ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY

Az immunfenotípus-meghatározás jelentősége leukaemiás vérképpel járó érett sejtes non-Hodgkin-lymphomákban - újabb lehetőségek
Pálóczi Katalin, Németh Julianna, Bányai Anikó, Gopcsa László
 
 
 
 

DR. PÁLÓCZI KATALIN (levelező szerző), Országos Gyógyintézeti Központ, Hematológiai és Immunológiai Intézet, 1519 Budapest, Pf. 424. Telefon/fax: (1) 209-2311, e-mail: k.paloczi@ohvi.hu, Semmelweis Egyetem, Immunológiai-Hematológiai-Transzfuziológiai Tanszék, Budapest,
DR. NÉMETH JULIANNA, DR. BÁNYAI ANIKÓ, DR. GOPCSA LÁSZLÓ, Országos Gyógyintézeti Központ, Hematológiai és Immunológiai Intézet, Budapest

Magyar Immunol/Hun Immunol 2003;2 (2): 16-23.

Érkezett: 2003. január 18.
Elfogadva: 2003. április 15.



ÖSSZEFOGLALÁS

Az immunfenotípus-meghatározást gyakran alkalmazzák a lymphohaemopoeticus rendszer rosszindulatú betegségeinek megállapításában. Jelen munkában a szerzők e módszernek az érett sejtes lymphoid leukaemiák és rokon non-Hodgkin-lymphomák diagnózisában játszott szerepét ismertetik.

Az eljárás fő célja, hogy meghatározzák a kóros sejtek B- vagy T/NK-sejtes jellegét, érettségi stádiumát és jellegzetes sejtfelszíni struktúráit, így a betegség alcsoportokba sorolása is lehetővé válik. Nem ismerünk azonban lymphoma- (leukaemia-) specifikus sejtfelszíni antigént, és a kóros sejtek nem követik a normál lymphoid differenciálódás szabályait. A leukaemiás vérképpel járó malignus lymphomák immunfenotípus-analízise ezért gondos laboratóriumi elemzést igényel, amely mind a klinikai elvárásoknak, mind a gazdaságossági szempontoknak megfelel. A vizsgálat klinikai értéke és információtartalma e betegségekben változó, a szerzők mind a klinikus, mind a laboratóriumi szakember számára használható útmutatást kívántak adni.

E laboratóriumi módszer hasznossága kiemelkedő, mivel gyors, pontos és reprodukálható eredményt ad a sejtekről, egyszerre több paraméter vizsgálatával. A diagnózis felállításához és a prognózis megítéléséhez azonban a klinikai-laboratóriumi adatok együttes értékelése elengedhetetlen, beleértve a hagyományos és újabb (molekuláris genetika, molekuláris biológia) módszerekkel kapott eredményeket.

non-Hodgkin-lymphoma, leukaemia, immunfenotípus-meghatározás, áramlási citometria


A  non-Hodgkin-lymphomák heterogén betegségcsoportot alkotnak különböző citológiai, immunológiai és biológiai tulajdonságokkal. E betegségcsoport biológiáját illetően gyors és jelentős haladásnak lehetünk részesei, amelynek eredményeképpen a klinikai megjelenés pontos diagnosztizálása, a betegség immunológiai jellemzése, a sejtek citogenetikai és molekuláris biológiai analízise is lehetségessé vált. Mindezek az új ismeretek rendkívül fontosak, mivel a non-Hodgkin-lymphomák világszerte jelentős népegészségügyi problémát jelentenek: incidenciájuk rapidan nő (az utóbbi 20 év alatt évente 5%-kal), amelynek okát egyelőre teljes mértékben nem ismerjük (1,2).

A malignus lymphomák az immunrendszer tumorai és gyakran olyan sejtklónból keletkeznek, amelyek sok szempontból a normál lymphoid differenciálódás bizonyos lépéseinek felelnek meg. Ezekben a malignitásokban azonban a legtöbb sejt olyan genetikai eltérésekkel is rendelkezik, amelyek specifikusnak tarthatók az egyes lymphomaaltípusokra. Ezek a genetikai eltérések érinthetik a protoonkogéneket, a sejtciklus szabályozásában részt vevő géneket, valamint a normál apoptózisszignálok hiányát vagy gátlását befolyásoló faktorokat (3-5).

