Ca és Csont 2004;7(1):10-24.

ABSZTRAKTOK

 


1. A magyarországi csípőtáji törések epidemiológiája és a betegek osteoporosis irányú gondozásának vizsgálata 1999–2002 között
Péntek Márta1, Gulácsi László2, Genti György1, Boncz Imre3, Horváth Csaba4
1Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Reumatológiai Osztály, Kistarcsa; 2Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem, Közszolgálati Tanszék, Budapest; 3Országos Egészségbiztosítási Pénztár, Szakmapolitikai és Koordináló Főosztály, Budapest; 4Semmelweis Egyetem, I. Számú Belgyógyászati Klinika, Budapest

Bevezetés: A csípőtáji törés világszerte népegészségügyi problémát jelent, osteoporosissal való szoros összefüggése ismert a szakirodalomban.

Célkitűzés: A szerzők célja a magyarországi csípőtáji törések epidemiológiájának vizsgálata 50–100 éves populáción, négyéves időtartamban, és a törést szenvedett betegek osteoporosis irányú gondozásának felmérése.

Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai alapján vizsgálták a fekvő betegek csípőtáji törésének előfordulását, nem és kor szerinti megoszlásban 1999–2002 között. Adatokat kerestek a törést szenvedett betegeknél végzett oszteodenzitometriás vizsgálat előfordulásával és osteoporosis-centrumban való megjelenésével kapcsolatban.

Eredmények: A vizsgált intervallumban évente 3720–3840 férfi betegnél és 8560–9120 nőbetegnél fordult elő csípőtáji törés. Közülük oszteodenzitometriás vizsgálatot 880 férfi és 5470 nőbetegnél végeztek a négy év alatt, osteoporosis diagnózissal 480 férfi és 3360 nőbeteget jelentettek az osteoporosis-centrumokban.

Megbeszélés: A vizsgálat a hazai és nemzetközi szakirodalommal összevethető adatokat nyújt a hazai csípőtáji törésekről, rávilágít a betegek osteoporosis irányú szűrésének, hosszú távú gondozásának problémáira.


2. Élet a combnyaktörés után
Mike György, Gordán Ferenc, Gimesi Csaba
Kaposi Mór Megyei Kórház Ortopédiai Osztály és Traumatológiai Osztály, Kaposvár

Célkitűzések: A szerzők a Kaposi Mór Megyei Kórház Traumatológiai Osztályán 2000-ben combnyaktörés miatt operált 128 beteg felülvizsgálatát végezték el. Vizsgálták az operált betegek életminőségét, mortalitását és a szövődményeket.

Módszer: Részben behívással, részben kérdőív kiküldésével vizsgálták az operált betegek járóképességét, önellátó képességét, a fájdalom mértékét, rehabilitációjuk, utókezelésük módját és idejét, a szociális és családi körülmények változását, a csontritkulás kezelésének körülményeit.

Eredmények: Kilencvenhat betegről tudtak információt szerezni. A betegek több mint egyharmada az eltelt három év alatt elhunyt, csak egyharmaduk volt képes segédeszköz nélkül járni, a többiek bot, mankó vagy járókeret használatára szorultak. A betegek fele csak lakáson belül tudott közlekedni, és több mint 50%-uk szorult a család vagy egyéb gondozórendszer segítségére. Csontritkulás miatt kevesebb mint 10%-uk részesült kezelésben.

Következtetések: A combnyaktörés után súlyosan romló életminőség felhívja a figyelmet a megelőző intézkedések fontosságára, az osteoporosis szűrésére és kezelésére, az elesés prevenciójára, az idős betegekkel foglalkozó orvosok edukációjára, családi, szociális, gazdasági és társadalmi problémákra.


3. Combnyaktörések primer ellátását követő halálozások értékelése Magyarországon
Sebestyén Andor1, Boncz Imre2, Sándor János3, Dózsa Csaba2, Nyárády József4
1Baranya Megyei Egészségbiztosítási Pénztár, Pécs; 2Országos Egészségbiztosítási Pénztár, Budapest; 3Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvosi Kar, Humán Közegészségtani Intézet, Pécs; 4Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvosi Kar, Traumatológiai Központ, Baleset-sebészeti és Kézsebészeti Klinika, Pécs

Bemutatás: A tanulmány célja a magyarországi combnyaktörések ellátást követő aspecifikus halálozási arányszámainak vizsgálata, integrált szempontok alapján. A szerzők összefüggést kerestek a combnyaktörést követő halálozási arányok és az egyes korcsoportok, az ellátást végző progresszivitási szintek és földrajzi egységek, valamint az alkalmazott műtéti eljárások között, a primer ellátást követő egyéves posztoperatív időszakban. Nyilvánvalóan a halálozás értékelése egy sokváltozós folyamat végét, azaz eredményét jelenti, amelyet több más – jelenleg nem vizsgált – egészségi állapotot meghatározó tényezők (például kísérő betegségek) is együttesen befolyásolnak.

Betegek és módszer: Az adatok az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a Gyógyinfok adatbázisaiból származnak, a BNO X. verzió S7200 BNO-kódja alapján. A retrospektív vizsgálatban az értékelés bázisát a fekvőbeteg-ellátást végző intézményekből combnyaktörés primer ellátását követően 2000-ben emittált (exitus is), azonosítható (taj-szám alapján) betegek képezik. A szerzők a halálozás tényét az első definitív ellátást végző intézményhez, progresszivitási szinthez és módszerhez kapcsolták, a vizsgált posztoperatív napok időintervallumai alapján.

Eredmények: A feltételeknek megfelelő betegek száma 5142. A következő értékek a 45 napon belüli halálozási arányt reprezentálják a posztoperatív időszakban.

Korcsoportonként: 60 év alatti: 2,9%; 61–70 éves: 5,8%; 71–80 éves: 10,5%; 81–90 éves: 17,5%; 91–100 éves: 28,2%.

Progresszivitási szintenként a 61–80 év közöttiek: országos: 5,3%; egyetemi: 7,2%; fővárosi: 8,4%; megyei: 9,8%; városi: 9,7%.

Műtéti típusonként a teljes korosztályban: arthroplastica: 7,2%; fedett csavarozás: 10,1%; nyitott csavarozás: 12,9%; combnyakszegezés: 14,2%; szögletlemezelés: 20,6%; Ender-szegezés: 28,7%.

Következtetések: A halálozási értékek korcsoporttól függően rámutatnak a korai posztoperatív időszak kardinális fontosságú traumatológiai, rehabilitációs és egyéb szakmai aspektusainak fontosságára. Szakmai és finanszírozói oldalról hangsúlyozandó a gyors, a szervezet számára kis megterhelést jelentő, korai terhelésstabilitást biztosító műtéti eljárások alkalmazása, valamint a megfelelő korai és a későbbi folyamatos mobilizáció. Így népegészségügyi aspektusból csökkenhet az egy éven belüli halálozások száma, egészségbiztosítási szempontból az immobilizációból származó szövődmények kezelési költsége, és javulhat a beteg életminősége.


4. Az osteoporosis és a következményes törés hatása a pszichés státusra
Dalmadi Alice, Szakál Erika, Szekeres László
Szent András Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház, Hévíz

Az osteoporosis népegészségügyi jelentősége igen nagy. Közismert, hogy az élet minőségét önmagában, de a korral járó multimorbiditást is negatív irányba befolyásolja.

A szerzők a kórházukban működő regionális osteoporosis-központban vizsgálatra jelentkező 200 betegnél az oszteológiai kivizsgálás mellett a pszichés státust is vizsgálták a módosított Beck-teszt segítségével, azt további kérdésekkel egészítve ki. Az így rögzített számszerű értékeket hasonlították össze az osteoporosisban szenvedők, az osteoporosis mellett töréssel szövődött esetek és az egészséges, életkor és nem szerint azonos csoport eredményeivel.

Ezzel választ kívántak kapni arra, hogy az osteoporosis és az ennek következtében kialakuló törések milyen mértékben és irányban változtatják meg a betegek lelki állapotát, és természetesen ezen keresztül az életminőségüket, az osteoporosisban nem szenvedők, tehát a kontrollcsoporttal szemben.

A kérdőívek kiértékelése során egyértelművé vált, hogy objektív adatokkal is alátámasztható a pszichés állapot romlása az osteoporosisban szenvedő betegek körében.

A töréssel szövődött osteoporosisos betegeknél a negatív irányú változás még jelentősebbnek mutatkozott. Az átlagéletkor kitolódásával a nők várhatóan életük legalább egynegyed részét élik majd le az osteoporosis és az osteoporosisos törés által leginkább veszélyeztetett életkorban, amelynek minősége nem lehet közömbös sem a beteg, sem az orvos számára.


5. Osteoporosisban szenvedő betegek adatbázisának kialakítása
Lányi Éva1, Nagy Erzsébet2, Kótai Endre3, Sziklai János3
1Budai Irgalmasrendi Kórház I. Számú Reumatológa, Budapest; 2Budai Irgalmasrendi Kórház Központi Laboratórium, Budapest; 3Magyar Tudományos Akadémia, Központi Fizikai Kutatóintézet, Részecske és Magfizikai Kutató Intézet, Budapest

Célkitűzés: Osteoporosis-regiszter létrehozása.

Módszerek: Az osteoporosisos betegek nyilvántartására, nyomon követésére kidolgozás alatt álló számítógépes programmal a Budai Irgalmasrendi Kórházban működő osteoporosis-centrumban gondozott, körülbelül 1000 beteg egy részcsoportjának adatait rendszerezték a szerzők. Az adatbázis tartalmazza a rizikófaktorokat, a korábbi csonttöréseket, a denzitometriai és ultrahangvizsgálattal mért csontsűrűség adatait, a laboratóriumi adatokat, a használt segédeszközöket és az antiporoticus terápiát.

Eredmények: Az adatbázis-kezelő program lehetőséget biztosít az egyes betegek adatainak folyamatos nyomon követésére, az adatállomány különböző szempontok szerinti csoportosítására és ezek szerinti lekérdezésére, ezen belül is kiemelten a denzitometriai és a laboratóriumi értékek változására. Ezt a számítógépes programot és a fontosabb lekérdezési utakat 500 gondozott betegük adatai alapján ismertetik a szerzők.

Következtetések: A szerzők szerint adatbázis-kezelő programjuk alapja lehet egy nemzeti osteoporosis-regiszternek.

A fenti számítógépes adatbázis-kezelő program az OM Biotechnológia 94/2001. számú pályázati támogatásával készült.


