A MAGYAR IMMUNOLÓGIAI TÁRSASÁG XXXII. VÁNDORGYŰLÉSE 
Kaposvár, 2002. szeptember 30 - október 2.
 
Absztraktok
 
 
 

Magy Immunol/Hun Immunol 2002;1 (3):8-39.

A szteroidkezelés rövid távú hatása polymyalgia rheumaticában szenvedő betegekre
Aleksza Magdolna, Tisza Andrea, Sipka Sándor, Zeher Margit, Szegedi Gyula
Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, III. sz. Belgyógyászati Klinika, Debrecen

Frissen diagnosztizált, korábban gyógyszeres kezelésben nem részesült, polymyalgia rheumaticában szenvedő betegek esetében végeztünk immunológiai vizsgálatokat: A napi 32 mg Medrol hatására bekövetkezett változásokat detektáltuk szteroid beadása előtt, majd a szteroid beadása után 6, 12, 24, 48 órával és egy héttel. Vizsgálataink során sejtfelszíni CD3-, CD4-, CD8-, CD56-, CD19-meghatározást végeztünk, továbbá meghatároztuk a CD4-, illetve CD8-pozitív sejtek IFN-gamma-, IL-4- és IL-10-tartalmát. Az értékeléseket áramlási citométerrel végeztük. A szolúbilis IFN-gamma-, IL-4-, IL-10-koncentrációt ELISA-technikával határoztuk meg.

Eredmények: A szteroid bevétele után hat órával a sejtfelszíni CD4+ sejtek százalékos aránya drasztikusan csökkent (54,00±11,22% versus 33,13±6,77%, p<0,05), ezzel párhuzamosan nőtt az IL-10+/CD4+ sejtek százalékos aránya (6,53±4,74% versus 10,5±10,21%, p<0,05). A hatodik órát követően a CD4+ sejtek százalékos aránya folyamatosan emelkedett, és a szteroid beadását követő 48. órában érte el a kiindulási szintet (12. óra: 40,00±6,32%, 24. óra: 53,75±7,55%, 48. óra: 56,83±9,90%). Az IL-10+/CD4+ sejtek százalékos aránya már a 12. órában végzett vizsgálat során nem tért el a 0. órában mért százalékos aránytól. A kapott eredményeink valószínűleg nem betegségfüggőek, mivel hasonló eredményeket kaptunk három, SLE-ben szenvedő beteg vizsgálata során. További feladatunknak tekintjük az esetszám növelését (jelenleg n=10), másrészt - mivel apoptosisvizsgálataink nem szolgáltattak magyarázatot a CD4+ sejtarány csökkenésére - a szolúbilis CD4 meghatározását tűztük ki célul.


CD40-ligand-deficientia
Aleksza Magdolna1, Erdős Melinda2, Notarangelo Luigi3, Maródi László1
Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, 1III. sz. Belgyógyászati Klinika; 2Gyermekklinika, Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszék, Debrecen; 3Department of University of Brescia, Dept. of Pediatrics, Brescia, Olaszország

A Szombathelyi Kórház Gyermekosztálya 21 hónapos fiúgyermeket utalt tanszékünkre immunológiai kivizsgálásra. Az apa anamnézise eseménytelen, az anyai nagymama két fiútestvére két- és ötéves korukban fertőzésben haltak meg. A beteget négy hónapos kórban súlyos interstitialis pneumonia miatt kezelték, hetekig gépi lélegeztetésre szorult. Tizenhat hónapos kortól két hónapig oropharingealis candidiasis miatt kezelték. Gyakran akvirált felső és alsó légúti fertőzéseket. Tizenkilenc hónapos korban varicellán esett át, ami normális lefolyású volt. Felvételkor lymphadenopathiát és mérsékelt fokú növekedési retardációt észleltünk. Az immunfenotípus-vizsgálatok normális T-, B- és NK-sejt-számra (CD3+ 5710/mikrol; CD4+ 4970/mikrol; CD8+ 910/mikrol), a szérum-immunglobulinok izotípus-vizsgálata súlyos hypogammaglobulinaemiára (IgG <0,35 g/l; IgA <0,05 g/l; IgM: 0,87 g/l) utaltak. H. influenzae és N. meningitidis elleni specifikus antitesteket a beteg szérumában nem tudtunk detektálni. PMA+ionomycin stimulusra a CD3/CD69 koexpresszió a T-sejteken normális volt, CD40 ligand (CD40L) azonban a sejtek mindössze 0,26%-án volt jelen (kontroll: 57%). A CD40L-gén szekvenciaanalízise a 3. intronon +1 pozícióban G>T mutációt igazolt. A mutációt az anyánál is ki tudtuk mutatni. Az eset érdekessége, hogy a CD40L-defektust jellemző súlyos celluláris immunhiány ellenére a varicella normális lefolyású volt. Magyarországon elsőként ismertünk fel primer CD40L-deficientiát hyper-IgM-szindrómás betegnél.

Támogatás: OTKA 038095.


Mucosa típusú hízósejtek Ige-mediált aktivációjának gátlása C3a eredetű peptidekkel
Andrásfalvy Márton, Tóth Gábor, Péterffy Hajna, Csomor Eszter, Vámosi György, Matkó János, Pecht Israel, Erdei Anna
ELTE, TTK, Immunológiai Tanszék, Budapest

Korábbi kísérleteinkben a C3a komplementkomponens gátolta a mucosa típusú hízósejtek IgE-mediált aktivációját. Vizsgálataink során meghatároztuk a C3a molekula egy szakaszát (C3a7) és annak módosított változatát (C3a9), amelyek RBL-2H3 patkányhízósejt-vonalon és egércsontvelő eredetű hízósejteken egyaránt gátolták a degranuláció mértékét és az intracelluláris Ca2+-beáramlást. Emellett a peptid jelenlétében csökkentnek bizonyult a mucosa típusú hízósejtek jelátviteli fehérjéinek foszforilációja is. A későbbi terápiás alkalmazhatóság szempontjából fontosnak tartottuk annak tisztázását, hogy a peptidek hogyan hatnak a serosa típusú hízósejtekre, ahol jól érvényesül a C3a anafilatoxikus hatása. Eredményeink szerint a vizsgált peptidek hatástalanok a patkány peritonealis hízósejtjeire. Konfokális lézer scanning mikroszkóp segítségével a sejtmembránon végbemenő változásokat is vizsgáltuk. Azt találtuk, hogy a C3a9 peptid gátolja az IgE-kötő receptorok antigén hatására végbemenő aggregációját. Ennek alapján feltételezzük, hogy a jelátviteli folyamatok gátlását az FceRI raftokba rendeződésének megakadályozása indítja el. Ezt a feltételezést az is erősíti, hogy kimutattuk: a C3a molekula a receptorkomplex b-láncához kötődik. Eredményeink arra utalnak, hogy a gátló szekvenciák - a jelátvitel szabályozásában fontos receptorlánchoz kötődve - megakadályozzák a multivalens antigén által okozott receptoraggregációt, a nagyméretű raftok kialakulását, így gátolják a jelátviteli folyamatokat, következésképpen a sejtek degranulációját.


A TNF-alfa-gén-polimorfizmus és az in vitro TNF-alfa-termelés vizsgálata rheumatoid arthritises betegeknél
Balog Attila, Gál János, Gyulai Zsófia, Mándi Yvette
Szegedi Tudományegyetem, ÁOK, Orvosi Mikrobiológiai Intézet, Szeged

A rheumatoid arthritis patomechanizmusában a citokinek közül a TNF-alfa kulcsfontosságú szerepet játszik, emiatt jó terápiás célpontja az anti-TNF-kezelésnek. A betegség kialakulásában, a terápiás válasz mértékében a TNF-alfa gén polimorfizmusának is szerep juthat.

Célkitűzések: meghatároztuk a TNF-alfa promóter 308-as G-A mutáció gyakoriságát azon rheumatoid arthritisben szenvedő betegek esetében (n=13), akik anti-TNF-terápiában részesültek. Ezen kívül azt vizsgáltuk, hogy az anti-TNF-terápia mennyiben befolyásolja a fehérvérsejtek in vitro TNF-termelő képességét, illetve apoptosisát.

Módszerek: A TNF-alfa-308 G-A mutációt, valamint a TNF1 és a TNF2 allél jelenlétét RFLP-technikával mutattuk ki. A bakteriális stimulációt követő in vitro TNF-termelést intracelluláris citokinfestéssel, valamint a felülúszók TNF-alfa-koncentrációjának mérésével (ELISA, bioesszé) mutattuk ki. Az apoptosis detektálására az annexinjelölést követően flow citométeres mérést alkalmaztunk.

Eredmények: A fokozott TNF-alfa-termelést determináló TNF2 allél gyakoriságát a rheumatoid arthritises betegek esetében 54%-nak találtuk, szemben a kontrollcsoport 16%-ával. Az anti-TNF-alfa-kezelés a fehérvérsejtek által termelt TNF-alfa-t neutralizálta, de magát az in vitro citokintermelő képességet nem csökkentette. Ezt az intracelluláris citokin jelenléte, valamint az ellenanyagtól "kimosott" sejtekből felszabaduló TNF kimutatása bizonyította. A jelenséget mind a rheumatoid arthritises betegcsoportban, mind az egészséges véradók sejtjeinek vizsgálatakor megfigyeltük. A monocyták apoptosisa 48 órás in vitro anti-TNF-kezelés után volt szignifikáns (34%), de az ex vivo vizsgált mintákban ezt csupán 18%-ban észleltük.

Következtetés: Az anti-TNF neutralizáló hatása, amely a rheumatoid arthritis kezelésében rendkívül előnyös, nem jelenti a TNF-termelő képesség irreverzíbilis felfüggesztését, s nem jelenti a mononukleáris, potenciálisan TNF-termelő sejtek szignifikáns apoptosisát. A TNF2 allél gyakorisága még kevés számú beteg esetében is feltűnő, ennek további vizsgálata fontos lehet a terápiás válasz sikerének prognosztizálásában.


Az egér follicularis dendritikus sejtjeinek funkcionális érése, avagy egy statikus stromakomponens dinamikája
Balogh Péter1, Aydar Yüksel2, Tew John G.3, Szakal K. Andras2
1Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Immunológiai és Biotechnológiai Intézet, Pécs; Virginia Commonwealth University, 2Departments of Anatomy and Neurobiology; 3Microbiology and Immunology, Richmond VA, USA

A follicularis dendritikus sejtek (FDC) a nyirokszervek B-sejtes mikrokörnyezetének fontos nem lymphoid komponensét alkotják. Az utóbbi idők megfigyelései szerint differenciálódásukban kitüntetett jelentőségű a limfotoxin/TNF rendszer elemein keresztül a lymphoid sejtekkel fennálló kölcsönhatásuk. Munkánkban az egérlépben a follicularis dendritikus sejteknek a születést követően megjelenő markereit határoztuk meg immunhisztokémiai és funkcionális módszerekkel, továbbá az expresszáló sejtek szöveti elhelyezkedését, valamint a follicularis dendritikus sejtekre jellemző hosszú idejű immunkomplexkötő funkció megjelenését vizsgáltuk.

Eredményeink szerint az újszülött lép follicularis dendritikus sejtkészletének differenciálódása során elsőként az FDC-M1 antigén jelenik meg az extrafollicularis elhelyezkedésű sejteken, ezt - nyiroktüsző-lokalizációban - a CR1.2 (CD35/21) megjelenése követi, túlnyomórészt éretlen B-sejtes környezetben. Az utóbbi receptorok révén a részlegesen differenciálódott FDC-előalakok az FcgRII hiányában is képesek az immunkomplexek tartós megkötésére. A CR1.2 antigén letális dózisú besugárzást követően is megjelenik. A centrum germinativum indukciója során a VCAM-1 és az MAdCAM-1 antigének is megjelennek az FDC-készlet egy alcsoportján, ami a statikus szövetalkotónak tekintett FDC aktiválhatóságára utal.


A mannózkötő lektinasszociált szerin-proteáz-1 (MASP-1) és a B-sejt-felszíni tripszinszerű szerin-proteáz összehasonlítása
Barad Zsuzsa, Gál Péter, Ambrus Géza, Koncz Gábor, Závodszky Péter, Sármay Gabriella
ELTE, Immunológiai Tanszék, Budapest

A sejtfelszíni proteázaktivitás hatására az immunkompetens sejtek felszínéről különféle receptorok hasadhatnak le, amelynek következtében a sejtfelszíni receptorprofil megváltozik, és szolúbilis, a ligandum kötésére alkalmas receptorok keletkezhetnek. Korábban leírtuk, hogy emberi B-sejtek aktiválása következtében felszínükön tripszinszerű szerin-proteáz-aktivitás jelenik meg, amely egyebek között az Fc-receptorok leválásához vezet. Újabb vizsgálatainkban kimutattuk, hogy az enzimet szekretáló BL41/95 sejtek számos membránfehérje lehasítására képesek. Analógiavizsgálatok alapján munkánkban a mannózkötő, lektinasszociált szerin-proteáz-1-et (MASP-1) és a B-sejt-felszíni proteázt hasonlítottuk össze. Kimutattuk egy MASP-1-specifikus ellenanyag kötődését mind a BL41, nyugvó, mind a BL41/95, aktivált fenotípusú sejtekhez. Ugyanakkor az ellenanyag nem kötődött macrophag eredetű sejtvonalakhoz. Rekombináns MASP-1 a BL41 sejtekhez adva több membránfehérjét lehasított a sejtfelszínről, hasonlóan a BL41/95 sejtek által kifejezett és szekretált proteázhoz. A MASP-1-specifikus ellenanyag segítségével a BL41/95 sejtek felülúszójából tisztítottunk egy 75 kDa-os fehérjét, amely feltehetően azonos a korábban általunk leírt szerin-proteázzal. Ugyanakkor MASP-1 mRNS-t ezekben a sejtekben nem tudtunk kimutatni. Vizsgálataink alapján tehát arra következtethetünk, hogy a B-sejtek tripszinszerű szerin-proteáza rokonságot mutat, de nem azonos a MASP-1-gyel, valamint a B-sejteken számos membránfehérje a MASP-1 természetes szubsztrátja lehet.


A glükokortikoid hormon hatása a T-sejtek jelátvitelére
Bartis Domonkos, Boldizsár Ferenc, Berki Tímea, Németh Péter
Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Immunológiai és Biotechnológiai Intézet, Pécs

Kísérleteinkben a rövid idejű (öt- vagy 30 perces) nagy dózisú (10-4 mol) glükokortikoidhormon-kezelés [dexamethason (DX)] hatását vizsgáltuk in vitro tenyésztett Jurkat-sejtek jelátviteli folyamataira: Fluo-3AM festékkel áramlási citométeren mértük a hormon hatását a sejtek nyugalmi citoszolikus Ca++-szintjére és a Ca++-szignálra ionomycin, illetve anti-CD3-antitest-aktiváció után, valamint a tirozinfoszforilációt Western-blot módszerrel. A DX-hatás gátlására RU-486-kezelést alkalmaztunk. A nyugalmi citoszolikus Ca++-szint DX-kezelés hatására öt perc után nem változott, 30 perc után kismértékben csökkent. Az ionomycinkezelésre bekövetkező Ca++-beáramlás mind öt, mind 30 perc DX-kezelés után fokozódott. Anti-CD3 antitesttel végzett aktiváció hatására csökkent Ca++-szignált mértünk a DX-kezelt sejtekben. Jurkat-sejtekben a DX-kezelés önmagában is tirozinfoszforilációt okozott: öt perc után főleg a közepes (44-47 kDa-os), 30 perc után viszont már inkább a kis molekulatömegű (32-38 kDa-os) fehérjékben. Ezt a hatást RU-486-tal gátolni tudtuk. A DX-kezelés megváltoztatta az anti-CD3-aktiváció utáni tirozinfoszforilációs mintázatot is: a CD3 molekula foszforilációja nem változott, ötperces DX-kezelés gátolta, míg 30 perces kezelés növelte a nagy molekulatömegű (70-110 kDa-os) fehérjék tirozinfoszforilációját, míg a kis molekulatömegű fehérjék foszforilációja már ötperces DX-kezelésre nőtt, 30 perces kezelés után pedig tovább fokozódott. Ezek a hatások valószínűleg a citoplazmatikus glükokortikoid-receptorok és a CD3 jelátviteli út fehérjéinek kölcsönhatásával magyarázhatók.


A rheumatoid arthritis a biomolekuláris medicina célkeresztjében - citokinterápia
Bencsáth Márta, Blaskovits Aladár, Borvendég János
Országos Gyógyszerészeti Intézet, Budapest

Az autoimmun megbetegedésekhez sorolt rheumatoid arthritis hátterét a soktényezős kóreredettel induló helyi, majd idővel kiterjedt gyulladássorozat alkotja. A rheumatoid arthritist előhívó közvetlen tényezők többek között az aktivált mononukleáris sejtek által termelt citokinek. E citokinek egyike a tumornekrózis-faktor (TNF). Rheumatoid arthritisben a TNF-túltermelés közvetlenül vagy közvetve indukálja a fenotípus kialakulásáért felelős bioaktív anyagok génátírását, szintézisét. Az eddigi klasszikus bázisterápia (szteroid/nem szteroid/citotoxikus/antimetabolit) leghatékonyabb vegyülete az antimetabolit methotrexat és újabban a talidomid is, amelyek a citokin-génátírást is gátolják, ám hosszú távú alkalmazásuk a toxikus melléktünetek miatt korlátozott. A biomolekuláris medicina hatásspektruma a kórfolyamat jellemző biológiai kulcslépésé(ei)re szűkül, miáltal a mellékhatás-gyakoriság is csökken. A rheumatoid arthritis biomolekuláris ellátásában a fentiek szellemében vezették be az infliximabot és az etanerceptet. Az infliximab humanizált, monoklonális TNF-ellenanyag, az etanercept humanizált, szolúbilis TNF-receptor-analóg. Mindkét hatóanyag a TNF-fölösleg megkötésére, eltávolítására, ezáltal a rheumatoid arthritis tüneteinek javítására hivatott. Alkalmazásuk kapcsán azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a TNF az élő szervezetben a sejtosztódás-sejtdifferenciálódás és a szabályozott sejthalál fiziológiás egyensúlyát is biztosítja. A klinikumban tapasztalt mellékhatások ez utóbbiak tükrében értékelendők.


Immuntoxikológiai vizsgálatok kórházi nővérek körében
Biró Anna, Tompa Anna
OKK Országos Kémiai Biztonsági Intézete, Immuntoxikológiai labor, Budapest

Az OKK Országos Kémiai Biztonsági Intézetében a nagy daganatkockázatú dolgozók egészségvédelme érdekében évekkel ezelőtt megkezdtük az immunológiai állapot felmérését, illetve az esetleges immuntoxikus hatások vizsgálatát. A Széchenyi Terv keretében végzett monitorozás során immuntoxikológiai értelemben is jellemeztük a kockázati csoportokat. A jelen poszteren ismertetett vizsgálatokat tíz kórház citosztatikumokkal, az anesztézia során használt gázokkal vagy formalinnal különböző mértékben exponált, valamint az intenzív terápiás osztályokon dolgozó, összesen 220 magyar kórházi dolgozó körében végeztük el. Az adatokat 25 kontrollszemély adataihoz hasonlítottuk.

Módszerek: A perifériás lymphocyták felszíni markereit fluoreszkáló festékekkel jelölt monoklonális ellenanyagok segítségével mértük, áramlásos citofluoriméteren (FACS). A vizsgált antigének: CD3, CD4, CD8, CD19, CD25, CD56, CD71. A vizsgált immuntoxikológiai paraméterek: a lymphocyta-szubpopulációk aránya, a lymphocytaaktivációs markerek.