A lymphoid rendszer malignus betegségei közé számos klinikopatológiai entitás tartozik, amelyek osztályozásának alapja a kiindulási sejt B-, T- vagy NK-sejtes jellege. Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) osztályozását, amely lényegében adaptálta a REAL-klasszifikációt, számos közleményben és könyvben megjelent (6-8). A WHO-klasszifikáció kereteiben felsorolt entitások immunológiai jellemzése, hasonlóan a korábbi osztályozásokhoz, a normál lymphocytaontogenesis ismeretére épül.
 

Lymphocytadifferenciálódási antigének

B-lymphocyták
 
 

1. ábra. A B-sejt-fejlődés és a lymphoid neoplasmák. A normál B-sejt-differenciálódás alapján ábrázoljuk a malignus partnersejtekből kiinduló lymphomákat. Sejtfelszíni és intracitoplazmatikus markerek jelzik a B-sejt-fejlődés egyes stádiumait.

HCR: nehézláncgén-átrendeződés; LCR: könnyűláncgén-átrendeződés; sIg: felszíni immunglobulin (M, D vagy G); Tdt: terminális dezoxiribonukleotidil-transzferáz

 

A normál B-sejt-differenciálódás sémáját az 1. ábrán mutatjuk be, ahol a főbb differenciálódási stádiumok megfelelnek a WHO-klasszifikációban alkalmazott felosztásnak. A B-sejt-differenciálódás lépéseit molekuláris biológiai és immunfenotípus-tulajdonságokkal jellemezhetjük. A különböző módon, de legtöbbször monoklonális antitestekkel (MoAt) jelölt antigének jelenléte vagy hiánya jellemző lehet az egyes differenciálódási lépésekre (9). A B-sejt-fejlődés legkorábbi szakaszára az immunglobulin (Ig) gén átrendeződése a jellemző, így valószínűen a B-sejt irányú elkötelezettség első lépése, amely megelőzi a B-sejtre jellemzőnek tartott citoplazmatikus és felszíni antigének megjelenését (10). A későbbi érés során megjelenik a citoplazmatikus mikro-nehézlánc, amely a pre-B-sejt stádiumra jellemző. A termelődő nehéz- és könnyűláncok megjelenése a sejtmembránban az intermedier B-sejt fejlődés stádiumát jelöli. A felszíni IgM és IgD molekulák jelenléte a legtöbb keringő B-sejtre jellemző. A további változások az antigénnel való találkozás eredményeként jönnek létre a B-sejten (11, 12).

A keringő B-sejtek két elkülöníthető populációt alkotnak: a B1- és a B2-sejteket. A B1-sejt jelenik meg az ontogenesis során korábban és gyakran jelenít meg a felszínén CD5 antigént. A CD5+ B-sejtek a perifériás nyirokszervek köpenyzónájában mutathatók ki, multivalens antigénekkel reagálnak, rendszerint nem igényelnek T-segítő funkciót és nem mennek át affinitásérésen. A CD5+ B-lymphocyták felelősek valószínűleg a természetes autoantitestek termeléséért is (13).

A WHO-klasszifikáció által elkülönített prekurzor B-lymphoblastos leukaemia/lymphoma normál sejtmegfelelője a csontvelői lymphoid őssejt és az ebből kialakuló korai B-sejtek, míg az érett, perifériás B-sejt-lymphomák normál sejtmegfelelői a csontvelőből a perifériás nyirokszervekbe kikerülő B-lymphocyták. Jelenleg két B-sejtes lymphomaentitást ismerünk, amelyekben a daganatsejtek CD5+ B-lymphocyták: a B-sejtes krónikus lymphoid leukaemia (B-CLL) és a köpenysejtes lymphoma (MCL) (14-16). Tekintve, hogy a WHO-osztályozás 14 érett (perifériás) B-sejtes lymphomát különít el, semmiképpen sem vagyunk képesek minden lymphomaentitást különálló sejtfelszíni struktúrával jellemezni.
 

