Absztraktok




Ca és Csont 2003;6(SUPPL1): S1-S36.

1. Az ultrahang- és a mágneses magrezonanciás vizsgálat jelentősége a vállízület mindennapi megítélésében
Kaposi N. Pál1, 2, Bohár László2, Bohák Ágnes2, Mester Ádám3, Karlinger Kinga3
1ORFI, Radiológiai Osztály, Budapest
2Mozgásszervi Diagnosztikai Központ, Budapest
3Semmelweis Egyetem, ÁOK, Radiológiai és Onkoterápiás Klinika, Budapest

A vállízület mint az emberi test legnagyobb mozgásdinamikával rendelkező ízülete az ultrahang-, illetve a mágneses magrezonanciás (MRI) vizsgálat egyik leggyakoribb tárgya.

Célkitűzés: A szerzők szándéka az ultrahangvizsgálat és az MRI szerepének megjelenítése a vállízületi eltérések mindennapos klinikai gyakorlatában, saját tapasztalataik alapján.

Módszer: Az ultrahangvizsgálatok Toshiba SSH-140/A, illetve Hitachi 525 készülékkel, 7,5 MHz-es lineáris fejjel, valamint alacsony térerejű (0,3 T) állandó mágneses, nyitott Hitachi AIRIS/II MRI-készülékkel, dedikált válltekerccsel készültek. A vizsgálatok minden esetben koronális, sagittalis, illetve MRI esetén axiális síkban is készültek. Az ultrahangvizsgálat során dinamikus vizsgálatokat is végeztek. Az MR-vizsgálatok során kiindulásként T1-T2 súlyozott spin-, fast spin echószekvenciák mellett protondenzitással (PD) készültek a képek. Esetenként a pontosabb megítélés érdekében Dixon típusú T1 (Fat/Water Sep), illetve inversion recovery T2 zsírelnyomással, kétdimenziós T2 gradienssel és kontrasztanyag adásával is készítettek képeket.

Eredmény: Mind az ultrahangvizsgálat, mind az MRI nagy biztonsággal (az irodalmi adatok szerint 60-95%) jeleníti meg a vállízületi eltéréseket. Bizonyos elváltozásokat (rotátorköpeny-eltérések) az ultrahangvizsgálat az MRI-vel azonos vagy csaknem azonos biztonsággal jelenít meg. Az ultrahangvizsgálat hasonló eredményeket nyújt a gyulladásos betegségekben is.

Következtetés: Az ultrahangvizsgálat és az MRI a vállízület képi megjelenítésének legfejlettebb eszközei. Az MRI - az ultrahangvizsgálattal szemben - a vállízület egészének áttekinthetőségét teszi lehetővé. Az ultrahangvizsgálat a csont, a porc, a labrum, az ízületi tok megítélésében lényegesen kevésbé hatékony.

Jelenleg a hagyományos radiológia szerepe sem elhanyagolható a vállízület vizsgálatában.



2. Duzzadt vállízület - miben segíthet az ultrahangvizsgálat?
Farbaky Zsófia, Buday Ilona, Bálint Beáta, Tarkovács Andrea
Budai Irgalmasrendi Kórház, Radiológai Osztály, Budapest

A duzzadt ízületek, lágy részek, tapintható rezisztenciák sok fejtörést okoznak a klinikusoknak. Ezen elváltozások differenciáldiagnosztikájában nagy segítséget nyújthat a mozgásszervi, lágyrész-ultrahangvizsgálat.

Célkitűzés: A bemutatott esetek kapcsán a hasonló tapintási leletet adó elváltozások differenciáldiagnosztikája ultrahangvizsgálattal.

Módszerek: A vállízület és a környező lágy részek ultrahangvizsgálata, 7,5 MHz-es lineáris, illetve 4-7 MHz-es konvex vizsgálófejjel. Kiegészítő színes Doppler- és power- Doppler-vizsgálat a vascularisatio megítélésére.

Eredmények: 88 esetben különböző ízületkörnyéki duzzanat ultrahangvizsgálatánál - többek között - synovitist, bursitist, tenosynovitist, kóros folyadékgyülemet, tendinopathiát, traumás elváltozást, izomváltozást, haematomát, idegen testet, abscessust, érelváltozást, malformatiót diagnosztizáltak.

