV3) gátolható. Ennél kisebb érték mellett az EA az FcgRI-hez kötődik, ami mAb-10.1-gyel teljes mértékben gátolható. A küszöbérték felett mindkét receptor (FcgRI és -II) részt vesz a kötésben, de fagocitózis döntően az FcgRII-n keresztül jön létre. Az EA kötését a fagocitózisától úgy különítettük el, hogy a monocytákat az endocitózist gátló 2,5 mmol N-etil-maleinimiddel kezeltük (44). Később az EA sejt felszínéhez kötését és a fagocitózisát úgy választottuk el, hogy a felszínhez kötöttet hipotóniás oldattal lizáltuk (45). Korábbi kísérleteinkben az erythrocyta beborítására alkalmazott IgG-antitest szubagglutináló dózisban felülmúlta ugyan a fenti küszöbértéket, de az EA egy része feltétlenül az FcgRI-hez kötődött. SLE-s betegek esetében az FcgRI expressziója jóval nagyobb az egészségesekénél (17), így mivel az EA egy része az FcgRI-hez kötődött, mi is nagyobb kötést mértünk a betegek izolált monocytáin (20). Ezt támasztják alá a szolúbilis immunkomplexekkel végzett korábbi kísérleteink eredményei is (22), miszerint az EA-felvétel egy része az immunkomplexszel, közel fele viszont monomer IgG-antitesttel is gátolható volt.
 

A légzési robbanás

A fagocitózist követő légzési robbanást (respiratory burst) vizsgálva azt találtuk, hogy ebben főleg az FcgRII vesz részt. Ligandként EA helyett IgG-latex partikulákkal reagáltattuk az egészségesekből származó monocytákat, hogy az erythrocyták zavaró hatását az oxigén mérésénél elkerüljük. Manapság széles körben forgalmazzák és alkalmazzák az IgG-vel borított partikulákat az FcgR-en keresztüli ligandfelvét meghatározására. A fagocitáló sejtek mérésére pedig egyszerű mérés is szolgál, amely a neutrál vörös felvételén alapul (46). A latex magában semmilyen reakciót nem eredményezett. Az IgG-latex fagocitózisát a szuperoxid-anion, a reaktív oxigén felszabadulása (ROI) követte. SLE-s betegek monocytáiból az FcR-függő fagocitózis után felszabaduló reaktív oxigén mennyisége szignifikánsan csökkent. A ligandként alkalmazott Y-C indukálás után alig, de az élesztő fagocitózisa után volt csökkenés, de nem szignifikáns (47). Egy másik munkánkban már el tudtuk különíteni a sejt felületéhez kötött és a fagocitált élesztő mennyiségét úgy, hogy az élesztőt fluoreszceinnel jeleztük. Mértük az élesztő felvett összmennyiségét, majd a sejt felszínén lévő fluoreszcenciát kioltottuk tripánkékkel, így a fagocitált élesztő mennyiségét külön mérhettük (45). A légzési robbanással kapcsolatos eredmények is alátámasztják, hogy a receptorszám csökkenése mellett a fagocitózissal kapocsolatos folyamatok, például a jelátvitel vagy egyes enzimek, faktorok csökkent működése is hozzájárulhat a betegek monocytáin észlelt csökkent fagocitózishoz és degradációhoz (18, 48-50).
 

A különböző FcgR-ek megjelenése

Az FcgR heterogenitásának ismeretében egyik fő célunk volt a különböző osztályba tartozó FcgR megjelenésének összehasonlítása az SLE-s betegek monocytáin. Az egyes receptorok elleni antitestek: anti-FcgRI (10.1), anti-FcgRII (IV.3) és anti-FcgRIII (3G8) felhasználásával, valamint a monocyták azonosítására szolgáló OKM14 mAb segítségével áramlási citométerben megerősítettük azt a korábbi (19) megfigyelést, hogy a monocyták felszínükön elsősorban FcRI-et és FcRII-t expresszálnak. Ugyanakkor ismertté vált, hogy bár igen kis monocytapopuláción (15-25%), de az FcgRIII megjelenése is kimutatható (51). Tizennyolc SLE-s beteg és 14 kontrollegyén monocytáit az antikoagulált vérből vizsgálva megállapítottuk, hogy az FcgRI sejtfelszíni megjelenése szignifikánsan nőtt az egészségesekéhez képest, ami alátámasztja Fries és munkatársai reakciókinetikai adatait (17), és az emelkedés mértéke a betegség klinikai aktivitásával is korrelált. Ugyanakkor az FcgRII és -III kifejeződése csökkent, főleg az előbbié, ami korábbi reakciókinetikai adatainkat megerősítette (18). A CR3 megjelenése OKM1 antitesttel mérve az SLE-s betegek monocytáin kis mértékben csökkent, de nem szignifikánsan, ami korábbi mikroszkópos eredményeinket szintén alátámasztja (20). Az FcgRII csökkenése fordított arányt mutatott a keringésben lévő immunkomplex koncentrációjával, bár ez az összefüggés csak nagyobb immunkomplex-koncentráció esetében volt szignifikáns (52). Mégis arra enged következtetni, hogy in vivo az immunkomplex kötődhet az FcgRII-höz és fagocitálódhat, ami gátolhatja egy másik liganddal való (in vitro) kimutathatóságát és funkcióját.