6. Az étkezési szokások hatásának vizsgálata a csont ásványianyag-sűrűségére egészséges, 15–49 év közötti, Debrecenben élő férfiaknál
Bhattoa Harjit Pal1, 2, Bettenbuk Péter2, Balogh Ádám2
1Debreceni Egyetem, Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet, Debrecen; 2Debreceni Egyetem, Regionális Osteoporosis Centrum Női Klinika, Debrecen

Bevezetés: A táplálkozás ismerten az egyik legfontosabb prediktora a csont ásványianyag-sűrűségének; a szerzők jelen tanulmányukban jellemezni kívánták a táplálkozási szokásokat és vizsgálták hatásukat a csont ásványianyag-sűrűségére (BMD) egészséges, 15–49 év közötti férfi populációban.

Betegek és módszerek: A debreceni populációból egy véletlenszerű mintát válogattak. Nem választották be azokat a betegeket, akik nem traumás törést szenvedtek, valamint azokat, akiknek anamnézisében három hónapnál hosszabb ideig zajló, csontanyagcserét befolyásoló kró-nikus betegség szerepelt. Egy módosított WHO-kérdőív alkalmazásával érdeklődtek a résztvevők napi kalciumfogyasztásáról, fehérje-, szénhidrát-, zsír- és energia-beviteléről. A BMD-t az L2-L4 lumbalis gerincen és a femuron mérték, Lunar DPX-L DEXA denzitométer alkalmazásával.

Eredmények: Összesen 177 férfit (átlagéletkor 39,9±8,7 év) soroltak be a tanulmányba. Az átlagos BMD jelentős váltakozásai miatt nem tudták megállapítani a csúcs-csonttömeget az ötéves blokkokra osztott korcsoportokban (15–19, 20–24, 25–29, 30–34, 35–39, 40–44, 45–49 évesek). Az átlagos gerinc-BMD az idősebb korcsoportban alacsonyabb volt. Az átlagos femurnyak- és trochanter-BMD magasabb volt a 25–29 évesek között, és fokozatosan csökkent az életkorral, a legalacsonyabb értékek a 35–39 éves blokkban voltak láthatók.

Szignifikáns korrelációt találtak az L2-L4-BMD és a napi kalcium- (r=0,273, p<0,001) és fehérjebevitel (r=0,163, p=0,030) között; emellett a femurnyak-BMD és a napi kalcium- (r=0,271, p<0,001), fehérje- (r=0,228, p=0,002), zsír- (r=0,188, p=0,012) és energiabevitel (r=0,172, p=0,022) között.

Összefoglalás: A szerzők eredményei azt sugallják, hogy a táplálkozási összetevők közül vizsgált napi kalcium-, fehérje-, zsír- és energiabevitel korrelált a femurnyak-BMD-vel, és csak a napi kalciumfogyasztás és fehérjebevitel korrelált a lumbalis gerinc BMD-vel. Az az ismeret, miszerint a táplálkozási összetevők a leginkább felelősek az egészséges csonttömegért, adekvát táplálkozásorientált preventív stratégiákat segíthet kialakítani a 15–49 év közöttiek számára, így csökkentve későbbi életük során az osteoporosis okozta terheket.


7. Légúti allergiás betegek csonttömegének vizsgálata
Ferencz Viktória1, Mészáros Szilvia1, Falus András2, Horváth Csaba1
1Semmelweis Egyetem, I. Számú Belgyógyászati Klinika, Budapest; 2Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest

Az allergiás betegségek csontanyagcserét befolyásoló negatív hatását számos új megfigyelés jelzi. Irodalmi adatok alapján a hisztamintúltermelés az ásványi csonttömeg csökkenéséhez vezet és felpörgeti a csontátépülés folyamatát.

A szerzők légúti allergiás betegeknél a lumbalis gerincen és a combnyakon, valamint az alkar distalis har-madolópontján határozták meg az ásványi csonttömeget. Az eredményeket egészséges, életkor, nem és BMI alapján illesztett személyek denzitometriás adataival vetették össze.

Mindkét csoportban felmérték a csonttörések előfordulását is. Az allergiás betegek nem részesültek szisztémás szteroidterápiában.

 Allergiás csoport (32 nő, 4 férfi)Egészséges csoport (32 nő, 4 férfi)P-érték
 ÁtlagSEÁtlagSE


Életkor60,091,9559,121,930,521
BMI29,220,7827,830,870,873
L2-L4 T-score–1,09*0,18–0,6*0,340,008
Combnyak-T-score–1,750,19–1,250,330,09
Alkar-T-score–2,11,19–1,270,410,3


*p<0,05

Az egészséges egyének BMI-értéke szoros korrelációt mutatott mind a lumbalis gerinc (r=0,55, p=0,004), mind a combnyak (r=0,526, p=0,008) denzitásával, az allergiásokban azonban nem találtak összefüggést a testtömegindex és a csontdenzitás között. Az egészségesek közül csupán egy személy, míg az allergiások közül hat beteg (17%) szenvedett el csonttörést.

A légúti allergiás betegek körében gyakoribb a csonttörés és kisebb az ásványi csonttömeg, mint az egészséges egyénekben, a testtömeg és a csontdenzitás ismert összefüggése pedig nem igazolható. A szerzők megfigyelése párhuzamban áll a krónikus allergiás állapotban – korábban már kimutatott – gyorsabb csontátépüléssel és ennek az állapotnak az osteoporogen rizikójára figyelmeztet.


8. Az életkor és a testtömeg hatása egészséges férfiak csonttömegére
Tóth Edit1, Ferencz Viktória2, Csupor Emőke2, Mészáros Szilvia2, Horváth Csaba2
1Flór Ferenc Kórház, Reumatológiai Osztály, Kistarcsa; 2Semmelweis Egyetem, Általános Orvosi Kar, I. Számú Belgyógyászati Klinika, Budapest

A csontritkulásban szenvedő férfiak csonttömege szoros kapcsolatot mutat a testtömeggel. A szerzők vizsgálata során arra a kérdésre keresték a választ, hogy igazolható-e hasonló összefüggés a normális csonttömegű férfiak esetében is.

A csonttömeget (BMD, g/cm2) a gerincen és a combnyakon kettősröntgenfoton-abszorpciometriás módszerrel (Lunar-DPX-L, Lunar Co, Madison), a nem domináns oldali radiuson egyesfoton-abszorpciometriával (NK-364, Gamma Co, Budapest) mérték. A BMI (ttkg/m2) a testsúly és testmagasság alapján számított érték. A vizsgálatba azokat a férfiakat vonták be (n=72, átlagéletkor 55,7 ±0,99, 38–78 év), akiknek T-score-értéke mind a három vizsgált régióban –1,0 fölött volt. A BMI-érték alapján a betegeket normális testtömegű (BMI 18,5–24,9), mérsékelten túlsúlyos (25–29,9 ttkg/m2) és túlsúlyos (>30 ttkg/m2) csoportba sorolták.

A femur-BMD-érték a normális testtömegű csoportban kisebb volt, mint az ennél kövérebbeknél. A femur-BMD-érték és a BMI között szoros kapcsolatot tudtak kimutatni (r=–0,32, p=0,006). A radius-BMD-érték a testsúllyal csak tendenciájában változott (r=–0,16, p=0,1), a lumbalis BMD és BMI között nem találtak összefüggést.

A szerzők arra következtetnek, hogy a kis testsúly a férfiak esetében is szerepet játszhat a csonttömeg csökkenésében.


9. A nukleáris medicina szerepe a traumás, degeneratív és metabolikus csont- és ízületi megbetegedések diagnosztikájában
Pásztor Tamás
Kenézy Gyula Kórház, Nukleáris Medicina Osztály, Debrecen

Célkitűzés: A szerző áttekinti az izotópdiagnosztika lehetőségeit a címben szereplő betegségcsoportok vizsgálatában.

Módszerek: A (sz. e. háromfázisú) csontszcintigráfia alapvizsgálat; jelentős a SPECT, ha rendelkezésre áll. Emellett kiemelendő a gyulladás kimutatására szolgáló vizsgálatok differenciáldiagnosztikai jelentősége. (Az irodalomban a PET térnyerése is megfigyelhető.)

Eredmények: A csontszcintigráfia korán jelzi a csontátépüléssel járó folyamatokat, a SPECT a kóros folyamatok lokalizálásában hasznos, a gyulladásokat identifikáló vizsgálatok (leukocyta-, immunszcintigráfia) nagy pontosságuk miatt nélkülözhetetlenek. A traumatológiai diagnosztikában esetenként – bántalmazott gyermek, fáradásos törések – a szcintigráfia elsődleges. A megbízható és költséghatékony eljárások jelentősek a szövődmények korai kimutatásában. Ugyanezért az MRI „árnyékában” sem vesztették el jelentőségüket a degeneratív elváltozások diagnosztikájában. A metabolikus elváltozások közül kiemelendő osteomalaciában a pseudofracturák megjelenítése, de a lágyrész-kalcifikációk ábrázolódása is értékes információ.

Következtetések: A szerző célja rámutatni, hogy a nukleáris medicina lehetőségeit jobban ki kellene használni a mindennapi gyakorlatban.


10. 166Holmium-fitáttal végzett radiosynoviorthesis másfél éves klinikai eredményei – fázis I-II, randomizált, emelkedő dózisú, szimpla vak, placebokontrollos összehasonlító, prospektív vizsgálat
Szentesi Margit, Takács Sarolta, Géher Pál
Budai Irgalmasrendi Kórház, Budapest

Célkitűzés: A 166-holmium-fitát (166Ho) szuszpenziós injekció ízületi gyulladást csökkentő hatásának vizsgálata.

Módszer: Fázis I-II, randomizált, emelkedő dózisú, szimpla vak, placebokontrollos összehasonlító, prospektív vizsgálat. Krónikus térdízületi gyulladásban szenvedő, 31 rheumatoid arthritises és szeronegatív spondylarthritises beteget vizsgáltak. A randomizációnak megfelelően a betegeket négy kezelési csoportba sorolták.

Az 1. csoport betegei 185 MBq 166Ho + 40 mg triamcinolon-acetonid (TA) + 1 ml 1%-os lidocaininjekciót kaptak.

A 2. csoportban 555 MBq 166Ho + 40 mg 1 ml triam-cinolon-acetonid + 1 ml 1%-os lidocaininjekciót kaptak.

