Ca és Csont 2004;7(2):32-3.

TISZTELT KOLLÉGÁK, KEDVES OLVASÓK!

 

Túl egy újabb – s ezúttal is sikeres – oszteológiai kongresszuson, lapunk nyári számával szeretnénk meglepni az Olvasót. Nem kétséges, hogy a kánikula forróságában a legelkötelezettebb szakember sem orvosi szaklappal kívánja múlatni idejét, a nyárnak azonban egyszer vége lesz, a Ca és Csont számára pedig megtisztelő és hasznos szerep, ha kollégáink részben e lap böngészésével találnak vissza a dolgos hétköznapokba.

Jelen számunk összefoglaló közleményét a nőgyógyászati hormonpótlás kérdéskörének szenteltük. Mindnyájunkban élénken élnek még azok a hetek, amikor az amerikai vizsgálat – nem is szaklapokban való – első közzététele pánikot keltett a női hormont szedő betegek, majd hamarosan a szereket rendelő orvosok körében is. Lapunk – miként a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság is – megvárta az eredmények szakmai publikálását, majd az adatok részletes elemzése után erősen visszafogott véleményt tettünk közzé. Ennek egyik lényeges pontjaként rámutattunk, hogy a megismerhető adatok sokkal inkább a progesztagének, semmint az ösztrogének szerepét sugallják a nevesített kockázatokban, márpedig az Európában elterjedt progesztagének jócskán különböznek az amerikai vizsgálatban alkalmazottól. Nézetünkhöz hamarosan csatlakozott a menopauza kezelésében elkötelezett nőgyógyászközösség is; mindezek ellenére sajnálattal kellett tapasztalnunk a hormonpótló kezelés jelentős visszaesését hazánkban.

A hormonpótlás szerényebb alkalmazása tisztán oszteológiai szempontból sem örvendetes, hiszen az említett amerikai vizsgálat volt az első, amely az ösztrogének törésprevenciós effektusát a modern orvosi kutatási elvek szerint is bizonyította. Emellett más, a csonttól független beneficiumokra is fény derült az ösztrogénpótlás kapcsán. A leginkább zavaró tényezőnek azonban azt találtuk, hogy az európai gyakorlattól oly sok ponton különböző amerikai vizsgálati rendszer ilyen általános hatásúnak bizonyult hazánkban – bár korántsem történt ez ugyanígy kontinensünk minden részén. Magunk sommás ítélet helyett a kérdés további, célirányos vizsgálatát szorgalmaztuk, beleértve a progesztagének gyanúba vett felelősségének tisztázását éppúgy, mint az amerikaihoz hasonló célokkal felépített európai vizsgálat végigvitelét az itt elterjedt hormontípusokkal. Kívánságunk részben teljesült: a Magyar Menopausa Társaság főtitkára elfogadta felkérésünket, így a menopauzában adható progesztagénekről részletes, forrásértékű összefoglalót ajánlunk az Olvasó figyelmébe. E munkából a nem nőgyógyász kollégák is részletes képet kaphatnak a nemzetközi gyakorlatban előforduló progesztagének kémiai és biológiai sokféleségéről, érthetőbbé téve fenntartásainkat. A közlemény a manapság kritikusnak ítélt témakörökkel külön-külön foglalkozik. Sor kerül így a csonthatások mellett a progesztagénekhez kötődő vascularis és lipideffektusok tárgyalására, az endometriummal kapcsolatos speciális ismeretek áttekintésére, s legfőképpen az emlődaganattal való összefüggésekre. A Ca és Csont nem tekinti feladatának a hormonpótlás védelmét, abban azonban őszintén hiszünk, hogy jelentős szakmai döntéseket csak a tények alapos ismeretében helyes hozni, s ehhez sokban hozzájárulhat a lapunkban most publikált összefoglaló.