Eredmények: Az egészségügyi dolgozók körében végzett vizsgálatok során szinte minden vizsgálati csoportban észleltünk kisebb-nagyobb immunológiai eltérést. A legtöbb eltérést (öt csoportnál) a T-helper lymphocyták arányának növekedése mutatta. Ezen túl több csoportnál észleltük a CD25-öt (IL-2-receptor) hordozó, aktivált T-lymphocyták vagy a CD71-et (transzferrinreceptor) expresszáló, aktivált B-lymphocyták arányának megváltozását is.

Összegezve: megállapíthatjuk, hogy a citosztatikumokkal és az anesztetikus gázokkal exponált dolgozók csoportjaiban számos eltérést tapasztaltunk a mért immunológiai paraméterekben, amelyek nem tekinthetők specifikusnak, de befolyásolhatják az egészségi állapotot - az érzékenységet egyes fertőzésekre, hajlamot bizonyos betegségekre.

Támogatás: Széchenyi K+F, OTKA T 032 224 és ETT T 08-068 pályázat.


Th1 irányú eltolódás hisztaminhiányos, génkiütött egerek antigénspecifikus immunválasza során
Buzás Edit, Mazán Mercédesz, Falus András
Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intezet, Budapest

Munkánk során azt vizsgáltuk, a hisztamin befolyásolja-e az antigénspecifikus immunválaszt. Kísérleti rendszerként a hisztidin-dekarboxiláz (HDC) génkiütött, BALB/c backcross egérmodellt alkalmaztuk, amelynél a táplálék útján történő hisztaminbevitel megvonásával (hisztaminmentes diéta alkalmazásával) in vivo hisztaminhiányos környezet hozható létre. Génkiütött (KO, n=6) és vad típusú (WT, n=6) egerek komplett Freund-adjuvánssal végzett subcutan oltását követően kilenc nappal vizsgáltuk az immunreaktivitást. A génkiütött egerek esetében tapasztalható Th1 irányú eltolódást változatlan Th2-aktivitás mellett az immunizált egerekből származó regionális nyirokcsomósejtek fokozott IFN-gamma-expressziója és az in vitro PPD-vel (purified protein derivate) végzett restimulációt követően megfigyelt fokozott IFN-gamma-szekréció jellemezte. Ugyancsak a Th1 irányú eltolódásra utal, hogy preimmun génkiütött egerek szérumában magasabb IgG2a-szint mérhető, mint a vad típusú egerek esetében. Eredményeink alátámasztják azt a feltételezést, hogy a hisztamin - a természetes immunválaszban játszott közismert szerepén túl - komplex immunomodulációs hatással rendelkezik.


Módosított CRP-k összehasonlító vizsgálata
Cervenak László, Oroszlán Melinda, Herczenik Eszter, Rugonfalvi-Kiss Szabolcs, Prohászka Zoltán
Semmelweis Egyetem, ÁOK, III. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest

Az urea jelenlétében végzett Ca++-elvonás, a hőkezelés, a savas közeg és a műanyag felszínekhez való kötődés is a natív (n)CRP monomerekké való széteséséhez vezet, és neoepitópok jelennek meg rajta (módosult/mCRP). A rekombináns nCRP ciszteinjeinek kicserélése alaninra szintén mCRP-szerű molekulát eredményez. Bár sokféle szövetben kimutatható az mCRP, nem tisztázott, hogy in vivo milyen hatásokra jön létre az átalakulás. Az sem teljesen ismert, hogy a különböző mCRP-k hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek-e. Célunk az volt, hogy összehasonlítsuk a hőkezeléssel átalakított (hmCRP), a lemezhez kötött és a rekombináns (rmCRP) kémiai és biológiai hatásait. Kísérleteinkben ELISA módszert, valamint HUVEC-sejteken sejtes ELISA-t és immunfluoreszcens mikroszkópiát alkalmaztunk. Rendelkezésünkre állt három olyan monoklonális ellenanyag, amely csak az nCRP bizonyos epitópjaival, és öt olyan, amely csak a neoepitópokkal reagált. A lemezhez kötött nCRP mCRP-vé alakult, amelyhez minden, neoepitópot felismerő ellenanyag kötődött. Az rmCRP-hez szintén csak a neoepitópokat felismerő antitestek kapcsolódtak. Fixált endothelsejteken a hmCRP és az rmCRP is a citoplazma bizonyos komponenseit ismeri fel, ellentétben az nCRP-vel, amely kizárólag a maghoz kötődik. A hmCRP éppúgy növelte az endothelsejteken az ICAM-1- és a VCAM-1-expressziót, mint az rmCRP. Kísérleteinkben az összes mCRP hasonlóan viselkedett, így a mesterségesen előállított mCRP-k jó modellrendszert jelenthetnek az in vivo keletkezett mCRP hatásainak tanulmányozására.


Immune mediated mucosal injury in Helicobacter pylori infection
Crabtree, Jean
St. James's University Hospital, Molecular Medicine Unit, Leeds, Nagy-Britannia

Helicobacter pylori is an excellent model system to investigate host-pathogen interactions. The interaction of the bacterium with epithelial cells and associated changes in epithelial gene expression and function are critical in generation of the host's inflammatory response and the development of chronic gastritis. The inflammation generated is not effective in eradicating the bacterium and is likely to be a major contributor to mucosal damage via multiple mechanisms, including the generation of autoimmune responses. There is a marked diversity in clinical outcome of H. pylori infection with only some infected subjects progressing to atrophic gastritis and associated increased risk of distal gastric cancer. Both bacterial virulence factors and polymorphisms in host pro-inflammatory cytokine genes contribute to the diversity clinical outcome.

Cytokines have a major role in the regulation of both innate and antigen specific responses and there are strain specific differences in both the magnitude and characteristics of the gastric cytokine and chemokine responses. Infection with strains with the cag pathogenicity island (cag PAI), which encodes a type IV secretory system, is associated with elevated gastric C-X-C chemokines and pro and anti-inflammatory cytokine responses. The induction of epithelial chemokines, which requires multiple genes in the cag PAI, is likely to be a key factor linking strains with the cag PAI and more severe clinical outcome and enhanced neutrophilic responses. The cag PAI also is responsible for the translocation of the immunogenic CagA protein into gastric epithelial cells where it is phosphorylated by host cell tyrosine kinases and induces a range of cytoskeletal changes.

The antigen specific chronic inflammatory response in the gastric mucosa has a Th1 profile characterised by gamma interferon secreting effector cells. The mucosal production of gamma interferon and Th1 inducing cytokines, such as IL-12 and IL-18, may be important in the induction of mucosal damage and development of autoimmune responses. Cytokines also have an important role in modulating gastric physiological responses. IL-1b, which is increased in H. pylori infection, is a potent inhibitor of acid secretion. Host IL-1 loci polymorphisms associated with increased IL-1b secretion, have been linked with hypochlorhydria and increased risk of atrophic gastritis and gastric cancer in H. pylori infected subjects. TNF-alpha similarly has acid inhibitory functions and polymorphisms in TNF-alpha linked to high secretion have also been associated with gastric cancer and atrophic gastritis. IL-10 is an important inhibitor of pro-inflammatory cytokines. Interestingly, polymorphisms in IL-10 linked to low secretion have also been linked to increased risk of distal cancer. The mucosal Th1 response, and associated interferon g secretion, is also considered via upregulation of Fas on epithelial cells, to promote apoptosis in the epithelium and accelerate the progression to atrophic gastritis. Thus components of both the innate and chronic inflammatory response contribute to the development of gastric atrophy in H. pylori infection.


Epitóptérképezés fág-displaytechnikával
Czömpöly Tamás1, Pál József1, Marczinovits Ilona2, Bartis Domokos1, Németh Péter1
1Pécsi Tudományegyetem, ÁOK Immunológiai és Biotechnológiai Intézet, Pécs; 2Szegedi Tudományegyetem, ÁOK Élettani Intézet, Szeged

A monoklonális ellenanyagok epitópspecificitásának meghatározására számos módszer ismert, ami egyben azt is mutatja, hogy nincs univerzális, minden antigénre és ellenanyagra alkalmazható technika. Sikerrel határoztak meg epitópokat limitált proteolízist
követő tömegspektrometriás analízissel, polipropilén tűkön szintetizált átfedő peptidekkel végzett ELISA-val, fágfelszínen megjelenített randompeptid- vagy antigénfragmens könyvtárral, illetve rekombináns antigénfragmensekkel. Az egyes módszerek sikeressége nagymértékben függ attól, hogy az immunizálást sejtekkel, rekombináns fehérjével vagy szintetikus peptidekkel végezték. Intézetünkben a korábbi években monoklonális ellenanyagokat fejlesztettünk ki a hepatitis B-vírus X antigénje ellen, amely egy 154 aminosavból álló, speciális fizikokémiai sajátságokat mutató (54%-ban hidrofób aminosavakból felépülő) fehérje. Az immunizálást rekombináns fehérjével (1-154. aminosavig) végeztük.  Kezdetben az epitóp meghatározását antigenitáspredikció alapján kiválasztott szintetikus peptidekkel, majd limitált proteolízishez kapcsolt tömegspektrometriával kíséreltük meg. Az antigén szerkezete és e módszerek elvi korlátai miatt ez nem vezetett eredményre.  A továbbiakban az epitóp meghatározását kilenc aminosavas, filamentózus fágfelszínen megjelenített randompeptid-könyvtárral végeztük. A pozitív klónok által kódolt kilenc aminosavas peptideknek a HBX proteinnel való összevetése alapján az ellenanyag a 88-93. aminosavig tartó szakaszt (LPKVLH) ismeri fel. Ennek megerősítésére a HBX protein 78-142. aminosavig terjedő szakaszából három átfedő GST-fúziós peptidet expresszáltattunk E. coli-ban, amelyeket ELISA-val teszteltünk. így a 78-95. aminosavig terjedő szakaszra tudtuk lokalizálni az epitópot. A fágfelszínen megjelenített randompeptid-könyvtár alkalmasnak bizonyult egy sajátos szerkezetű, antigén elleni monoklonális antitest epitópjának meghatározására. Sikerrel alkalmazható az antigén előzetes ismerete nélkül az epitóp meghatározására, nemcsak monoklonális, hanem fiziológiás és kóros antitestek esetében is, így megadva a kiindulási pontot az antigén további karakterizálásához.


Az azonnali típusú túlérzékenységi reakció gátlása UV-fénnyel
Csoma Zsanett, Kemény Lajos, Dobozy Attila
Szegedi Tudományegyetem, ÁOK, Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, Szeged

Az allergiás betegségek diagnosztikájában gyakran alkalmazott vizsgáló eljárás a prick-teszt. Korábbi vizsgálatok szerint az UV-sugárzás - immunszuppresszív hatása révén - gátolja a késői típusú túlérzékenységi reakciót. Jelen munkánkban azt vizsgáltuk, hogy az UV-sugárzás befolyásolja-e a korai típusú túlérzékenységi reakciót a bőrben. Vizsgálatunkban allergiás rhinitisben, rhinoconjunctivitisben szenvedő egyének vettek részt. A betegek mindkét alkarjának volaris felszínén kijelölt bőrterületeket UV A-, UV B- és kevert UV A-UV B fénnyel irradiáltuk; az UV A-fény mellé 0,15%-os Geroxalen oldattal fényérzékenyítést is alkalmaztunk. Az UV-kezelést követően 24, 48 és 72 óra múlva az irradiált, valamint egy-egy nem irradiált, kontrollbőrterületen az egyén érzékenységének megfelelő allergénkivonattal prick-tesztet végeztünk. Eredményeink szerint az UV B-irradiáció dózisdependens módon csökkentette a prick-tesztben az urtica képződését: a gátlás mértékét 24 óra múlva 0,5*MED esetén 9,29%-nak, 1*MED mellett 34%-nak, 2*MED mellett 60,9%-nak találtuk. A PUVA-kezelés dózisdependens módon gátolta az urtica képződését, a legerősebb gátlást 72 óra múlva észleltük: 0,5 J/cm2 esetén 40,38%-os, 1 J/cm2 esetén 53,98%-os, 1,5 J/cm2 mellett 77,12%-os volt a gátlás mértéke. A kevert UV A-UV B irradiáció is szignifikánsan gátolta a prick-tesztben az urtica képződését. Eredményeink arra utalnak, hogy a bőrt ért előzetes UV-sugárzás befolyásolja az azonnali típusú túlérzékenységi reakciót, a mechanizmus pontos megértéséhez további vizsgálatok szükségesek.


Komplementfehérjék hatása humán monocyta eredetű dendritikus sejtek érési folyamataira és funkcióira
Csomor Eszter1, Bajtay Zsuzsa1,2, Molnár Eszter1, Erdei Anna1,2
1ELTE, TTK, Immunológiai Tanszék; 2MTA-ELTE, Immunológiai Kutató Csoport, Budapest

Ismert, hogy az éretlen dendritikus sejtek (DC) elsődleges feladata az antigén felvétele; érett dendritikus sejtekké differenciálódva a kórokozó eredetű peptideket MHC-molekulákhoz kötött formában prezentálják a T-sejteknek, ezáltal aktiválva az adaptív immunrendszert. A humán vérből preparált monocyták - in vitro körülmények között - interleukin-4 és granulocyta-macrophag kolóniastimuláló faktor (GM-CSF) hatására éretlen dendritikus sejtekké differenciálódnak. Az érési folyamatot különböző sejtfelszíni molekulák (CD14, CD83, CD86, MHCII, mannózreceptor) expressziójának változásával, citofluorimetriás mérésekkel követtük. Mivel in vivo a szervezetben az antigén immunkomplex formájában van jelen - amely IgG mellett C1q és C3 eredetű komplementfehérjéket is tartalmaz -, ezért vizsgáltuk a dendritikus sejtekre gyakorolt hatásukat. Korábban kimutattuk (közlés alatt), hogy az immobilizált IgG hatására a sejtek éretté válnak. Nem ismert azonban, hogy a C3 és a C1q kötődése hogyan befolyásolja a sejtek differenciálódását és aktiválódását, továbbá a C1q esetében vitatott a fehérjét kötő sejtmembránstruktúra megjelenése is.

Eredményeink szerint a C3 csak kis mértékben, a C1q viszont jelentősen fokozza a sejtek érését. A funkcionális vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a C1q hatására differenciálódott dendritikus sejtek esetében az IL-6-szekréció fokozódott, továbbá az allogén T-sejtek proliferációja is nőtt. Mindezek alapján feltételezzük, hogy in vivo a lokálisan képződő immunkomplexek - összetételüktől függően - befolyásolhatják a dendritikus sejtek differenciálódását, következésképpen funkcióját is.


A ceramid és a lipidraftok az antigénspecifikus T-sejt-aktiváció és a sejthalál mediátorai
Detre Cynthia1, Gombos Imre1, Réthi Bence2, Rajnavölgyi Éva2, Matkó János1
1ELTE, Immunológiai Tanszék, Budapest; 2Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Immunológiai Intézet, Debrecen

A ceramid a Fas-mediált apoptosis egyik fontos mediátora, s a membránraftok egyik fő komponensének, a szfingomielinnek is alkotója. Korábban kimutattuk, hogy három órával az antigénspecifikus aktivációt megelőzően az ellenanyaggal keresztkötött Fas-on át közvetített jelek csökkentik a T-lymphocyta-aktiváció mértékét. Jelen munkánkban a Fas-ligációra felszabaduló ceramidnak a T-lymphocytákra és azok antigénspecifikus aktivációjára kifejtett hatását vizsgáltuk - exogén C2-ceramiddal modellezve -, humán influenzavírus HA-specifikus egér T-helper hibridóma- (IP12-7-) sejteken, a peptidet a nagy hatékonysággal prezentálni képes egér-2PK3B-lymphomával (APC) aktiválva. A preaktivációs ceramidkezelés dózis- és időfüggő módon csökkentette az aktivációs Ca2+-szignált, szuboptimális antigéndózis mellett jelentősebb mértékben. Az exogén ceramid önmagában is jelentős membránhatásokat mutatott (például Ca2+-influx, annexinpozitivitás), ennek mechanizmusát is vizsgáltuk. Ha az APC-t ceramiddal, illetve koleszterindepletáló ágenssel (raftmoduláció) kezeltük a T-sejttel kialakuló kontaktust megelőzően, szintén csökkent aktivációs szignálokat kaptunk. A ceramid az anti-CD3 ellenanyaggal kiváltott AICD-t is mérsékelte. A ceramid ezen hatásai - befolyásolva a T-sejt-aktivációs küszöböt - a memóriasejtek kialakulásának esélyét növelhetik. Az APC felszínén a membránraftok - az MHC-peptid komplexek koncentrálása révén - szintén hatnak a T-sejt-aktivációs küszöbre.


Az akut interstitialis nephritis jellemzői
Domán József1, Kaszás Ilona2, Bőke Mária3, Polner Kálmán3, Harsányi Judit1, Domján Gyula1
1Szent Rókus Kórház, I. Sz. Belgyógyászati Osztály (Nefrológia); Szent Margit Kórház, 2Patológia, 3II. Sz. Belgyógyászat-Nefrológia, Budapest

Az akut interstitialis nephritis olyan immunpatológiai vesebetegség, amely elsősorban az interstitiumot és a tubularis rendszert érinti, gyorsan veseelégtelenség kialakulásához vezet. A szövettani képet a gyulladásra jellemző sejtek infiltrációja és az oedema jellemzi. Ez a kórkép felelős az akut veseelégtelenség kialakulásának mintegy 10-20%-ért. A nem gyakori kórkép immunológiai jellegzetességeit kilenc betegünk kapcsán mutatjuk be. A kiváltó tényezők: infekció egy, gyógyszerekkel kapcsolatos kettő, és idiopathiás eredetű hat betegünknél. A klinikai képet általános tünetek és a vesefunkció gyors romlása jellemezte. Fő laboratóriumi eltérések a gyorsult süllyedés és a poliklonális immunglobulin-szaporulat. Hisztológiailag ép glomerulusok, interstitialis oedema és kereksejtes infiltráció (B-lymphocytás) jellemezte minden esetünket. Három beteg átmenetileg dialíziskezelésben részesült. Spontán remissziót nem észleltünk. A tartós szteroidkezelés eredményesnek bizonyult. A betegség távoli prognózisa jó, gondozással és rendszeres kezeléssel a veseelégtelenség kialakulása megelőzhető.


A földigiliszta- (Eisenia foetida-) coelomasejtek természetes antimikrobiális és citotoxikus hatásának vizsgálata
Engelmann Péter, Kiss Judit, Németh Péter
Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Immunológiai és Biotechnológiai Intézet, Pécs

A gerinctelenekben igen hatékony védekezési rendszer alakult ki a környezeti patogének leküzdésére és egyéni integritásuk megőrzésére. Korábbi vizsgálatainkban immuncitokémiai és áramlási citometriás mérésekkel sikerült kimutatnunk a TNF-alfa jelenlétét földigiliszta-coelomasejtekből. A citotoxikus molekulák további karakterizálására különböző funkcionális vizsgálatokat kezdtünk. Kísérleti rendszerünkben coelomasejt-lizátumok hatását vizsgáltuk különböző mikroorganizmusokon (Escherichia coli, Aeromonas hydrophila, Bacillus subtilis, Candida albicans), csőhígításos módszerrel. Különböző inkubációs időt alkalmazva sikerült igazolnunk az antimikrobiális hatás jelenlétét, amelyet Gram-pozitív és Gram-negatív baktériumokon egyaránt ki tudtunk mutatni. R-mutáns baktériumtörzseket vizsgálva (E. coli D31m4, Salmonella minnesota Re 595, Shigella sonnei Re 4350) a sejtlizátum még hatékonyabbnak bizonyult. A citotoxikus hatás - eltérő mértékben - az in vitro tenyésztett sejtvonalakon (HeLa, Hep2) is megmutatkozott. A sejtlizátumok egy-két órás inkubációs időtartam alatt nagymértékben csökkentették az élő sejtek számát, míg az in vitro tenyésztett coelomasejtek 24 órás felülúszója 24-36 órás latenciaidővel hatott hasonlóképpen. További terveink között szerepel a citotoxikus hatásokért felelős molekulák részletesebb vizsgálata más sejtvonalakon és mikroorganizmusokon; a molekulákat izolálni és jellemezni is kívánjuk.