A 3. csoport 925 MBq 166Ho + 40 mg triamcinolon-acetonid + 1 ml 1%-os lidocaininjekciót kapott.

A 4. csoport tagjai kizárólag 40 mg triamcinolon-acetonid + 1 ml 1%-os lidocaininjekciót kaptak.

A betegek kiválasztását bevonási és kizárási kritériumok alapján végezték. Az érintett térdízület gyulladásos aktivitását az injekciós kezelés előtt, a 14., 28. napon, illetve 4, 6, 9, 12 és 18 hónap múlva az alábbi paraméterek alapján vizsgálták:

– a térdízületi duzzanat mértéke (cm),

– a térdízületi flexió vizsgálata [sarok–ülőgumó távolság (cm)],

– a térdízületi fájdalom mértéke (VAS),

– a beteg véleménye az érintett térdízületi gyulladásos aktivitásról (VAS).

Eredmények: A megfigyelési idő alatt a gyulladásos aktivitás az 555 és 925 MBq-t kapó csoportban szignifikánsan csökkent. A 185 MBq-t kapó és a kontrollcsoportban átmeneti javulás után (szteroidhatás) a synovitis recidivált.

Következtetés: A 166-holmium-fitát hatásos új radiofarmakon a synovitisek kezelésében. Fizikai tulajdonságai miatt nagyízület (térd) és közép-nagy ízületek (csípő, váll, könyök, csukló, boka) kezelésére alkalmas. Hatásos adagja 555–925 MBq.


11. A 166holmium-fitáttal végzett radiosynoviorthesis eredményességének ultrahangos követése – fázis I-II, randomizált, emelkedő dózisú, szimpla vak, placebokontrollos összehasonlító, prospektív vizsgálat másfél éves eredményei
Szentesi Margit, Farbaky Zsófia, Budai Ilona, Bálint Beáta, Géher Pál
Budai Irgalmasrendi Kórház, Budapest

Célkitűzés: A 166holmium-fitáttal végzett radiosynoviorthesis (RS) hatására bekövetkező synoviaréteg-vastagság változásának vizsgálata ultrahang segítségével.

Módszer: Harmincegy, krónikus térdízületi gyulladásban szenvedő, rheumatoid arthritises és szeronegatív spon-dylarthritises beteget vizsgáltak. A véletlenszerű beválogatás során a betegeket négy kezelési csoportba sorolták.

Az 1. csoport betegei 185 MBq 166holmium-fitát szuszpenziós injekció (166Ho) + 40 mg triamcinolon-acetonid + 1 ml 1%-os lidocaininjekciót kaptak.

A 2. csoport tagjai 555 MBq 166Ho + 40 mg 1 ml triam-cinolon-acetonid +1 ml 1%-os lidocaininjekciót kaptak.

A 3. csoport kezelése: 925 MBq 166Ho + 40 mg triamcinolon-acetonid + 1 ml 1%-os lidocaininjekció volt.

A 4. csoportban kizárólag 40 mg triamcinolon-acetonid + 1 ml 1%-os lidocaininjekciót adtak a betegeknek.

A betegeket bevonási és kizárási kritériumok alapján választották ki. A synovia rétegvastagságának ultrahangos mérését standard helyeken végezték. Mérték a folyadék menynyiségét, a synovia rétegvastagságát a középvonalban, medialisan, lateralisan, a femur condylus mellett medialisan, lateralisan a 166holmium-fitáttal végzett radiosynoviorthesis előtt, a kezelés utáni 14. és 28. napon, 3, 6, 9, 12 és 18 hónap múlva.

Eredmények: A megfigyelési idő alatt a synoviaréteg-vastagság szignifikánsan csökkent az 555 és a 925 MBq-t kapó csoportban. A 185 MBq-t kapó és a kontrollcsoportban átmeneti javulás után (szteroidhatás) a synovia vastagsága ismét növekedett. A synoviaréteg vastagságának változása és a klinikai javulás között szignifikáns összefüggést találtak.

Következtetés: A 166holmium-fitát hatásos új radiofarma-kon a synovitisek kezelésében. A klinikai javulás az ultrahangvizsgálattal is nyomon követhető. Hatásos adagja 555–925 MBq.


12. Az ultrahangvizsgálat szerepe a spasticus csípőízületi kórképekben
Zólyomi Annamária1, Gazsó Imre2, Bellyei Árpád2, Battyáni István1
1Pécsi Tudományegyetem, Orvosi Egészségügyi Centrum, Radiológiai Klinika, Pécs; 2Pécsi Tudományegyetem, Orvosi Egészségügyi Centrum, Ortopédiai Klinika, Pécs

A csípőízületi ultrahangvizsgálat elsődleges szerepet játszhat a spasticus kórképek diagnosztikájában, mivel egyszerű, pontos és gyors információt nyújthat.

A szerzők értékelik az elmúlt évben klinikájukon vizsgált Little-kóros betegek iliopsoas izom-ín műtét előtti, illetve az addukciós tónusfokozás megszüntetése céljából végzett műtétek utáni ultrahangképeit.

A betegek izomzatát és csípőízületét összehasonlították a normális ultrahang-anatómiával. Műtét után követték az izomletapadás helyét, amely jól elemezhető a háromdimenziós ultrahangkészülékkel.

Hasonló kontrollvizsgálatokat végeztek a belső pattanó csípő esetében, ahol szintén a spasticus izomzat okozza a beteg panaszait. Az ízület, szalagok, lágy részek elhelyezkedését és patológiás szerkezetét számos felvétellel demonstrálják.

A korábban csak műtéti feltárással, jelenleg főleg MRI segítségével vizsgálható kórképek esetében bemutatják a diagnózis felállításának és a terápia követésének feltételrendszerét és kritériumait, az egyszerűen elérhető, költséghatékony ultrahangvizsgálattal.


13. Térdízületi MR-vizsgálatok lehetséges szerepe maradandó poszttraumás elváltozások prognózisában
Vargha András
IMC, Győr

Célkitűzések: A térdízületi traumás elváltozásoknál jól ismert az MR-vizsgálat szerepe és jelentősége. Az irodalmi adatok pontosítják és megerősíteni látszanak azt a feltevést, amely szerint az alulkezelt traumás elváltozások nagy része szerepet játszik a korai arthrosis, illetve egyéb krónikus, mozgáskorlátozottságot okozó térdfájdalom kialakulásában. Ennek ellenére az MR alkalmazása sajnos Magyarországon több tényező folytán még nem terjedt el. A szerző saját vizsgálatai alapján szeretné a figyelmet e kérdésre irányítani.

Módszerek: A szerző a traumás esetekben elvégzett MR-vizsgálatokat elemezte, és összehasonlította az elvégzett röntgenvizsgálattal, a klinikai vizsgálattal, az artrosz-kópiával és a műtéti eredménnyel. Az MR-vizsgálatok 0,5 teslás készülékeken készültek, minimálisan egy koronális síkú gradiens T2-súlyozású és zsírelnyomásos szekvenciát, és egy sagittalis T1-súlyozású szekvenciát tartalmaztak.

Eredmények: A vizsgálatok az irodalommal összhangban jól mutatták a csont-, porc- és lágyrész-elváltozásokat. Kiemelendő az a csoport, akiknél a röntgenvizsgálat nem mutatott törést és az MR igen, illetve az a nagyobb csoport, amelynek tagjainál az MR-vizsgálat csontcontusiót mutatott. Ehhez a sérülés mechanizmusa szerint különböző meniscus- és szalagsérülések társultak esetlegesen, a hialinporc eltéréseit azonban a rendelkezésre álló technikával csak korlátozottan tudták értékelni. A porckárosodás a contusiós góc kiterjedésétől és a társuló elváltozások meglététől függően valószínűsíthető.

Következtetések: Az eddig rendelkezésre álló technikával a hialinporc elváltozásai ugyan csak korlátozottan voltak direkt ábrázolhatóak, de a fenti elváltozások megléte alapján az irodalom szerint nagy valószínűséggel található porcszerkezeti sérülés. A pontos morfológiai kép hozzájárulhat az alulkezelés és az ennek következtében kialakuló mozgáskorlátozottság megelőzéséhez.


14. A képalkotó eljárások helye és szerepe a combfejnekrózis korai diagnosztikájában
Moró Zsuzsanna, Weninger Csaba, Hernádi Gabriella, Zólyomi Annamária
Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvosi Kar, Radiológiai Klinika

A klinikai diagnosztikai tevékenység fontos célja, hogy korán kórismézzük a leggyakrabban fiatal felnőttkorban kialakuló aszeptikus fejnekrózist, mert az azt követő terápia jó esélyt teremt a súlyos mozgáskorlátozással járó csípőízületi arthrosis kialakulásának megelőzésében.

A CT- és az MR-vizsgálat segítségével a panaszokat okozó és a hagyományos felvételen negatívnak ábrázolódó ízület finom kóros elváltozásai jól felismerhetők. Meghatározható a betegség kiterjedése és pontos stádiuma is, amelyhez az MR-vizsgálat során mérhető teherviselési zóna adatai, a weight-bearing értékek is jelentős segítséget nyújtanak. A három módszer megfelelő alkalmazásával a folyamat dinamikája pontosan követhető és jól megítélhető a terápia hatása is.


15. Az MR-vizsgálat szerepe a combfejnekrózis diagnosztikájában: vizsgálati és leletezési protokoll
Nagy Gyöngyi1, Milics Margit1, Gyömbér Edit1, Somogyi Rita1, Borsányi Emese2, Kozma László3
1Megyei Kórház,Radiológia és Izotópdiagnosztikai Osztály, Zalaegerszeg; 2Batthyány-Strattmann László Kórház, Körmend; 3Megyei Kórház, Reumatológia Osztály, Zalaegerszeg

Célkitűzés: A csípőben lévő patológiás elváltozás MR-vizsgálattal korán észlelhető; ez számos esetben megkönynyíti a klinikus helyzetét a betegség kimutatásában, a terápiás döntésben. Ezért a standard vizsgálati protokoll mellett a szerzők a klinikus számára is érthető leletezési formát alakítottak ki a csípő MR-vizsgálatára.

Betegek és módszer: A vizsgálatokat 1 teslás (Magnetom Impact, Siemens) MR-berendezéssel, testtekercsben végezték. A csípőízületekről rutinszerűen axialis és coro-nalis síkú T1- és T2-súlyozott TSE és sagittalis, coronalis síkú zsírelnyomásos szekvenciájú felvételeket készítettek.