Úgy tűnik, hogy SLE-ben az FcgRII csökkenése, ami nem csak monocytán, hanem granulocytákon is kimutatható (52, 53), a betegséggel összefüggő folyamat. A csökkenés nem tekinthető a szteroidterápia hatásának, mert egyaránt észleltük a szteroidot szedők és nem szedők sejtjein, és ezt irodalmi adatok is alátámasztják (54, 55). Emellett a receptor internalizációját is leírták, ami a felszíni kifejeződés csökkenését eredményezi a későbbi regenerálódás ellenére is (56). Harmadik tényezőként szerepelhet a receptor disszociációja, de a keringésben főleg sFcgRIII mutatható ki, ami a granulocytákról származik (57). A szolúbilis FcgRII és -III amellett, hogy hozzájárulhat a sejtek felületén kimutatható receptorszám csökkenéséhez, meg is kötheti a keringésben lévő immunkomplexet, ezzel immunreguláló funkciót tölthet be és patológiai/fiziológiai szerepe is lehet SLE-ben az immunkomplex eltakarításában (58). Végül az FcgRIIa-csökkenés magyarázatául felmerül a kimutatott genetikai polimorfizmus is. Két allotípus közül nagyobb a kis affinitású receptorforma előfordulása lupus nephritisben (59). Ugyanakkor a csökkent FcRIIa sejfelszíni megjelenése SLE-ben genetikai eltérésre csak egyes, zárt populációban vezethető vissza, és ott a csökkenés kevéssé függ össze a betegség lefolyásával )(60, 61).

A továbbiakban 17 SLE-s beteg és 10 egészséges (beleegyezésükkel) véréből mértük a monocytákon megjelenő FcgRII és -III megjelenését mAb (IV.3 és 3G8) segítségével áramlási citométerben. Ezeket az értékeket összehasonlítottuk az izotóppal jelzett saját erythrocyta anti-RhD immunkomplex-clearance félidejével (t1/2). A receptorok csökkent megjelenése arányos volt a komplexclearance félidejének elhúzódásával. A károsodott clearance korrelált a betegség klinikai megjelenésének súlyosságával, aktivitásával (62). Mivel az in vivo clearance vizsgálata nehézkes, ezek az adatok gyakorlati szempontból igen értékesek, mert az in vitro, monocytákon mért értékek alapján következtetést vonhatunk le a macrophagok várható működésére is. Bár egyéb tényezők hatását nem zárhatjuk ki.
 

Az erythrocytákon lévő CR1 szerepe a clearance-ben

A C3b-t megkötő receptor (CR1, CD35) erythrocytákon transzportrendszerként működik, a C3b/C4b-t kötő immunkomplexet (ICC) a vérből a phagocytarendszer sejtjeihez szállítja. Az ICC eltűnése a vérből közvetlen összefüggésben van az erythrocytán lévő CR1 molekula számával. Ismert, hogy az SLE-s betegek erythrocytáin csökkent a CR1 megjelenése és funkciója (63).
 