T-lymphocyták
 

A B-sejtekhez hasonlóan, a T-sejtek is a csontvelői pluripotens őssejtből származnak. A B-sejtektől eltérően, a T-sejtek a thymus mikrokörnyezetét igénylik a kifejlődésükhöz. A 2. ábrán a T-sejt-fejlődés főbb lépéseit mutatjuk be sematikusan, kizárólag a lymphomakialakulás jobb megértése céljából. A csontvelőből kikerülő sejtek először a thymus kérgi részében telepednek meg. Ezek a primitív T-sej-prekurzorok CD7- és Tdt-antigén-pozitívak. További fejlődésükkor megszerzik a CD1-tulajdonságot, majd a CD4 és a CD8 molekulákat. Ezt követően - a thymus medullájában - elveszítik a CD1 és megszerzik a CD3 antigént, valamint elveszítik vagy a CD4- vagy CD8-tulajdonságokat. A funkcionálisan érett T-sejtek a CD3 mellett vagy CD4 vagy CD8 antigéneket hordoznak, de nem mindkettőt. Ezek a thymocyták kerülnek ki a keringésbe és a perifériás nyirokszervekbe. A CD4+ és a CD8+ lymphocyták jelentős immunológiai funkciókkal rendelkeznek, amelyeket illetően a kézikönyvekre hivatkozunk (11, 12). Négy, a T-sejt-antigén-receptort kódoló gént ismerünk: alfa, béta, gamma és delta. A T-sejt-receptor-gén átrendeződése, hasonlóan az Ig gén átrendeződéséhez, egyes T-sejt-klónok és elődsejtjeik jelölésére használható (11, 12).
 

2. ábra. A normál T-sejt-fejlődés és a malignus lymphomák. A T-sejt-differenciálódás alapján ábrázoljuk a malignus partnersejtlymphomákat. Sejtfelszíni és intracitoplazmatikus markerek jelzik a T-sejt-fejlődés egyes stádiumait.

TCR: T-sejt-receptor; Tdt: terminális dezoxiribonukleotidil-transzferáz

 

A T-sejtek ontogenezisének sémáját bemutató 2. ábra elkülöníti azokat a stádiumokat, amelyek összhangba hozhatók a jelenlegi lymphomaklasszifikációval. A T-sejtes lymphomákat tekintve is megállapítható, hogy a prekurzor T-lymphoblastos leukaemia/lymphoma normál sejtmegfelelője a lymphoid pogenitor sejtből a thymus kéregállományában differenciálódó úgynevezett corticalis thymocyta, míg az érett (perifériás) T-sejtes lymphomák dominálóan a perifériás nyirokszervek T-sejt-áreáiban lokalizált érett T-sejtek malignus megfelelői (14-16). A perifériás T-sejtes lymphomák ma ismert 13 entitása és a B-sejtes perifériás lymphomaaltípusok nagy száma egyértelműen felveti egyéb, még ismeretlen faktorok szerepét, amelyek a betegség diverzitásának kialakításában szerepet játszhatnak.

A T- és a B-lymphocyták differenciálódása kapcsán csak a "klasszikus" felszíni antigéneket tüntettük fel. A 3-5. ábrákon a VII. Differenciálódási Antigén Kongresszus újonnan leírt molekuláinak a felhasználásával (17) ábrázoljuk sémásan a T-, a B- és az NK-sejtek jellemző antigénjeit, amelyek közül még csak néhányat használunk a későbbiekben bemutatott klinikai diagnosztikában. (A közleményünkben alkalmazott CD antigéneket az 1. táblázatban ismertetjük.)
 

3. ábra. A B-sejtek ma ismert sejtfelszíni antigénjei. (Magyarázat az 1. táblázatban). A felfelé mutató nyíl aktivált sejtállapotot jelöl.

4. ábra. A T-sejtek ma ismert sejtfelszíni antigénjei. (Magyarázat az 1. táblázatban). A felfelé mutató nyíl aktivált sejtállapotot jelöl.

5. ábra. Az NK-sejtek ma ismert sejtfelszíni antigénjei. (Magyarázat az 1. táblázatban). A felfelé mutató nyíl aktivált sejtállapotot jelöl.
1. táblázat. A közleményben alkalmazott CD antigének és szöveti célsejtjeik.

BCR: B-sejt-receptor; EBV: Epstein-Barr-vírus; FDC: follicularis dendritikus sejt; ICOS: indukálható T-sejt-kostimulátor; MHC: major hisztokompatibilitási komplex; NK: természetes ölősejt (natural killer), PD-1R: programozott sejthalál receptor

 

Immunfenotípus-meghatározás

Módszerválasztás

A malignus lymphomák diagnózisa a morfológiai és a hisztológiai vizsgálatok eredményein alapul, amelyeknek ma már szerves része a pontos immunhisztokémia is. Felmerülhet kérdésként, hogy változott-e az egy sejt alapú immunfenotípus-meghatározás helye és jelentősége a krónikus lymphoproliferativ betegségek diagnosztikájában.