Következtetések: A szerzők az esetek bemutatásával hangsúlyozzák a vállízület és környéke ultrahangvizsgálatának szerepét a további diagnosztikai és terápiás stratégia megtervezésében, a felesleges diagnosztikus beavatkozások elkerülésében.



3. Az izotópos vizsgálómódszerek szerepe a vállízület kóros elváltozásainak diagnosztikájában
Pásztor Tamás1, Horváth Irén2, Urbán Ferenc3, Sánta Sándor3
1Kenézy Gyula Kórház, Nukleáris Medicina Osztály, Debrecen
2Kenézy Gyula Kórház, Reumatológia és Fizioterápiás Osztály, Debrecen
3DEOEC, Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszék, Debrecen

Bevezetés: A szerzők áttekintik azokat a vállízületi megbetegedéseket, amelyek vizsgálatában az izotópdiagnosztika körébe tartozó eljárások diagnosztikus értékű információkat nyújthatnak.

Módszerek: A vállízület vizsgálatára alkalmas a csontszcintigráfia, a háromfázisú csontszcintigráfia, a gyulladás kimutatására szolgáló vizsgálatok (jelzettleukocyta-szcintigráfia, immunszcintigráfia). Bizonyos esetekben a SPECT többletinformációkat nyújthat; a szerzők munkahelyén erre nincsen lehetőség. Az izotópos módszerek költséghatékonysága is kedvező.

Eredmények: A csontszcintigráfia mint igen szenzitív módszer, már korán jelzi a csontátépüléssel járó folyamatokat, így a degeneratív és a gyulladásos elváltozásokat is. Szisztémás megbetegedéseknél az egésztest-vizsgálattal feltérképezhető, hogy mely ízületek érintettek; információkat kapunk a folyamat aktivitására vonatkozóan is - a vállízület érintettsége is megítélhető. Jól megjeleníthetők a tumoros elváltozások, metasztázisok. A vállízületi protézisek beültetése utáni szövődmények - gyulladás, a protézis kilazulása - kimutatásában, ezek differenciálásában a nukleáris medicina szerepe elsődleges.

A szerzők jellegzetes esetek felvételeit mutatják be.

Következtetések: A szerzők célja ráirányítani a figyelmet a nukleáris medicina lehetőségeire a vállízületi panaszok kivizsgálásában.



4. Periarthritis humeroscapularis - és ami mögötte van
Árva Gábor, Udvardy Csaba
Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, Budapest

Célkitűzések: Az előadás célja a periarthritis humeroscapularis gyűjtőfogalom mögött megbúvó kórkép és differenciáldiagnosztikájának ismertetése. A szerzők megkülönböztetett figyelmet szentelnek a fizikális diagnosztikának, illetve az eszközös vizsgálatok algoritmusának.

Módszerek, eredmények: Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet Vállambulanciáján szerzett tapasztalataikról számolnak be és irodalmi áttekintést adnak, valamint klinikai példákat mutatnak be.

Következtetések: A vállbetegségek diagnosztikájának továbbfejlődése lehetővé teszi a differenciált kezelést, amely a beteg hatékonyabb gyógyítását eredményezi.



5. A vállízületi impingement szindróma
Mike György, Gimesi Csaba, Bogdán Tibor, Saab Nizar
Kaposi Mór Megyei Kórház, Ortopédiai Osztály, Kaposvár

Az impingement szindróma a vállízület speciális anatómiájából és funkciójából eredő kórkép; lényege, hogy a váll abdukciója során a humerusfej és a tuberculum maius az acromioncsúcsnak ütközik.

A betegség hátterében lévő okok: Az acromion anatómiai rendellenessége, valamint a váll depresszorfunkciójának károsodása miatt a humerusfej proximal felé bekövetkező vándorlása.

A szerzők az elmúlt öt év során diagnosztizált 25 betegük kezelésével elért eredményeiket ismertetik. Tizenhat betegnél konzervatív kezeléssel sikerült a panaszokat megszüntetni vagy enyhíteni, míg kilenc betegnél nyílt feltárásból subacromialis bursaexstirpatióra és acromionplasticára került sor. Hét beteg panaszmentessé vált, egy beteg panasza enyhült; egy betegnél átmeneti panaszmentesség után a fájdalmak visszatértek.