A CR1/erythrocyta arány

A CR1/erythrocyta szám genetikailag meghatározott autoszomatikus allélpárok révén, ami kapcsolatba hozható a HindIII CR1 gén restrikciós fragmentjének hosszpolimorfizmusával (64). Megerősítésre szorul, hogy az SLE-ben észlelt CR1/erythrocyta csökkenés veleszületett vagy szerzett faktorok függvénye? Ennek eldöntésére közel 50 SLE-s beteg és kontrollegyén CR1-kifejeződését vizsgáltuk erythrocytán párhuzamosan a CR1 genotípusával. A CR1 sűrűségét kódoló allélek gyakoriságát polimeráz láncreakcióval (chain reaction, PCR) határoztuk meg (65). A CR1/erythrocyta mérése J3D3 mAb felhasználásával áramlási citométerben történt biotin-avidin erősítő jelrendszert használva az immunfluoreszcens festéshez (66). Az eredményt a betegek klinikai állapotával és laboratóriumi paramétereivel hasonlítottuk össze. Adataink azt a korábbi megfigyelést64 támasztották alá, hogy az azonos allélpárral rendelkező egyének között is csökkent a betegek erythrocytáin kimutatható CR1-kifejeződés. Új megfigyelésünk, hogy ez a csökkenés kapcsolatba hozható a betegek veseérintettségével. Összességében eredményeink megerősítik, hogy a CR1/erythrocyta arány csökkenése az SLE-s populációban szerzett tulajdonság (67).
 

A plazmaferézis hatása

Hogy tovább vizsgáljuk a CR1/erythrocyta csökkenést befolyásoló szerzett faktorok szerepét, a plazmaferézis hatását mértük 11 SLE-s, súlyos tüneteket mutató beteg erythrocytáin a C3b/C4b tartalmú BSA-nyúl anti-BSA komplex CR1-hez való kötődésére, a CR1 funkcionális aktivitására. Ez a módszer egyben alkalmat nyújt arra is, hogy a szérumban lévő komplementkomponensek funkcionális aktivitását mérjük. Eredményeink azt mutatták, hogy a tünetek enyhülése mellett az azonos allélpárral rendelkező SLE-s betegek CR1/erythrocyta funkcionális aktivitására és a komplement aktiválhatóságára jó hatással volt a plazmaferézis. A CR1 kifejeződés fokozódása ismét alátámasztja a szerzett faktorok szerepét az SLE-ben észlelt CR1-csökkenésre (68).
 

A humán rekombináns eritropoetin hatása

Ismert, hogy a humán rekombináns eritropoetin (Eprex) stimulálja az eritropoezist, és hogy a fiatal erythrocytákon nagyobb a CR1 kifejeződése. Tíz anaemiás lupus nephritises beteget kezeltünk tartósan humán rekombináns eritropoetinnel. Megállapítottuk, hogy az anaemia javulása mellett a terápia hatására nőtt a betegek CR1/erythrocyta kifejeződése és funkcionális aktivitása, amit részint áramlási citométerben, részint komplementtartalmú BSA-nyúl anti-BSA kötődésével mértünk. Az eredmények az humán rekombináns eritropoetin jó immunmoduláló hatása mellett aláhúzzák a CR1/erythrocyta kifejeződés környezeti tényezőktől való függését (69, 70).
 

Összefoglalás

Az immunkomplex kóros eltakarítása központi helyet foglal el a szisztémás lupus erythematosus patomechanizmusában. A granulocyták, monocyták és a lép, máj, bőr macrophagjai elsőrendű szerepet játszanak az immunkomplex sorsát befolyásoló mechanizmusban. A macrophagokhoz a komplementet megkötő immunkomplexet az erythrocytákon lévő CR1 szállítja. A phagocytákon lévő IgG-t kötő receptorok (FcgRs) felelősek az immunkomplex és az opszonizált partikulák felvételéért, bekebelezéséért.

Először a monocytákon lévő FcgR-eket határoztuk meg a ligand, az IgG és az immunkomplex felvétele révén részint reakciókinetikai, izotóp módszerrel, a Scatchard egyenes analízisével, részint kvalitatív módon, mikroszkóposan. Eredményeink azt mutatták, hogy az SLE-ben szenvedő betegek monocytáin az IgG-t kötő FcgR száma növekedett. Ugyanakkor az immunkomplexet kötő FcgR-expresszió kisebb mértékű a betegek monocytáin, ami összhangban volt a betegek monocytáinak csökkent immunkomplex-degradációjával. Ezt az ellentmondást, ami a két ligand, az IgG és az immunkomplex FcgR-hez való kötése között volt, akkor lehetett megmagyarázni, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a humán phagocytákon lévő FcgR-ek heterogének. Az FcgRI köti a monomer IgG-t, míg az FcgRII és -III köti és fagocitálja az immunkomplexet. Éppen ezért ezt követően specifikus monoklonális antitestek segítségével a különböző FcgR-ek mint antigének megjelenését vizsgáltuk áramlási citométerben. Eredményeink teljes mértékben alátámasztották korábbi adatainkat, hogy az FcgRI-kifejeződés nőtt az SLE-s betegek monocytáin, és ez párhuzamos volt a keringő immunkomplex szintjével. Az FcgR-ek között az FcgRI a legflexibilisebb, különösen jól indukálható különböző faktorokkal és speciálisan a keringő immunkomplexszel is. Ugyanakkor az FcgRII és -III megjelenése a betegek monocytáin és granulocytáin csökkent párhuzamosan az immunkomplexszint emelkedésével. Ebből arra lehet következtetni, hogy ezek a receptorok in vivo telítődhetnek a szérumban lévő immunkomplexszel, és bekebeleződésük eredményezheti a receptorok kimutatásának csökkenését. Másrészről ezek a receptorok, különösen az FcgRIII, leszakadhatnak a sejtmembránról és a szérumba kerülnek. Korrelációt lehetett kimutatni az SLE-s betegek monocytáin lévő kis mértékű FcgRII- és -III-expresszió és ugyanazon betegeknél észlelt immunkomplex-partikulák csökkent in vivo lefeleződése között. A károsodott eltakarítási (clearance-) funkció összefüggött a betegség megjelenésének súlyosságával, klinikai aktivitásával és a vese érintettségével. Mindezekből az adatokból arra lehet következtetni, hogy SLE-ben a phagocytákon lévő FcgR-ek kifejeződésének változását sokkal inkább szerzett, a betegségtől függő, mint veleszületett tényezők befolyásolják.