A klinikusnak elsőként arról kell döntenie, hogy immunhisztokémiai vizsgálattal vagy áramlási citometrián alapuló immunfenotípus-vizsgálattal jut-e közelebb a diagnózishoz. Az utóbbi egysejt-szuszpenzió készítését igényli, amelyre a vér vagy a csontvelő, ritkábban a friss nyirokszövet alkalmazható. A következő kérdés, hogy ha a sejtszuszpenzió mellett döntünk, a minta megfelelő számban fogja-e tartalmazni a kóros sejteket, azaz eléggé reprezentatív-e? Típusosan a leukaemiás vérképpel járó nyirokszervi daganatok sejtszuszpenzió-vizsgálata jelenti az alapbetegséget jól reprezentáló mintát. Tekintve, hogy mind a leukaemiás vérképpel járó, mind a leukaemia nélkül jelentkező lymphomák jól vizsgálhatók szövettani metszetekben immunhisztokémiai reakciókkal és nemcsak friss, hanem fixált mintából is, valóban át kell gondolni a diagnosztika első lépéseit (18).

A következő kérdés, hogy van-e érdemi klinikai jelentősége a tervezett immunfenotípus-vizsgálatnak? Általánosságban azt mondhatjuk, hogy klinikailag elengedhetetlenül fontosnak az a vizsgálat tartható, amely segítséget ad a kezelés megválasztásában vagy a prognózis megítélésében (kiemelve ismét, hogy a malignus lymphomákban a diagnózis a hisztopatológiai leleten alapul). Érdemi következmény nélküli vizsgálatokat a napi diagnosztikában - figyelembe véve a költség-haszon szempontokat is - nem szabad végezni. Egyik példa erre a krónikus myeloid leukaemia, amely kórképben kizárólag a blastos fázisba történő transzformáció esetén tud az immunfenotípus-vizsgálat érdemi, klinikailag hasznosítható eredményt adni. Ugyancsak helytelen az a szemlélet, amikor szűrővizsgálatként alkalmazzák ezt az egészen más célt szolgáló speciális diagnosztikai lehetőséget. Természetesen egyetemi klinikáknak, intézeteknek és egyéb kiemelt intézményeknek a korszerű diagnosztika mellett feladatuk az új lehetőségek kipróbálása, majd bevezetése, azonban ezt szakmailag jól alátámasztott módon javasolt elindítani (19).

A laboratóriumi immunfenotípus-meghatározásnál leggyakrabban a következő kérdések merülhetnek fel: 1. A kérdéses sejtpopuláció jelen van-e a csontvelőben vagy a perifériás vérben? 2. Megerősíthető-e a kóros sejtpopuláció lymphoid jellege? 3. A lymphoid proliferáció neoplasztikus-e? 4. Mi a kóros sejtek kiindulási sejttípusa? 5. Jelen van-e a diagnózis felállításakor (staging) vagy a kezelés utáni remisszió idején malignus sejt a csontvelőben (minimális residualis betegség)? 6. Van-e prognosztikai értéke?
 

A vizsgált populáció kijelölése (gating)

Lymphocyták

A neoplasztikus sejtek meghatározása esszenciális a pontos immunfenotípus-analízishez. Hagyományosan a fényszórás alapján határozzuk meg a lymphocytákat. Nem jelentenek problémát az érett sejtes, leukaemiás típusú lymphomák, ha dominálóan nagy számban fordulnak elő a lymphocyta "gate"-ben lymphomasejtek. Gondot jelent azonban a kisszámú kóros sejttel járó betegségek (hajas sejtes leukaemia, csontvelőfibrosis blastokkal) diagnosztizálása, vagy zavaró lehet a csontvelőben a nagy mértékű kontamináció erythroid magvas sejtekkel (18).

Mai ismereteink alapján feltétlenül ajánlott a fényszórás és a CD45 antigén együttes alkalmazása a vizsgálandó, lymphoid sejteket tartalmazó populáció kijelöléséhez. Vannak laboratóriumok, ahol a CD45 és az oldalszórás kombinációján kívül minden mintához (sejtvonal-specifikus jelölésekhez is) hozzáteszik a CD45 antitestet (18).

Plazmasejtek

A plazmasejtek áramlási citometriával történő azonosítása csak ritkán szükséges, ám nem könnyű feladat. A plazmasejt nem hordozza sem a legtöbb B-sejt-markert, sem a CD45 antigént. A fényszórás alapján a populáció a monocytarégióval átfedő. Mindemellett a neoplasztikus plazmasejtek a normál plazmasejttől eltérő antigéneket (CD19-, CD56+) hordozhatnak. A CD38 antigén szenzitív, de egyáltalán nem specifikus marker, különösen a csontvelői sejteket vizsgálva. A legjobb megközelítés talán a CD45/CD138/CD56 vagy a CD45/CD138/Ig könnyűlánc hármas jelölés (citoplazma-antigén) alkalmazása.