Eisenia foetida-coelomasejtek karakterizálása monoklonális ellenanyagokkal
Engelmann Péter, Németh Péter
Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Immunológiai és Biotechnológiai Intézet, Budapest

A természetes immunitás már a gerinctelen állatokban is jelen van; különböző típusú védekezősejtek alakulnak ki, amelyek más-más funkcióban vesznek részt. A gyűrűsférgek törzsébe tartozó földigiliszták védekezősejtjei a coelomasejtek. Ezek a sejtek fagocitózisra és antimikrobiális peptidek termelésére képesek. Korábbi vizsgálatainkban fizikai paramétereik alapján három csoportra (R1, R2, R3) karakterizáltuk a coelomasejteket. A sejtek közül két populáció (R1, R2) reagált emlős konzervatív antigénekre előállított monoklonális ellenanyagokkal. A pontosabb vizsgálatokhoz coelomasejtekre specifikus monoklonális ellenanyagokat állítottunk elő. A hibridómatechnika segítségével előállított monoklonális ellenanyagok (EFCC 1/B1, EFCC 3/C2) intenzíven reagálnak a coelomasejtek populációival. Konfokális és áramlási citometriás vizsgálatok során többszörös jelöléseket alkalmazva azt tapasztaltuk, hogy a 3/C2 klón az összes sejtpopulációt festi a sejtmembránon, ezzel szemben az 1/B1 klón markánsan festi az egyik sejtpopuláció citoplazmatikus granulumait. Ezek a sejtek feltételezésünk szerint a chloragogén sejtek lehetnek, amelyek jellegzetességeikben eltérnek a többi coelomasejttípustól. A chloragogének funkciója igen összetett, részt vesznek az antimikrobiális anyagok termelésében, a táplálékszállításban és a hemo-globintermelésben. Két újabb monoklonális antitest karakterizálása még folyik. Tervezzük az ellenanyagok epitópmeghatározását és a felismert antigének funkcionális karakterizálását.


Autoszomális recesszív hyper-IgM-szindróma halmozott családi előfordulása
Erdős Melinda1, Durandy Anne2, Maródi László1
1Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Gyermekklinika, Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszék, Debrecen; 2Hospital Necker, Enfants Malades, INSERM U429, Párizs, Franciaország

A klinikai manifesztációk és az immunlaboratóriumi leletek alapján egészséges szülők mindhárom gyermekénél (egy fiú, két lány) hyper-IgM-szindrómát diagnosztizáltunk. A betegeknél lymphadenopathia, viszszatérő légúti virális, bakteriális és gombás fertőzések uralták a klinikai képet. A fiúgyermek visszatérő oropharingealis candidiasisban szenvedett; nyolcéves korában Meningococcus-meningitisben exitált (Maródi L, et al. Eur J Pediatr 1998;148:215.). A leánytestvéreken immunfenotípus-vizsgálatokat és aktivációindukált citidin-deamináz génanalízist (AID) végeztünk. A CD3-, CD4-, CD8-, CD19- és CD56-expresszió a betegek lymphocytáin a normáltartományban volt. Az aktivált T-sejteken a CD40-ligand (CD40L) és a CD69-expresszió az egyik fiú esetén 69% és 99%, a másiknál 52% és 100% volt. Az AID-génmutáció analízise mindkét beteg esetében heterozigóta mutációra utalt (295T>C és 338T>C). A 295T>C mutáció arginin helyében cisztein-, a 338T>C mutáció pedig prolin helyében leucinbeépülést eredményezett az AID fehérjében. Az esetek érdekessége: 1. az AID-mutáció halmozott előfordulása egy családban; 2. virális és gombás fertőzések előfordulása AID-deficientiában; 3. Magyarországon elsőként ismertünk fel primer CD40L-deficientiát hyper-IgM-szindrómás beteg esetében; 4. a betegeknél az irodalomban elsőként leírt új AID-mutációkat találtunk.

Támogatás: OTKA 038095.


A galektin-1 (gyulladáscsökkentő endogén lektin) apoptoticus hatásának molekuláris mechanizmusa
Fajka-Boja Roberta, Ion Gabriela, Légrádi Ádám, Caron Michel, Demydenko Dmytro, Monostori Éva
Szegedi Biológiai Központ, Genetikai Intézet, Szeged

A galektin-1 (gal-1) erős gyulladáscsökkentő és az autoimmun folyamatokat gátló, a szervezetben ter-mészetesen jelen lévő lektin. Pleiotrop, de szövet-specifikus hatásai közül jelen munkánkban a T-lymphocytákra gyakorolt apoptoticus hatását vizsgáltuk, mivel a gal-1 immunmoduláló hatása ezzel magyarázható. Célunk a gal-1 által indukált apoptosis molekuláris komponenseinek azonosítása.

Módszerek: Western blotting, DNS-tartalom-mérés, citofluorimetria.

Eredmények és következtetések: A gal-1 specifikus intracelluláris fehérjék tirozinfoszforilációját stimulálja Jurkat-T-sejteken, amelyet a sejtek apoptosisa követ. A foszforiláció szükséges előfeltétele az apoptoticus folyamat kialakulásának, mivel az előbbit gátló tirozin-kináz-inhibitorok (a genistein és a herbimicin) blokkolják az apoptosis létrejöttét. Két specifikus kináz, a p56lck és a ZAP70 működése szükséges, de nem elégséges feltétele az apoptoticus válasz kialakulásának: e kinázok hiányában a tirozinfoszforiláció elmarad, és az apoptosis a felére csökken. A ZAP70-hiányos sejtekben a kinázt újra kifejeztetve az apoptosis mértéke hellyreáll. A kaszpázok gátlása a sejthalált teljes mértékben kivédi. A gal-1 szénhidrátkötő képessége szükséges az apoptosis indukciójához, mivel a gal-1 szénhidrátkötésre képtelen mutánsa nem kötődik a sejtekhez és nem okoz apoptosist. Mivel azonban a laktóz (specifikus gal-1 kompetitor) nem gátolja az apoptosist a vad típusú gal-1 esetében, feltételezzük, hogy a lektin tulajdonság a sejthez való kötődésben játszik szerepet, míg az azt követő apoptosist nem befolyásolja.


A szerzett C1-észteráz-inhibitor-hiányról, egy eset kapcsán
Farkas Henriette, Ozsváth Lilla, Varga Lilian, Nébenführer László, Visy Beáta, Karádi István, Fekete Béla
Semmelweis Egyetem, Kútvölgyi Klinikai Tömb, Budapest

Az angioneuroticus oedema etiológiáját tekintve sokféle lehet. A C1-észteráz-inhibitor (C1-INH) fehérje veleszületett és szerzett hiányában is az angioneuroticus oedema a vezető tünet. Egy szerzett C1-INH-deficientiában szenvedő beteg kórtörténetét ismertetjük. A betegség fennállásának lehetőségére a csalánkiütések nélkül jelentkező angiooedema és a heveny gastrointestinalis tünetek utaltak. A komplementvizsgálatok (csökkent C1-INH-koncentráció és
-aktivitás, csökkent C1q-, C4- és összkomplementszint, magas titerű C1-INH-ellenes IgA és IgG típusú antitestek) II. típusú (antitest mediálta) C1-INH-hiányt igazoltak. Az angiooedemás tüneteket három alkalommal alsó végtagi mélyvénás thrombosis kísérte. A beteg részletes kivizsgálása során háttérbetegséget nem találtunk. Hosszú távú danazolprofilaxist vezettünk be antikoaguláns kezelés mellett, ezt követően a beteg tünetmentessé vált. Komplement-paramétereiben pozitív változást tapasztaltunk, azonban a C1-INH-ellenes autoantitesteket továbbra is magas titerben mutattuk ki. Az oedemás rohamok életveszélyes állapotot okozhatnak, ezért a kezelés szempontjából alapvető a korrekt diagnózis felállítása. Ez megfelelő laboratóriumi diagnosztikát, esetenként interdiszciplináris együttműködést igényel.


Immunstimuláló oligonukleotidok hatása a kísérletes autoimmun encephalomyelitis kialakulására
Fazekas György, Takashi Yamamura, Takeshi Tabira
National Institute of Neuroscience, Kodaira, Tokió, Japán

A metilálatlan CG dinukleotidokat tartalmazó bakteriális DNS-szekvenciák és a szintetikus oligonukleotidok (CpG-ODN) rendkívül hatékonyan aktiválják az immunrendszer különböző komponenseit (APC, NK-sejtek, B-, T-sejtek), miközben Th1-dominanciával jellemezhető immunválaszt indukálnak.

Jelen munkánkban a szintetikus CpG-ODN immunstimuláló hatását vizsgáltuk B- és T-sejteken, monocyta-macrophag populáción, valamint proteolipid proteinből származó peptiddel (PLP136-150) indukált kísérletes autoimmun encephalomyelitis (EAE-) modellen. Nyirokcsomósejtek in vitro CpG-ODN-kezelése 24 órával a stimulálás után közvetlen B-sejt-proliferációt eredményezett. Ezzel párhuzamosan az IL-6-, IL-10- és IL-12-termelés is jelentősen nőtt. Tisztított lymphocytapopulációkat használva kimutattuk, hogy az IL-10-et elsősorban B-sejtek, míg az IL-6-ot és az IL-12-t macrophagok termelték. A proteolipid-proteinből származó peptiddel és a CpG-ODN-nel in vitro stimulált nyirokcsomósejtek átvitele kísérletes autoimmun encephalomyelitisre szenzitív SJL/J-egerekbe súlyosabb autoimmun encephalomyelitist eredményezett, mint a csak PLP-peptiddel stimulált sejteket kapott kontrollcsoportnál; ez alátámasztja, hogy tisztítatlan lymphocyták immunstimuláló ODN-kezelése elősegíti az autoimmun encephalomyelitis kialakulását. Ezzel szemben CpG-ODN-kezelt, tisztított B-sejtek átvitele a PLP-stimulált lymphocytákkal végzett kezelés előtt gátolja az autoimmun encephalomyelitist.

Eredményeink szerint a CpG-ODN-ek mind serkentő, mind gátló funkcióval rendelkezhetnek a kísérletes autoimmun encephalomyelitis kialakulására. A hatás valószínűleg az oligonukleotidok különböző lymphocytapopulációkra kifejtett stimulációs effektusainak aktuális dominanciaviszonyaitól, illetve egyensúlyától függ.


A citokinszintek eltérései szerepet játszanak a hisztidin-dekarboxiláz génkiütött egér anyagcsere-változásaiban?
Fülöp A. Kristóf1, Kovács J. Krisztina2, Falus András1
1Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt-és Immunbiológiai Intézet; 2KOKI, Molekuláris Neuroendokrinológiai Laboratórium, Budapest

Az akut és a krónikus gyulladás során megváltozik a szervezet energia-háztartása. Ebből kiindulva módosult gyulladásos reakciót mutató egérmodellben (HDC KO) vizsgáltuk az energia-háztartás változásait. A táplálékfelvételben nem tapasztaltunk különbséget a génkiütött egerek és vad alomtársaik között. A génkiütött állatoknál csökkent a glükóztolerancia és valamelyest az inzulinrezisztencia is; hajlamosak az elhízásra, körülbelül kétszer több hasi és barna zsírszövetet tartalmaznak, miközben a vér vizsgált lipidkomponenseiben nincsen jelentős különbség. Náluk körülbelül tízszeresre emelkedett szérumleptinszintet mutattunk ki, és hypothalamusuk - amely a leptin és az IL-6 egyik célterülete - hisztaminerg neuronjaiban teljesen hiányzik a HDC-mRNS és a hisztamin- (HA-) immunreaktivitás. Ugyanakkor a hisztaminmentes állatokban gyulladás esetén jelentősen csökkent az IL-6-indukció is. Feltételezzük, hogy a hisztamin hiánya miatt megzavart citokinszintek és a hisztaminerg innerváció hiánya miatt megbomlott a zsírszövet és a hypothalamus közti kiegyensúlyozott szabályozás. A kapott eredmények hozzájárulnak a civilizációs betegségek és a rizikófaktorok jobb megismeréséhez.


Az excimerlézer kezeléssel végzett fotorefraktív keratectomia utáni változások a könnyfehérjék mintázatában
Füst Ágnes1, Kiszel Petra2, Cervenak László2, Veres Amarilla1, Franz H. Grus3
1Semmelweis Egyetem, I. sz. Szemészeti Klinika, 2III. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest; 3Gutenberg Egyetem, Szemészeti Klinika, Mainz, Németország

A szem egyike a külső környezeti hatásoknak, kórokozóknak legkitettebb szervünknek; ezért a könny számos olyan fehérjét tartalmaz, amely az immunrendszer tagja, mint IgA, IgG; komplementfehérjék; antimikrobiális hatású lizozim, laktoferrin, b-lizin. A könnymirigy és a szaruhártya szoros egységet képez; ha ezek közül bármelyik károsodást szenved, megváltozik a könny összetétele, amely súlyos következményekkel járhat. A fotorefraktív keratectomia kezelések (PRK) során a szaruhártya törőerejét a látás javítása céljából a cornea stromalis szövetének vékonyításával változtatják meg, tehát a cornea sérülést szenved.

Célkitűzés: A fotorefraktív keratectomia kezeléseken átesett betegek könnyfehérjeösszetétel-változásainak vizsgálata.

Metodika: A könnymintákat 23 betegtől közvetlenül a beavatkozás előtt és a PRK utáni negyedik napon gyűjtöttük. A könnyfehérjéket 13,5%-os SDS-poliakril-amid gélelektroforézissel (SDS-PAGE) szeparáltuk. Az elektroforetikus szeparáció denzitometrikus adatait CCD-kamerával (Biometra, Göttingen) rögzítettük, majd a BioDocAnalyze segítségével kiértékeltük.

Eredmények: A fenti módszer alkalmazása mindegyik mintában lehetővé tette az öt fő könnyfehérje és számos kisebb mennyiségű fehérje elkülönítését. A fotorefraktív keratectomia utáni mintákban három fő könnyfehérjénél (laktoferrin, IgA, lizozim) szignifikáns csökkenést tapasztaltunk.

Következtetések: A cornea excimerlézer-kezelése befolyásolja a könnymirigyfehérje szekrécióját, ez csökkentheti a könnyfilm stabilitását, szárazszem-érzethez vezethet. Ezáltal a szem fogékonyabbá válhat a fertőzésekre.


A hepatitis C-vírus (HCV) és a lymphoma: csökkent perifériás CD9+ B-sejt-apoptosis, a nukleáris faktor-kappa b (NF-kappaB) aktivációja és az immunglobulin-nehézlánc (IgH) gén átrendeződése HCV-infekcióban
Gasztonyi Beáta1, Szereday László2, Kiss Katalin3, Kereskai László4, Pár Alajos1, Szomor Árpád1, Pár Gabriella1, Szeberényi József3, Pajor László4, Szekeres-Barthó Júlia2, Hegedüs Géza5, Mózsik Gyula1
Pécsi Tudományegyetem, 1I. Sz. Belgyógyászati Klinika; 2Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani, 3Biológiai és 4Patológiai Intézet; 5Baranya Megyei Kórház, Patológia, Pécs

A HCV és a non-Hodgkin-B-sejt-lymphoma (NHL) kapcsolatának tanulmányozására vizsgáltuk a cryoglobulinaemia, az IgH-gén-átrendeződés, az NF-kappaB-aktiváció és a perifériás vér CD19+ B-sejtjeinek apoptosisát krónikus HCV-fertőzésben.

Betegek és módszerek: Kilencven, krónikus C-hepatitises és 13 NHL-ben szenvedő beteget vizsgáltunk, kontrollként 20 egészséges véradó szolgált. Fluoreszceinjelölt annexin V áramlásos citometriát használtunk az apoptosis, PCR-technikát az IgH-gén-átrendeződés és elektroforézises mobilitáseltolódás (mobility-shift) esszét az NF-kappaB-aktiváció kimutatására.

Eredmények: 22/90 (24,4%) HCV-betegnek volt cryoglobulinaemiája, 14/90 (15,5%) esetben igazoltunk IgH-gén-átrendeződést és 22/34 (64,7%) esetben csökkent B-sejt-apoptosist. Az apoptoticus B-sejtek aránya NHL-betegek esetében 2,81±0,48%, HCV-hepatitisben 3,87±0,87%, a kontrollcsoportban pedig 6,19±0,60% volt. NF-kappaB-aktivációt 8/10 HCV-beteg esetében és 10/13 NHL-betegnél detektáltunk.

Következtetés: a kapott eredmények jelezhetik azokat a mechanizmusokat, amelyek révén a HCV szerepet játszhat a limfoproliferációban.


A monocyta eredetű dendritikus sejtek jellemzőinek változása a differenciáció/érés során
Gogolák Péter, Réthi Bence, Rajnavölgyi Éva
Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Immunológiai Intézet, Debrecen

Még nem tisztázottak a különféle szöveti eloszlású és funkciójú professzionális antigénprezentáló sejtek, a dendritikussejt- (DS-) alpopulációk differenciálódási folyamatai. A differenciálódási események egyes lépései során jelentős változások mennek végbe a sejtfelszíni molekulák megoszlásában. Munkánkban perifériás vérből izolált monocytákból GM-CSF (granulocyta-macrophag kolóniastimuláló faktor) és IL-4 vagy más citokinek segítségével dendritikus sejteket állítottunk elő. Ezeket a sejteket öt nap elteltével 24 órán keresztül gyulladási citokinek keverékével - LPS-sel vagy CD40 ligandummal - aktiváltuk. Az egyes aktivációs lépések befejeztével a sejteket áramlási citometriával karakterizáltuk. Végeredményként heterogén dendritikussejt-populációt kaptunk, amelyben előfordultak Langerhans-sejt jellegű CD83+, CD1a+, de CD83+, CD1a-, és CD83-, CD1a+ sejtek is. Ezek a populációk eltérően expresszáltak adhéziós-kostimulátor molekulákat. A sejtek az aktivációtól függően funkcionális sajátságaik alapján is eltértek egymástól: különböző módon stimulálták az allogén fehérvérsejteket, eltérő citokinprofillal és phagocytasajátságokkal rendelkeztek. A dendritikus sejtek differenciálódási folyamatainak alapos megismerésével új eszközök állhatnak rendelkezésünkre egyes immunológiai vonatkozású rendellenességek kezelésére. Mivel a különféle dendritikussejt-alpopulációk kulcsfontosságú szerepet játszanak a T-sejtek Th1-, Th2- vagy reguláló T-sejtek felé történő polarizációjában, segítségükkel fokozható az egyes tumorspecifikus antigének elleni immunválasz, vagy lehetőség nyílhat az autoantigének elleni tolerancia helyreállítására.