2002. januártól 76 betegnél diagnosztizáltak különböző stádiumú combfejnekrózist egyik vagy mindkét oldalon.

Eredmények: Az értékelés során az Arco- és Mitchell-féle stádiumbeosztásokat követték. Leletezési protokolljukban a combfejre kiterjedő oedema, az ízfelszín, a subchond-ralis régió, nekrózisra és ízfelszíni beroppanásra utaló MR-jelek, illetve ízületi folyadék jelenlétének státusát rögzítették, minden esetben külön értékelve a jobb és bal oldalt.

Összefoglalás: A szerzők eredményei azt mutatják, hogy a megfelelő standardok szerint elvégzett MR-vizsgálat segít a combfejnekrózis korai stádiumának felismerésében, a reverzíbilis és irreverzíbilis stádium elkülönítésében, a terápiás tervezésben és hatékonyságának megítélésében.


16. A CT-, a HRCT-, az MR-vizsgálat és a szövettan szerepe Paget-kórban
Donáth Judit1, Fornet Béla2, Bély Miklós3, Poór Gyula1
1Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, I. Reumatológiai Osztály, Budapest; 2IMC, Debrecen; 3Budai Irgalmasrendi Kórház, Patológiai Osztály, Budapest

Célkitűzések: A szerzők azt vizsgálták, hogy Paget-kórban szenvedő betegeiknél milyen szerepet játszik a CT-, a HRCT- és az MR-vizsgálat, miben nyújt többet, mint a hagyományos röntgenkép, és mikor szükséges szövettani vizsgálat.

Módszerek: A vizsgálatban 44 Paget-kóros beteg szerepelt, átlagéletkoruk a diagnózis felállításakor 57,1 év (49–71 év) volt. Negyvennégy esetben röntgen-, 16 betegnél CT-, 12 esetben MR-, három betegnél csigolya- és medence-HRCT-, 25 betegnél a fül-HRCT-vizsgálat és 12 betegnél csontmintából szövettani vizsgálat történt.

Eredmények: A CT- és MR-vizsgálattal diagnosztizált szövődmények a következők voltak: osteonecrosis egy esetben, pseudosarcoma egy esetben, a canalis spinalis szűkülete négy esetben, pseudofractura négy esetben fordult elő.

A medence és a csigolya HRCT-vizsgálata pontos képet adott az érintett csontokban lejátszódó Paget-kórban jellemző átépülésről. A fül HRCT-vizsgálata során a hallócsontok átalakulását hét esetben, a piramiscsont szerkezeti átépülését 14 esetben, az oticus kapszula demineralizációját 10 esetben, pericochlearis porosist nyolc esetben, külsőhallójárat-szűkülést 12 esetben, a processus mastoideus megvastagodását öt esetben, stapediustalp-megvastagodást négy esetben láttak.

A 12 betegnél elvégzett szövettani vizsgálat során egy esetben a femur tumoros elfajulásának gyanúja miatt végeztek biopsziát, de Paget-kórhoz társuló pseudotumort véleményeztek. Egy esetben a koponyaelváltozás alapján fibrosus dysplasia és meningeoma lehetősége merült fel, de Paget-kór igazolódott. A további 10 betegnél a primer tumor, illetve csontmetasztázis gyanúja miatt elvégzett biopszia minden esetben Paget-kórt mutatott.

Következtetések: A megfigyelések megerősítették, hogy a CT- és az MR-vizsgálat csak kiegészítő vizsgálat a hagyományos radiológiai vizsgálat mellett és segítséget nyújt a lágyrész-tömegek differenciáldiagnosztikájában, a fracturák, az osteonecrosis és a canalis spinalis szűkületének kimutatásában. A szövettani vizsgálattal együtt alkalmas a Paget-kór daganattól való elkülönítésére. A HRCT a csontszerkezet pontosabb analízisében adhat segítséget, míg halláskárosodás esetében felvilágosítással szolgál a fül anatómiai elemeinek Paget-kóros elváltozásáról.


17. Kvantitatív ultrahang- és denzitometriás vizsgálatok 507 betegen
Mészáros Szilvia, Deli Mónika, Horváth Csaba
Semmelweis Egyetem, I. Számú Belgyógyászati Klinika, Budapest

A munkacsoport 507, osteoporosis gyanúja miatt ambulanciájukra irányított beteg kvantitatív csontultrahangos (QUS), denzitometriás és törési adatát dolgozta fel.

A betegeknél a lumbalis gerinc és a bal combnyak ásványianyag-tartalmát DEXA-technikával (Prodigy, GE Lunar) határozták meg. A radiusdiaphysisen SPA- (NK-364, Gamma), a sarokcsonton QUS- (Achilles InSight, GE Lunar) metodikával végezték a méréseket. A betegeknél mindhárom csontrégió hagyományos denzitometriája (T-score) alapján osteoporosisos, osteopeniás és úgynevezett nem porosisos csoportot alakítottak ki. Hatvannyolc beteg számolt be csonttörésről. A sarokcsonton mért QUS-paraméterek korrelációját a denzitásértékekkel a szerzők táblázatba foglalták:

 Gerinc


Femur


Radius


OPNem OPOPNem OPOPNem OP


BUA0,28*0,18*0,380,32*0,17*0,30*
SOS0,100,22*0,080,27*0,260,92


*p<0,05, OP=osteoporosisos

A denzitometria alapján felállított osteoporosisos és nem osteoporosisos csoportban mind a BUA, mind az SOS különbözött, de többnyire az osteopenia is elkülöníthető volt mind a normális, mind a porosisos kategóriától.

A törött betegcsoportokban a sarokcsont-SOS (1533 vs. 1523, p<0,01) kisebb értékűnek bizonyult. A combnyak, a radiusdenzitás és sarokcsont-BUA értékei nem különböztek. A gerincen jelzett különbség mutatkozott.

A szerzők adatbázisa lehetőséget kínál a sarokcsontnál a QUS-módszer specifikus határértékeinek kidolgozására.


18. A D-vitamin-hiány gyakorisága és ossealis következményei lakossági szűrővizsgálatban
Wagner Róbert1, Kiss Gabriella1, Mészáros Szilvia1, Bors Katalin2, Kovács József2, Kónya Csaba3, Horváth Csaba1
1Semmelweis Egyetem, I. Számú Belgyógyászati Klinika, Budapest; 2Ferencvárosi Osteoporosis Centrum, Budapest; 3Béres Rt., Budapest

Nemzetközi adatok szerint 50 éves kor felett a D-vitamin-hiány gyakori jelenség és fontos tényező a senilis osteoporosis keletkezésben. Hazai adatok erről alig ismertek, ezért a szerzők lakossági szűrés keretében vizsgálták az egészséges személyek D-vitamin-ellátottságát.

Negyvenhét férfi és 147 nő (60,7±9,15 év) szérumában mérték a 25-OH-D3 szintjét, az ágyéki gerincen, a csípőtájon és az alkaron a csontsűrűséget, a sarokcsonton pedig a kvantitatív ultrahangos paramétereket. Számba vették a korábbi csonttöréseket is.

Relatív D-vitamin-hiányt (25-OH-D3 <30 nmol/l) a résztvevők 54%-ánál, abszolút D-vitamin-hiányt (25-OH-D3 < 20 nmol/l) 18%-uknál találtak.

A nők D-vitamin-szintje kisebbnek bizonyult, mint a férfiaké (39,0 vs. 30,3; p<1%), az életkortól függetlenül. Még rosszabb D-vitamin-ellátottságot észleltek azoknak a nőknek a körében, akik már több törést is elszenvedtek. A 25-OH-D3-szérumszint a lakossági mintában normális eloszlást mutatott. A D-vitamin-szint logaritmusával szignifikánsan korrelált az alkaron mért BMD és T-score, valamint az ultrahangos vizsgálati eredmények közül a BUA, az ebből számolt BMD és T-score.

A szerzők eredményei azt jelzik, hogy a D-vitamin-hiány a középkorú és idősebb lakosság körében hazánkban is igen gyakori jelenség, ez kapcsolatba hozható a mennyiségi és minőségi csontvesztéssel éppúgy, mint a korral egyre nagyobb törési gyakorisággal.


19. Kalcium-oxalát tartalmú vesekövességben szenvedő betegek csontanyagcseréjének és törékenységének vizsgálata a mellékpajzsmirigy-működés függvényében
Csupor Emőke1, Ferencz Viktória2, Mészáros Szilvia2, Tóth Edit3, Horváth Csaba2
1Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata, Osteoporosis Centrum, Budapest; 2Semmelweis Egyetem, I. Számú Belgyógyászati Klinika, Budapest; 3Flór Ferenc Kórház, Reumatológiai Osztály, Kistarcsa

A primer hyperparathyreosisból eredően veseköves betegeknél gyakori a csonttörés. A szerzők vizsgálatai arra irányultak, hogy hogyan alakul a csonttörékenység a kövesség fokozott vagy normális parathormon-termeléssel járó formáiban, és milyen tényezők befolyásolják azt.

Hatvannyolc normocalcaemiás, kalcium-oxalát veseköves beteghez (nonHPT, átlagéletkor: 54,9±1,6 év, 10 férfi, 58 nő) kor és nem szerint 68, primer hyperparathyreosisos (pHPT) veseköves beteget illesztettek. A kórelőzményben felmérték a csonttörések előfordulását, megmérték az ásványi csonttömeget (a törzsi csontokon kétfotonos, a végtagcsontokon egyfotonos abszorpciometriával), kvantitatív ultrahangos méréseket végeztek (a sarokcsonton és a kéz proximalis ujjpercein), továbbá meghatározták a kalciumháztartás néhány laboratóriumi jellemzőjét.

Mindkét csoportban egyforma (közel 20%-os) gyakorisággal fordult elő csonttörés. Az ásványi csonttömeg a primer hyperparathyreosisos betegeknél kisebb volt, mint a hyperparathyreosisban nem szenvedő csoportban.

 pHPT
Átlag±SE
NonHPT
Átlag±SE


Z-score az L2-4-en–1,11*±0,15–0,48*±0,15
T-score az L2-4-en–2,53*±0,20,–1,91*±0,20
Z-score a combnyakon–1,07*±0,11–0,61*±0,1
T-score a combnyakon–2,45±0,16–1,98±0,15
Z-score az alkaron–1,45±0,19 0,99±0,17
T-score az alkaron–3,38*±0,23–2,48*±0,22


*p<0,05
pHPT: primer hyperparathyreosis; nonHPT: hyperparathyreosis nem áll fenn

A kvantitatív csontultrahang kórosan kis értékeket eredményezett, de a két csoport között nem volt különbség.

