IN MEMORIAM
 Hafner János
(1955-2002)
 
 
 


Magyar Immunol/Hun Immunol 2002;1 (4): 33.

Fájdalmas, pótolhatatlan veszteség ért bennünket János halálával. Több mint húsz éven át dolgozott a Zala Megyei Kórházban. Először aneszteziológus intenzív szakorvosként. A végzetes kórt is talán akkor, a sorozatban végzett dialíziskezelések során kapta. Később belgyógyászatból is szakvizsgát tett. Kinevezték főorvosnak.

Már érett, sokoldalú szakemberként tanulta meg a klinikai immunológiát, a hematológiát és az onkológiát. Becsülettel végigjárta az összes hazai immunológiai centrumot, majd sikerrel szakvizsgázott. Gondozott betegeinek száma rövid idő alatt elérte az ötszázat (közülük több mint száz betege SLE-ben szenvedett).

Az I. Sz. Belgyógyászati Osztály vezetőjeként kitartóan, színvonalasan dolgozott, az autoimmun betegeinek adatait rendezte, tapasztalataiból több klinikai tanulmányt is írt. Rendszeresen részt vett, előadott a hazai immunoló-giai, reumatológiai kongresszusokon. Tanította a fiatalokat. Emberséggel, türelemmel, szakszerűen.

Mindenre jutott ideje: a családra, a kollégákra, a barátokra, sőt, még az egyre jobban szereplő futballcsapatra is. Megnyerő, higgadt, közvetlen személyisége mindenkit levett a lábáról. Mindig számíthattunk rá.

Az utóbbi években már tudtuk, hogy nagy baj van. Mindez a munkáján nem látszott meg. Nagy önfegyelemmel dolgozott tovább. Kezdetben még élt a remény. Tudta, tudtuk, hogy az idő múlásával egyre kisebb az esély. Szívfacsaró látvány volt nézni, amint igyekezett a dolgait racionálisan elrendezni. Ha mégis baj lenne. Pedig azt is biztosan tudta, hogy pótolhatatlan.

Kedves barátunk, kollégánk! Nyugodj békében.

Dr. Czirják László