Gyors áramlási citometriás eljárás lipidraft-, illetve cytoskeleton-asszociáltság detektálására, immunkompetens sejtek membránfehérjéi esetén
Gombos Imre1, Bacsó Zsolt2, Detre Cynthia1, Nagy Henrietta2, Szabó Gábor2, Matkó János1
1ELTE, Immunológiai Tanszék, Budapest; 2Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet, Debrecen

Az immunkompetens sejtek plazmamembránjában található mikrodomének (lipidraftok) olyan szfingolipidekben és koleszterinben gazdag domének, amelyek kritikus funkciókkal rendelkeznek (például receptorok, jelátviteli molekulák koncentrálása, izolálása, összekapcsolása). E domének egyik jellegzetes tulajdonsága - molekuláris kölcsönhatásaikból adódóan - a nem-ionos detergensekkel (például Triton X-100, Brij) szembeni rezisztencia. Az eddigi, a fehérjék raftlokalizációjának kimutatására használt módszerek a sejtek cytoskeleton-integritását megbontó cytochalasin-D-előkezeléseken átesett sejtek összehasonlító detergensrezisztencia-vizsgálatán alapulnak. A detergenskezelés körülményeinek (koncentráció, hőmérséklet, idő) optimalizálása és a megfelelő T- és B-lymphoma-kontrollsejt mintákon (például előfixált, keresztkötött minták) végzett vizsgálataink, valamint mikroszkópos tesztjeink szerint ez a módszer alkalmas lehet a membránfehérjék lokalizációjának, illetve molekuláris kapcsolatrendszerének gyors tesztelésére.

Támogatás: OTKA 034393.


A nagy affinitású IgE-receptor a-lánca elleni autoantitestek indirekt kimutatása basophil aktivációs teszt alkalmazásával
Gyimesi Edit1, Hídvégi Bernadett3, Temesvári Erzsébet3, Sipka Sándor1, Hunyadi János2, Dankó Katalin1, Kiss Emese1, Szegedi Andrea2
Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, 1III. Sz. Belgyógyászati Klinika; 2Bőrgyógyászati Klinika, Debrecen; 3Semmelweis Egyetem, Bőrgyógyászati Klinika, Budapest

A krónikus urticariában szenvedő betegek 27-50%-ánál a szérumban a nagy affinitású IgE-receptor a-lánca (Fc-epszilon-RI-alfa) elleni IgG-autoantitest található. A betegeknek ezt a csoportját, akiknél autoimmun patomechanizmus tételezhető fel, autológ szérum alkalmazásával, bőrteszt segítségével diagnosztizálják. Munkánkban egy in vitro funkcionális teszt, a basophil aktiváció mérését hasonlítottuk össze az autológ szérummal végzett bőrteszttel. Harminc, krónikus urticariában szenvedő betegnél a szérumokkal végzett inkubáció után az atópiás donorok basophil sejtjein áramlási citométerrel mértük a CD63 aktivációs marker expresszióját. A sejteket előzetesen nem stimuláltuk. Kettős fluoreszcens jelölést alkalmazva, az IgE-pozitív sejtpopuláción belül határoztuk meg a CD63-pozitív sejtek számát. Eredményeinket az autológ szérummal végzett bőrtesztével hasonlítottuk össze. Pozitív kontrollként immunblot módszerrel Fc-epszilon-RI-aalfa-ellenes antitestre pozitívnak talált szérumot és FMLP-stimulálást használtunk. A basophil aktivációs tesztben stimuláló hatással rendelkező szérumok koncentrációtól függően fokozták a CD63-expressziót. Az autológ szérummal végzett bőrteszttel a szérumok 60,3%-a, míg a CD63-expresszió-méréssel 56,8%-a bizonyult pozitívnak, a két módszer jó összefüggést mutatott. Egészséges donorok, dermatomyositisben és bőrtüneteket okozó SLE-ben szenvedő betegek széruma nem idézett elő CD63-expresszió-emelkedést. Adataink arra utalnak, hogy a CD63 basophil aktivációs marker expressziójának meghatározása felhasználható a krónikus urticariában szenvedő betegek diagnosztikájában.


A hisztamin hatása a TNF-alfa és az IL-18 termelődésére Crohn-beteg gyermekek ex vivo perifériás mononukleáris vérsejtkultúrájában
Héninger Erika1, Lázár-Molnár Eszter2, Veres Gábor2, Dezsőfi Antal2, Arató András2, Tulassay Tivadar1,2, Dérfalvi Beáta2
1Semmelweis Egyetem-MTA, Gyermekgyógyászati és Nefrológiai Kutatócsoport; 2Semmelweis Egyetem, I. Sz. Gyermekklinika, Budapest

A gyulladásos bélbetegségekre jellemző, hogy a betegek TNF-alfa- és IL-18-szérumszintjei megemelkedhetnek. Arra kerestük a választ, hogy az immunmodulátor hatású hisztamin hat-e a Crohn-beteg gyermekek perifériás mononukleáris vérsejtkultúrájában az IL-18- és a TNF-alfa-képződésre, ez a hatás eltér-e az egészséges gyermekeknél tapasztalhatótól. Tíz egészséges és hat frissen diagnosztizált Crohn-beteg gyermek vérmintájából Ficoll-gradienssel lymphocytát szeparáltunk, majd a sejteket LPS-aktiválás mellett hisztamingrádienssel (10-9-10-5 mol), illetve antihisztaminokkal (cimetidin, ranitidin és triprolidin) kezeltük. A sejtek felülúszóiból a TNF-alfa- és az IL-18-szinteket ELISA-teszttel határoztuk meg. A TNF-alfa-szintet a hisztaminkezelés koncentrációdependens módon csökkentette. A gátlást a cimetidin és a ranitidin oldotta; a ranitidin bizonyult hatékonyabbnak; a triprolidinkezelés nem hatott. A kezelések effektusa és mértéke nem tért el a két vizsgált populációban. A hisztamin nem befolyásolta az egészséges gyermekek sejtkultúráinak IL-18-szintjeit. A Crohn-betegek sejtkultúráiban a hisztamin az IL-18-termelés enyhe emelkedését okozta, amit a cimetidin és a ranitidin oldott, a triprolidin nem hatott erre. A hisztamin, valamint a Crohn-terápiában is használatos H2-antagonista ranitidin az egészséges gyermekekétől eltérően befolyásolhatja a perifériás lymphocyták IL-18-produkcióját, amely Crohn-betegek esetén utalhat az IL-18-termelő képesség, valamint a szabályozó folyamatok eltérő vagy megváltozott jellegére.


A humán és a mycobacterialis hsp60 endothelsejtekre kifejtett hatásának összehasonlító vizsgálata
Herczenik Eszter, Cervenak László, Oroszlán Melinda, Füst György
Semmelweis Egyetem, ÁOK, III. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest

Az endothelsejtek funkciózavara az atherosclerosis minden fázisában megfigyelhető. A 60 kDa-os hősokkfehérjék igen konzervatív, a fehérjék helyes konformációjának kialakításában részt vevő fehérjék, amelyek baktériumokban éppúgy megtalálhatók, mint az embernél. Kutatócsoportunk által korábban vizsgált súlyos ischaemiás szívbetegek szérumában a humán hsp60-ellenes antitest emelkedett szintje az ischaemiás szívbetegség önálló rizikófaktorának bizonyult, míg ez Mycobacterium bovis hsp65-ellenes antitestek esetében nem állt fenn. Leírták a 60 kDa-os hősokkfehérjék endothelsejtekre gyakorolt citokinszerű viselkedését is. Vizsgálatainkban a humán (h-) hsp60 és a Mycobacterium bovis (m-) hsp65 hatását hasonlítottuk össze. Kísérleteinket HUVEC-sejteken végeztük, amelyeken az általunk beállított tesztrendszer segítségével többek között a sejtek proliferációját (Alamar Blue teszttel) és életképességét (metilénkékkel, valamint kvantitatív mikroszkópos morfológiai teszttel) vizsgáltuk; az adhéziós molekulák expresszióját sejtes ELISA-módszerrel határoztuk meg.  Azt találtuk, hogy a h-hsp60 nagyobb mértékben fokozta az ICAM-1 és a VCAM-1 adhéziós molekulák expresszióját, mint az azonos koncentrációjú m-hsp65. Ugyanakkor a különböző hsp60-kezelések sem a sejtek proliferációját, sem azok életképességét nem változtatták meg. A fenti eredmények felvetik a hsp60 általános vészjelző szerepét, amely a leukocyták adhézióját és migrációját jelentené a sérült szövetekbe.


Biological effect of galectin-1 on different cell lines of bone marrow origin
Ion Gabriela, Légrádi Ádám, Fajka-Boja Roberta, Michel Caron, Dmytro Demydenko, Monostori Éva
MTA-Szegedi Biológiai Központ, Genetikai Intézet, Szeged

Galectin-1 is a member of the S-type mammalian lectins with a pleiotrop biological functions. Among its functions, a prominent one is the stimulation of apoptosis on immatured and activated T cells. In this study we compared the apoptotic effect of human recombinant galectin-1 on different cell types of bone marrow origin. For the experiments we used T cells (Jurkat, CEM, Molt-4), B cells (Daudi, BL-41, Raji) and non-lymphoid cells, NIH 3T3 (mouse fibroblasts), K562 (myeloerythroid cells), U937 (histyocytic cells). We found that all cells used, bound and internalised galectin-1. T cell lines responded with a similar degree of apoptosis although they represented different stage of differentiation (CD3+CD4+ Jurkat, CD3+/CD4+/CD8+ Molt-4 and CD3-/CD4+/CD8+ CEM). B cells with different phenotype were distinguished by the various sensitivities for galectin-1 treatment: the BL-41 and Raji were less sensitive and Daudi cells showed the highest sensitivity in comparison of the investigated cell lines. The apoptosis induced by galectin-1 on T cell line, Jurkat was not blocked by lactose indicating that carbohydrate-binding capacity of galectin-1 wais required for binding to the cells but not for the subsequent apoptotic events. Non-lymphoid cells, NIH3T3, K562, U937 did not respond with apoptosis to gal-1 treatment although these cells bound and internalised galectin-1. These results support the cell and tissue specific function of the lectin.


Cryofibrinogenaemiával járó vasculitis
Jakab László, Kristóf Vera, Fekete Béla
Semmelweis Egyetem, ÁOK, III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest

Cryofibrinogenaemia esetén hideg hatására fibrinogén, fibrin és fibronektin válik ki és rakódik le a distalis végpercekben, máskor a vesében. Negyvenegy éves nőbetegünk esetét ismertetjük, akinél hideg hatására mindkét kéz és láb ujjainak distalis percében necrosis, majd digitalis gangraena alakult ki. Kapillármikroszkópia, a kézujj ereinek Doppler-vizsgálata és pletizmográfiája a digitalis artériákat érintő vasculitises microthrombosist mutatott. A beteg széruma krioglobulin-negatívnak, citrátos plazmája krioprotein-pozitívnak bizonyult. A beteg immunoszuppresszív, széles spektrumú antibiotikum, antikoaguláns, értágító terápiában, majd ismételt plazmaferezisben részesült, amellyel sikerült megállítani a végtagokban zajló vasculitises folyamat progresszióját. A plazmaferezis során a betegből cryopraecipitatumot nyertünk; az elvégzett kémiai analízis szerint a kriofibrinogén fibrinogénből és/vagy fibrindegradációs termékekből állt.


MHCII-specifikus, humanizált IgGl és IgG2 izotípusú ellenanyagok összehasonlítása: a szerkezet és a funkció összefüggése
Kertész Ákos, Koncz Gábor, Jefferis Roy, Matkó János, Sármay Gabriella
ELTE, Immunológiai Tanszék, Budapest

Az MHCII-specifikus monoklonális ellenanyagok terápiás alkalmazása szükségessé teszi az általuk kiváltott jelátviteli folyamatok felderítését. Munkánk során az L243 MHCII-specifikus humanizált, az emberi IgG1-, valamint IgG2-nek megfelelő izotípusú ellenanyagok B-sejtekre gyakorolt hatását vizsgáltuk. Az IgG2 izotípusú anti-MHCII a B-sejt-receptor komplex keresztkötéséhez hasonló, de eltérő kinetikájú intracelluláris Ca2+-koncentráció-emelkedést váltott ki, míg az IgG1-anti-MHCII nem indukált kalciumválaszt. Ugyanakkor mindkét ellenanyag hatására megfigyeltük bizonyos fehérjék tirozinfoszforilációját. Korábban leírták, hogy MHCII-specifikus monoklonális ellenanyagok bizonyos sejtekben programozott sejthalált válthatnak ki, így felmerült alkalmazásuk a malignus limfoid sejtek elpusztításában. Apoptosisvizsgálataink eredményei azt mutatták, hogy az IgG2-anti-MHCII a B-lymphocyták csaknem 90%-át elpusztította, és ez a hatás BCR és MHCII egyidejű keresztkötése esetében is nyilvánvaló volt. Ugyanakkor az IgG1-anti-MHCII jóval kisebb sejtpusztító hatással rendelkezett. Korrelációt figyeltünk meg a sejtfelszíni MHCII-homoaggregátumok gyors kialakulása, valamint a kalciumválaszt és az apoptosist kiváltó hatások között: az IgG2 izotípusú MHCII-specifikus ellenanyag volt hatékony valamennyi esetben. A különbség valószínűleg az IgG1- és IgG2-kapocsrégiók eltérő szerkezetével magyarázható. A terápiás célokra való ellenanyagok előállításánál az optimális hatás eléréséhez figyelembe kell venni az izotípusok közötti szerkezeti különbségeket.


Az FK 506 használatával nyert tapasztalatok
Kilián Katalin, Lengyel Lilla, Bányai Anikó, Barta Anikó, Gopcsa László, Pálóczi Katalin
Országos Gyógyintézeti Központ, Immunológiai és Allergológiai Osztály, Budapest

A transzplantáció kapcsán és az autoimmun kórképekben használatos immunszuppresszív szerek egy csoportja - a cyclosporin A és az FK 506 - az immunofilinhez kötődik. Ezek hatásukban hasonló, kémiai szerkezetükben és mellékhatásspektrumukban különböző szerek. Az FK 506-ot legáltalánosabban primer immunszuppresszív szerként alkalmazzák vese- és májtranszplantációnál, valamint a kilökődési reakció kezelésében. Néhány éve allogén csontvelő-transzplantációban a GVHD prevenciójaként, illetve a II-III-IV. fokú akut GVHD kezelésében alkalmazzák, ha az a cyclosporin-kezelés mellett alakult ki vagy annak toxicitásával összefüggő állapot jön létre (például gingivahyperplasia). Osztályunkon négy esetben vezettük be a terápiába. Remissziót tapasztaltunk egy cyclosporinnal kezelt, akut GVHD-ban szenvedő betegnél, akinek a nyelve mindkét oldalán granulomatosus szövetszaporulat alakult ki tacrolimuskezelésre, valamint az SAA ATG+cyclosporin kezelés mellékhatásaként a buccalis nyálkahártyán kialakult proliferáció esetén. Jó klinikai hatásúnak bizonyult a szer terápiarezisztens sclerodermiform krónikus GVHD-ban, valamint egy multiplex allergiás, angioneuroticus oedemával társult SLE-ben szenvedő betegnél. Az FK 506 csökkenti az inzulintermelést, így diabetogen hatása kifejezettebb, mint a cyclosporinnak. A mellékhatások közül kiemelt jelentőségű a neurotoxicitás. A mellékhatások megítélése nehéz, mind az alapbetegség, mind pedig az egyszerre alkalmazott különböző szerek miatt.


A 70 kDa-os hősokkfehérje komplementaktiváló képességének jellemzése
Kocsis Judit, Prohászka Zoltán, Füst György
Semmelweis Egyetem, III. Sz. Belgyógyászati klinika, budapest

Egyre több adat lát napvilágot a hősokkfehérjék extracelluláris szerepéről. Ismert, hogy a hősokkfehérjék képesek mind a humorális, mind a celluláris immunválasz kiváltására. Munkacsoportunk korábban kimutatta a hsp70 molekuláról a klasszikus komplementreakció-utat aktiváló képességét. A humán hsp70 komplementaktiváló képességének további jellemzésére a fehérje különböző fragmenseivel végeztünk vizsgálatokat. Az ELISA-lemezeket a hsp70 N-terminálisának (1-437), C-terminálisának (386-640), illetve a teljes hsp70-nek különböző mennyiségeivel fedtük, komplementforrásként normál humán szérumot alkalmaztunk. A lemezhez kötődött komplement mennyiségét anti-C4b, illetve anti-C3b antitestekkel mutattuk ki. A hsp70-fragmensek C1q-kötő képességét tisztított C1q molekula különböző koncentrációival vizsgáltuk, s C1q-ellenes antitesttel hívtuk elő. A hsp70 fehérje N-terminális-szakasza aktiválta legerősebben a klasszikus komplementutat (OD N-terminális: 0,818±0,036; hsp70: 0,617±0,004; C-terminális: 0,352±0,056), s hasonlóképp ez a fragmens kötötte legerősebben a C1q-t (OD: 1,289±0,252; 0,957±0,013, illetve 0,433±0,070). Eredményeink arra utalnak, hogy a hsp70 molekula a C1-kötése révén aktiválja a komplementrendszer klasszikus útvonalát, és ezért a funkcióért a fehérje N-terminális szakasza felelős. Ezek az adatok tovább bővítik a hsp70 természetes immunitásban betöltött szerepével kapcsolatos ismereteinket.


CD3+CD56+ NK T cells are significantly decreased in the peripheral blood of patients with psoriasis
Koreck Andrea, Farkas Árpád, Bata-Csörgő Zsuzsanna, Kemény Lajos, Dobozy Attila
Szegedi Tudományegyetem, Bőrgyógyászati Klinika, Szeged

Psoriasis is a chronic, inflammatory, hyperproliferative skin disease, in which autoimmunity plays a great role. Natural killer T cells (NK T cells), are suggested to be involved in the pathogenesis of different autoimmune diseases. To examine the involvement of CD3+CD56+ NK T cells in the pathogenesis of psoriasis, we investigated the lymphocyte subpopulations obtained from blood samples of psoriatic patients before and after treatment, and of healthy controls, using two-colour flow cytometry. Increased percentage of memory T cells and decreased percentage of naive T cells was detected in psoriatic patients compared to controls. The CD3+CD56+ NK T cells of psoriatic patients were significantly decreased relative to controls. The percentage of CD3+CD56+ NK T cells increased after different antipsoriatic therapies, but remained significantly lower than those found in controls. CD3+CD56+ NK T cells of healthy controls were capable of rapid activation, while in psoriatic patients activated NK T cells were almost absent. The decrease in the number of CD3+CD56+ NK T cells may represent an intrinsic characteristic feature of patients with psoriasis, which is supported by the fact that after treatment NK T cells do not reach the values found in controls. In conclusion our results suggest that CD3+CD56+ NK T cells could be actively involved in the development of Th1 mediated autoimmune diseases.


A leukoplakia súlyosságával nő a genom instabilitása
Kövesi György, Szende Béla
Semmelweis Egyetem, Parodontológiai Klinika, Budapest

A leukoplakia a szájüregben leggyakrabban előforduló praeblastomatosus állapot. A Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikáján 18 beteg új, valamint archivált szövettani anyagát dolgoztuk fel Apop-Detect kittel, Ki67, p53-ellenes monoklonális antitesttel. Meghatároztuk a dysplasia és a mitózisok mértékét. A vizsgálati eredmények szerint a mitózisszám, az apoptosisok száma és a Ki67-expresszió a betegség súlyosságával párhuzamosan emelkedik. A p53-expresszió is változik a betegség súlyosságával együtt, és ezzel párhuzamosan a genom instabilitása is növekszik. A módszer prognosztikailag és genetikailag is felhasználható a betegség megítélésére.