A veseköves betegek körében gyakori a csonttörés, a törési gyakoriság azonban nem a parathormon túlzott termeléséhez kötődik és az ásványi csonttömeg csökkenésével sem áll párhuzamban. Adataink felvetik a csont szerkezeti és minőségi változásainak szerepét a vesekőbeteg fokozott törékenységében.


20. Az osteoporosis új terápiás szere a láthatáron: a strontium-ranelat
Bettenbuk Péter, Bhattoa Harjit Pal, Bodogán Zsolt, Balogh Ádám
Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Női Klinika, Debrecen

Célkitűzések: A szerzők áttekintették azokat az eddigi tudományos publikációkat, amelyek a strontium-ranelat hatékonyságát vizsgálták a csigolyatörések megelőzésében. Az irodalmi áttekintés a korai vizsgálatoktól kezdve kiterjedt a közelmúltban publikált, kettős vak, place-bokontrollált nemzetközi vizsgálatig.

Módszerek: A szerzők a Medline adatbázist tekintették át. Az eredeti közlemények mellett felhasználták a témában publikált áttekintő közlemények eredményeit is.

Eredmények: A korábbi hatékony dózist kereső vizsgálatok a napi 2 g-os strontium-ranelat bevitelét találták optimálisnak a lumbalis gerinc denzitásának növelésében. Az 1649 beteget vizsgáló kontrollált klinikai tanulmány (Spinal Osteoporosis Therapeutic Intervention study, SOTI) az új csigolyatörések tekintetében 41%-os csigolyatörés-redukciót igazolt – a placebocsoporthoz képest – a kezelt csoportban három év alatt (RR=0,59, 95%-os CI: 0,48–0,73, p<0,001). Egy év alatt 49%-os rizikócsökkenést figyeltek meg (RR=0,51, 95%-os CI: 0,36–0,74, p<0,001). A csontmarkerek vizsgálata azt igazolta, hogy egyidejűleg képes a csontképzés serkentésére és a csontlebontás csökkentésére. Az ismételt csontbiopsziás vizsgálatok nem mutatták jelét osteomalaciának vagy primer mineralizációs zavarnak, a vizsgálat három éve alatt normális szerkezetű csontképződés zajlott.

A stroncium-ranelat egy új, bizonyítottan hatékony, hatásmechanizmusában egyedülálló osteoporosis elleni gyógyszer.


21. Femseven – új lehetőség a menopausalis hormonpótló terápiában
Molnár Imre
BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Miskolc

Nem érkezett absztrakt.


22. Protézis és osteolysis
Szepesi János, Justin Cooke
Markusovszky Kórház, Ortopédiai és Patológiai Osztály, Szombathely

Célkitűzések: Az endoprotézis élettartama döntően a befogadó csontállomány állapotától függ. Az úgynevezett steril kilazulás a periprotetikus osteolysis eredménye. A szerzők a kopási termékek, elsősorban a polietilénrészecskék szerepét vizsgálták az osteolysis kialakulásában.

Módszerek: Több mint 1000 cementes, illetve cement nélküli csípőprotézis beültetése után 4–12 évvel végzett revíziós műtétek során nyert szövetmintákat vizsgáltak fény-, polarizációs, valamint elektronmikroszkópos módszerrel 27 esetben. Célzottan hisztokémiai módszereket is alkalmaztak a fénymikroszkópos vizsgálatokban.

Eredmények, következtetések:

– A szokványos lazulás és az úgynevezett agresszív granulomatosis a szerzők által alkalmazott módszerekkel nem különíthető el.

– Az elkülönítésben elsősorban a klinikai lefolyás és a klinikai kép nyújt segítséget.

– A kopási termékek – elsősorban a polietilénrészecskék – elsődleges szerepe a periprotetikus osteolysisben igazolható volt.

– A szerzők megállapították, hogy a kopási termékek keletkezési helyüktől nagy távolságra passzálódhatnak és protézislazulást indukálhatnak. A kilazulás és a műtéttől eltelt idő nem feltétlenül mutat párhuzamos összefüggést.

– A kopási termékek meghatározó szerepe mellett a lazulások létrejöttében mechanikai tényezők hatása is felvethető.


23. Az unicondylaris felszínpótlástól a tumor- térdprotézisig
Holnapy Gergely, Böröcz István, Illyés Árpád
Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika, Budapest

A szerzők egy 69 éves nőbetegnél medialis túlsúlyú térdarthrosis miatt medialis felszínpótló térdprotézis-beültetést végeztek. Ezt követően, revíziós műtét során, teljes térdprotézist ültettek be. A revíziót követően szövődményláncolat alakult ki: periprotetikus törés, a DC oszteoszintézis-lemez törése, valamint két alkalommal a femoralis komponens zárócsavarjának törése. Végül a szerzők moduláris tumortérdprotézis-beültetés mellett döntöttek.

Betegük bal alsó végtagján négy év leforgása alatt hét műtéti beavatkozást végeztek. Az előadás szerzői elemzik az egyes műtéteket követően kialakult szituációkat, felvázolják a lehetséges megoldásokat, indokolják az egyes műtétek kiválasztását.


24. A kézízületek ultrahangvizsgálata
Farbaky Zsófia, Budai Ilona, Bodnár Györgyi, Tarkovács Andrea, Nyitrai Márta
Budai Irgalmasrendi Kórház, Radiológia, Budapest

A kézízületek, -duzzanatok differenciáldiagnosztikájában gyors és értékes segítséget nyújthat a lágyrész-ultrahangvizsgálat.

Célkitűzés: Az ultrahangvizsgálat szerepének bizonyítása a hasonló tapintási leletet adó, fizikális vizsgálattal pontosan nem tisztázható elváltozások megítélésében.

Módszerek: A kéz lágy részeinek ultrahang-diagnosztikája 7–12 MHz-es lineáris transzducerrel, kiegészítve színes Doppler- és power Doppler-vizsgálattal a vascula-risatio megítélésében.

Eredmények: A szerzők 130 beteget vizsgáltak a kézízületek fájdalma, destrukciója, lágyrész-duzzanata miatt. Eseteikben kóros kisízületi folyadékgyülemet, synovitist, tenosynovitist, rheumatoid csomót, erosiót, ganglion-cystát, idegen testet, avulsiós törést, ínrupturát, izom-rupturát, szalagsérülést, haematomát, arteriás ectasiát, Dupuytren-szindrómát, Carpe–Bossu-szindrómát, mal-formatiót diagnosztizáltak.

Következtetések: A szerzők az esetek bemutatásával hangsúlyozzák az ultrahangvizsgálat szerepét a kéz lágyrész-diagnosztikájában. Az ultrahangvizsgálat kiválóan alkalmazható a további diagnosztikai és terápiás stratégia megtervezésében, a költséges és felesleges képalkotó eljárások elkerülésében.


25. Az ultrahangvizsgálat szerepe a Stener-laesio felismerésében
Balogh Endre, Sántha Andrea, Kovács Rita, Máthé Sarolta, Tállay András, Berkes István
Országos Sportegészségügyi Intézet, Budapest

Bevezetés: A hüvelykujj rándulása a második leggyakoribb sérülés a téli sportokkal kapcsolatban. Az I. MCP-ízület ulnaris collateralis szalagjának szakadása esetén fontos annak eldöntése, hogy a szakadt szalag retrahált proximalis vége nem ficamodott-e a m. adductor pollicis aponeurosisa elé, mert ez konzervatív kezelés esetén lehetetlenné tenné a heges gyógyulást.

Betegek és módszer: A szerzők mérsékelten abdukált hüvelykujj mellett ultrahangvizsgálatot végeztek transzverzális helyzetű 7,5 MHz-es transzducerrel, a thenar kézháti oldalán, 30°-os metacarpophalangealis flexió mellett, minden esetben összehasonlítva az ellenoldallal.

Eredmények: Normális esetben semmi nem helyezkedik el a subcutan zsírszövet és az izomaponeurosis között. A mélyebben levő szalag bizonytalanul látható. Az akutan sérült szalag csökkent reflektivitású területként ábrázolódik az I. metacarpusfejecs előtt. Mind a hat pozitív esetben a műtét is igazolta az elváltozást. A régi sérülés hamis negatív ultrahangképet ad. Az irodalmi adatok szerint MR-vizsgálattal a régi Stener-laesio nagyobb biztonsággal mutatható ki.

Következtetés: Az ultrahangvizsgálat pozitív prediktív értéke igen megbízható friss esetben. A negatív eredmény prediktív értéke bizonytalan.

A könnyen elérhető ultrahangvizsgálat – a sérülés után lehetőleg minél előbb – minden hüvelykujjrándulás esetén elvégzendő, a Stener-laesio kizárására.


26. Arthropathia pedis diabetica
Mike György, Bogdán Tibor, Saab Nizar, Gimesi Csaba, Laky András
Kaposi Mór Megyei Kórház, Ortopédiai Osztály, Kaposvár

Célkitűzés: A diabeteshez társuló, súlyos destrukcióval járó ritka lábelváltozás és annak kezelésével szerzett tapasztalatok ismertetése.

Módszerek: A szerzők az elmúlt öt év során két betegnél észleltek diabeteses neuropathia talaján kialakult, súlyos lábtő- és lábközépcsont-ízületi destrukcióval járó arthropathiát. Egyik betegüket műtéti úton kezelték, a másiknál konzervatív kezelést alkalmaztak.

Eredmények: Több mint fél éves rögzítést követően a folyamat megállt és csontos konszolidáció jeleit észlelték.

Következtetés: A diabeteses neuropathiához társuló súlyos lábdeformitást időben észlelve és adekvát módon kezelve elkerülhető a láb amputációja.


27. Radiológiai eltérések diabeteses osteoarthropathiában
Nagy Judit1, Farkas Péter2
Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, 1Radiológiai Osztály 2Szeptikus és Tbc-s Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, Budapest

Célkitűzések: A diabetes mellitus egyik késői szövődménye a diabeteses osteoarthropathia (DOAP); a bokán és a láb ízületein kialakuló destruktív-lyticus csontelváltozások jellemzik (úgynevezett diabeteses láb). Az előadás célja a diabeteses betegeken észlelt diabeteses osteoarthro-pathia radiológiai és ultrahangvizsgálatai során szerzett tapasztalatok ismertetése.