Immunfenotípus-panel és -analízis

A monoklonális antitestek (MoAt) kiválasztása a klinikai és a laboratóriumi tulajdonságokon alapul. Nemzetközi és hazai tanulmányok szerint is az érett sejtes non-Hodgkin-lymphomák dominálóan B-lymphoid kiindulásúak, tehát ezek előfordulására számíthatunk leggyakrabban (20, 21). A ritka előfordulású T- vagy NK-sejtes neoplasia már a kóros sejtek morfológiai tulajdonságai alapján elég jól elkülöníthetők, ezt követően a diagnózis pontosításához van szükség a megfelelő monoklonális antitest alkalmazására. Nemzetközi ajánlások két vagy három lépésben elvégzendő antitestjelöléseket és -paneleket ismertetnek. Ezek alapelve, hogy szűrő jelleggel egy első antitestpanelt, majd második (harmadik) lépésként kiegészítő antitestpaneleket használnak (22). Ez az elgondolás logikus, helyessége elvben kétségtelen, ugyanakkor a napi nagy mintaszámmal dolgozó laboratóriumokban kivitelezhetetlen a több körben történő jelölés és kiértékelés, beleértve a laboratóriumi szakember véleményezését is. A legtöbb jól felszerelt laboratóriumban szívesebben használnak széles monoklonálisantitest-panelt, mivel így a laboratórium munkarendje pontosabban alakítható, hiszen figyelembe lehet venni a minták gyűjtését, megtervezhető az alkalmazandó antitestpanel, ezt követően egységesen, egy időben történik a feldolgozás, és a sürgősségtől függően, de tervezett időben végezhető el a kiértékelés és a véleményezés is. Másrészt, sajnos, sem pontos morfoló-giai adatok, sem részletes klinikai adatok nem állnak rendelkezésre a vizsgálat idején, ami lehetővé tenné, hogy ne szélesebb panelt alkalmazzunk. Mindezek miatt döntöttünk mi is a széles antitestpanelek alkalmazása mellett, és időben kivitelezhető módon, jó minőségű sejtekkel dolgozva hamarabb jutunk értékelhető információhoz. Hátránya, hogy néhány antitestet látszólag feleslegesen alkalmazunk, de egy jó értékelő szakember minden antitest reakcióját figyelembe veszi, és a negatív eredményeket is fel tudja használni a kiértékelés során.

A leggyakrabban előforduló, érett B-sejtes lymphoproliferativ betegségek immunfenotípus-diagnosztikájában hasznos információt hordoznak a sejtfelszíni antigének. Tudnunk kell azonban, hogy nincs olyan antigén, amely specifikusan csak a lymphomasejtet jelölné. A B-sejteket illetően a CD19 molekula ugyan pan-B-sejt-marker, azonban mind normál, mind malignusan transzformálódott B-sejteken kimutatható. A CD20 antigén mint pan-B-sejt-marker viszont kevésbé megbízható, mivel kisebb B-sejt-populációt jelöl, és ritkán a T-sejt-neoplasia sejtjein is megjelenik. A B-CLL/SLL sejtjein a CD20 halvány pozitivitást ad, míg a CD22 a membránban akár negatív is lehet. Az intracitoplazmatikus CD22 azonban megbízhatóan pozitív a B-sejtekben. Érett B-sejteken a kappa- és lambda-könnyű lánc meghatározása mindenképpen segít a monoklonalitás megállapításában. A B-sejtes krónikus lymphoproliferativ betegségek differenciáldiagnosztikájában hasznos információt (akár negatív, akár pozitív) hordozó monoklonális antitesteket táblázatban foglaltuk össze (2. táblázat). A 3. táblázatban a gyakorlati használathoz javasolt hármas színjelöléshez összeállított monoklonálisantitest-kombinációkat mutatjuk be.
 

2. táblázat. Krónikus lymphoid leukaemia - a B-sejt-vonalhoz tartozó érett sejtes lymphomák: az antigének használhatósága a differenciáldiagnosztikában.