Az antigén indukálta sejtes immunválasz folyamata Drosophilában
Kurucz Éva1, Laurinyecz Barbara2, Nagy István1, Rus Florentina1, Andó István1
1MTA-Szegedi Biológiai Központ, Genetikai Intézet; 2Szegedi Tudományegyetem, biológus hallgató, Szeged

A Drosophila immunsejtjei a haemolymphában keringő, mikrobákat bekebelező plasmatocyták és az immunindukciót követően differenciálódó lamellocyták, amelyek a nem fagocitálható részecskéket, a paraziták petéit és a tumorsejteket többrétegű sejtes tokkal veszik körül. A tokképződési folyamat során az idegenként felismert, környezetüktől fizikailag elhatárolt szövetek elpusztulnak. Kísérleteinkben e tokképződési folyamat sejtes elemeit - a lamellocytákat - vizsgáltuk, differenciálódásukat modell segítségével írtuk le. A lamellocytákat immunológiai markereik azonosításával jellemeztük, amelyeket L1-L6 clusterekbe soroltunk. A markerek segítségével megállapítottuk, hogy a lamellocyták differenciálódása során egy osztódást igénylő korai és egy osztódást nem igénylő, terminális differenciálódási fázis követi egymást. A korai fázisban - elsősorban a testidegen részecske közvetlen környezetében - a kis, kerek, 10-15 mikrométer nagyságú, lamellocytaantigént nem hordozó sejtek proliferációja figyelhető meg. A lamellocyták differenciálódásának következő, terminális fázisa az L1-, L4- és az L6-antigének expressziója alapján több fázisra bontható. A sejtek osztódást nem igénylő terminális differenciálódása az L1-antigén megjelenésével egy időben kezdődik. Ezt követően a differenciálódás lényeges morfológiai változásokkal jár, létrejönnek a 40-50 mikrométer átmérőjű, jellegzetesen lapos sejtek, a lamellocyták, amelyeken a további differenciálódás során megjelenik az L4-, majd a végső fázisban az L6-antigén. A lamellocyták differenciálódási folyamatát a sejtváz aktív átrendeződése kíséri, megjelenik egy - a lamellocytákban általunk azonosított - aktinkötő fehérje, a filamin nagy molekulatömegű izoformája. Az időben egymás után kifejeződő antigének és kódoló génjeik molekuláris jellemzése segíti a terminális differenciálódás során zajló aktivációs és sejtadhéziós folyamatok megismerését.


Rage in inflammatory bowel disease
Laki Judit1, Elk E.2, van Kamp G.2, Visser J. J.2, Crusius J. B. A.3, Pena A. S.3
1Pécsi Tudományegyetem, Pécs; University Medical Center, 2Department of Clinical Chemistry, Laboratory of Immunogenetics VU, Amszterdam, Hollandia

Introduction: RAGE [receptor for AGEs (advanced glycation end-products)] is a cell surface protein, a multiligand receptor. RAGE binds AGEs, ß-sheet fibrils characteristic of amyloid; cytokine-like mediators of the S100/calgranulin family of proinflammatory cytokines accumulating at sites of acute and chronic inflammation such as psoriasis, cystic fibrosis, inflammatory bowel disease (IBD), rheumatoid arthritis. Genetic factors play a pivotal role in the predisposition to the development of IBD, ulcerative colitis (UC) and Crohn's disease (CD). The RAGE gene is located in the MHC locus on chromosome 6p21.3, containing a multitude of overlapping and duplicated genes involved in inflammatory and immune responses. Linkage and association to genes in the HLA-class II and class III region has been demonstrated predominantly to UC.

Materials and methods: DNA extracted from 200 IBD patients (100 UC, 100 CD) and 100 controls of Dutch Caucasian ancestry were analysed for polymorphisms at positions '429 and '347 in the RAGE promoter region.

Discussion: It is shown that the gene polymorphisms studied have a marked effect on transcriptional activity. Since RAGE interactions with S100/calgranulins play a role in prevention of NF-kappa-B activation these polymorphisms may be involved in the clinical heterogeneity of IBD patients. However, RAGE may be secondarily stimulated during the inflammatory process. Therefore, these studies may give more insight in the pathogenesis of these conditions. Results will be presented on the meeting.


Emelkedett in vitro antigénprezentáció hisztaminhiányos egereknél
László Valéria, Jelinek Ivett, Hangya Balázs
Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest

Az immunrendszer egyik alapvető mechanizmusa az antigénprezentálás, amelynek során az exogén antigéneket az erre a feladatra specializálódott sejtek (APC-k) dolgozzák fel és teszik felismerhetővé a T-lymphocyták számára. Ez a folyamat elengedhetetlen a specifikus sejtes immunválasz kialakulásához. Régóta ismert, hogy az immunrendszer egyik fontos szabályozója a hisztamin, amely ezen kívül számos egyéb fiziológiás és patológiás folyamat szabályozásában is részt vesz. Kísérleteinkben arra kerestünk választ, hogy milyen hatású a hisztamin az antigénbemutatás folyamatára. Olyan beltenyésztett, génkiütött egereket vizsgáltunk, amelyek nem rendelkeztek a hisztamint kizárólagosan előállítani képes hisztidin-dekarboxiláz enzimmel (HDC KO), így szervezetükből hiányzott az endogén hisztamin. Az állatokat a teljes hisztaminhiányos állapot biztosítása érdekében két hétig hisztaminmentes tápon tartottuk. Az antigénbemutató sejteket lépből és nyirokcsomóból nyertük. A bemutatás folyamatát bioesszé segítségével vizsgáltuk, amelynek során a specializálódott sejteket (APC-ket) T-sejt-hibridóma sejtvonallal és a megfelelő antigénnel inkubáltuk. Az immunaktiváció következtében a T-sejtek IL-2 citokint termeltek, amelynek menynyiségét egy IL-2-dependens sejtvonal (CTLL) segítségével mértük. A sejtek proliferációját - amely az IL-2 mennyiségével arányos - MTT festési eljárással, spektrofotometriásan határoztuk meg. Méréseink során azt az eredményt kaptuk, hogy a génkiütött egerektől nyert APC-k jobb antigénprezentáló képességgel rendelkeznek a vad egerek hasonló sejtjeinél.


Az IL-7-megvonás molekuláris hátterének tanulmányozása
Ludányi Katalin1, Réthi Bence1, Gogolák Péter1, Kurucz István2, Rajnavölgyi Éva1
1Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Immunológiai Intézet, Debrecen; 2Országos Gyógyszerkutató Intézet, Budapest

Az IL-7 a T-lymphocyta-homeosztázis fő regulátora. IL-7 hiányában a pro-T- és a naiv T-sejtek apoptosissal elpusztulnak. E citokin megvonásának molekuláris hátterét IL-7-függő thymocyta eredetű TSR-t hordozó sejteken (D1) tanulmányoztuk. Munkahipotézisünk alapjául korábbi kísérletes eredmények szolgáltak: az IL-7 a jun és a fos gének indukcióját, az AP-1 DNS-kötő képességének fokozódását eredményezi, amit a p38 és a JNK-stresszkinázok foszforilációja és aktivációja kísér (Cell Signal 2002). Az alábbi kérdésekre kerestünk választ: Milyen jel váltja ki a stresszkinázok aktivációját? Fokozott foszforilációjuk az "upstream" kinázok vagy a foszfatázok megváltozott aktivitásának az eredménye-e? A stresszkinázokat aktiváló SEK1/MKK4 nem aktiválódik, foszforiláltsága nem fokozódik. A stresszindukált HSP70 gén expressziója az IL-7-megvonást követően folyamatosan nő, amit fehérjeszinten is igazoltunk. A TSR és az IL-7R útvonalak egymásra hatását vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy az IL-7-megvonástól szenvedő sejtek az IL-7 citokinen kívül PMA+ionomycinkezeléssel is megmenthetők az apoptosistól. Ezt követően a sejtek elvesztik IL-7-érzékenységüket. Eredményeink azt sugallják, hogy az IL-7 hiánya D1 sejtekben stresszválaszt vált ki, és ez indukálja a programozott sejthalált. A stresszkinázok foszforilációja nem a SEK1-aktiváció következménye, hanem valószínűleg a HSP foszfatázt gátló aktivitása. A TSR és az IL-7-receptor által közvetített jelátviteli folyamatok egymást gátolhatják.


Immunological basis of resistance to candidal infections
Maródi László
Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszék, Debrecen

Candida species cause a broad range of mucocutaneous and invasive infections. Transformation from the yeast phase to filamentous form and the ability to colonize niches of variable pH may be important determinants for candidal pathogenicity. Arginin-glycin-aspartic acid (RGD) sequence on epithelial cells and several extracellular matrix proteins are recognized by blastospores and hyphae of C. albicans. Genes have been identified for a subset of candidal adhesins recognizing RGD-containing proteins. In addition, candidal adhesins that themselves contain RGD sequences may be recognized by integrins facilitating further the adhesion of Candida to the surface of host cells. These findings provide explanation for the unique symbiosis of candida with humans and to tropism of these fungi to the intestinal epithelium in mucosal colonization. Oral and gastrointestinal candidiasis is a common manifestation of human immunodeficiency virus infection. Primary T cell deficiencies, such as DiGeorge syndrome, and persistent mucosal candidiasis is a hallmark in infants with combined immunodeficiency disorders. Patients with autoimmune polyendocrinopathy-candidiasis-ectodermal dystrophy, familial chronic mucocutaneous candidiasis, and hyper-IgE syndrome, all of which are characterized by subtle, non-lethal defects in T lymphocytes, have protracted candidal infections of the mucous membranes, nails, and skin. These patients, however, are no more susceptible to invasive candidiasis than immunocompetent individuals. These observations suggest that T cell immunodeficiency may be responsible for the development of mucosal candidiasis in selective T cell deficiencies or AIDS. Neonatal deficiency of T cell-mediated immunity may be the immunological basis of the frequent mucocutaneous candidal infections in neonates. Invasive candidal disease may arise from entero-circular translocation of the gut flora or may result from the ability of Candida to adhere to nonbiological materials like intravenous catheters. Once in the blood stream, Candida species are able to adhere to the vascular endothelium. A surface adhesion moiety on yeast phase C. albicans that shares antigenic and structural homology with the alfa-subunit of the leukocyte adhesion glycoprotein CD11b/CD18, the iC3b receptor (CR3) have been described. Expression of CR3 on candida is significantly increased at 37 °C or in the presence of high concentration of glucose. This integrin analogue on Candida may be one of possibly several surface structures that mediate adhesion of the yeasts to human endothelium. Phagocytic cells are an essential defense against infections by Candida and other fungi. Patients with chronic granulomatous disease (CGD) or myeloperoxydase (MPO) deficiency and primary or secondary neutropenia have increased susceptibility to infections by C. albicans. Neutrophils and monocytes from MPO-deficient patients have an impaired ability to kill ingested C. albicans. This observation together with in vivo and in vitro evidence of an increased susceptibility of CGD patients and MPO-deficient patients to candidal infection suggests that the MPO-halide-hyperoxide microbicidal mechanism is of critical importance in killing candida by neutrophils and monocytes. Mannan inhibits ingestion of unopsonized candida by macrophages in a concentration-dependent manner, suggesting a role for the mannose receptor. Interferon (IFN)-gamma is able to enhance phagocytosis and killing of candida by macrophages. In response to IFN-g the signal transducer and activator of transcription-1 is phosphorylated in monocytes and macrophages. Survival strategies of Candida species in mononuclear phagocytes are largely unexplored. The thick glycoprotein yeast cell wall, especially its mannoprotein and covalently linked chitin-glucan components, which are highly resistant to lysosomal enzymes, may have a role in protecting ingested Candida. Uptake of Candida yeasts has characteristics of phagocytosis, requires intact actin filaments, and depends on the activity of protein kinase C. Maturation of phagolysosomes during interaction of murine macrophages with C. albicans suggests that rapid recruitment of late endocytic/lysosomal compartments by ingestion of C. albicans favours survival and virulence of this pathogen. Ingestion of Candida by macrophages may induce genes of the glyoxylate cycle, a metabolic pathway that permits the use of two-carbon compounds as carbon sources. In C. albicans, isolated from phagolysosomes of macrophages, isocitrate lyase (ICL1) and malate synthase are upregulated. In addition, C. albicans mutants lacking ICL1 are markedly less virulent in mice than the wild type. These findings demonstrate the significance of the glyoxylate cycle in virulance of candida and point to the complexity of host parasite interaction in patients with invasive candidal disease.


Az IgG-Fc peptidek által kiváltott gyulladási citokinek termelésének vizsgálata
Medgyesi Dávid1, Sallai Krisztina1, Koncz Gábor1, Uray Katalin2, Hudecz Ferenc2, Gergely János1, Sármay Gabriella1
ELTE, TTK, 1Immunológia Tanszék; 2Szerves Kémia Tanszék, Budapest

Az IgG-molekula Fc részére specifikus receptorok számos sejttípuson megtalálhatóak. E receptorok, bár ligandumuk azonos, mégis számos eltérő funkcióért felelősek. Monocytákon és macrophagokon az aktiváló típusú Fc-receptorok - immunkomplexek kötődése következtében - gyulladási citokintermelést eredményező jelátviteli kaszkádot indítanak be. Munkacsoportunk az IgG Fc részén a molekula Fc-g-receptorokhoz való kötődésért felelős szakaszát (szakaszait) térképezte azzal a céllal, hogy a gyulladási citokinek termelésének e peptidek általi gátolhatóságát vizsgálja. Az IgG Fc részét reprezentáló átfedő peptidsorozattal in vitro és in vivo teszteltük, hogy az Fc rész mely szakaszai felelősek az Fc-receptorokhoz való kötődésért. A rekombináns Fc-receptorhoz való kötődést ELISA-rendszerben, a humán monocyta sejtekhez való kötődést pedig áramlási citofluorimetriával vizsgáltuk. A jól kötődő peptideket ezek után funkcionálisan teszteltük. Humán monocyta sejtvonal (MonoMac) citokintermelését (IL-6 és TNF-a), valamint a citokintermelést szabályozó jelátviteli útvonal egyik fontos résztvevőjének, az Erk-kináznak az aktivációját vizsgáltuk. A különböző peptidek által kiváltott eltérő mértékű citokintermelés összhangban áll a kötődési tesztek eredményével. Eredményeink továbbá azt mutatták, hogy a monomer peptidek nem képesek gátolni a gyulladási citokinek IgG által kiváltott termelését. Vizsgálataink alapján arra következtethetünk, hogy a kiválasztott peptidek komplex formában valóban képesek funkcionálisan is reprezentálni az IgG molekula Fc részét.


A szarvasmarha neonatalis Fc-receptor- (FcRn-) szabályozó régiójának elemzése
Mészár Zoltán, Mayer Balázs, Kis Zsuzsanna, Frenyó V. László, Yaofeng Zhao, Kacskovics Imre
Szent István Egyetem, Állatorvostudományi Kar, Élettani és Biokémiai Tanszék, Budapest

Kutatócsoportunk kérődző állatoknál vizsgálja a maternalis immunglobulinok tőgybeli transzportját és a neonatalis Fc-receptor (FcRn) jelentőségét e folyamatban. Ezekben a fajokban a maternalis ellenanyag (IgG1) kizárólag a születést követően, a colostrum útján kerül az újszülöttekbe. A bFcRn expressziójának közvetlen vizsgálatát a közeljövőben a receptor promóterszakaszának elemzésével kívánjuk megvalósítani. Az elmúlt időszakban egy szarvasmarha-BAC-könyvtárból kiválasztottuk azt a klónt, amely a szarvasmarha-FcRn nehézláncának szabályozó és kódoló DNS-szegmensét egyaránt tartalmazza. Az adott génszakasz szekvenálását követően elvégeztük a szabályozórégió számítógépes elemzését. A promótert szabályozó lehetséges transzkripciós motívumoknak három csoportját találtuk: 1. tejfehérje-motívumok: MGF, NF1, GR/PR, YY1, amelyeket a legtöbb, tejtermelés kapcsán kifejeződő gén promóterében ki tudtunk mutatni; 2. akutfázis-motívumok: c-Rel, IRF1/IRF2, NF-kappaB, IL-6, amelyek számos, az akut fázis idején aktiválódó gén promóterében kimutathatók; 3. általános motívumok: CREB, SP1, amelyek számos kísérletben a transzkripciós aktiváció során bizonyultak nélkülözhetetlennek. A promóter - luciferáz rendszerben történő - elemzését megkezdtük. Előkísérleteink alapján az izolált génszakasz promóter jellegűnek bizonyult, mivel a luciferáz aktivitása a promóter nélküli "üres" vektoréval összehasonlítva mintegy harmincszorosan emelkedett. A továbbiakban a promóter elemzését kíséreljük meg számítógépes adatbázis-elemzések alapján.


Orális progeszteronanalóg antiabortív hatásának vizsgálata
Mikó Éva, Polgár Beáta, Szekeres-Barthó Júlia
Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet, Pécs

Normális terhesség során a gravid nők lymphocytái progeszteronreceptort (PR) expresszálnak; a PR-pozitív sejtek száma a terhesség előrehaladtával emelkedik, és összefügg a terhesség kimenetelével. A PR-pozitív lymphocyták progeszteron jelenlétében egy 34 kDa-os fehérjét, a progeszteron indukálta blokkolófaktort (PIBF) termelnek, amely mediálja a progeszteron immunológiai hatásait. A dydrogesteron (DY) orálisan aktív progesztogén; molekuláris struktúráját tekintve hasonló az endogén progeszteronhoz, ezért kóros anyai immunválasszal járó patológiás terhességekben potenciális terápiás szerként szerepelhet.

Célkitűzés: In vitro és in vivo rendszerekben megvizsgáltuk, hogy a dydrogesteron - a progeszteronhoz hasonlóan - fokozza-e a progeszteron indukálta blokkolófaktor termelését, s milyen hatást gyakorol a terhesség kimenetelére.

Módszerek: Egészséges terhes nők perifériás véréből Ficoll-Paque-gradiensen izolált lymphocytákat 24 óráig progeszteronnal, dydrogesteronnal, progeszteron+RU 486-tal, illetve dydrogesteron+RU 486-tal kezeltünk. A lymphocyták PIBF-termelését immuncitokémiával határoztuk meg. Manipulált egérabortusz-modellben mértük a vetélő, valamint az egészséges terhes egerek szérumában a PIBF-szintet.

Eredmények: A dydrogesteron - a progeszteronhoz hasonlóan - az egészséges terhes nők lymphocytáinak PIBF-termelését koncentrációfüggően fokozta. A progeszteronreceptor blokkolása RU 486-tal gátolta a dydrogesteron és a progeszteron PIBF-termelést fokozó hatását. In vivo egérmodellben a szérum PIBF-koncentrációja pozitívan korrelált a terhesség kimenetelével.

Következtetés: A progeszteron és a dydrogesteron kötődése a progeszteronreceptorhoz PIBF-termelést eredményez, s ez - korábbi adataink szerint a citokinegyensúlyra hatva - antiabortív hatású.


