Ca és Csont 2004;7(2):34.

IN MEMORIAM

Dr. Krasznai István

 

Váratlanul ért minket Krasznai István halálának híre. Három éve kezdődött betegsége; nagy erőfeszítéssel, szép eredménnyel gyógyulóban volt, életének 71. évében mégis váratlanul hagyott itt bennünket.

Fizikusként még a Semmelweis Egyetem Orvosfizikai Intézetében kezdte pályafutását, Nagy János tanár úr egyik legjobb, legígéretesebb tanítványaként; ezt követően a hazai nukleáris medicina egyik megalapítójává vált.

Több mint 40 évvel ezelőtt került a Semmelweis Egyetem I. Számú Belgyógyászati Klinika izotóplaboratóriumába. Tudása, szerénysége, szeretetre méltó egyénisége meghatározó volt ezen a munkahelyen. A hazai nukleáris medicina élharcosává vált. A szakterületen dolgozók – amennyiben arra szükség volt – mindig eljöttek hozzá tanácsot kérni. Fizikusként elmélyedt az élettani kutatásokban, az orvosdiagnosztikai és terápiás területek széles skáláján, és tudását mindig átadta másoknak. Szakember lett a pajzsmirigy, a vérkeringés, a csontanyagcsere nukleáris medicinával kapcsolatos vizsgálataiban. Kiváló éleslátással mindig megragadta a dolgok lényegét. Hazánkban elsők között alkalmazta a klinikumban a különböző RIA-IRMA módszereket, élen járt az egyes szervek szcintigráfiás vizsgálatainak kidolgozásában, és az utóbbi években az oszteodenzitometriai vizsgálatok kifejlesztésében. Széles körű tudományos munkásságára utalnak a kongresszusokon elhangzott előadásai, megjelent dolgozatainak széles skálája, a nukleáris medicina továbbképzésével foglalkozó monográfiákban megjelent tanulmányai; tudományos munkássága alapján elnyerte a kandidátusi fokozatot. Az I. Számú Belgyógyászati Klinikán végzett tevékenysége mellett jelentős munkát végzett a Szent János Kórház izotóplaboratóriumában is.

Tudásával, emberi magatartásával példát mutatott a nukleáris medicinával foglalkozó új nemzedéknek. Egyik legfontosabb feladatának tekintette az e szakterületen dolgozó orvosok és asszisztensek továbbképzését. A továbbképző tanfolyamok szervezésében aktívan részt vett. Különös gonddal foglalkozott a környezetvédelemmel, az izotópok esetleges környezetszennyező hatásával. Meghatározó egyéniség lett a Magyar Orvosi Nukleáris Társaságban; éveken át dolgozott a MONT Híradó szerkesztőjeként. Az említettek mellett aktívan sportolt, szívének legkedvesebbje a tájfutás volt. Aktívan részt vett ezeken a rendezvényeken, oroszlánrészt vállalt a versenyek megrendezésében, a térképek elkészítésében. Ugyanakkor életében központi szerepet játszott családja is. Mindene volt népes családja szeretete. Ha unokáiról esett szó, azonnal felragyogott a szeme.

Nem hagyhatom szó nélkül, hogy 40 éven át egy munkahelyen, egy szobában dolgoztunk; együtt örültünk az elért eredményeknek, és ami ennél is több, jó barátokká váltunk. Igaz embernek ismertem meg, és a hosszú évtizedek alatt, élete végéig az is maradt. Halálával családján kívül az egész hazai nukleáris medicinát is nagy veszteség érte. Nagyon sok ember szerette és tisztelte. Gondolni fogunk rá, amíg élünk.

Dr. Földes János