B-PLL: B-sejtes prolymphocytas leukaemia; cit: citoplazmatikus antigének; CLL: krónikus lymphoid leukaemia; FCL: follicularis lymphoma (leukaemiás variáns), HCL: hajas sejtes leukaemia; igen: mindig szerepel a panelben mint perdöntő negatív vagy pozitív marker; LPL: limfoplazmacitás lymphoma; MCL: köpenysejtes lymphoma; PCL: plazmasejtes leukaemia; SLL: kis lymphocytás lymphoma; SLVL: splenicus villosus lymphoma; vHCL: HCL-variáns; WM: Waldenström-féle macroglobulinaemia; ±: kívánatos, de nem esszenciális, nem perdöntő a pozitivitása vagy a negativitása; -: nem szükségesek az egyes leukaemia vagy lymphoma diagnosztikájában

3. táblázat. Áramlási (flow) citometriás immunfenotípus-meghatározás: hármas jelölésű panel a B-sejtes krónikus lymphoid leukaemia és egyéb érett sejtes non-Hodgkin-lymphomák diagnosztikájában.

CLL: krónikus lymphoid leukaemia; HCL: hajas sejtes leukaemia; Kont: kontroll; MCL: köpenysejtes lymphoma

 

A B-sejtes lymphoproliferativ betegségek differenciáldiagnosztikáját az egyes antigének meglétére vagy hiányára alapozzuk (23). Egyes szerzők pontrendszert javasolnak a különböző diagnózisok valószínűségének megállapításához, amelyhez öt kritikus antigén (24) vagy a morfológia és hét kritikus antigén jelenlétét vagy hiányát veszik alapul (18). Saját gyakorlatunkban nehézkesnek és időigényesnek találtuk a pontrendszert a malignus lymphoproliferativ betegségek immunfenotípus-vizsgálatainál. Ennél sokkal fontosabbnak látszik, hogy a klinikus a lehető legpontosabb szövettani diagnózisra törekedjen, és ne próbálja azt helyettesíteni a sejtfelszíni (vagy intracitoplazmatikus) markervizsgálatokkal. A prognózis szempontjából pedig ma már elengedhetetlen a citogenetikai, génátrendeződési vizsgálatok vagy a molekuláris biológiai markerek alkalmazása (4, 25).

Nagyon kiterjedt T-sejt-panelt - a B-sejtes neoplasiákkal ellentétben - csak akkor indokolt alkalmazni, ha az előzetes diagnózis igazolja vagy jelentősen valószínűsíti a T-jelleget. A T- és az NK-sejt-lymphomák differenciáldiagnosztikájában hasznos (akár negatív, akár pozitív reakciót adó) monoklonális antitesteket a 4. táblázatban, az összeállított hármas jelölésű antitest-kombinációkat a 5. táblázatban mutatjuk be.
 

4. táblázat. Krónikus lymphoid leukaemia - a T/NK sejtvonal: az antigének használhatósága a differenciáldiagnosztikában.

ATL: adult T-sejt-leukaemia/lymphoma; cit: citoplazmatikus antigének; igen: mindig be van vonva a panelbe mint perdöntő negatív vagy pozitív marker; LGL: nagy granularis lymphoma; PTL: perifériás T-sejtes lymphoma; Sezary: a kután T-sejtes lymphomák leukaemiás fázisa; T-CLL: T-sejtek krónikus lymphoid leukaemiája; ±: kívánatos, de nem esszenciális, nem perdöntő a pozitivitás vagy a negativitás; -: nem szükségesek az egyes leukaemia vagy lymphoma diagnosztikájában; T-PLL: T-sejtek prolymphocytás leukaemiája

5. táblázat. Áramlási citometriás immunfenotípus-meghatározás: hármas jelölésű panel a T/NK-sejtes lymphoid leukaemiák és egyéb non-Hodgkin-lymphomák diagnosztikájában.

Kont: kontroll; LGL: nagy granularis lymphocyta

 

Új fogalom a T-LGL vagy T-NK-sejt-lymphoma, amelyet klonális limfoproliferáció, 85%-ban CD2+CD3+, míg néhány esetben CD2+CD3- antigénprofil jellemez. Neutropenia kíséri, lefolyása benignus, nem társítható olyan vírusok jelenlétével, mint az EBV, a CMV, a HTLV-I vagy a HHV-8. A T-LGL betegség kis hányada agresszív természetű, azonban immunfenotípus-tulajdonságok révén nem különíthető el az előző, benignus lefolyású betegségtől. A perifériás, T-sejtes leukaemiával járó entitások közül immunhisztokémia segítségével nagyon jól diagnosztizálható a Sezary-szindróma és a mycosis fungoides, de a csontvelő és a perifériás vér vizsgálata sokat segíthet a betegség leukaemiás jellegének meghatározásában, ezáltal a klinikai stádiumbeosztásban és a kezelés eredményének lemérésében. A B-sejtes entitásokhoz hasonlóan a prognózis szempontjából ma már elengedhetetlen a citogenetikai vizsgálatok végzése, a génátrendeződés megállapítása és a minimális residualis betegség követése. A molekuláris biológiai markerek alkalmazása újabb lehetőséget jelent a heterogén entitások pontosabb jellemzésében (4, 25).
 