A C3-kötő komplementreceptorok (CD21, CD35) szerepe az egér-B-lymphocyták túlélésében
Molnár Eszter, Prechl József, Isaák Andrea, Csomor Eszter, Kövesdi Dorottya, Erdei Anna
ELTE, Immunológiai Tanszék, Budapest

Egér-B-sejteken a CR1/2- (CD21-, CD35-) receptoroknak a CD19 és a CD81 molekulákkal alkotott komplexe pozitívan szabályozza a sejtfelszíni immunglobulinon keresztüli jelátvitelt. Ez a folyamat számos mechanizmus révén valósul meg (fokozott Ca++-szint-növekedés, a jelátvivő molekulák foszforilációja, az antiapoptoticus gének indukciója). Kísérleteinkben a CR1/2-receptor túlélésre és szaporodásra kifejtett hatását vizsgáltuk B-sejteken egy, a CR1/2-receptort felismerő egyláncú ellenanyag, a 7G6scFv segítségével. Izolált lépsejtekhez adva a 7G6scFv kétszeresére növelte a sejtek triciált timidinnel mért proliferációját; a szaporodó sejteket BrdU-jelöléssel azonosítva B-sejteknek bizonyultak. Egy domináns influenzavírus-peptidet hordozó konstrukció hatékonyabb volt a B-sejt-proliferáció kiváltásában, mint az eredeti 7G6scFv (a kontrollhoz képest háromszoros növekedés), míg a csak CR1-et felismerő konstrukció (8C12scFv) hatástalannak bizonyult. Felnőtt állatok lépéből izolált B-sejtek túlélését vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy 7G6scFv jelenlétében lassabban pusztulnak el a B-sejtek. A besugárzott állatokból izolált éretlen B-sejteket vizsgálva eredményeink arra utalnak, hogy ez a hatás a rövid életű, úgynevezett tranzicionális B-sejteket is érinti.

Következtetés: Eredményeink arra utalnak, hogy míg a CR1/2 és a sejtfelszíni immunglobulin keresztkötése B-sejteken proliferációt indukál, addig csupán a komplementreceptor ligandumkötése túlélési jeleket biztosít a sejt számára.


A mitochondrialis belsőmembrán-enzimekkel reagáló autoantitestek térképezése
Nagy Gergely, Pál József, Berki Tímea, Czirják László, Tószegi Attila, Subhamay Ghosh, Németh Péter
Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Immunológiai és Biotechnológiai Intézete, Pécs

Vizsgálatunkban arra kerestük a választ, hogy a genetikailag nagy fokban konzervált mitochondrialis belsőmembrán-enzimek viselkedhetnek-e autoantigénként fiziológiás és kóros körülmények között, és részt vesznek-e az "immunológiai homunculus" alkotásában. Irodalmi adatok utalnak egyes chaperonok, hősokkfehérjék, hormonreceptorok, más konzervatív antigének részvételére, de a mitochondrialis fehérjékre - köztük a belsőmembránenzimekre - vonatkozó megfigyelések száma kevesebb. Vizsgálatainkban citrát-szintáz (CS), piruvát-dehidrogenáz komplex (PDC), malát-dehidrogenáz (MDH) enzimek elleni IgG-, IgM- és IgA-izotípusú autoantitesteket határoztunk meg emberi vérszérumokból, ELISA-módszerrel. Egészséges felnőttek (290), egészséges csecsemők és kisgyermekek (44), szisztémás autoimmun betegségben szenvedők (326), szívtranszplantáció utáni utókezelésben részt vevő betegek (27), valamint egyéb betegségekben szenvedők (109) szérumában hasonlítottuk össze az autoantitestek mennyiségét és izotípusát. Mérési adataink azt mutatják, hogy mindhárom enzim esetében a teljes populációban kimutathatók az autoantitestek, amelyek titere a vizsgált csoporttól, illetve az antigénektől függően széles tartományban változott. Szignifikánsan emelkedett (>2 SD) autoantitest-értékek mind az egészségesek, mind a betegek között előfordultak, és elsősorban IgM-izotípusúak voltak. A különböző időpontokban vett mintákban az egyes egyének értékei az IgM ellenanyagok esetében állandónak bizonyultak, ezek az autoantitestek specifikusan blokkolták az enzimaktivitást. Az IgG- és IgA-izotípusú autoantitestek az egyéb, nem immunológiai okokra visszavezethető betegségben szenvedőknél gyakrabban fordultak elő és időben változó titerűek voltak.


Módosított CRP hatása az endothelsejtekre
Oroszlán Melinda, Cervenak László, Herczenik Eszter, Rugonfalvi-Kiss Szabolcs, Prohászka Zoltán
Semmelweis Egyetem, ÁOK, III. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest

Fertőzések, traumák és bizonyos tumorok esetén az akutfázis-fehérjék közé tartozó C-reaktív protein emelkedett szintje figyelhető meg. Újabb vizsgálatok szerint az enyhén emelkedett vagy magas normális szintje előrejelzi a cardiovascularis események (akut myocardialis infarktus, instabil angina) bekövetkeztét. Leírták a CRP adhéziósmolekula-expressziót fokozó hatását endothelsejteken, szérum jelenlétében. A CRP szerkezete több tényező hatására is képes megváltozni és átalakulni egy más szubsztrátspecificitású, módosult (m)CRP-vé. Minthogy az irodalomban kevés adat található a natív és módosult CRP összehasonlításáról endothelsejteken, azt kívántuk tisztázni, hogy milyen funkcionális különbség mutatható ki közöttük.

Natív és módosult CRP-t humán köldökzsinórvéna-endothelsejtekhez adva megfigyeltük, hogy csak az mCRP kötődik a sejtfelszínhez, a natív nCRP nem. Az mCRP-t a sejtek felveszik, egy nap után citoplazmatikus granulumokban mutatható ki. Az nCRP a mi rendszerünkben nem módosította az endothelsejtek ICAM1- és VCAM1-expresszióját, azonban az mCRP mindkét adhéziós molekula megjelenését dózisfüggően indukálta. A hatás erősebb volt szérum jelenlé-
tében, de szérum nélkül is növekedést figyeltünk meg.

Eredményeink alapján lehetségesnek tartjuk, hogy az nCRP a vérplazmából a szövetek közé kerülve mCRP-vé alakul, és így fokozza az adott területre migráló leukocyták számát. Ez az elmélet összekapcsolhatja a plakk instabilitásáért felelős leukocytafelhalmozódást azzal, hogy az emelkedett CRP-szint rossz prognózist jelent atheroscleroticus betegségekben.


A glikozidáz enzimek szerepének vizsgálata az ízületi gyulladások patomechanizmusában
Ortutay Zsuzsanna, Falus András, Buzás Edit
Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intezet, Budapest

Munkánkban az arthritiskutatásban az elmúlt évtizedekben méltatlanul háttérbe szoruló glikozidáz enzimek szerepének szisztematikus vizsgálatát tűztük ki célul. A glikozidáz enzimek és a mátrix-metalloproteináz enzimek (MMP-k) aktivitását párhuzamosan vizsgáltuk ízületi betegektől származó synovialisfolyadék-mintákban. Eredményeink a glikozidáz enzimek betegségspecifitására és a rheumatoid arthritis patomechanizmusában játszott lehetséges szerepükre hívják fel a figyelmet. Stepwise-regresszióanalízissel a legszorosabb összefüggést a rheumatoid arthritis és a synovialis folyadék eredeti pH-értéke mellett mért glükuronidáz/glükózaminidáz-aktivitás-értékek között találtuk, ez utóbbi enzimek a rheumatoid arthritis prediktorainak tekinthetők. A betegek klinikai és laboratóriumi paramétereivel összevetve a synovialis folyadék N-acetil-glükózaminidáz-aktivitása és a reumafaktorszint között szignifikáns korrelációt találtunk. Humán újszülött cadaverporc in vitro emésztésével igazoltuk, hogy a synovialisfolyadék-mintákban a kiemelkedő aktivitású exoglikozidázok kombinációja a porcalapállomány glükózaminoglikánjában jelentős depletiót idéz elő, ez a hatás MMP-glikozidáz kombinációban még kifejezettebb módon jelentkezik. Adataink arra utalnak, hogy az ízületi megbetegedésekben megfigyelhető porcdegradáció feltehetően a glikozidázok és proteázok együttes hatásának következtében jön létre.


A progeszteron indukálta blokkolófaktor receptorkötő helyének meghatározása
Palkovics Tamás, Polgár Beáta, Szekeres-Barthó Júlia
Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet, Pécs

Előzmények: A progeszteron indukálta blokkolófaktor (PIBF) a terhesség normális lefolyását Th2 citokinek termelésén keresztül segíti elő, amelyek létrejöttéhez fontos az a - korábbi kísérleteinkben már megerősítést nyert - tény, hogy perifériás lymphocyták specifikus PIBF-receptorokat fejeznek ki a felszínükön. Ismert, hogy különböző szövetekben az eredetileg 89 kDa molekulatömegű fehérjéből eltérő hoszszúságú fragmentumok keletkeznek, így rendkívül fontos lehet annak tisztázása, hogy a fehérje mely részei játszanak szerepet a receptorhoz való kötődésben. Jelen munkánkban ezt kívántuk meghatározni.

Anyag és módszer: Fluoreszcens anyaggal jelölt rekombináns fehérjét használva áramlásos citométerrel vizsgáltuk kötődését az összes jelenleg hozzáférhető, különféle méretű és a PIBF-molekula különböző részein elhelyezkedő fragmentumsejtek felszínéhez, elemeztük a kötés specificitását.

Eredmények: A 48 kDa-os N-terminális PIBF-rész specifikusan kötődik a lymphocyták felszínéhez; más fragmentumokkal is hasonló eredményeket kaptunk. A specifikus kötődés nem köthető szorosan egyik lymphocyta-szubpopulációhoz sem. Egyéb sejtek (például különféle tumorok sejtjei) változó mértékben kötik a fragmentumokat.

Következtetések: Az a tény, hogy bizonyos sejtek képesek specifikusan kötni a progeszteron indukálta blokkolófaktort, munkacsoportunk azon megfigyelését is támogatja, hogy a fehérjekötődés STAT-foszforilációt indukál, és e folyamatok egymásra épülése eredményezi a progeszteron indukálta blokkolófaktor citokinegyensúlyra gyakorolt hatásait.


A glükokortikoid hormon és a T-sejt-receptor jelátviteli út hatásának vizsgálata in vitro thymocytákon
Pálinkás László1, Berki Tímea1, Cornelia Spies2, Frank Buttgereit2, Németh Péter1
1Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Immunológiai és Biotechnológiai Intézet, Pécs; 2Humboldt-Universitat, Deutches Rheuma-Forschungszentrum Berlin, Németország

Kísérleteinkben a glükokortikoid hormonnak (GC) a thymocyták érésére és szelekciós folyamataira kifejtett hatásait kutattuk in vitro rendszerekben. Vizsgálatainkhoz két-három napos, illetve négyhetes Balb/c egerek thymusát használtuk, amelyeket az eltávolításuk után különböző hosszúságú ideig inkubáltuk homogenizálás nélkül (szervtenyésztés) és homogenizálás után (sejtszuszpenzió). A tápfolyadékhoz metirapont (szteroidszintézis-gátló), dexametazont (DX, szintetikus glükokortikoid hormon), RU43044-et (specifikus glükokortikoidhormonreceptor-antagonista), illetve a T-sejt-receptort (TCR) aktiváló a-CD3 monoklonális antitestet adtunk. Önmagában a dexametazonkezelés hatására a kettős pozitív sejtek száma csökkent a legnagyobb mértékben. Valószínűleg a kiérés gátlása miatt az egyszeresen pozitív, érett sejtek száma is kisebb lett. Kombinált dexametazon- és a-CD3- (monoklonális antitest) kezeléssel pozitív szelekciót tudtunk kiváltani, amelyet a CD69+ kettős pozitív sejtek számának növekedése jelzett. Metiraponkezelés hatására a lokális glükokortikoid hormon hiányában a TCR/CD3 komplex apoptosist indukáló hatása érvényesült, és ezért csökkent le a kettős pozitív sejtek száma. RU43044 nem tudta kivédeni a glükokortikoid hormon apoptosist indukáló, illetve a thymocyták kiérését gátló hatását. Egy új, nagy érzékenységű liposzomális jelölési módszerrel a sejtfelszíni glükokortikoidhormon-receptor (mGCR) expresszióját is tudtuk detektálni. Mivel az érett CD8+-populációban volt a legtöbb mGCR-pozitív sejt, ezért ennek a receptornak a szelekciós lépésekben játszott szerepe még további kutatásokat igényel.


Recent advances in the management of hepatitis C virus (HCV) infection
Pár Alajos
Pécsi Tudományegyetem, I. Sz. Belgyógyászati Klinika, Pécs

Therapy of HCV infection is reviewed - after 12 years from the discovery of HCV. In acute hepatitis C antiviral treatment is debated, but if three months after the onset HCV viremia persists, interferon (IFN) may be recommended. Asymptomatic HCV carriers with normal alanine aminotransferase (ALT) do not need antivirals. However, serum ALT, gammaGT, gammaglobulin values and liver ultrasound should be monitored, to disclose an underlying liver disease, and biopsy is considered, if the suspition of hepatitis raises. In chronic hepatitis C biopsy is mandatory, which may prove mild, moderate or severe histological activity index (HAI). Moderate or severe active hepatitis C (>2* normal ALT, HAI >7) should be treated. In the first period (1900-1995), a standard IFN monotherapy (3*3-5 MU s. c. weekly for 6-12 months) has been used, which resulted in 15-20% sustained response (SR) rate. From the second half of nineties, combination of IFN with a nucleoside analogue ribavirin increased the SR to 30-40%. Recently, pegylated IFN (PEG-IFN) plus ribavirin can lead to 60% SR. Compensated HCV cirrhosis may also be treated with this type of combination, which can inhibit progression. Decompensated cirrhosis needs liver transplantation. Therapeutic experiences in Hungary correspond to the results published in the literature. Searches for new therapeutic modalities, such as multiple antiviral combinations (e. g. amantadin+ribavirin+IFN), protease- and helicase-inhibitors, ribozymes and cytokines may result further advances.


Csökkent CD3-CD8dim+ és Vgamma9/Vdelta2 TCR+-lymphocytaszám, alacsony perforinexpresszió és IL-18-termelés krónikus C-hepatitisben
Pár Gabriella1,2, Pár Alajos1, Szekeres-Barthó Júlia2, Hegedűs Géza, Paál Mária, Horányi Margit, Szereday László2, Mózsik Gyula1
Pécsi Tudományegyetem, 1I. sz. Belgyógyászati Klinika; 2Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet, Pécs

Idült hepatitis C-vírus- (HCV-) fertőzésben a természetes ölősejt- (NK-) aktivitás károsodása tapasztalható. Vizsgáltuk, hogy ennek hátterében kimutatható-e eltérés a perifériás mononukleáris sejtek immunfenotípus-megoszlásában, perforinexpressziójában és IL-18-termelésében.

Betegek: összesen 52 HCV-fertőzött egyént vizsgáltunk: 33 krónikus C-hepatitises beteg közül 23 részesült IFN-alfa2b-terápiában, amelyre 11 teljesen gyógyult. Nyolc egyén tünetmentes HCV-hordozó volt. Kontrollként 20 egészséges véradó szolgált.

Módszerek: A CD3+CD4, CD3+/-CD8, CD16, CD56, CD19, gammadelta TcR, Vgamma9/delta2 TcR, Vdelta1 TcR és perforinpozitív sejtek százalékos arányát áramlásos citometriával állapítottuk meg. A mononukleáris sejtek IL-18-termelését ELISA-val határoztuk meg.

Eredmények: Aktív HCV-hepatitisben a CD3-CD8dim+, Vgamma9/delta2 TcR+ és perforin+ lymphocyták százalékos aránya, valamint az IL-18-termelés szignifikánsan csökkent, az NK-aktivitással párhuzamosan. IFN-alfa2b-kezelés hatására a perforinexpresszió és az NK-aktivitás jelentősen emelkedett.

Következtetés: Idült C-hepatitisben a CD3-CD8dim+, a Vgamma9/delta2 TcR+ és a perforin+ lymphocyták százalékos arányának csökkenése és az elégtelen
IL-18-termelés szerepet játszhat a HCV-infekció krónikussá válásában.


The expression and function of pattern recognition receptors in vaginal epithelial cells
Pivarcsi Andor, Széll Márta, Szeg Csilla, Győrffy Zsuzsanna, Bata-Csörgő Zsuzsanna, Dobozy Attila, Kemény Lajos
Szegedi Tudományegyetem, Bőrgyógyászati Klinika, Szeged

Epithelial cells of the vagina are important in providing protection against various pathogenic microorganisms, e. g. Candida albicans. Vaginal epithelial cells have the ability to kill pathogenic fungi by producing antimicrobial peptides. The present study was designed to explore whether Toll-like receptors (TLRs) could be responsible for the protection against pathogenic microorganisms by vaginal epithelial cells. RT-PCR and Western-blot analysis were used to examine the expressions of the two main pattern recognition receptors (TLR2 and TLR4) in immortalized vaginal epithelial cells (PK cells). Real-Time RT-PCR was used to examine the expressions of TLRs and interleukin-8 (IL-8) after incubation with Candida albicans and LPS. ELISA was used for detection of cytokines produced by PK cells.  We found that unstimulated cultured vaginal epithelial cells expressed TLR2 and TLR4 receptors. The expressions of TLR2 and TLR4 were upregulated by induction with Candida albicans or LPS. Candida albicans and LPS induced the expression of IL-8 gene and the production and secretion of IL-8. In our work, we give the first evidence that vaginal epithelial cells express toll-TLR2 and TLR4, which may be involved in pathogen-mediated intracellular signaling. Our findings stress the importance of the role of vaginal epithelial cells as a component of innate immunity.


A porc kis proteoglikánjaival (a biglikánnal és a dekorinnal) reagáló antitestek vizsgálata reumatológiai betegeknél
Polgár Anna, Falus András, Buzás Edit
Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézete, Budapest

Munkánk a porc alapállományának korábban nem vizsgált komponenseivel, a biglikánnal és a dekorinnal szembeni immunválasz vizsgálatára irányult ízületi megbetegedésekben. Szérum- és synovialisfolyadék-minták antigénspecifikus IgG- és IgM-antitest-szintjeit hasonlítottuk össze ELISA módszerrel. A biglikán- és dekorinspecifkus antitestszinteket összevetettük néhány, korábban részletesen jellemzett porcalapállomány-komponens (II. típusú kollagén, aggrekán, fibronektin) elleni immunválasszal. Vizsgálatainkban rheumatoid arthritises, osteoarthritises, arthritis psoriaticában és egyéb szeronegatív spondylarthritisben szenvedő betegek vettek részt. Rheumatoid arthritisben szenvedő betegek esetén az osteoarthritises betegekhez viszonyítva emelkedett biglikánspecifikus synovialisantitest-szintet, szeronegatív spondylarthritises betegeknél pedig fokozott dekorinspecifikus synovialisantitest-szintet mértünk. A rheumatoid arthritisben és szeronegatív spondylarthritisekben szenvedő betegeknél a kis proteoglikánok fokozott immunfelismerése az osteoarthritises betegekhez képest arra utalhat, hogy a kis proteoglikánok elleni antitestek szerepet játszhatnak a gyulladásos ízületi megbetegedések patomechanizmusában.