A CR3 kifejeződése az SLE-s betegek monocytáin hasonló volt a kontrollokéhoz akár a ligand, akár a monoklonális antitest kötődése alapján mértük. Ugyanakkor a b-glükán nem immunspecifikus, receptoron keresztül történő fagocitózisa a betegek monocytáin kisebb mértékű volt, mint a kontrolloké. Az adatokból arra lehet következtetni, hogy az SLE-s betegek phagocytáinak bekebelezési mechanizmusa eltér a kontrollsejtekétől.

Az erythrocytákon lévő CR1-kifejeződés (ECR1) mérése részint monoklonális antitesttel történt áramlási citométerben, részint az ICC ligandkötése révén izotóposan. Az SLE-s páciensek ECR1-expressziója kis mértékű. Genetikai vizsgálatokhoz a CR1-kifejeződést kódoló allélek gyakoriságát egy autoszomatikus kodomináns biallél rendszer révén határoztuk meg, ami korrelál a HindIII CR1 restrikciós fragment hosszpolimorfizmusával. Eredményeink alátámasztották, hogy az ECR1 kifejeződésének deficientiája szerzett tulajdonság, másrészről megállapítottuk, hogy korrelál a vese érintettségével. Anaemiás, lupus nephritises betegek esetében emelkedett az ECR1 expressziója epoetin-a-kezelés hatására, ami a friss, fiatal erythrocyták keringésbe kerülésével magyarázható, amelyeken a CR1/erythrocyta arány magas. SLE-s betegek esetében, akik súlyos tüneteket mutattak és homozigóták voltak a CR1/erythrocyta nagy denzitású allélre nézve, a plazmaferézis előnyös hatása abban is megnyilvánult, hogy nőtt in vitro az ECR1 ligandkötő képessége. Mindkét adatunk alátámasztja SLE-ben a szerzett faktorok szerepét a csökkent CR1/erythrocyta kifejeződésében.

Munkánkat támogatta: OTKA 1986-1990, ny. sz.: 042; 1991-1994, ny. sz.: 1462; 1994-1998, ny. sz.: 16763; 1998-2001, ny. sz.: 1750; 2001-2004, ny. sz.: 034624; ETT 1994-1996, ny. sz.: 157; 1997-1999, ny. sz.: 504; 1999-2001, ny. sz.: 505; 2001-2003, ny. sz.: 5214.

Köszönetemet fejezem ki Szabó Zoltán kétszeres Kossuth-díjas akadémikusnak, hogy intézetében (Szeged, József Attila Tudomány Egyetem, Természettudományi Kar, Szervetlen és Analítikai Kémiai Intézet) elsajátíthattam tőle azt a reakciókinetikai szemléletet, ami egész munkásságomat befolyásolta. Valamint Kesztyűs Loránd Állami-díjas akadémikusnak (Debreceni Orvostudományi Egyetem, Kórélettani Intézet), hogy vegyészként bevezetett a biológia és az immunológia tudományába.