A további közlemények jól szemléltetik a kalcium- és csontanyagcsere interdiszciplináris jellegét. Nemrég elhunyt kiváló tagtársunk munkacsoportja a csontritkulás és a -törékenység egy jól ismert, de kevéssé megmagyarázott kockázati tényezőjével foglalkozik. Régóta tankönyvi adat, hogy az osteoporosis a soványabb emberek betegsége – a csontritkulás talán az egyetlen olyan betegség, amely ellen az obesitas egyfajta védelmet ígér. A háttérben álló oszteológiai események azonban inkább csak a munkahipotézis szintjén tisztázottak, s ebben némi előrelépést ezúttal hazai kutatás is hozott. Az eredmények érdekessége nem csupán a soványabb embereken fokozott csontreszorpció kimutatása, hanem a formáció egyidejűleg normális értéke, azaz a két folyamat részleges szétkapcsolódása (uncoupling). Ez modellértékű jelenség, hiszen az involúciós csontvesztés egyik alapeseményéről van szó, amely ráadásul a legtöbb antiporoticumnak elsőrendűen megcélzandó támadáspontja is lenne. A vékonyabb vagy erőteljesebb testalkat összehasonlítása tehát egyfajta vizsgálati helyzetet kínálhat a csontvesztéshez vezető folyamatok tisztázására, a cikkben ismertetett turnover-adatokon túl, akár a csont egyéb tulajdonságainak – szerkezet, genetika – a tanulmányozásával is.

A modern medicina egyik sokkoló felismerése volt az elmúlt évtizedben, hogy számos, addig egymástól teljesen különbözőként megismert, ámde népbetegség-gyakoriságú kórkép szoros szálakkal kötődik egymáshoz, és e kapcsolatok meghatározzák az adott betegség társadalmi jelentőségét. Elég csak a cukorbetegség és a cardiovascularis mortalitás kapcsolatrendszerére gondolni, amely napjainkra teljesen átalakította például a hypertonia kezelési stratégiáit. Diabetes mellitusban sok más irányban is megindultak a kutatások, így az oszteológiai összefüggések keresése is. A Ca és Csont pár évvel ezelőtt már közölt összefoglaló tanulmányt a diabeteses és más eredetű neuropathiában – talán trophicus károsodások miatt – keletkező csontérintettségről. A cukorbetegség és a metabolikus osteopathiák kölcsönösen igen nagy elterjedtsége dacára, sajnos, hazánkban mindeddig nem indult érdemi kutatás e téren, pedig a diabetes mellitus egyes formáit a szakmai ajánlások régóta szerepeltetik a szekunder osteoporosisok között. Jelen számunk örömteli áttörést hoz e területen, még ha egy megkezdett kutatási projektnek csupán első eredményeiről számol is be. Mint ilyen alkalmakkor mindig, a közlés kapcsán most is azt reméljük, hogy más munkacsoportokban is segíthetjük hasonló vizsgálatok indukcióját.

Az osteoporosis sajátos fejlődéstörténetét e szerkesztői bevezetők hasábjain is áttekintettük már. Jól emlékszünk még a hőskorra, amikor a gerinc megrövidülése, sőt, súlyos deformálódása miatt készült röntgenfelvétel, s az osteoporosist az összeroppant csigolya észlelésével diagnosztizálták. E módszer megkésettsége nagyban hozzájárult a modern denzitometria kifejlődéséhez, a korai diagnózishoz azonban egységes és érzékeny kritériumrendszer is szükségeltetett. Ezt a szerepet végül a T-score töltötte be, amely a denzitometria speciálisan veszélytelen és fájdalmatlan sajátosságával közösen valóban népbetegséggé robbantotta az osteoporosist a fejlett világ minden országában. Az utóbbi években a törés került a figyelem előterébe. A nagyszámú beteg és a nem olcsó kezelés kikényszerítette, hogy valóban a leginkább veszélyeztetett betegek kerüljenek felismerésre és kezelésre. A legújabb szemlélet már ezen is túllép: a törés primátusát nem vitatva egyre inkább előtérbe kerül a fájdalom, a mozgásképesség, az önellátás és a jó közérzet igénye, vagyis az élet tartama mellett annak minősége. Más szakterületekhez hasonlóan az osteoporosisban is kialakult az e kérdések vizsgálatához szükséges módszertan, lapunk egy korábbi száma is foglalkozott már az életminőséggel. Érezhetően csak rövid idő kérdése volt, hogy a modern antiporoticumok esetén is szembesüljünk a kérdéssel: a törésprevenciós képesség mellett milyen mértékben tudják az életminőség egyéb összetevőit javítani? E témában megjelent közleményünk egy nagyobb kutatási projekt első eredményeinek ismertetése, amelyek azonban nemzetközi szinten is új adatokat tartalmaznak. A csontritkulás kezelése kettős célt követ: megelőzni a törést és javítani a porosisos beteg életminőségét, s ebben – ismereteink szerint – nagyon új eredményeket közölhetünk például a kalcitoninterápia során. Nem kétséges, hogy hasonló életminőségi vizsgálatok hamarosan további antiporoticumok esetében is elvégzendők lesznek.