Módszerek: Diabeteses osteoarthropathia gyanúja esetén kétirányú röntgenfelvételek (Medicor) készültek, illetve lágyrész-folyamatok esetén ultrahangvizsgálatot (Philips en Visor, 7–12 MHz transzducerrel) végeztek.

Eredmények: Az osteoarthropathia leggyakrabban a boka csontjain és attól distalisan a láb ízületein (főként a metatarsophalangealis ízületekben) fordul elő, különböző súlyossági fokozatokban (osteoporosis, arthrosis, frag-mentáció, osteolysis). Társuló lágyrész-folyamatok (például abscessus, necrosis stb.) vagy érelváltozások esetén az ultrahangvizsgálat számos kiegészítő információt ad.

Következtetések: A diabeteses osteoarthropathiára jellemző radiomorfológiai eltérések, destruktív csont- és ízületi elváltozások nagyon gyakoriak a rehabilitációban részt vevő diabetes mellitusban szenvedő betegek között.


28. A diabeteses osteoarthropathiás láb konzervatív kezelésének eredményei
Farkas Péter1, Nagy Judit2
Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, 1Szeptikus és Tbc-s Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, 2Radiológiai Osztály, Budapest

Célkitűzések: A szerzők a láb súlyos diabeteses osteo-arthropathiás eltéréseinek kezelését mutatják be.

Módszerek: Minden esetben törekedtek a konzervatív kezelési módok alkalmazására és csak ezek eredménytelensége esetén végeztek amputációt.

Eredmények: Elengedhetetlen a végtag teljes tehermentesítése, a kezelés első napjaiban teljes ágynyugalom, hűtőborogatások és párakötések, az esetleges tályogok megnyitása, szeptikus állapotokban antibiotikum adása, később pedig a bokaízület megtámasztása, a láb sínezését biztosító ortézisek alkalmazása; a végtag fokozatos terhelésének eredményeként bekövetkezett a gyulladásos folyamat regressziója, hónapok múlva pedig a csontos átépülés, amely végül terhelhető végtagot eredményez.

Következtetések: Ha a konzervatív kezelés nem vezet eredményre, a gyulladásos folyamat progrediál, esetleg az életet is veszélyeztető szeptikus állapot alakul ki, akkor sajnos elkerülhetetlen a végtag amputációja.


29. Megállítja-e a talus porcfelszíne a sarokcsont gennyes folyamatát diabeteses gangraenában?
Teleki Balázs, Ungár Dénes, Kalocsai László
Vaszary Kolos Kórház, Traumatológiai és Sebészeti Osztály, Esztergom

Célkitűzés: Végtagmegtartás a saroktáj talpközépig érő diabeteses nedves gangraenájában, amikor a szabaddá vált sarokcsont spontán eltört.

Módszer: A femoropoplitealis elzáródás megoldása műéráthidalással, majd a sarokcsont kiirtása és a hatalmas defektus befedése a rendelkezésre álló saját bőrrel. Gondos, aprólékos utókezelés.

Eredmények: A beteg a teljes járásképességét igen rövid idő alatt visszanyerte, ortopéd cipő segítségével. A vénás visszafolyás segítésére a szerzők egyedi ortézist készítettek.

Következtetések: A végtagmegtartás során minél több ízület marad meg, annál takarékosabb a járás, ez dia-beteses betegnél – a cardiorespiratoricus tartalékok korlátozott mértéke miatt –nem elhanyagolandó szempont.


30. Rheumatoid arthritises betegek metacarpophalangealis ízületén végzett arthroplastica
Schneider Ferenc
Budai Irgalmasrendi Kórház, Ortopédsebészeti Osztály, Budapest

Célkitűzés: Rheumatoid arthritis esetén a kialakuló arthroticus elváltozások leggyakrabban a kéz kisízületeit jellemzik.

Módszer: Az elváltozások sebészi kezelésében több módszer is ismert a nemzetközi irodalomban. Ezek között található a szilikonprotézis. Korábban hazánkban az úgynevezett Swanson-típusú protézist használták. A szerző osztályán néhány éves kimaradás után ismételten megkezdték a szilikonprotézis beültetését a kéz kisízületeibe.

2002. november és 2004. január között 17 beteg 20 kezébe 68 MCP és egy PIP szilikonprotézist implantáltak.

Eredmények: Előre meghatározott szempontok alapján végezték betegeik utánkövetését. Minden esetben kiváló vagy jó eredményt értek el. A betegek fájdalmatlanságról, a kéz funkciójának és kozmetikai állapotának javulásáról számoltak be.

Következtetés: A szerző a kezdeti tapasztalatok alapján az új típusú szilikonprotézist választható módszernek tartja az MCP- és PIP-ízületi arthrosis kezelésére.


31. Rheumatoid arthritises betegek radiocarpalis arthrosisának kezelése lemezes arthrodesissel
Molnár Szabolcs, Schneider Ferenc
Budai Irgalmasrendi Kórház, Ortopédsebészeti Osztály, Budapest

Célkitűzés: Rheumatoid arthritis esetén a kialakuló arthroticus elváltozások leggyakrabban a kéz és a radiocarpalis ízületet érintik. Az elváltozások sebészi kezelésében több módszer is ismert a nemzetközi irodalomban. Ezek között található a különböző eljárással végzett arthrodesisek és arthroplasticák. A szerzők osztályán korábban több esetben is végeztek radiocarpalis arthroplasticát, de a rövid és a hosszú távú eredmények ismeretében ezt az eljárást felváltotta a jobb eredményt hozó radiocarpalis arthrodesis.

Módszerek: 1980 és 2003 között 70 beteg 85 kezén végeztek osztályukon radiocarpalis arthrodesist.

Eredmények: A betegeket retrospektív vizsgálatnak vetették alá. Minden esetben kiváló vagy jó eredményt értek el. A betegek fájdalmatlanságról, a kéz funkciójának és kozmetikai állapotának javulásáról számoltak be.

Következtetés: A szerzők a tapasztalok alapján a lemezes radiocarpalis arthrodesist rheumatoid arthritises betegeken javasolható eljárásnak tartják a szekunder destruktív arthrosis kezelésére.


32. A láb benignus és malignus csonttumorainak sebészete
Kiss János, Makra Milán
Semmelweis Egyetem, Ortopédiai Klinika, Budapest

Bevezetés: A láb csontjainak benignus és malignus tumorai meglehetősen ritkák. Schajowitz (1981) és Dahlin (1990) több ezer fős anyagában a láb malignus tumorai 1,5–2,5%-ban, míg a benignus elváltozások 3,5–6%-ban jelentkeztek. A lábtumorsebészetben egyszerre kell a tumor dignitásának megfelelő sebészi radikalitásra és a végtag funk-cionális állapotának a megőrzésére törekedni.

Betegek: A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján 1985–2003 között 89 esetben végeztek műtétet a láb csontjait érintő tumoros elváltozás miatt. Ez a csonttumor-regiszter 3500 esetére vonatkoztatva 2,5%. Huszonhat malignus és 63 benignus elváltozást kezeltek. Harmincegy volt a nő-, 57 a férfi beteg. A malignus tumorok közül a chondrosarcoma és a synovialis sarcoma fordult elő a leggyakrabban, a benignus esetek diagnózis szerinti megoszlása pedig széles skálán érintette az entitások körét. Az előadásban a szerzők összefoglalják mind a malignus, mind a benignus tumorok esetében a műtéti ellátás lehetséges módozatait.

Eredmények: Benignus elváltozások miatt csonkoló műtétet nem végeztek; minden esetben törekedni kell a funkció megtartására. Excochleatio, spongiosaplastica, en block reszekció és autológ cristaidom-átültetés történt több esetben. Az ujjakra és metatarsusokra lokalizálódó malignomák esetében egy vagy több sugár eltávolításával, majd lábkeskenyítéssel is lehetőség nyílik a radikális reszekcióra és a funkció megőrzésére. Ilyenkor adjuváns kemo-, illetve radioterápia egészíti ki a kezelést. A tarsalis régiót érintő high grade malignus tumorok esetében azonban már csak a lábszárszintű amputáció jön szóba mint radikális megoldás, mert a tarsusok területe egy egységes anatómiai rekeszt jelent. Ilyen esetekben a jó minőségű protézis tudja biztosítani a megfelelő járóképességet.


33. Az alsó ugróízület poszttraumás arthrosisa sarokcsonttörések után
Urbán Ferenc1, Kovács Marianna2, Motazedian Ardeshir1, Sánta Sándor1, Vajda Olga2, Bíró Vilmos1, Fekete Károly1
1Debreceni Egyetem, Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszék, Debrecen; 2Kenézy Gyula Kórház, Központi Radiológiai Diagnosztika, Debrecen

Célkitűzések: A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy az ízületbe hatoló sarokcsonttörések után számolni kell a subtalaris ízület jelentős mozgásbeszűkülésével és nagy fájdalommal járó arthrosisának kialakulásával.

Módszerek: Retrospektív tanulmányt végeztek a Debreceni Egyetem Traumatológiai Tanszékén 1996. január 1–2003. augusztus 31. között a calcaneustöréssel kezelt betegek körében, különös tekintettel azokra az esetekre, ahol végleges megoldásként a hátsó subtalaris ízület elmerevítésére kényszerültek.

Eredmények: A vizsgált időszakban 201 férfit és 46 nőt (átlagéletkor: 43,4, illetve 50,2 év) láttak el sarokcsonttörés miatt az intézetben. Huszonöt esetben fordult elő kétoldali sérülés, közülük két esetben egyik oldalon műtéti, a másik végtagon konzervatív kezelést folytattak. Két sérültnek volt úgynevezett „kacsacsőr” törése. Százkilencvenkettő férfi és 42 nőbetegen végeztek a calcaneustest törése miatt fedett repositiót és percutan csavaros osteosynthesist, a fennmaradó esetekben konzervatív kezelést folytattak.

A kontrollvizsgálatok során 88 esetben észlelték a subtalaris ízület arthrosisát. Tizennégy operatív és egy konzervatívan kezelt sarokcsonttörés után – a nagyfokú fájdalom miatt – végső megoldásként Gallie-féle arthrodesist végeztek.