Összefoglalás

Az érett sejtes non-Hodgkin-lymphomák leukaemiás vérképpel járó formáinak diagnosztikájában első helyen ma is a morfológiai és a szövettani - immunhisztokémiai - vizsgálatok állnak. Az immunfenotípus-meghatározás áramlási citométer segítségével gyors, pontos és reprodulálható, azonban jelentős hátránya, hogy nem ismerünk egy-egy betegségre jellegzetes, leukemiaspecifikus sejtfelszíni antigént. Ettől függetlenül az immundiagnosztika óriási segítséget nyújt a kóros sejtek sejtvonal-hovatartozásának megválaszolásában, értő klinikusok kezében jelentős segítséget ad a pontosabb diagnózis megállapításában, része a klinikai stádiummeghatározásnak, és ha limitáltan is, de segít a maradék kóros sejtek kimutatásában a terápia után. A sejtfelszíni struktúrák közül az ehelyütt nem tárgyalt adhéziós molekulacsalád, a citokinhálózat, az apoptózist szabályozó molekulák, a proliferációt jelző folyamatok stb. jelentős szerepet játszanak a lymphomákról alkotott elképzelések rohamos változásában. Végül feltétlenül ki kell emelnünk, hogy elkezdődött a monoklonális antitestek alkalmazása a klinikai gyógyításban, ami a terápiás repertoár jelentős kiszélesítésének ígéretét hordozza magában.