A progeszteron indukálta blokkolófaktor mint kettős ügynök: tumor és terhesség
Polgár Beáta1, Koch Margit2, Nagy Eszter2, Szekeres-Barthó Júlia1
1Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet, Pécs; 2INTERCELL, Bécs, Ausztria

A progeszteron immunológiai hatását egy 35 kDa-os fehérje, a progeszteron indukálta blokkoló faktor (PIBF) termelésén keresztül fejti ki. A dbEST adatbank (Expressed Sequence Tag, rövid mRNS-szekvenciákat tartalmazó adatbank) elemzése során azt észleltük, hogy a PIBF-cDNS nemcsak a terhességhez asszociált, hanem differenciálatlan szövetekben, így tumorokban is megtalálható. A PIBF1 gén a 13q21.2 régióban kódolt, amely számos malignus tumor kialakulása során a szomatikus deletiók közös helye. Felmerült, hogy a tumor által termelt PIBF szerepet játszik a tumorproliferáció és a tumorimmunescape (a tumorok immunrendszer előli védekezési) mechanizmusának szabályozásában.

Célkitűzés: A PIBF-mRNS és -fehérje expresszióját vizsgáltuk tumorszövetekben és sejtvonalakon. A vizelet PIBF-szintje alapján jellemeztük, hogy milyen tumorok milyen mértékben asszociálódnak abnormálisan magas PIBF-szinttel.

Módszerek: Tumorsejtvonalak RT-PCR-analízise, immunhisztokémiai vizsgálat tumorszöveteken, sejtvonalakon és lymphocytákon. ELISA-teszt, Western-blot analízis a sejtek és szövetek lizátumán, valamint tumoros betegek vizeletén PIBF-specifikus antitestek segítségével.

Eredmények: A progeszteron indukálta blokkoló faktor számos izoformája mRNS- és fehérjeszinten nagyobb mértékben van jelen tumorokban, mint a normális szövetekben. A malignus szövetek PIBF-pozitívak, míg a normális szövetek PIBF-negatívak. ELISA-teszttel a vizelet PIBF-szintjét urológiai, hematológiai és fej-nyak tumorokban emelkedettnek találtuk, a PIBF-szint korrelált a tumor méretével és a terápia hatékonyságával.

Következtetés: A progeszteron indukálta blokkolófaktor a terhességen kívül malignus tumorokban is termelődik, segítve ezzel a tumorprogressziót, -proliferációt és az ehhez szükséges immunszuppresszív miliő kialakítását.


Fokozott rezisztencia az UV B-sugárzás által kiváltott immunszuppresszióra HDC-gén-kiütött egerek esetében
Pós Zoltán, Hegyesi Hargita, Falus András
Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest

Az UV B-sugárzás (320-280 nm) régóta ismert potens immunszuppresszáns, amelyről feltételezik, hogy hatását többek között a dermalis hízósejtek hisztaminfelszabadítását kiváltva fejti ki. Az elképzelés ellenőrzése érdekében összehasonlítottuk a hisztamin szintézisére képtelen HDC-gén-kiütött és vad genotípusú egerek immunszuppresszálhatóságát UV B-vel. Ehhez összevetettük a HDC-/- és +/+ állatok dinitro-fluorobenzollal provokált kontakt hiperszenzitivi-tási (CHS) válaszainak intenzitását az UV B-besugárzás után adott válaszaikéval. Ezután a különböző körülmények között kialakult CHS-válaszok általános citokinprofilját - az RNase Protection Assay segítségével - 17 féle citokin (IL-1alfa, IL-1béta, IL-1 Ra, IL-2, IL-3, IL-4, IL-5, IL-6, IL-9, IL-10, IL-12p35, IL-12p40, IL-13, IL-15, IL-18, IFN-gamma, és MIF-mRNS) tekintetében is összehasonlítottuk. Megfigyeléseink szerint - habár egy hisztamin hiányában provokált CHS-válaszban eleve csökkent az IL-15, IL-10, IL-13 expressziója - ez nem befolyásolja a válasz fülvastagodáson keresztül mért intenzitását. Azonban hisztamin hiányában a CHS-válaszok UV B-szuppreszsziójával szemben korlátozott védettség alakul ki. A HDC-/- állatok ugyanis HDC+/+ társaiknál valamennyi alkalmazott UV B-dózis mellett szignifikánsan erőteljesebb válaszok fenntartására voltak képesek. A jelenség egyik magyarázatául az szolgálhat, hogy bár a CHS fenntartásában központi szerepet játszó IFN-gamma expressziója az UV B hatására mindkét rendszerben csökken, a hisztamin hiánya e hatással szemben részleges rezisztenciát biztosít.


A komplementreceptorhoz irányított antigén kis affinitású IgM-választ indukál, memória kialakulása nélkül
Prechl József, Molnár Eszter, Isaák Andrea, Papp Krisztián, Csomor Eszter, Erdei Anna
ELTE, Immunológiai Tanszék; MTA-TKI, Budapest

Munkacsoportunk előállított egy rekombináns fehérjét, amely influenzavírus-hemagglutinin eredetű peptidből (Japan/57 törzs, HA 306-342 szakasz) és egér-komplementreceptort felismerő egyláncú ellenanyagból áll. Korábbi in vitro kísérleteinkben bizonyítottuk, hogy e konstrukció képes egér-B-sejtek komplementreceptorához kötődni, és a BCR-rel való keresztkötése a hemagglutinin peptid hatékony bemutatását eredményezi. Mivel feltételeztük, hogy konstrukciónk képes in vivo is létrehozni a CR1/2-BCR keresztkötést a peptidet felismerő B-sejteken, megpróbáltuk oltóanyagként alkalmazni. Szabad peptidet és konstrukciót ekvimoláris mennyiségben (0,6 nmol=20 mg konstrukció, 2 mg peptid), peritonealisan oltva, azt tapasztaltuk, hogy a konstrukciók is indukálnak peptidelle-nes immunválaszt. A válasz erősebb volt, mint a szabad peptid által kiváltott ellenanyagtermelés, azonban kis affinitású IgM-termelődésre korlátozódott (titer=1:200). Mivel konstrukcióink oltást követően valószínűleg a CR1/2-t kifejező B-sejtekhez és a follicularis dendritikus sejtekhez kötődnek, feltételeztük, hogy a T-sejtek aktiválása nem elég hatékony. Ezért 5*105 peptidspecifikus T-sejtet adtunk az egereknek intravénásan a konstrukcióval végzett oltást megelőző napon. Peptidellenes IgG és immunológiai memória azonban így sem alakult ki. Eredményeink arra utalnak, hogy - mint ahogy azt egyes irodalmi adatok sejtetik - az immunogenitás fokozásához nem elégséges a CR1/2 receptorok megcélzása.


Egészséges felnőttek 60 kDa-os hősokkfehérjével (hsp60) reagáló antitestjeinek epitóptérképezése
Prohászka Zoltán1, Füst György1, Uray Katalin2, Hudecz Ferenc2
1Semmelweis Egyetem, III. Sz. Belgyógyászati Klinika, 2MTA-ELTE Peptidkémiai Kutatócsoport, Budapest

Megfigyelésünk szerint minden egészséges ember szérumában kimutatható IgG típusú anti-hsp60 antitest, amely az irodalmi adatok szerint a természetes autoantitest-repertoár részét képezik. Azt kívántuk meghatározni, hogy az egészséges személyekben jelen lévő anti-hsp60 IgG-autoantitesteknek mi a pontos epitópspecificitása. Vizsgálatunkhoz a humán hsp60 molekula ismert aminosav-szekvenciáját vettük alapul; Chou-Fasman-analízissel meghatároztuk a várhatóan B-sejt-epitópként viselkedő fehérjerégiókat. A várhatóan magas antigenitású molekuladaraboknak megfelelően átfedő peptidsorozatokat szintetizáltunk. Összesen 46, öt aminosavanként átfedő dekapeptid készült el a humán hsp60 molekula kiválasztott darabjainak megfelelően. Egészséges felnőttek szérumát, valamint több ezer véradó szérumából preparált intravénás immunglobulin-preparátumot felhasználva szilárd fázisú enzim-immunoesszé segítségével meghatároztuk azokat a peptideket, amelyekhez IgG-antitestek kötődnek. Pozitívnak akkor tekintettük a reakciót, ha az összes peptid átlaga+1 szórás feletti OD-értéket kaptunk. A hsp60 molekula három régiójában (AA 51-81, AA 162-186, AA 203-262) összesen öt peptid esetében kaptunk pozitivitást az IVIG preparátummal, ezek közül kettő részben átfedő. Az öt felismert peptidből három esetében az egyedi minták is pozitívak voltak. Az egyedi minták két további peptidet is felismertek. Munkánk eredményeinek felhasználásával a jövőben lehetővé válik a kóros állapotokban kimutatható anti-hsp60 antitestek epitópspecificitásának értékelésére.


Az IL-7Ralfa csökkent expressziója HIV-fertőzött betegek T-sejtjein
Réthi Bence1,2, Grützmeier Sven3, De Milito Angelo1, Rajnavölgyi Éva2, Chiodi Francesca1
1Karolinska Institute, Microbiology and Tumor Biology Center, Stockholm, Svédország; 2Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Immunológia Intézet, Debrecen; 3The Soder Hospital, Gay Men's Health Clinic, Stockholm, Svédország

A helper T-lymphocyták számának csökkenését HIV-fertőzött betegek keringésében többféle mechanizmus idézi elő, például a T-sejtek fokozott apoptosisa, illetve a homing útvonalak megváltozása. HIV-fertőzést követően - vagy más lymphopeniával járó betegségek esetén - emelkedik a szérum IL-7-koncentrációja; az IL-7 mennyiségének növekedése a helper T-sejtek depletiójának mértékével korrelál. Az IL-7 segíti a T-sejtek életben maradását és fokozza a sejtosztódást mind a thymusban, mind az érett sejtek esetében a periférián. Lymphopeniás betegeknél a növekvő IL-7-termelés segítheti a T-sejt-homeosztázis helyreállását. Vizsgálataink során a T-lymphocyták IL-7R-expresszióját figyeltük a HIV-fertőzötteknél. A receptort felépítő gamma-lánc normális expressziója mellett HIV-fertőzötteknél az IL-7Ralfa fehérje mennyiségének csökkenését tapasztaltuk. Korrelációt találtunk az IL-7Ralfa-negatív T-sejtek arányának növekedése, valamint a helper T-sejtek számának csökkenése és a szérum IL-7-koncentrációjának emelkedése között. Az IL-7R csökkent expressziója T-sejteken hozzájárulhat a sejtek fokozott apoptosisához, valamint akadályozza az emelkedett IL-7-koncentráció T-sejt-homeosztázisra gyakorolt pozitív hatását.


Gyulladást jelző szérummarkerek carotisműtétet követő restenosisban
Rugonfalvi Kiss Szabolcs, Dósa Edit, Bíró Adrienn, Veres Amarilla, Szabó Attila, Prohászka Zoltán, Selmeci László, Füst György
Semmelweis Egyetem, III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Kutatólaboratórium, Budapest

Célkitűzés: A carotisendarterectomia utáni restenosis mértékének meghatározása; prediktív paraméter keresése a restenosis előrejelzésére.

Módszer: A vizsgálati csoportot a 2000-2001-ig terjedő időszakban eversiós endarterectomián átesett 135 (89 férfi) beteg alkotta; kontrollként 142 egészséges véradó szolgált. A betegek anamnesztikus és szociális adatait rögzítettük. A vérvételek alkalmával (pre- és posztoperatív időpontok: négy nap, hat hét, egy év) a konvencionális laborparaméterek meghatározásán kívül a mintákból fibrinogén-, CRP-, anti-hsp60-, anti-hsp65-meghatározást végeztünk. A carotisplakk méretének becslésére az elfogadott B-módú duplex scan eljárást alkalmaztuk.

Eredmény: Tizenhárom betegnél alakult ki súlyos restenosis (a stenosis foka >70%) az operált területen. Hat beteg exitált a követési idő alatt (négy szívizominfarktus, két beteg tüdőembolia következtében). A műtétes csoportban - a kontrollokéhoz viszonyítva - magasabbnak találtuk a CRP-szintet (p<0,0001). A követés alatt azok között a betegek között, akiknél nem alakult ki restenosis, a preoperatív értékhez képest már hat héttel a műtét után csökkent a CRP-szint (p=0,0009, n=72), és alacsony is maradt a követési idő végéig. A restenosist mutató betegek csoportjában nem tapasztaltunk hasonló változást. Az anti-hsp60 antitest titerét magasabbnak találtuk a műtétes csoportban (p=0,0031), de az anti-hsp65 antitest titerében nem mutatkozott különbség az egészségesekéhez képest.

Következtetés: Két, gyulladást jelző paraméter (a CRP és az anti-hsp60) szintje szignifikánsan magasabb a műtétre került, carotisstenosisban szenvedő betegek körében. A restenosis nélküli, sikeres endarterectomia szignifikánsan csökkenti a CRP-szintet.


A B-sejtek Fc-gamma-receptor IIb-től függő szabályozása: a receptor-heteroaggregátumok és a szerinfoszforiláció szerepe
Sármay Gabriella, Koncz Gábor, Iványi-Nagy Roland, Sárközi Rita
ELTE, Immunológiai Tanszék, Budapest

A IIb típusú Fc-gamma-receptor (Fc-gammaRIIb) keresztkötése a B-sejt-receptorral (BCR) negatívan szabályozza a B-sejt-aktivációt, meggátolja az ellenanyag-termelést. In vivo a BCR-Fc-gammaRIIb keresztkötést az antigénből és ellenanyagból (IgG) álló immunkomplexek hozhatják létre. Ilyenkor a sejt válaszát a BCR-en keresztül érkező aktiváló és az FcR-en keresztül érkező gátló jelek aránya határozza meg. Munkánk során azt vizsgáltuk, hogy az aktiváló jel erőssége befolyásolja-e az Fc-gRIIb gátlófunkcióját. Kimutattuk, hogy a BCR-Fc-gammaRIIb keresztkötés kialakulását követően az aktiváció dózisától függően eltérő összetételű jelátviteli molekulakomplexek alakulnak ki; különösen a SHIP-Erk és az SHP-2-Erk kapcsolódásban találtunk lényeges változást. Feltételeztük, hogy e szabályozás során az Fc-gammaRIIb intracelluláris szakaszában a tirozint tartalmazó gátlómotívumon kívül elhelyezkedő szerin foszforilációja játszhat szerepet. A Fc-gammaRII-ben található, szerint tartalmazó motívumnak megfelelő foszforilált, illetve nem foszforilált, szilárd fázishoz kapcsolt szintetikus peptidekkel végeztünk immunprecipitációt, anti-IgM-mel aktivált BL41 humán Burkitt-lymphoma-sejtek lizátumából. Kimutattuk, hogy a nem foszforilált szerint tartalmazó peptidhez kötődik az Erk2, míg a foszforilált peptidhez a 85 kDa-os Erk kapcsolódik. Mindkét kináz kötődése nagymértékben függött az aktiváció dózisától és idejétől. Eredményeink alapján feltételezünk egy - valószínűleg Erk-indukált foszforilációtól függő - visszacsatoló mechanizmust, amely optimális aktiváció esetén kikapcsolja az Fc-gammaRIIb-t.


Érett és éretlen macrophagok eltérő érzékenysége az immunomodulációra
Selmeczy Zsolt1, Szelényi Judit1, Magócsi Mária2, Apáti Ágota2, Vizi E. Szilveszter1
1MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, Gyógyszerkutatási Osztály; 2Hematológiai és Immunológiai Intézet, Országos Gyógyászati Központ, Budapest

A szervezetben a macrophagok és a macrophagszerű funkcióval rendelkező sejtek - bizonyos citokinek, oxigén vagy nitrogén alapú szabad gyökök termelése révén - fontos szerepet játszanak a különböző patogének és tumorsejtek elleni védekezésben; szerepük nem elhanyagolható az extracelluláris környezet (például az extracelluláris glutamátkoncentráció) szabályozásában sem. Ezek a funkciók összetett szabályozás alatt állnak, amelyben többek között a szimpatikus idegrendszer is részt vesz. Mivel a sejtérés során változik mind az extracelluláris jelek továbbításában szereplő receptorok, mind az immunválasz kialakulásához szükséges elemek expressziója, azt vizsgáltuk, hogy az érés során hogyan változnak a macrophagfunkciók és azok szabályozhatósága. Összehasonlítottuk az intraperitonealis macrophagok mint érett sejtek, a RAW 264.7 egér monocyta/macrophag sejtvonal mint éretlen sejtek és a 10 nmol PMA-val három napig érlelt RAW 264.7 sejtek tumornekrózis-faktor-alfa- (TNF-alfa-), szuperoxid-anion- (O2-), nitrogén-monoxid- (NO) és glutamáttermelését, valamint - a TNF-alfa- és nitrogén-monoxid-termelés szabályozásában fontos szerepet játszó - NF-kappaB transzkripciós faktor expressziójának változását, LPS-sel, PMA-val és isoproterenollal végzett egyedi és kombinált kezelések hatására. A PMA csak az érett macrophagoknál váltott ki szuperoxid-anion-termelést, a nitrogén-monoxid- és a TNF-alfa-termelést nem tudta elindítani. Ezzel szemben az LPS mindhárom sejttípus esetén indukált nitrogén-monoxid- és TNF-alfa-termelést, de eltérő mértékben: az éretlen RAW 264.7 sejtek nitrogén-monoxid-termelése jelentősen felülmúlta mind az intraperitonealis macrophagokét, mind a PMA-val érlelt RAW 264.7-sejtekét. További eltérés a három sejttípus között, hogy az érett intraperitonealis macrophagokon az LPS kombinálása PMA-val fokozta az LPS-kiváltotta nitrogén-monoxid-termelést, miközben ugyanazon kísérleti körülmények között ezt sem az éretlen, sem a PMA-val érlelt RAW 264.7-sejteken nem tudtuk megfigyelni. Az isoproterenol gátlóhatása az LPS-kiváltotta TNF-alfa-termelésre erősödött a sejtek érettségével; ez összhangban állt azzal, hogy - a differenciációtól függő módon - az LPS-sel kombinációban csökkentette az NF-kB-expreszsziót. A glutamátkoncentráció alaphelyzetben az intraperitonealis macrophagok felülúszóiban magasabb volt, mint a kétféle RAW 264.7-sejtek típusa esetében. Ezek az eredmények jelzik, hogy a veleszületett védekezőrendszer bizonyos drogok iránti hatékonysága és érzékenysége nagyban függ a macrophagok érési/differenciálódási állapotától.

Támogatás: OTKA T 29233 és T 29291; ETT No. 034/99 és ETT No. 151/2001; Ricther Gedeon Vegyészeti Gyár Rt.; Sepsis Budapest Alapítvány.


A helicobacter pylori-ellenes ellenanyagok szérumszintjei autoimmun és malignus kórképekben
Sipka Sándor, Kovács Ildikó, Gyimesi Edit, Lakos Gabriella, Csiky Zoltán, Bodolay Edit, Illés Árpád, Bakó Gyula, Szegedi Gyula
Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Debrecen

Néhány autoimmun és malignus megbetegedésben gyári ELISA-módszerrel összehasonlítottuk a Helicobacter pylori (HP) baktérium elleni IgG és IgA típusú ellenanyagok szérumszintjeit. A HP-pozitív betegek baktériumellenes ellenanyagszintjeiben bizonyos "betegségspecifikus" mennyiségi különbségek látszanak. Az egészséges, de HP-pozitív személyek értékeihez képest a gyomortumoros betegeknél szembeötlően és szignifikánsan magas ellenanyagszintek mérhetőek.