Az előadók ismertetik a betegség felismerésének fizikális és radiológiai jeleit, valamint az ultrahang-, CT- és MR-vizsgálat jelentőségét a betegség diagnosztizálásában.



6. A vállízület elváltozásai DISH szindrómában
Gergely Mária, Forgács Sándor, Borsi László
Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórház, Röntgendiagnosztika Osztály, Budapest

A DISH szindróma nemzetközileg elfogadott kritériumai a gerinc elváltozásaira vonatkoznak:

  1. Az elmeszesedett elülső hosszanti szalag legalább négy szegmentumot köt össze. Lokalizáció a gyakoriság sorrendjében: háti, nyaki, ágyéki gerinc.
  2. Az intervertebralis rések megtartottak.
  3. Nincsenek gyulladásos jelek sem a kisízületekben, sem a sacroiliacalis ízületben.
A gerinc elváltozásaihoz perifériás meszesedések társulnak. Ezek közös jellemzője, hogy testszerte elmeszesednek az izmok és inak tapadásai. Mindezek jól láthatók a hagyományos röntgenképen.

A szerzők száz DISH szindrómás beteget vizsgáltak. A vállízület elváltozásait betegeik 27%-ánál észlelték. Szalagmeszesedéseket találtak; különösen jellemző a ligamentum coracoacromiale elmeszesedése. Jellegzetes a tuberculum maiuson tapadó izom elmeszesedése. Tokszalag-meszesedés látható. A paraacetabularis osteophyta analógiájára az ízvápa jellegzetes csontkinövését paraglenoidealis osteophytának nevezték el.

A súlyos radiológiai eltérések meglepően kevés klinikai tünetet okoznak. A differenciáldiagnosztikában degeneratív elváltozások, periarthritis humeroscapularis, a humerusfej asepticus necrosisa jönnek szóba.



7. Lehet-e a humerusfej avascularis csontnecrosisa vibrációs expozíció következménye?
Németh László1, Mester Ádám2, Karlinger Kinga2, Kákosy Tibor1
1Fodor József OKK-OMFI, Röntgenosztály, Budapest
2Semmelweis Egyetem, Radiológiai és Onkoterápiás Klinika, Budapest

Egy 51 éves vájár mindkét felső végtagján a nyakától lefelé sugárzó, nyugalomban is meglévő fájdalmat, zsibbadást, a kéz szorítóerejének csökkenését jelezte. A szerzők a vállfelvételeken a jobb acromioclavicularis ízület közepes fokú arthrosisát, a bal humeroscapularis ízület alsó peremeinek megnyúlását, cisztákkal tarkított sclerosisát találták.

A HRCT caudalisan a peremszélleválás és a domináló degeneratív elváltozása mellett reaktív eltérést nem mutatott.

Az MR-vizsgálatnál a humerusfej dorsalis, subchondralis részén T1-ben észlelt, enyhe jelintenzitás-csökkenés, IRFSE-szekvenciával jelintenzitás-fokozódás megfelelhet avascularis csontnecrosisnak. A csuklótájékon a HRCT és az MRI a jobb os lunatum részleges elhalása utáni állapotot, a bal os triquetrumban kis disszekciót jelzett.

A szerzők nagyobb betegcsoporton tervezik MR-vizsgálattal felmérni a humerusfej avascularis necrosisa előfordulását a kéz-kar vibrációs szindrómában szenvedőknél.



8. A váll- és térdízületi osteochondromatosis együttes előfordulása
Bindics György, Mezőfi Beáta, Borsi László, Forgács Sándor, Csikós Dóra
Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórház, Röntgen Diagnosztikai Osztály, II. Belgyógyászati Osztály, Budapest

A szerzők 87 éves betegük esetét mutatják be. A diabeteses, ischaemiás szívbeteg, hypertoniás, pacemakeres nőbeteget szénhidrát-anyagcseréje felborulása miatt vették fel a kórházba.

A beteg bal válla fájdalmát és zsibbadását panaszolta. A röntgenvizsgálatnál a két váll, a térdek röntgenfelvételein atípusos megjelenésű, körülírt, meszes árnyékok látszottak az ízületek körül. A pontosabb megítélés céljából CT-vizsgálatot végeztek. A morfológiai és a klinikai kép egybevetése szokatlan megjelenésű ízületi chondromatosist igazolt.