IRODALOM

  1. Kávai M, Bányai A, Zsindely A, Sonkoly I, Szegedi Gy. Enzyme-linked immunosorbent assay for antibodies to native DNA in sera of patients with SLE. J Immunol Methods 1982;48:69-75.
  2. Seres T, Kávai M, Zsindely A, Szegedi Gy. Quantitation of anti-ENA antibodies by a modified ELISA in patients with SLE and MCTD. Scand J Rheumatol (Suppl) 1985;56:75-7.
  3. Feltkamp TE. Standards for ANA and anti-DNA. Clin Rheumatol (Suppl) 1990;9:74-8.
  4. Baraczka K, Lakos G, Sipka S. Immunoserological changes in the cerebro-spinal fluid in systemic lupus erythematosus patients with demyelinating syndrome and multiple sclerosis. Acta Neurol Scand 2002;105:378-83.
  5. Amoura Z, Piette JC, Chabre H, Cacoub P, Papo T, Wechsler B, et al. Circulating plasma levels of nucleosomes in patients with systemic lupus erythematosus. Correlation with serum antinucleosome anti-body titers and absence of clear assotiation with disease activity. Arthritis Rheum 1997;40:2217-25.
  6. Dijstelbloem HM, van de Winkel JG, Kallenberg CG. Inflammation in autoimmunity: receptors for IgG revisited. Trends Immunol 2001;22:510-6.
  7. Kávai M, Dankó K, Kalmár E, Francia I, Szegedi Gy. Radioassay of soluble immune complexes using their uptake by macrophage Fc receptors. Immunology 1977;32:617-21.
  8. Füst Gy, Kávai M, Szegedi Gy, Merétey K, Falus A, Lenkey Á, et al. Evaluation of different methods for detecting circulating immune complexes. An inter-laboratory study. J Immunol Methods 1980;38:281-9.
  9. Stanilova SA, Slavov E.  Conparative study of circulating immune complexes quantity detection by three assays: CIF-ELISA, C1q-ELISA and anti-C3-ELISA. J Immunol Methods 2001;253:3-21.
  10. Huber H, Fudenberg HH. Receptor sites of human monocytes for IgG. Int Archs Allergy Appl Imunol 1968;34:18-31.
  11. Kávai M, Laczkó J, Csaba B. Functional heterogeneity of macrophages. Immunology 1979;36:729-32.
  12. Kesztyűs L, Kávai M, Csaba B. Fixation of rabbit immunoglobulins to the peritoneal macrophages of the guinea-pig. Ann Immunol Hung 1972;16:229-35.
  13. Csaba B, Kávai M, Jusupova S, Kesztyűs L. The fixation of heterocytophylic antibodies to macrophages. Int Archs Allergy Appl Immunol 1976;50:206-11.
  14. Arend WP, Mannik M. The macrophage receptor for IgG: number and affinity of binding sites. J Immunol 1973;110:1455-63.
  15. Kávai M, Bodolay E, Szöllősi J. Characterization of human monocyte subpopulation with the use of flow cytometer. Adv Exp Med Biol 1982;155:241-5.
  16. Van Furth R, Raeburn JA, van Zweit TL. Characteristics of human mononuclear monocytes. Blood 1979;54:485-500.
  17. Fries LF, Mullins WW, Cho KR, Cho KR, PLotz PH, Frank MM. Monocyte receotors for the Fc portion of IgG are increased in systemic lupus erythematosus. J Immunol 1984;132:695-700.
  18. Kávai M, Csípő I, Sonkoly I, Csongor J, Szegedi Gy. Defective immune complex degradation by monocytes in patients with systemic lupus erythematosus. Scand J Immunol 1986;24:527-32.
  19. Looney RJ, Abraham GN, Anderaon CL. Human monocytes and U937 cells bear distinct Fcg receptors for IgG. J Immunol 1986;136:1641-7.
  20. Kávai M, Lukács K, Sonkoly I, Pálóczi K, Szegedi Gy. Circulating immune complexes and monocyte Fc receptor function in autoimmune diseases. Ann Rheum Dis 1979;38:79-83.
  21. Maródi L, Schreiber S, Anderaon DC, MacDermott RP, Korchak HM, Johnston RB Jr. Enhancement of macrophage candidacidal activity by interferon-gamma. Increased phagocytosis, killing, and calcium signal mediated by a decreased  number of mannose receptors. J Clin Invest 1993;91:2596-601.
  22. Kávai M, Sándor M, Szegedi Gy, Füst G, Gergely J. Effect of soluble immune complexes on Fc and C3 receptor-dependent phagocytosis by human monocytes. Immunology 1981;44:599-606.
  23. Rasmussen JM, Brandslund I, Leslie RGQ, Svehag SE. Quantitative studies of Fc receptor on human monocytes: characterisation by binding of homologous and heterologous monomeric IgG and soluble immune complexes of different composition. Clin Immunol Immunpathol 1983;43:537-44.
  24. Kávai M, Sándor M, Szegedi Gy, Gergely J Ligand specific cross inhibition of monocyte phagocytosis. Scand J Immunol 1988;28:397-402.
  25. Kávai M, Zsindely A, Sonkoly I, Major M, Demján I, Szegedi Gy. Signals of monocyte activation in patients with SLE. Clin Exp Immunol 1983;51:255-60.
  26. Pestel J, Joseph M, Santoro F, Capron A The beta-glucuronidase release from macrophages activated by immune complexes of varying antigen-antibody ratio. Ann Immunol 1979;130:507-12.
