TALLÓZÓ
Autoimmunitás és extranodalis lymphoid infiltrátumok lymphoproliferativ kórképekben
(Autoimmunity and extranodal lymphocytic infiltrates in lymphoproliferative disorders)
Jonsson V, Wiik A, Hou-Jensen K, Christiansen M, Ryder LP, Madsen HO et al. J Intern Med 1999;245:277-86.
 
 
 

Magyar Immunol/Hun Immunol 2003;2 (1): 32.

DR. VÁRÓCZY LÁSZLÓ, Debreceni Egyetem, Orvosi- és Egészségtudományi Centrum, III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Immunhematológiai Részleg, 4004 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22., telefon/fax: (52) 414-969, e-mail: varoczy@iiibel.dote.hu


Az autoimmun és a lymphoproliferativ kórképek etiopatogenezisében és klinikumában a meglevő különbségek mellett számos hasonlóság is megfigyelhető. Autoimmunitás és malignitás gyakran társulhat is egymással, például az autoimmun haemolyticus anaemia gyakran megjelenik a krónikus lymphoid leukaemiás betegek kórtörténetében, vagy a mérsékelt malignitású B-sejtes lymphomák a Sjögren-szindrómás betegeknél. Az autoreaktív sejtklónok gyulladásos infiltrátumot alkotnak a célszövet vagy -szerv területén, és ilyenkor nem is mindig könnyű meghúzni a határt benignus és malignus sejtproliferáció között. A kezdeti poliklonális lymphoidsejt-expanzió a különféle protoonkogének (c-myc, p53, bcl-2, bax stb.) inadekvát működése folytán oligo- vagy monoklonálissá válhat, amely malignus lymphoma kifejlődéséhez vezet.

A szerzők különféle lymphoproliferativ kórképben szenvedő betegek körében vizsgálták a társuló autoimmun jelenségek előfordulását, különös tekintettel a krónikus gyulladásos szöveti laesiókra. Összesen 380 beteget vontak be a vizsgálatba az alábbi kórképekkel: benignus monoklonális gammopathia (28), közönséges felnőttkori immunhiány (3), krónikus lymphoid leukaemia (147), Waldenström-macroglobulinaemia (57), non-Hodgkin-lymphoma (NHL) (145). Vérvétel történt komplex immunszerológiai vizsgálatokra, ezen belül elsősorban az autoantites-tek és a paraproteinaemia megjelenését figyelték. Amennyiben autoimmun jellegű gyulladásos szöveti reakció gyanúja merült fel, úgy szövettani mintát is vettek, a lymphocytákon immunglobulin-nehézlánc, illetve T-sejt-receptor-génátrendeződéseket néztek.

Összesen 49 betegnél (12,9%) találtak extranodalis megjelenésű lymphoid sejtes infiltrátumot, amelyeket jellegük alapján három csoportba soroltak: 1. valódi autoimmun gyulladásos reakció; 2. poliklonális jellegű sejtszaporulat, "psudolymphoma"; 3. malignus, NHL-re utaló oligo- vagy monoklonális sejtexpanzió. Lokalizációt tekintve a nyálkahártyák, a lép és a máj jöttek számításba. Az immunhiányos (CVID) betegek mindegyikében találtak valamely lymphoidsejtes infiltrátumot, a legkisebb arányban a non-Hodgkin-lymphomás betegek (8,4%) voltak érintettek. A 49 beteg közül 47 esetében (96%) észleltek társulást valamilyen autoimmun jelenséggel: 15 esetben thyreoiditist (közülük tíznél peroxidáz (TPO) elleni antitest-pozitivitást), 12 betegnél Sjögren-szindrómát (tíznél anti-SSA- és/vagy anti-SSB-pozitivitást), 12 esetben parietalis sejt elleni antitesteket (gastroduodenalis ulcus, pseudolymphoma vagy MALT-lymphoma képében manifesztálódva), nyolc betegnél axonalis szenzomotoros polyneuropathiát (autoantitest-pozitivitás nélkül), hat esetben immunthrombocytopeniát (ITP), négy esetben autoimmun haemolyticus anaemiát, egy esetben SLE-t, egy esetben rheumatoid arthritist, egy betegnél arteriitis temporalist. A betegek több mint 80%-ánál hypo- vagy hypergammaglobulinaemiát találtak, 32 betegnél mutattak ki paraproteint.

Többféle magyarázat is létezik arra, hogy az autoimmun jelenségek aránya emelkedik lymphoproliferativ kórképek esetén. A tumorsejtek körül aktivált CD5-pozitív B-lymphocyták jelennek meg, amelyek sejtfelszíni immunglobulin formájában polireaktív autoantitesteket hordoznak, és ezek szerepet játszhatnak a T-sejtek aktiválódásában. Így általánosan elterjedt neoantigének ellen fejlődhet ki autoimmun reakció. Egy másik lehetőség, hogy az úgynevezett természetes autoantitestek ellen termelődött semlegesítő antiidiotípus-ellenanyagok produkciója szenved zavart a malignus lymphoid sejtklónok előretörése miatt. A betegek szérumában igen gyakran megtalálható M-komponens autoantitestként viselkedhet és nagy koncentrációban kifejezett autoimmun gyulladás tüneteinek kifejlő-déséhez vezethet. Mindezek a megfigyelések aláhúzzák, hogy a lymphoproliferativ betegségben szenvedők kezelése során számítani lehet és kell autoimmun jelenségek kialakulására.