Jelen számunkban még egy közlemény található, amelyben a metabolikus csontbetegség egy igen újszerű formájával, a veseátültetést követő osteopathiával foglalkozik egy debreceni munkacsoport. A munka értékét témája mellett az is adja, hogy a kórjelenség vizsgálata mellett annak kezelési lehetőségeit is nyomban a kutatás tárgyává tette. A vesebetegek osteopathiájában a D-vitamin-aktiválás sérülése jelentős, ha nem éppen központi szerepet játszik, így az aktivált D-vitamin ez irányú alkalmazása a szakmai ajánlásokban is szerepel.

A Ca és Csont szerkesztőjének nincs könnyű éve. Bevezető sorait mindig nagy kedvvel írta, személyes párbeszédet remélve az Olvasóval, s a kollégáktól erről gyakran visszaigazolás is érkezett. Újabban azonban mind többször fordul a szerkesztői oldal a megemlékezés, egy kedves és kiváló pályatárstól való búcsúzás felé. A mostani alkalom különösen fájó – Krasznai István hagyott itt bennünket. Nekrológja a következő oldalon olvasható, érintve meghatározó szerepét a nukleáris medicina, a sugárvédelem, a méréstechnika hazai kimunkálásában és világszínvonalú művelésében éppúgy, mint példamutató sportpályafutását. Mindezeken túl a szerkesztő abban a szerencsében részesült, hogy két évtizeden át közvetlen munkatársi kapcsolatban dolgozhatott vele és tanulhatott tőle, a Ca és Csont pedig indulása óta élvezhette szakmai segítségét. Krasznai István a világon az elsők között kísérletezett a csonttömeg izotópos meghatározásával, majd a profeszszionális denzitometria megjelenésekor a metodika teljesítőképességének vizsgálatára dolgozhattunk ki együtt módszereket. Tevékenyen vett részt a denzitometria-oktatás megindításában is. A mai oszteológusok közül talán nem mindenki tudott minderről, mert személyiségét sokkal inkább a teljesítmény, semmint nevének előtérbe helyezése foglalkoztatta. Legnagyobb veszteségünk talán éppen e téren van. Korunkat mindinkább a pénz és a versenyhelyzetekben aratott győzelem igénye kormányozza, így különösen fontos, hogy közöttünk éljenek és személyes példájukkal egy élhető világra figyelmeztessenek azok a ritka emberek, akiket kizárólag a szeretet, a tisztesség és a szakmai igényesség vezérel. Az itt maradottak megborzonganak, midőn ilyen ember távozik körünkből – kissé hűvösebb lett a világ ...

A szerkesztő azt kívánja, hogy Krasznai István példája mind többünknek nyújtson kapaszkodót a néha viharos szélben. A Ca és Csont jelen számát pedig, szerény és méltatlan mozdulattal, emlékének ajánljuk.

Dr. Horváth Csaba
főszerkesztő