  27. Kávai M, Zsindely A, Sonkoly I, Bányi A, Szegedi Gy. Monocyte activation by immune complexes of patients with SLE. Adv Exp Med Biol 1982;141:575-81.
  28. Edberg JC, Tosic L, Wright EL, Sutherland WM, Taylor RP. Quantitative analyses of the relationship between C3 consumption, C3b capture and immune adherence of comlement-fixing antibody/DNA immune complexes. J Immunol 1988;141:4258-65.
  29. Taylor RP, Wright EL, Pocanic F. Quantitative analyses of C3b capture and immune adherence of coplement-fixing antibody/dsDNA immune complexes. J Immunol 1989;143:3626-31.
  30. Kávai M, Möller-Rasmussen J, Baatrup G, Zsindely A, Svehag SE. Inefficient binding of IgM immune complex to erythrocyte C3b-C4b receptors (CR1) and weak incorporation of C3b-iC3b into the complex. Scand J Immunol 1988;28:123-8.
  31. Sármay G, István L, Gergely J. Shedding and reappearance of Fc, C3 and SRBC receptors on peripheral lymophocytes from normal donors and chronic lymphatic leukaemia (CLL) patients. Immunology 1978;34:15-21.
  32. Kávai M, Lukács K, Sonkoly I, Jókay I, Berndt A, Szegedi Gy. Loss of monocyte membrane receptors in patients with SLE. Clin Exp Immunol 1980;40:66-77.
  33. Daeron M, Néauport-Sautés C, Blank U, Fridman WH. 2.4G2, A monoclonal antibody to macrophage Fc-g receptors, reacts with murine T cell Fc-g receptors and IgG-binding factors. Eur J Immunol 1986;16:1545-50.
  34. Egerer K, Feist E, Rohr U, Pruss A, Burmester GR, Dorner T. Increased serum soluble CD14, ICAM-1 and E-selectin correlate with disease activity and prognosis in systemic lupus erythematosus. Lupus 2000;9:614-21.
  35. Antal-Szalmás P, Szöllösi I, Lakos G, Kiss E, Csipő I, Sipka S, et al. A novel flow cytometric assay to qualify soluble CD14 concentration in human serum. Cytometry 2001;45:115-23.
  36. Kastner P, Franke H, Kleinert P, Gunther C, Malberg K, Lobnitz M. Fc-receptor mediated immune complex clearance function of the mononuclear system in systemic lupus erythematosus. Allerg Immunol 1990;36:3-10.
  37. Kávai M, Seres T, Zsindely A, Szegedi Gy. Immune complex clearance and anti-ENA in patients with SLE. Scand J Rheumatol (Suppl) 1985;56:98-100.
  38. Lin RY, Altman K, Winny AC, George G, Pearl M. Nuclear imaging and the assessment of human Fc receptor function: studies in systemic lupus erythematosus. J Autoimmun 1989;2:833-42.
  39. Kávai M. Mononukleáris fagocita sejtek szerepe a gazdaszervezet védekezésében. Dsc-tézisek, 1990.
  40. Hermann M, Voll RE, Zoller OM, Hagenhofer M, Ponner BB, Kalden JR. Impaired phagocytosis of apoptotic cell material by monocyte-derived macrophages from patients with systemic lupus erythematosus. Arthritis Rheum 1998;41:1241-50.
  41. Bijl M, van Lopik T, Limburg PC, Jaegers SM, Aarden LA, Smeenk R, et al. Do elevated levels of serum-soluble fas contribute to the persistence of activated lymphocytes in systemic lupus erythematosus? J Autoimmun 1998;11:457-63.
  42. Van de Winkel JGJ, Anderson CL. Biology of human immunoglobulin Fc receptors. J Leuk Biol 1991;49:511-24.
  43. Gyimesi E, Kávai M, Csípő I, Szegedi Gy. A sensitive simple ELISA for quantitation of sensitizing IgG from dissolved erythrocytes. Scand J Immunol 1992;36:875-8.
  44. Kávai M, Gyimesi E, Szűcs G, Szegedi Gy. Binding and endocytosis of erythrocytes sensitized with rabbit IgG via Fcg receptors of human monocytes. Immunology 1991;74:657-60.
  45. Kávai M, Ádány R, Pásti G, Surányi P, Szűcs G, Muszbek L, et al. Marker profile, enzyme activity, and function of a human myelomonocytic leukemia cell line. Cell Immunology 1992;139:531-40.
  46. Antal P, Sipka S, Surányi P, Csípő I, Seres T, Maródi L, et al. Fow cytometric assay of phagocytic activity of human neutrophils and monocytes in whole blood by neutral red uptake. Ann Hematol 1995;70:259-65.
  47. Gyimesi E, Kávai M, Kiss E, Csípő I, Szűcs G, Szegedi Gy. Triggering of respiratory burst by phagocytosis in monocytes of patients with systemic lupus erythematosus. Clin Exp Immunol 1993;94:140-4.
  48. Sipka S, Szántó S, Szűcs K, Kovács I, Kiss E, Antal-Szalmás P, et al. Decreased arachidonic acid release in peripheral blood monocytes of patients with systemic lupus erythematosus. J Rheumatol 2001;28:2012-7.
  49. Paragh G, Kovács E, Seres I, Keresztes T, Balogh Z, Szabó J, et al. Altered signal pathway in granulocytes from patients with hypercholesterolemia. J Lipid Res 1999;40:1728-33.