9. A traumatológusok dilemmája - a humerus proximalis vége időskori törései
Udvardy Csaba, Kricsfalusy Mihály, Árva Gábor
Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, Budapest

Az időskori felsővégtag-törések utáni életmódot döntően a töréskezelés módja határozza meg. A traumatológusok állandó dilemmája az idős emberek felsővégtag-töréseinek ellátása és azok végeredménye. (Az alsó végtag sérüléseinél egyszerűbb a kezelés megválasztása, mert a terhelési stabilitás és korai mobilizálhatóság elérése a cél, és ez az operatív megoldások felé billenti a kezelést.)

A szerzők intézetében évente 660 esetben kezelnek betegeket a humerus proximalis végének törése miatt.

A nők száma: 423, közülük 60 év feletti: 255 fő.

A férfiak száma: 237, közülük 60 év feletti: 90 fő.

A szerzők 40 személynél végeztek denzitometriás vizsgálatot, az átlagos T-score -3,5 volt.

Ezen időskori törések közel 30%-a igényelne operatív ellátást, de a műtéti ellátás feltételei - jó általános állapot, kooperációs készség, megfelelő csontminőség, jó lágyrész-viszonyok - nem mindig adottak.

Ebben a régióban a leggyakoribbak az ismételt műtétet szükségessé tevő fémkiszakadások, rediszlokációk; ekkor a műtét már nem alternatíva, hanem kényszerhelyzet, a szövődmények lehetőségének emelkedésével.

A betegek jelentős részénél a műtét elvégzése nagyobb kockázattal jár, mint a várható eredmény. Így marad a konzervatív kezelés, annak következményeivel, az életmódváltozással: csökkennek a védekező-, egyensúlyozási képességek; fokozódik a félelem az újabb eleséstől; a fájdalom miatt beszűkül a beteg tudata; addigi tevékenységeit feladja, depresszióssá válhat.



10. A humerus proximalis végének fedett csavarozása "vállstabil" eszközzel
Kádas István, Magyari Zoltán, Udvardy Csaba, Lendvai Ferenc, Kádas Dániel
Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, Budapest

A humerus proximalis vége törései sok problémát okoznak az ellátást végző sebészeknek és szenvedést a betegeknek. A szerzők saját fejlesztésű, "vállstabil" eszköz használatával kívánják könnyebbé tenni a törések 30-40%-ának kezelését.

Módszer: A percutan technikával felhelyezhető eszköz jellemzője, hogy a humerusfejbe bevezetett önvágós spongiosacsavarok szögletstabilan rögzülnek a diaphysishez csavarozott lemezhez. A módszer előnye, hogy minimális feltárással mozgásstabil osteosynthesis végezhető.

Eredmények: Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben a szerzők egy év alatt 25 betegnél végeztek percutan csavarozást. A betegek átmeneti, 5-10 napos rögzítést követően passzív és kontrollált aktív tornakezelésben részesültek. A nagyfokú rediszlokáció aránya 12% (három eset) volt. Mérsékelt tengelyeltérést az esetek 24%-ában (hat eset) találtak. Szeptikus szövődmény nem lépett fel. Csontos gyógyulást 80%-ban (20 eset) értek el. A funkcionálisan jó és megfelelt esetek száma 88%-os arányt (22 eset) tett ki. A betegek átlagéletkora 66,7 év volt.

Következtetések: A humerus proximalis vége törésének más módszerekkel ellátott eredményeivel összehasonlítva, a szerzők szignifikánsan kedvezőbb eredményt értek el a módszerek előnyeinek kombinálásával, a szögletstabil fedett csavarozással.



11. Osteoporosis talaján kialakult fáradásos medencetáji törések
Mike György, Gimesi Csaba, Bogdán Tibor, Saab Nizar
Kaposi Mór Megyei Kórház, Ortopédiai Osztály, Kaposvár

A szerzők az elmúlt év során észlelt, azonos csípő- és medencetáji törést szenvedett azon betegek adatait dolgozták fel, akiknél a törés előzetes trauma nélkül következett be.