Következtetések: A szerzők eseteik 36%-ában észlelték subtalaris arthrosis kialakulását, amelynek előfordulását egyes irodalmi adatok ennél is nagyobb arányban írják le (Reichne: 58%). Utánvizsgálataik megerősítették azt a tényt, hogy megfelelően vezetett funkcionális kezelés után az ilyen irányú panaszok remissziót mutatnak, ezért a prosupinatiós mozgás elvesztésével járó alsó ugróízületi elmerevítést csak sikertelen rehabilitáció és elviselhetetlen fájdalom esetén javasolják.


34. Interpositiós arthroplastica felső ugróízületi arthrosisban – Esetbemutatás
Lukács Lajos, Schäfer Miklós, Farkasházi Miklós
Budai Irgalmasrendi Kórház, Ortopédiai Osztály, Budapest

Célkitűzés: Jelen előadásban a szerzők az osztályukon végzett, felső ugróízületi interpositiós arthroplastica eredményét mutatják be.

Beteg és módszer: 2000-ben egy 51 éves nőbetegükön végeztek Tutoplasttal interpositiós felső ugróízületi arthro-plasticát. 1993-ban kül- és belbokatörés miatt osteoporosis következtében suppuratio alakult ki, emiatt fémeltávolításra, necrectomia után bőrpótlásra került sor. Terhelési fájdalmai a műtétet megelőzően egy éve fokozatosan progre-diáltak. Röntgenfelvételén látható teljes ízületirés-beszűkülés mellett jó plantar-, illetve dorsalflexiót regisztráltak.

A szerzők az osztályukon a könyökízületnél gyakran alkalmazott interpositiós arthroplasticával szerzett tapasztalatai és jó eredményei adták az ötletet a jelen beavatkozás elvégzéséhez. A műtétet elülső, illetve hátulsó feltárásból végezték. A durát a taluson négy titáncsavarral rögzítették. Az operációt követően négy évvel a beteg fájdalmatlanul jár, jó mozgásfunkciói vannak, magas sarkú cipőben képes közlekedni.

Megbeszélés: Az irodalomban eddig nem közölt, a durát gyártó cég referenciaanyagában sem szereplő műtéti technikát alkalmaztak középkorú, aktív életmódú nő felső ugróízületében, poszttraumás arthrosis okozta panaszok miatt. Mint tudjuk, az ízület protetikája nem megoldott. A korai lazulásnak igen magas a rátája. A felső ugróízületi arthrodesis sem szerencsés megoldás. Ilyen esetekben a szerzők műtéti technikájuk alkalmazását ajánlják.


35. Radiológiai és funkcionális eredmények a distalis metatarsusosteotomiák után
Pethes Ákos, Lakatos Tamás, Rácz Dénes
Budai Irgalmasrendi Kórház, Ortopédiai Osztály, Budapest

Célkitűzések: A szerzők előadásukban az I. metatarsus distalis osteotomiával korrigált hallux valgus, illetve metatarsus primus varus deformitásainak funkcionális és radiológiai ellenőrzését mutatják be.

Módszerek: Az osztályukon 1996–1999 között végzett műtétek adatait dolgozták fel. A beteg állapotát, kórtörténetét a kórlap, az ambuláns megjelenések és külön utánvizsgálat alapján értékelték.

Eredmények: Harmincnégy beteg 37 lábán végezték el az I. metatarsus – a szakirodalomban Wilson és Turan–Lindgren által leírt – distalis osteotomiáját. A műtét a hallux valgus és a metatarsus primus varus enyhébb eseteire ajánlott. Osztályukon főleg középkorú betegeknél, 20–30 fok közötti hallux valgus és 10–15 fok közötti metatarsus I. varus esetén végzik ezt a fajta korrekciós műtétet.

Amikor az egy csavarral rögzített osteotomiát nem ítélik kellően stabilnak, dróttűzést és/vagy gipszrögzítést alkalmaznak. A műtétek után súlyos szövődményt nem észleltek. Néhány betegnél elhúzódó csontgyógyulást figyeltek meg.

Következtetések: A szerzők distalis metatarsusosteotomiát ajánlanak, amikor az I-II. metatarsusok egymással 10–15 fok közötti szöget zárnak be, és a láb biomechanikai és funkcionális rehabilitációja a cél. Ez a műtéti megoldás nem alkalmazandó poroticus csontállományú vagy szisztémás gyulladásos ízületi megbetegedésben szenvedő betegeknél. Ugyancsak más kezelési mód választandó, amikor a láb biomechanikai rehabilitációját egyéb elváltozások is akadályozzák (például kontraktúrás előláb, hallux rigidus vagy metatarsophalangealis arthrosis).


36. A hallux valgus műtéti kezelésével szerzett tapasztalatok az Uzsoki Utcai Kórház Ortopéd-Traumatológiai Osztályán
Tácsik Balázs
Uzsoki Utcai Kórház, Ortopéd-Traumatológiai Osztály, Budapest

Célkitűzés: A szerző a hallux valgus műtéti kezelésével elért eredményeiket mutatja be.

Betegek és módszer: 1994–2004 között az osztályukon végzett 350, különböző típusú műtét adatait dolgozták fel. Vizsgálták a reziduális fájdalmat, a járásképességet, a cipőviselési képességet, valamint az I. MTP ízület funkcióját.

Eredmények: A fenti szempontok szerint értékelték a különböző műtéti eljárással szerzett eredményeket.

Következtetés: Utánvizsgálataik alapján az utóbbi időben gyakrabban végeznek kiterjedtebb osteotomiákkal, reszekciókkal kombinált műtéteket.


37. BCG-osteomyelitis, három eset kapcsán
Köllő Katalin1, Szőke György1, Shisha T1, Mester Ádám2
1Semmelweis Egyetem, Általános Orvosi Kar, Ortopédiai Klinika, Budapest; 2Radiológiai és Onkoterápiás Klinika, Budapest

Bevezetés: A BCG-vakcináció ritka szövődménye az osteomyelitis, svéd adatok szerint előfordulása 1:800 000. A differenciáldiagnosztikában bizonyíthatóan nehéz elkülöníteni más eredetű szubakut, krónikus osteomyelitistől. Az ortopédiai klinikán az utóbbi 20 évben három BCG-osteomyelitis fordult elő.

Betegek és módszer: A szerzők a betegeiknél klinikailag és radiológiailag osteomyelitisre utaló képet láttak. Laboratóriumi vizsgálatok, sebváladék-tenyésztés, mycobacte-rium-specifikus vizsgálat, Mantoux-próba, immunológiai és szövettani vizsgálat történt. Betegeik életkora: 8 hónap, 1,5 év, 2 év. A fenti vizsgálatok közül csak a Westergreen- érték volt magasabb. Ezenkívül a szövettani vizsgálat eredménye utalt BCG-osteomyelitisre. A szerzők betegeik radiológiai képeivel és legutóbbi betegük teljes dokumentációjával illusztrálják előadásukat.

Célkitűzés: Anyaguk bemutatásával a diagnosztikus problémákra hívják fel a figyelmet. A betegek életkora, anamnézise, a klinikai kép és a szövettani vizsgálat eredménye alapján tudták kimondani a BCG-osteomyelitis lehetőségét. Tajvani szerzők szerint DNS-szekvencia-ana-lízissel pontos diagnózis adható, a tuberculosis és BCG-osteomyelitis elkülöníthető.

Következtetés: A BCG-vakcináció ritka szövődménye az eddigi lehetőségekkel nehezen diagnosztizálható pontosan. A jövőben a genetikai vizsgálatok ebben az esetben is további segítséget adhatnak.


38. Szokatlan eredetű gerincfájdalom gyermekkorban
Kardos Klára, Tasnádi Tünde
Réthy Pál Kórház, Központi Radiológia, Békéscsaba

A szerzők esetbemutatásában hatéves kisfiú ritka klinikai tünetek által színesített deréktáji fájdalma miatti kivizsgálásáról számolnak be.

A negatív eredményű röntgen- és csípő-ultrahangvizsgálatok után MR-vizsgálattal spondylodiscitis igazolódott, ezt a kontroll-MR-vizsgálat is megerősítette.

Esetüket ritkasága és a vizsgálatok látványos képi dokumentációja miatt tartják bemutatásra érdemesnek.


39. Osteolyticus metasztázis vagy spondylodiscitis?
Tima Szilvia, Bán Katalin, Sárközi Anna-Mária
MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet, Reumatológia Osztály, Budapest

A szerzők esetbemutatásukban a recidiváló hólyagtumor miatt végzett urológiai műtétet követően kialakuló szeptikus állapot, és az ezzel párhuzamosan a lumbalis gerincen fellépő intenzív fájdalom hátterének tisztázása kapcsán a differenciáldiagnosztika lehetőségeit és nehézségeit mutatják be.

A 70 éves férfi beteg a lumbalis gerinc egy hónapja éjszaka is fennálló fájdalma miatt jelentkezett a szerzők ambulanciáján. Anamnézisében recidiváló transitiocellularis hólyag-tumor miatt végzett műtétek, 2003 júliusában lázzal, hasi és derékfájdalommal járó szeptikus állapot szerepelt, ennek hátterében hemokultúrával E. coli-infekció igazolódott.

Célzott parenteralis, majd per os antibiotikumterápia mellett láztalanná vált.

Derékfájdalma hátterében az anamnesztikus adatok és a klinikai kép alapján szekunder (szeptikus vagy meta-sztatikus) csontfolyamat fennállását valószínűsítették.

Az elvégzett csontszcintigráfia az LII-es és az LV-ös csigolya magasságában fokozott osteoblast-tevékenységgel járó kóros csontfolyamatot írt le. A lumbalis gerinc CT-vizsgálata az osteolyticus metasztázis mellett spondylitis gyanúját is felvetette.

A nagy fájdalom miatt onkológussal egyetértve clod-ronátterápiát kezdtek, emellett a beteg derékfájdalma megszűnt.

A differenciáldiagnosztikai célból végzett MR-vizsgálat során spondylitis és szekunder térfoglaló folyamat lehetősége egyaránt felmerült.

A már panaszmentes betegen a kontroll-csontszcin-tigráfia regressziót mutatott, és a rétegfelvételek már nem aktív szeptikus csigolyafolyamatra utalnak.

A kórlefolyás a beteg esetén spondylitis fennállását igazolta, valamint a clodronát kiváló reparatív hatására utalt. Utóbbira a szerzők nem találtak irodalmi adatot.