IRODALOM

  1. Magrath IT. Introduction: concepts and controversies in lymphoid neoplasia. In: Magrath IT (ed.). The non-Hodgkin's lymphomas. London: Arnold; 1997. pp. 3-46.
  2. Rabkin CS, Ward MH, Manns A, Blattner WA. Epidemiology of non-Hodgkin's lymphomas. In: Magrath IT (ed.). The non-Hodgkin's lymphomas. London: Arnold; 1997. pp. 171-86.
  3. Kopper L. Onkológia. In: Kopper L, Marcsek Z, Kovalszky I (eds.). Molekuláris medicina. Budapest: Medicina; 1997. pp. 294-334.
  4. Matolcsy A, Fekete S. Molekuláris genetikai vizsgálatok jelentősége a non-Hodgkin-lymphomák diagnosztikájában. In: Pálóczi K, Kelényi G. (eds.). Non-Hodgkin lymphoma. Budapest: Springer; 1998. pp. 134-51.
  5. Kopper L, Fésüs L. Apoptózis. Budapest: Medicina; 2002. pp. 229-37.
  6. Jaffe ES, Harris NL, Diebold J, Flandrin G, Muller-Hermelink HK, Vardiman J, et al. World Health Organization Classification of lymphomas: a work in progress. Ann Oncol 1998;9(S5):S25-30.
  7. Harris NL, Jaffe ES, Diebold J, Flandrin G, Muller-Hermelink HK, Vardiman J, et al. The World Health Organization Classification of neoplasms of the hematopoietic and lymphoid tissues: report of the clinical advisory committee Meeting - Airline House, Virginia, November 1997. The Hematology Journal 2000;1:53-66.
  8. Westin EH, Longo AL. Lymphocytic lymphomas and Hodgkin's disease. In: Austen, et al (eds): Samster's immunologic diseases. Philadelphia, USA: Lippincott Williams and Wilkins; 2001. pp. 359-79.
  9. Pálóczi K. Clinical applications of immunophenotypic analysis. Landes: Austin; 1994, pp. 54-75.
  10. Honjo T. Immunoglobulin genes. Ann Rev Immunol 1983;1:499-528.
  11. Gergely J, Erdei A. Immunbiológia. Budapest: Medicina; 2000. pp. 171-206.
  12. Falus A. Az immunológia élettani és molekuláris alapjai. Budapest: Semmelweis Kiadó; 1998. pp. 133-45.
  13. Uher F. A legjobban ismert emlős sejt, a B-lymphocyta száz arca. Budapest: Tempus ITC; 1995. pp. 32-9.
  14. Pálóczi K. Az immunrendszer tumorai: a malignus lymphomák. In: Petrányi Gy, Dobozy A, Gergely P, Pálóczi K, Szegedi Gy, Szemere P (eds.). Klinikai immunológia. Budapest: Medicina; 2000. pp. 686-98.
  15. Folds JD, Normansell DE. Clinical Immunology. Washington: ASM Press, 1999. pp. 59-67.
  16. Burmester GR, Pezzutto A. Taschenatlas der Immunologie. Stuttgart: Thieme; 1998. pp. 118-37.
  17. Mason DY. Leucocyte Typing VII. Oxford University Press, Oxford, UK, 2002.
  18. Carey JL. Immunophenotyping of chronic lymphoid leukemias and related non-Hodgkin's leukemias. In: Stewart CC, Nicholson JKA (eds.). Immunophenotyping. New York, USA: Wiley-Liss; 2000. pp. 181-213.
  19. Redelman D. Flow cytometric analysis of cell phenotypes. In: Stewart CC, Nicholson JKA (eds.). Immunophenotyping. New York, USA: Wiley-Liss; 2000. pp. 49-81.
  20. Siebert JD, Mulvaney DA, Potter KL, et al. Relative frequencies and sites of presentation of lymphoid neoplasms in a community hospital according to the revised European-American classification. Am J Clin Pathol 1999;111:3-11.
  21. Kelényi G. A malignus lymphomák patomorfológiája. In: Pálóczi K, Kelényi G (eds.). Non-Hodgkin lymphoma. Budapest: Springer; 1998. pp. 27-82.
  22. Rothe G, Schmitz G. for the working group on flow cytomety and image analysis. Consensus protocol for the flow cytometric immunophenotyping of hematopoietic malignancies. Leukemia 1996;10:877-95.
  23. Pálóczi K. A non-Hodgkin-lymphomák sejtes eredete és az immunológiai klasszifikáció alapjai. In: Pálóczi K, Kelényi G (eds.). Non-Hodgkin-lymphoma. Budapest: Springer; 1998. pp. 83-104.
  24. Matutes E. Contribution of immunophenotype in the diagnosis and classification of haemopoietic malignancies. J Clin Pathol 1995;48:194-7.
  25. Földi J, Pálóczi K. A monoklonalitás kritériumai malignus lymphomákban. In: Petrányi Gy, Dobozy A, Gergely P, Pálóczi K, Szegedi Gy, Szemere P (eds.). Klinikai immunológia. Budapest: Medicina; 2000. pp. 706-8.


Immunophenotyping of mature cell non-Hodgkin's lymphomas with leukemic clinical manifestation - newer approaches

Immunophenotyping is commonly used in evaluating malignancies of the lympho-hemopoietic system and its use in various disease states of mature lymphoid leukemias and related non-Hodgkin's lymphomas is reviewed here.

The major goals of immunophenotyping in mature lymphoid neoplasias are the assignment of abnormal cells to the B or T/NK linkage, their maturational analysis, and the characterization of specific phenotypes which might be helpful for the subclassification of disease. There is not known, however, any lymphoma (leukemia) -specific antigen and the individual type of lymphoid leukemias and lymphomas does not follow the antigen expression profile of normal differentiation. Therefore, the approach to analysis of lymphoid neoplasias requires thoughtful utilization of laboratory testing, in order to meet both medical and economic goals of the laboratory and caregivers. The interpreter should expect to see a pattern of both positive and negative immunoreactivities that is appropriate to the final interpretation. The value and type of information provided by immunophenotyping in these malignancies varies and this paper outlines approaches for clinicians and laboratorians to follow when reviewing clinical data.

The future for this technology is outstanding because it is the only one available today that can both rapidly and accurately measure multiple correlated cell properties. However, combined clinical-laboratory approach to diagnosis and prognostication seems to be important including traditional and newer (molecular genetic, molecular biology) methodologies.

Magy Immunol/Hun Immunol 2003;2(2):16-23.

Correspondence: DR. PÁLÓCZI KATALIN, Országos Gyógyintézeti Központ, Hematológiai és Immunológiai Intézet, 1519 Budapest, Pf. 424. Telefon/fax: (1) 209-2311, e-mail: k.paloczi@ohvi.hu, Semmelweis Egyetem, Immunológiai-Hematológiai-Transzfuziológiai Tanszék, Budapest
 
non-Hodgkin's lymphoma, leukemia, immunophenotyping, flow cytometry