Tizenöt fáradásos combnyaktörést, három esetben az os ischii, két ízben az os pubis törését diagnosztizálták; egy esetben a medencén többszörös fracturát észleltek. Betegeik átlagéletkora 75 év volt (68-83 év). Csontritkulást a törést megelőzően csak egy betegnél kórisméztek, míg utólag valamennyi betegnél súlyos mértékű osteoporosist állapítottak meg.

Kezelési stratégiájukat a törés lokalizációja, a diszlokáció mértéke és a panaszok fennállásának ideje szabta meg.

A medencetöréseket valamennyi esetben konzervatívan, tehermentesítéssel kezelték. Infractio, valamint diszlokáció nélküli, friss combnyaktörések esetén osteosynthesist végeztek; inveteralt és nagyfokú diszlokációval járó töréseknél protézist ültettek be.

A szerzők felhívják a figyelmet, hogy előzetes trauma nélküli csípő- és medencetáji fájdalom miatt jelentkező idős betegeknél fáradásos törésre mindig gondolni kell. Ha a röntgenfelvétel törést nem igazol, konzekvens fájdalom esetén szcintigráfia, CT- és MR-vizsgálat végzése válhat szükségessé a diagnózis felállításához.



12. Előzetes osteoporosisos csonttörések értékelése a csontritkulás súlyosságának meghatározásában
Martsa Balázs, Flóris István, Farkas Tamás
Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, Budapest

A csontritkulás súlyosságának meghatározásában ma még a leghatékonyabb, egyben kvantitatív módszer a denzitometria. Az ásványianyag-tartalom pontos mérése ellenére is nehéz következtetni arra, hogy az adott betegnél mekkora a törési kockázat.

Az utóbbi időszak szemléletváltására az jellemző, hogy a kórtörténetben szereplő porosisos csonttöréseket súlyozottan értékeli. Statisztikai értékelésekből tudjuk, hogy ha az anamnézisben osteoporosisos csonttörés szerepel, akkor a következő törés gyakorisága jóval nagyobb, mint a korábbi csonttörés nélküli esetekben. Ezért a mért értékekből származó csontritkulást súlyosabbnak veszszük, mint amire a mérésekből következtethetnénk.

Ez az érvényesnek látszó gyakorlat logikai ellentmondásokat rejt, amelyeket a szerzők előadásukban ismertetnek.

A bekövetkezett porosisos törések statisztikai szerepén túl fontos látni azt is, hogy a még ideális helyzetben gyógyult törések is maradandó változásokat okoznak az ember mozgásrendszerében. E változások ismertetése a szerzők másik célja.



13. Idős, csípőtáji törést szenvedett betegek posztoperatív kezelése - Kit kezeljünk?
Flóris István, Martsa Balázs, Cserháti Péter, Kricsfalusy Mihály, Udvardy Csaba
Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, Budapest

Célkitűzés: A szerzők az intézetükben egy év alatt kezelt, csípőtáji osteoporosisos törést szenvedett betegek ellátását követő rehabilitációs eredmények alapján vizsgálják és ismertetik a posztoperatív kezelés menetét, különös tekintettel a rehabilitációs és antiporoticus kezelése.

Betegek és módszerek: Egy év alatt 605, 50 év feletti, csípőtáji törést szenvedett beteget láttak el. Az átlagéletkor 79,4 év volt. Vizsgálták a sérültek kórházba kerülés előtti járásképességét, a segédeszközök használatát. A sérülést követően négy hónappal - a sérülést megelőzőhöz képest - a rehabilitációs eredményeket és az életminőséget (járásképesség, a segédeszköz használata, tartózkodási hely változása, fájdalom, halálozás) értékelték. Az általános és sérülésspecifikus rehabilitáció mellett ismertetik az osteoporosis elleni kezelés lehetőségeit csípőtáji törést követően.

Eredmények: A 605, 50 év feletti, csípőtáji törést szenvedett betegnek kevesebb mint 2%-a (10 sérült) részesült korábban osteoporosis irányában kivizsgálásban és kezelésben. Az ellátott betegek 24%-a a sérülést követően négy hónappal hunyt el (7,6%-uk már a kórházi benntartózkodás idején). A sérülteknek csupán 12,9%-a nyerte vissza megközelítőleg a sérülés előtti járásképességét. A sérültek többsége nem került vissza az eredeti tartózkodási helyére, és járást nehezítő fájdalomtól szenvedtek. A betegek döntő többsége az osteoporosisos törés és kezelés után sem részesült antiporoticus kezelésben.