A Raynaud-szindróma tüneteit mutató, kevert kötőszöveti betegségben (MCTD) szenvedő betegeknél is magasabbak az ellenanyagértékek, mint a Raynaud-tünetre negatívaknál. Primer Raynaud-szindrómában is észlelhető ellenanyagszint-emelkedés. Hodgkin-kórban, Hashimoto-thyreoiditisben, gyomorfekélyben azonban a HP-pozitív betegek ellenanyagértékei nem különböznek az egészségesekétől. További kiterjedt vizsgálatokat igényel annak a tisztázása, hogy az immunrendszer állapotának milyen változásaival függ össze a Helicobacter pylori-pozitív személyeknél a baktérium elleni ellenanyagok mennyiségének szabályozása.


alfa-fodrin-ellenes autoantitestek kimutatása primer és szekunder Sjögren-szindrómában
Tumpek Judit, Kiss Emese, Szekanecz Zoltán, Sipka Sándor, Zeher Margit
Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Debrecen

Az alfa-fodrin 120 kDa tömegű cytoskeletalis fehérje, leggyakrabban nyálmirigyből izolálják. A közelmúltban látott napvilágot néhány olyan eredmény, amelyek az IgA és IgG izotípusú alfa-fodrin-ellenes autoantitesteket a Sjögren-szindróma (SS) markerének tartják. Kísérleteink során arra a kérdésre kerestünk választ, hogy kimutatható-e emelkedett anti-alfa-fodrin-szint a klinikánkon gondozott primer és szekunder Sjögren-szindrómás betegek szérumában. Száznégy, Sjögren-szindrómában szenvedő beteg (67 fő: primer Sjögren-szindróma, 20 személy: Sjögren-szindróma és rheumatoid arthritis, 17 beteg: Sjögren-szindróma és szisztémás lupus erythematosus) mintáit analizáltuk 20 rheumatoid arthritises, 20 SLE-s beteg és 30 egészséges kontrollszéruma mellett. Az alfa-fodrin-ellenes IgA- és IgG-antitesteket ELISA-módszerrel mutattuk ki. A kontrollokhoz képest szignifikánsan emelkedett anti-alfa-fodrin IgA- és IgG-szinteket találtunk mind primer, mind rheumatoid arthritisszel és SLE-vel szövődött Sjögren-szindrómában, s ugyanezt tapasztaltuk az Sjögren-szindróma és rheumatoid arthritis összevetésekor a rheumatoid arthritissel, valamint az SLE-vel társult Sjögren-szindróma és az SLE eredményeinek összevetésénél is. Vizsgálataink azt mutatják, hogy az alfa-fodrin-ellenes IgA- és IgG-autoantitestek kimutatása ígéretes eszköz lehet a Sjögren-szindróma szerológiai diagnosztikájában.


HIV-pozitív szérumok hősokkfehérje-specifikus ellenanyagválasza
Uray Katalin, Prohászka Zoltán, Hudecz Ferenc
MTA-ELTE, Peptidkémiai Kutatócsoport, Budapest

A hősokkfehérjék (hsp) minden élő szervezetben jelen lévő, stressz hatására nagyobb mennyiségben termelődő, nagymértékben konzervatív szekvenciájú fehérjék. Chaperonként fontos szerepet játszanak a fehérjék harmadlagos és negyedleges szerkezetének kialakításában. Korábbi megfigyeléseink szerint HIV-pozitív betegek szérumában a hsp-specifikus autoantitestek nagyobb mennyiségben fordulnak elő. Kutatásaink során azt kívántuk meghatározni, hogy ezek az antitestek milyen epitópspecificitást mutatnak. Ehhez a humán 60 kDa-os és a Mycobacterium bovis 65 kDa-os hősokkfehérje szekvenciáját szintetizáltuk. A szérumellenanyagok antigénfelismerését tűhegyekhez kovalensen kapcsolódó 46-46 homológ dekapeptiden, módosított ELISA-kísérletekben vizsgáltuk; 12 HIV-pozitív és 28 kontrollszérumot alkalmaztunk. A HIV-pozitív szérumok 80-90%-a a humán hsp60 fehérjén belül hatékonyan "felismert" három peptidszakaszt (62-71, 167-176 és 436-445). Néhány peptid esetében kisebb mértékű, de az egészségesekétől szignifikánsan eltérő kötődést tapasztaltunk. Az ellenanyagok bizonyos, a humán hsp60 peptidekkel homológ M. bovis-peptidekhez is kötődtek. A HIV-fertőzöttekre jellemző hsp60/65-specifikus epitópok azonosítása új, biztonságos HIV-diagnosztikai eljárás kifejlesztését segítheti elő.

Támogatás: NABKP-4/98, FKFP 0101/97 és MEC-01431/00.


A komplementrendszerhez tartozó két akutfázis-fehérje, a C3- és a C1-inhibitor (C1-INH) magas szérumszintje gyakoribb Crohn-betegségben, mint colitis ulcerosában
Varga Lilian, Bene László, Kovács Ágota, Prohászka Zoltán, Miklós Kata, Farkas Henriette, Fekete Béla, Horváth Pál, Füst György
Semmelweis Egyetem, III. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest

A gyulladásos bélbetegségek (IBD) etiológiájában az autoimmun tényezők jelentős szerepet játszanak. Számos erőfeszítés történik a diagnózist elősegítő immunológiai tesztek felhasználására. Kevés közlemény utal a komplementvizsgálatok jelentőségére gyulladásos bélbetegség esetén. C3-, C4-, C1-INH-, CRP-, C1q-ellenes antitestek szintjét mértük 167 Crohn-beteg és 111 colitis ulcerosában szenvedő beteg szérumában, és elemeztük a kétféle betegség elkülönítésére, aktivitására, és az extraintestinalis tünetek megjelenésére vonatkozóan. A két betegcsoport között nem volt eltérés az aktív/inaktív stádiumban lévők arányában. Az extraintestinalis tünetek kétszer olyan gyakoriak Crohn-betegségben, mint colitis ulcerosában (p=0,003). A C3- és C1-INH-szint magasabb Crohn-betegségben (p=0,03; 0,02). Az aktív stádiumban lévő betegek szérumában magasabb C1-INH- és CRP-koncentrációkat találtunk (p=0,001; 0,03). Az extraintestinalis tüneteket mutató betegeknél valamennyi szérumprotein szintje magasabb volt, a C3-, C4-, C1-INH esetében ez a különbség csak a Crohn-betegségre vonatkozott. A magas (75 percentilis feletti) CRP-, C3- és C1-INH-szintek előfordulását gyakrabban észleltük a Crohn-betegségben szenvedőknél, mint colitis ulcerosában. Az életkort, a nemet, a betegség aktivitását és az extraintestinalis tünetek előfordulását beszámítva is kétszer több Crohn-betegnél találtunk magas C1-INH- és C3-szérumszintet (p=0,02; 0,04); a CRP-szintek is hasonló tendenciát mutattak. A C1q-ellenes antitestek a gyulladásos bélbetegségben szenvedők esetében gyakrabban fordultak elő (p<0,0001), mint az egészséges populációban. Mindezek az eredmények arra utalnak, hogy a komplementszint-méréseknek a szérumban klinikai jelentősége van IBD-ben, elősegítheti a kétféle betegség elkülönítését, valamint a betegség klinikai lefolyásának (aktivitás, extraintestinalis manifesztációk) nyomonkövetését.


A gyulladásos bélbetegségek és a TNF-alfa promóterrégiójának polimorfizmusa közötti összefüggések
Vatay Ágnes, Szalai Csaba, Kovács Ágota, Prohászka Zoltán, Bene László
Semmelweis Egyetem, III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest

Célkitűzések: A gyulladásos bélbetegség két nagy csoportja ismert, a Crohn-betegség és a colitis ulcerosa. Munkánkban a 6. kromoszóma rövid karján, az MHC III régióban található tumornekrózis-faktor-alfa (TNF-a) gén promóterrégióját vizsgáltuk. Irodalmi adatok szerint egyes szerzők a TNF-a promóterrégió tekintetében nem találtak szignifikáns különbséget e betegségcsoport és egészséges kontrollok között (Koss et al, 2000), míg más szerzők Crohn-betegségben a TNF2 allél enyhe, de nem szignifikáns csökkenését találták (Louis et al, 2000).

Betegcsoport és módszerek: Megvizsgáltunk 50 Crohn-betegségben (életkor: 36,7 év, férfi/nő arány: 22/28) és 32 colitis ulcerosában (életkor: 43,2 év, férfi/nő arány: 10/22) szenvedő beteget. PCR-RFLP módszerrel meghatároztuk a TNF-alfa gén polimorfizmusát a promóterrégió -238-as és a -308-as pozíciójában. Az eredményeket 138 egészséges önkéntes adataival (életkor: 44,4 év, férfi/nő arány: 42/96) hasonlítottuk össze.

Eredmények: A vizsgált populációban a TNF2 allél (TNF-alfa G-A pontmutáció a promóterrégió -308-as pozíciójában) szignifikánsan ritkábban fordult elő Crohn-betegek körében (8,0%), mint az egészséges kontrollcsoportban (17,7%, p=0,022), míg a colitis ulcerosás és a kontrollcsoport között nem mutatkozott szignifikáns különbség. A TNFA allél esetén (G-A pontmutáció a promóterrégió -238-as pozíciójában) nem volt különbség egyik betegcsoportnál sem a kontrollhoz viszonyítva.  Eredményeink Louis és munkacsoportja megfigyeléseit támasztják alá. A TNF-alfa szerepének tisztázásához azonban a betegség patomechanizmusának további vizsgálata szükséges.


Perifériás vérből izolált és monocytákból tenyésztett dendritikus sejtek áramlásos citometriás és morfológiai jellemzése
Veszely Gizella, Fent János, Nagy Ágnes, Fűrész József
MH Egészségvédelmi Intézet, Kórélettani Kutató Osztály, Budapest

Jelen munkánkban a különböző eredetű (monocyta és a periférián keringő) dendritikus sejtek (DC) felszíni markereit hasonlítottuk össze és jellemeztük morfológiailag. Kísérleteinkben perifériás humán vérből CD14+ monocytákat és CD4+/Lineage tulajdonságú dendritikus sejteket izoláltunk mágneses szeparálással (Miltényi). A 12 napos tenyésztés során a monocyták felét citokinkoktéllal kezeltük, a másik fele csak tápfolyadékot kapott. A sejttenyészetekből kétnaponként mintákat vettünk. A perifériás dendritikus sejteket az izolálás után azonnal, majd három nap tenyésztés után vizsgáltuk. A tenyésztés során a citokinnel kezelt sejtek csomókba rendeződtek, nyúlványossá váltak. A monocyta eredetű tenyészetekben a CD14 expressziója a monocytákon az ötödik napig emelkedett, majd lassan csökkent. A citokinekkel kezelt sejtek az ötödik nap után elveszítették a CD14 markert. A CD16 a monocytákon a tenyésztés alatt végig kimutatható, ellentétben a citokinekkel kezelt sejtekkel. A mannózreceptort a tenyésztés során végig ki tudtuk mutatni. A CD1a és a CD86 expressziója csak a citokinekkel kezelt sejteken vált kifejezetté, a tenyésztés 10. napjától. A HLA-DR és a CD11c molekulák expressziója a 10. napig emelkedett. A frissen izolált perifériás dendritikus sejteken a HLA-DR-expresszió nagyfokú, a többi marker kismértékben expresszálódik, míg háromnapos tenyésztése után nő a CD83 és a CD86 expressziója, a HLA-DR változatlanul magas marad. Az antigénexpresszió és a morfológiai kép alapján megállapítható, hogy mindkét tenyészetben érési folyamat ment végbe.


A hereditaer angioneuroticus oedema és a coeliakia együttes előfordulása
Visy Beáta, Farkas Henriette, Kovács István, B. Kovács Judit, Kalmár Lajos, Tordai Attila, Varga Lilian, Fekete Béla, Karádi István
Madarász utcai Gyermekkórház, Budapest

A hereditaer angioneuroticus oedema ritka, autoszomális domináns öröklődésű betegség, amelyre a subcutis és a submucosa rohamokban fellépő vizenyőképződése jellemző. A gégenyálkahártyán fellépő oedema rövid időn belül fulladást okozhat, a bélrendszer nyálkahártyáját érintve akut hasi katasztrófa képét utánozhatja. A kórkép a C1-észteráz-inhibitor (C1-INH) fehérje elégtelen működése révén alakul ki. A deficientiának hereditaer és szerzett típusai ismeretesek. Egy 16 éves fiú esetét ismertetjük, akinek coeliakiáját 11 éves korában diagnosztizálták. A gluténmentes diéta betartása ellenére 14 éves korától hasi panaszai - váltakozva a végtagok s az arc néhány napig tartó oedemájával - visszatértek. Tizenhat éves korában a havi rendszerességgel ismétlődő, kifejezett hasi görcsökkel, hányással, elesettséggel járó, néhány napig tartó rosszullétek vetették fel a hereditaer angioneuroticus oedema lehetőségét. A komplement- és genetikai vizsgálatok a betegség I. típusát igazolták. A genetikai vizsgálat a szülők esetében - a komplementvizsgálathoz hasonlóan - negatív eredményt adott, a betegnél azonban a C1-INH génben egy új, missense mutációra derült fény. Tekintettel a gyakran jelentkező oedemás rohamokra, tartós trane-xámsav-profilaxist kezdtünk, amelyet követően a beteg tünet- és panaszmentessé vált. A két betegség együttes előfordulásáról közlemény eddig nem jelent meg.


Immunopathogenesis of hepatitis C infection: Rationales and strategies for the development therapeutic vaccines
Wedemeyer Heiner
Medizinische Hochschule Hannover, Department of Gastroenterology, Hepatology, and Endocrinology, Hannover, Németország

Worldwide, an estimated 170 million people are chronically infected with hepatitis C virus (HCV). The risk to develop liver cirrhosis may range from 0.4% to 40% and is heavily influenced by co-existing factors such as alcohol consumption and viral co-infections. Since HCV is a non-cytopathic virus in most circumstances, the immune response almost certainly plays a central role not only for the control of the infection but also for the pathogenesis of liver disease.

The anti-HCV immune response is complex and generated by various cell types and tissues. Natural killer cell activity has been shown to be impaired in chronic HCV infection, possibly due to binding of the HCV E2 protein to CD81 which subsequently inhibits NK cells. Anti-HCV antibodies against epitopes from all HCV proteins usually develop between month two and eight of an acute HCV infection. However, no specific antibody pattern is associated with recovery or a specific level of replication. HCV may be cleared even in the absence of any humoral immunity against envelope proteins and there seems to be no long-lasting protective humoral immunity. In contrast, a multispecific and strong HCV-specific CD4+ and CD8+ T cell response is associated with viral clearance during acute HCV infection, and non-cytolitic inhibition of viral replication by antiviral cytokines seems to be of great importance. Persistence of functionally impaired CD8+ T cells leads to chronic infection.

We recently demonstrated that chronic HCV can be preventedby early treatment of acute HCV infection with recombinant interferon alpha. In contrast, chronic hepatitis C can be successfully treated in only half of the cases with pegylated interferons in combination with ribavirin. Alternative therapeutic op-tions for the future are new direct antivirals and the specific induction of anti-HCV cellular immune responses.


Módosult citokinexpressziós mintázat hisztaminhiányos hízósejtekben
Wiener Zoltán, Pós Zoltán, Tóth Sára, Falus András
Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest

Ismert, hogy a hisztamin fontos mediátor allergiában, az azonnali hiperszenzitivitási reakcióban, valamint asthmában. Előállításában, tárolásában és felszabadításában a hízósejtek játszanak központi szerepet. Emellett a hízósejtek - különböző citokinek termelésével - az immunrendszer egyik fontos elemét szolgáltatják. Az IL-1béta a gyulladásos folyamatokban szerepel, az IL-9 pedig a hízósejtek proliferációjára és a T-sejtek aktivációjára hat, fontosnak tartják az asthma kialakulásában. Ugyancsak kulcsfontosságú ebben a folyamatban az IL-13. Az IL-10 ugyanakkor gátolja az asthma megjelenését. Az IL-10 család egyik újonnan felfedezett tagja az IL-22 (IL-TIF), amelyről leírták, hogy IL-9-cel stimulált MC9-hízósejtekben expresszálódik. Jelen kísérleteinkben a stimulált vad típusú és genetikailag hisztaminhiányos (HDC-KO) hízósejtek citokintermelési profiljára koncentráltunk. Előzetes eredményeink szerint az IL-9-cel stimulált csontvelői eredetű hízósejtkultúrák IL-13-at termelnek, IL-22-t nem sikerült kimutatnunk. IL-1bétával végzett kezelésre a hízósejteknél IL-4-, IL-5-, IL-13-, IL-9- és IL-10-termelést tudtunk kimutatni, míg IL-15-, IL-3-, IL-2- és IFN-gamma-termelést nem. Ugyanakkor a hisztaminmentes hízósejtek csökkent IL-5- és IL-13-termelést mutattak a vad típushoz képest. A hisztaminhiányos hízósejtek módosult citokintermelési mintázata magyarázatot adhat a HDC-KO egerek esetében megfigyelt számos fenotípusra, például az asthma kialakulásának kisebb valószínűségére.


Natural substrates and inhibitors of MASP-1 and MASP-2
Závodszky Péter, Gál Péter, Ambrus Géza
MTA, Enzimológiai Intézet, Budapest

Antibody independent activation of the complement system via the lectin pathway is initiated, when mannan-binding lectin (MBL) binds to carbohydrate moieties on the surface of invading pathogens. The MBL-associated serine proteases (MASPs) attached to MBL convey the activation signal by cleaving subsequent complement components. Although the natural substrates of MASP-2 seem to have been identified, inconsistent data have been presented on the substrate specificity of MASP-1. Little is known about alpha-2-macroglobulin's involvement in the regulation of the MASPs and the role of the individual domains of MASP-2 in C4 and C2 cleavage have not been described, yet. Our aim was to recombinantly express catalytic fragments of MASP-1 and MASP-2 to investigate the substrate specificities, inhibitor binding capabilities of the catalytic regions of both proteases and to reveal the contributions of the individual domains of MASP-2 in C2 and C4 cleavage. The CCP(1)-CCP(2)-SP domains of both MASPs and the CCP(2)-SP and SP domains of MASP-2 were cloned, expressed in E. Coli and purified to homogeneity. The fragments' enzymatic activities were tested on C2, live C3, C3 (NH3) and C4. C2 cleavage by the MASP-2 fragments yielded kcat/KM values of ~106 M-1s-1 and indicated that similarly to C1s, C2 cleavage is an inherent property of the serine protease domain. C4 cleavage by the MASP-2 fragments proceeded with similar efficiencies. Nevertheless, the presence of the CCP module adjacent to the serine protease domain greatly enhanced C4 cleavage suggesting that this domain plays a role in C4 binding. Unlike C1s, the serine protease domain of MASP-2 in itself was capable of cleaving C4. The MASP-1 fragment cleaved C2 at a low rate and had virtually no activity on C4. Highly inefficient live C3 cleavage by MASP-1 and MASP-2 fragments was observed at high enzyme concentrations, with kcat/KM values as low as 300 M-1s-1. Dead C3 cleavage by both proteases, however, proceeded at a 20 fold higher rate. All cleavages were inhibited by C1-inh or by an excess of alpha-2-macroglobulin. Studies under physiological concentrations showed that C1-inh is the primary inhibitor of MASP-2, whereas MASP-1 reacts faster with alpha-2-macroglobulin.