  50. Muszbek L, Ádány R, Lopaciuk S, Kávai M. Possible role of Factor XIII subunit a in phagocytosis by monocytes. Haematol Rev Commun (Suppl) 1986;1:20a.
  51. Jungi TW, Hafner S. Quantitative assessment of Fcg receptor expression and function during in vitro differentiation of human monocytes to macrophages. Immunology 1986;58:131-7.
  52. Szűcs G, Kávai M, Surányi P, Kiss E, Csípő I, Szegedi Gy. Correlation of monocyte phagocytic receptor expression with serum immune complex level in systemic lupus erythematosus. Scand J Immunol 1994;40:481-4.
  53. Szűcs G, Kávai M, Kiss E, Csípő I, Szegedi Gy. Correlation of IgG Fc receptors on granulocytes with serum immune complex level in systemic lupus erythematosus. Scamd J Immunol 1995;42:577-80.
  54. Perez HD, Kimberly RP, Kaplan HB. Effect of high-dose methylprednisolone infusion on polymorphonuclear leukocyte function in patients with systemic lupus erythematosus. Arthritis Rheum 1981;24:641-7.
  55. Zuckerman SH, Evans GF, Bryan N. Chronic administration of dexamethasone results in Fc receptor up-regulation and inhibition of class I antigen expression on macrophages from MRL/lpr autoimmun mice. Clin Diagn Lab Immunol 1997;4:572-8.
  56. Leslie RGQ. Complex aggregation: a critical event in macrophage handling of soluble immune complexes. Immunol Today 1985;6:183-7.
  57. Huizinga TW, De Haas M, Kleijer M, Nuijens JH, Roos D, Von dem Borne AEG. Soluble Fc-g receptor III in human plasma originates from release by neutrophils. J Clin Invest 1990;86:416-23.
  58. Szűcs G. Szisztémás lupus erythematosusban szenvedő betegek fagocita sejtjeinek Fc-g receptor expressziója és működése. PhD-értekezés, 1998.
  59. Duits AJ, Bootsma H, Derksen RH, Spronk PE, Kater L, Kallenberg CG, et al. Skewed distribution of IgG Fcg receptor IIa (CD32) polymorphism is associated with renal disease in systemic lupus erythematosus. Arthritis Rheum 1995;38:1832-6.
  60. Salmon JE, Millard S, Schachter LA, Arnett FC, Ginzler EM, Gourley MF, et al. Fc-g RIIA alleles are heritable risk factor for lupus nephritis in African Americans. J Clin Invest 1996;97:1348-54.
  61. Sato H, Iwano M, Akai Y, Nishino T, Fujimoto T, Shiiki H, et al. Fc-gRIIa polymorphism in Japanese patients with systemic lupus erythematosus. Lupus 2001;10:97-101.
  62. Seres T, Csípő I, Kiss E, Szegedi Gy, Kávai M. Correlation of Fcg receptor expression of monocytes with clearance function by macrophages in systemic lupus erythematosus. Scand J Immunol 1998;48:307-11.
  63. Taylor RP, Horgan C, Buschbacher R, Brunner CM, Hess CE, O'Brien WM, et al. Decreased complement mediated binding of antibody/3H-dsDNA immune complex to red blood cells of patients wih systemic lupus erythematosus, rheumatoid arthritis, and hematologic malignancies. Arthritis Rheum 1983;26:736-44.
  64. Wilson JG, Wong WW, Murphy EE. Deficiency of the C3b/C4b receptor (CR1) of erythrocytes in systemic lupus erythematosus: analysis of the stability of the defect and of a restriction fragment length polymorphism of the CR1 gene. J Immunol 1987;138:2706-10.
  65. Cornillet P, Philbert F, Kazatchine MD, Cohen JHM. Genomic determination of the CR1 (CD35) density polymorphism on erythrocytes using polymerase chain reaction amplification and HindIII restriction enzyme digestion. J Immunol Method 1991;136:193-7.
  66. Cohen JHM, Aubry JP, Jouvin MH, Wijdenes J, Banchereau J, Kazatchkine MD, et al. Enumeration of CR1 complement receptors on erythrocytes using a new method for detecting low density cell surface antigens by flow cytometry. J Immunol Methods 1987;99:53-8.
  67. Kiss E, Csípő I, Cohen JHM, Reveil B, Kávai M, Szegedi Gy. CR1 density polymorphism and expression on erythrocytes of patients with systemic lupus erythematosus. Autoimmunity 1996;25:53-8.
  68. Csípő I, Kiss E, Soltész P, Antal-Szalmás P, Cohen JHM, Szegedi Gy, et al. Effect of plasmapheresis on ligand binding capacity and expression of erythrocyte complement receptor type 1 (CR1) of patients with systemic lupus erythematosus (SLE). Clin Exp Immunol 1999;118:458-64.
  69. Kiss E, Kávai M, Csípő I, Szegedi Gy. Recombinant human erythropoietin modulates erythrocyte complement receptor 1 functional activity in patients with lupus nephritis. Clin Nephrology 1997;49:364-9.
  70. Kiss E. A systemás lupus erythematosusos betegek követésével szerzett tapasztalataim, különös tekintettel a komplement receptor 1 működésére. PhD-értekezés, 1998.