40. Többszörös fáradásos törések multikauzális eredettel
Nagy Péter1, Hittner György2, Mester Ádám3
1BM Központi Kórház és Intézményei, Reumatológiai Osztály, Budapest; 2Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, II. Reumatológiai Osztály, Budapest; 3Semmelweis Egyetem, Radiológiai és Onkoterápiás Klinika, Budapest

A szerzők 47 éves nőbetegük esetét ismertetik. Anamnézisében 1986-ban hyperthyreosis miatt radiojód-kezelés, 2002 augusztusában adenocarcinoma endometrii miatt hysterectomia et adnexectomia l.u., valamint pre- és posztoperatív irradiáció szerepel.

A betegnél 2003 augusztusában minden különösebb előzmény nélkül progrediáló fájdalom jelentkezett bal oldalon a keresztcsont-derék tájon, valamint a bal ülőgumótól a térdéig sugárzó fájdalom, járása nehezítetté vált. A kétirányú lumbosacralis és AP medence-röntgenfelvételeken kifejezett mésztartalom-csökkenés, praesacralis discopathia és mérsékelt coxarthrosis ábrázolódott. A háromfázisú 99mTc- és 67Ga-csontszcintigráfia bal oldali túlsúlyú gravis sacroileitist, valamint a bal ramus superior ossis pubis és os ischii területén dúsulást mutatott. Szero-negatív spondarthritisre utaló bőr-, nyálkahártya-, szem-, béltünete, perifériás ízületi synovitise, valamint malig-nomára utaló klinikai tünete nem volt. Az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok gyulladásra, illetve malformatióra utaló eltérést nem mutattak.

Az immunszerológiai vizsgálatok közül az ANF (1:40), illetve az 1:200 ++++ nucleolaris emelhető ki; az infektológiai szerológiai vizsgálatok érdemi eltérést nem mutattak.

A DEXA-vizsgálat a lumbalis gerincen (L1-L4) –3,06, a femuron –1,79, az alkaron –0,99 T-score-értéket jelzett.

A hospitalizációja alatt fokozódó bal szeméremcsonttáji fájdalma hátterében a kontroll-medencefelvételen a bal os ischiin régi, callussal gyógyult, míg a bal ramus superior ossis pubis corticalis dislocatiójával kísért, friss fáradásos törés látszódott.

Az osteoporosis irányában végzett vizsgálatok közül a szérum/vizelet kalcium-, foszfor-, a szérumalkalikus-foszfatáz- és a PTH-szint normális volt, a pajzsmirigyfunkció jelentősen csökkent. Az ambulánsan készült sacroiliacalis MR- és HRCT-vizsgálat megerősítette a sacroileitis diagnózisát, a sacrumon belül is infractiót írt le, metasztázisra utaló csontszerkezeti eltérést nem talált. A bal sacroiliacalis ízülethez adott lidocain- és depószteroid-injekció, nem szteroid gyulladáscsökkentő szer, izomrelaxáns, kalcitonininjekció, biszfoszfonát- és fizio-terápia hatására fájdalmai jelentősen enyhültek, járásnehezítettsége mérséklődött.

Az eset érdekessége, hogy a multiplex stresszfracturák alapjául szolgáló gravis osteoporosis hátterében a korai menopauza, a korábbi irradiáció, a pajzsmirigybetegség és a kétoldali sacroileitis egyaránt szerepet játszhat.


41. Traumás spondylolysis MR-képe – Esetismertetés
Várallyay György, Balogh Endre, Halasi Tamás
Országos Onkológiai Intézet, Budapest, Országos Sportegészségügyi Intézet, Budapest

Férfi tornásznál egy szaltót követően a földre érkezve igen erős deréktáji fájdalom jelentkezett. Alsó végtagi neurológiai tünetei nem voltak. A röntgenfelvétel az LV-ös csigolyán típusos lysthesist és minimális olysthesist mutatott, amelyről korábban nem tudtak.

Az MR-képen a lysisnek megfelelően mindkét oldalon vért tartalmazó folyadékgyülem látszott. A CT-felvétel scleroticus csontfelszíneket és osteophytákat mutatott.

Néhány hét pihenés, majd fokozatos terhelés után a sportoló a sérülés előtti intenzitással végzi edzéseit.

A spondylolysis és spondylolysthesis – különösen erős izomzatúaknál – tünetmentes lehet. Trauma vagy traumának nem tekinthető rossz irányú terhelés azonban tüneteket válthat ki. Ilyen terhelésnek tekinthető a szaltó utáni földre érkezés. A lysis a röntgenképen is látszik, de a minimális elmozdulásra utaló kis folyadékgyülemet csak az MR-vizsgálat mutatja ki.


42. A radiológiai vizsgálat fontossága a fájdalmas sántítás differenciáldiagnosztikájában – A femurtumor kezelése lokális pakolással és lúdtalpbetéttel
Kelemen Judit1, Tarkovács Andrea2, Szendrői Miklós3
1Budai Irgalmasrendi Kórház, II. Reumatológiai Osztály, Budapest; 2Budai Irgalmasrendi Kórház, Radiológiai Osztály, Budapest; 3Semmelweis Egyetem, Ortopédiai Klinika, Budapest

A 48 éves nőbeteg két évvel ezelőtt „megcsúszott”, körzeti orvoshoz fordult segítségért, aki a járásképtelen betegnek tüneti kezelést javasolt.

Egy hónappal később a beteg érsebészeti rendelésen jelentkezett, de járászavarát magyarázó eltérést nem találtak. Néhány hét várakozást követően ortopéd orvoshoz fordult, aki pes planus miatt lúdtalpbetét hordását javasolta.

Négy hónappal a kezdeti panaszok után reumatológiai szakrendelésen jelentkezett, a szabad csípőmozgások mellett jelentkező súlyos járászavar alapján femurfolyamat lehetősége merült föl; a radiológiai vizsgálat a bal femur diaphysisének felső harmadában kiterjedt, osteolyticus csontszerkezeti eltérést igazolt.

Tekintettel a beteg életkorára, elsősorban metasztázis merült fel, ezért belgyógyászati kivizsgálás következett; primer tumort nem találtak.

Öt hónappal a kezdeti fájdalom után feltárásos biopszia történt, ennek értékelése során kis kerek sejtes malignus, mesenchymalis eredetű, leginkább Ewing-szerű szöveti képet mutató tumor igazolódott. A kemoterápiás kezelés közben patológiás femurtörés alakult ki, emiatt medencegipszet helyeztek fel. A kemoterápia hatására a tumor remissziót mutatott, ezért a tumort végtagmegtartással reszekálták, csípőízületi tumorendoprotézist ültettek be. A posztoperatív szakban ismét kemoterápiában részesült.

Átmeneti panaszmentes időszakot követően fél éve mediastinalis metasztázis jelentkezett, emiatt tehermentesítő célú sugárterápiában részesült.

A beteg története azt igazolja, hogy a betegnek mindig igaza van. Talán, ha időben elkészül a femurfelvétel, a beteg jobb eséllyel indult volna az életéért folytatott küzdelemben.


43. Differenciáldiagnosztikai problémát okozó vállízületi destrukció
Mike György, Bogdán Tibor, Saab Nizar, Gimesi Csaba, Laky András
Kaposi Mór Megyei Kórház, Ortopédiai Osztály, Kaposvár

A szerzők 58 éves férfi betegük kórtörténetét ismertetik, akit súlyos vállízületi destrukció, a proximalis humerus-vég osteolysise miatt vettek fel osztályukra.

A kivizsgálás (anamnézis, fizikális vizsgálat) során tumor, specifikus és aspecifikus gyulladás lehetőségét kizárták; neuroarthropathia gyanúja merült föl. A neurológiai vizsgálatot követően a nyaki gerinc MR-vizsgálata syrin-gomieliát mutatott, ez igazolta a csontelváltozás szenzoros neuropathiás eredetét.


44. Reumás láz okozta térddeformitás – Esetismertetés
Pintér Csaba, Horváth Balázs
Veszprém Megyei Csolnoki Ferenc Kórház-Rendelőintézet, Veszprém

A szerzők a betegüknél gyermekkorában, a II. világháború idején lezajlott, antibiotikummal nem kezelt reumás láz következményeit és hat évtizedes utánkövetését ismertetik. A generalizált gyulladás miatt mindkét lábszárcsont proximalis epiphysisének növekedési zavara és ebből adódóan szimmetrikus térddeformitás alakult ki, a későbbiekben billentyűcserét igénylő endocarditis mellett.


45. Hallux varus rheumaticus – Esetismertetés
Major Bálint, Schneider Ferenc
Budai Irgalmasrendi Kórház, Ortopédsebészeti Osztály, Budapest

Célkitűzés: Míg az öregujj szerzett valgusállása rendkívül gyakori lábdeformitásnak tekinthető (60–70%), addig ellentéte, a hallux varus igen ritkán fordul elő (0,05–0,1%). A szerzők előadásukban esetük ismertetése kapcsán szeretnék felhívni a figyelmet az elváltozásra és annak műtéti kezelésére.

Módszer: A 44 éves nőbeteg rheumatoid arthritisét tíz éve észlelték. Három éve jelentkezett először a komplex előlábdeformitás okozta, konzervatív terápia mellett is progrediáló járásnehezítettsége. Az ortopédsebészeti osztályra a radiológiai vizsgálattal igazolt gravis I-V. metatarsophalangealis ízületi destrukcióhoz társuló metatarsalgia miatt vették föl. A klinikai képet jobb oldali hallux valgus, bal oldali hallux varus tette érdekessé. Tekintettel a beteg anamnézisére (rheumatoid arthritis) és arra, hogy a panaszok hátterében mindkét oldalon komplex előláb-deformitással álltak szemben, az I-es sugarakon Gocht-műtétet, a II-V-ös sugarakon Clayton-műtétet végeztek. A zavartalan posztoperatív időszakot, valamint a sebgyógyulást és a teljes mobilizálást követően a beteget otthonába bocsátották.

Eredmény: A beavatkozás eredményeként a deformitás megszűnt. A kontrollvizsgálatok alapján a beteg jelenleg is panaszmentes, a műtéti eredménnyel elégedett, recidívára utaló jel nincs.

Megbeszélés: A hallux varus rheumaticus mint szerzett deformitás rendkívül ritka. A hazai és nemzetközi irodalomban is csak esetismertetések kapcsán találkozhatunk vele. A szerzők esetükkel a rheumatoid arthritisben szenvedő betegeken gyakran kialakuló komplex előláb-deformitás részeként megjelenő ritka hallux varus deformitásra és annak műtéti kezelésérére kívánták felhívni a figyelmet.