Immune complex clearance in systemic lupus erythematosus

Impaired clearance of immune complexes is regarded as a central factor in the pathogenesis of systemic lupus erythematosus (SLE). Receptors for IgG (FcgRs) are expressed on phagocytes and madiate binding and endocytosis of IgG immune complexes.

At first the binding of the ligand to the receptor of monocytes was determied with reaction kinetic method and microscopically. The results demonstrated that the binding of monomeric IgG is higher but that of immune complexes is lower to receptors of patient's monocytes. This discrepancy could be explained than the molecular heterogeneity of FcgRs on human phagocytes was revealed. The FcgRI binds the monomeric IgG, at the same time the FcgRII and III both bind and ingest the immune complex.

After that the expressions of the different FcRs, as antigens, were investigated with monoclonal antibodies in flow cytometer. According to the authors' earlier results the expression of FcgRI on monocytes of patients was elevated but that of FcgRII and III were decreased parallely with the phagocytosis. The explanation for this discrepancy may be the structural and functional difference of the FcgR. The expressions of FcgRII and III decreased also on the granulocytes of patients. Impaired in vivo clearance of particle immune complex was measured in SLE patients correlated with the clinical activity of disease and the renal involvement. The data suggest that the alterations of FcgRI expression on phagocytes in SLE are much better a disease-related process and depend on acquired factors than on inherited one.

In the transport of complement containing immune complex to macrophages the erythrocyte complement receptors (CR1) has important activity which are also decreased in SLE. The number of CR1 on erythrocytes was investigated by the binding of labelled ligand and monoclonal antibodies to the receptor in flow cytometer in paralell with the genetically determination of receptor expression. The data revealed a correlation between kidney involement of patient and CD1 deficiency, and their expression can be corrected with epoetin a treatment and with plasmapheresis. These data also suggest the role of acquired factors contributing to CR1 deficiency in SLE.

Magy Immunol/Hun Immunol 2003;2(2):24-32.

Correspondence: DR. KÁVAI MÁRIA, Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, III. Sz. Belgyógyászati Klinika, 4004 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22., telefon/fax: (52) 411-717/4913, e-mail: kavai@iiibel.dote.hu
 
SLE, immune complex, clearance