Következtetések: A szerzők a rehabilitációs eredmények alapján ismertetik az idős, csípőtáji törést szenvedett betegek sebészi ellátását követő, általuk javasolt posztoperatív rehabilitációs kezelés menetét; külön figyelmet fordítanak az antiporoticus kezelés lehetőségeire.

Véleményük szerint szemléletváltozásra van szükség e betegek törést követő kezelésében.



14. Csuklótáji törést szenvedettek denzitometriai vizsgálata és konzervatív kezelésük funkcionális eredményei
Holnapy Gergely, Somogyi Péter, Nyíri Péter
Semmelweis Egyetem, Ortopédiai Klinika, Budapest

Cél: A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján ellátott, csuklótáji törés miatt konzervatívan kezelt sérültek csuklófunkcióinak, osteoporosissal kapcsolatos rizikófaktorainak, valamint csontsűrűségének felmérése.

Eszközök: A vizsgálatban azok az 1999. január 1.-2002. december 31. között ellátott, dorsalis billenéssel járó csuklótörést elszenvedettek vettek részt, akiknél plexus brachialis anesztéziában végeztek fedett repozíciót, valamint gipszrögzítést.

A szerzők 55 csuklótáji törés esetében vizsgálták a 47-90 év közötti betegeknél (átlagéletkor: 69,4 év; nemek szerinti megoszlás: 48 nő, 7 férfi) a törésgyógyulást követően a csukló funkcióját: a mozgástartomány, a fájdalom, a mindennapi használat, a szorítóerő, valamint a beteg szubjektív megítélése alapján.

Oszteodenzitometriás mérést végeztek a femuron - vizsgálva a combnyak és a femur egészének fiatalkori csontsűrűségéhez képest az eltérést -, az LII-LIV csigolyák magasságában, valamint az ellenoldali radiuson (ultradistalisan, a középső harmadban, illetve a radius egészének a csontsűrűségéhez képesti eltérését).

Az osteoporosis kockázati tényezőinek megítélésére az anamnézisben vizsgálták a fekélybetegség, vesekövesség, hormonzavar meglétét, a szteroidkezelést, korábbi törések bekövetkeztét, a nőknél az utolsó menstruáció időpontját.

Eredmény: A csuklótöröttek ellenoldali csuklóján mérve 72,5%-uk osteoporosisosnak, 17,5%-uk osteopeniásnak és 10%-uk normális csontdenzitásúnak bizonyult. Az LII-LIV csigolyáknál, illetve a csípőtájon mérve az osteoporosisos és osteopeniás betegek együttesen 80,36, illetve 67,92%-ot tesznek ki. A 70 éves kor elérése előtt csonttörést szenvedetteknél az ellenoldali radiuson mérve 100%-uk osteoporosisos volt; akiknél életük első csonttörése a vizsgálat tárgyát képező csuklótörés volt, azoknál az ellenoldali radiuson 64,5%-ban osteoporosis, 22,5%-ban osteopenia és 12,9%-ban normális csontsűrűség igazolódott. Ugyanez a LII-LIV csigolyáknál a korábban sérültek 60%-ánál porosisosnak, 33,3%-ánál osteopeniásnak, 6,7%-ánál normális denzitásúnak - a korábban nem sérültek esetén: 27,7%, 44,4%, 27,7%-nak - adódott.

A 25-nél alacsonyabb BMI-értékű populációban az osteoporosis - különböző testrégiók adatait tekintve - súlyosabb fokú, mint a 25-ös BMI felettieknél.

Következtetés: A vizsgált populáció nagy rizikójú betegcsoport, mert egy kis energiájú sérülésre bekövetkező csuklótörés figyelmeztető előjele lehet egy, a későbbiekben nagyobb eséllyel bekövetkező, az életminőséget jelentősen befolyásoló, osteoporosis talaján kialakuló törésnek.

Szakmai, gazdasági, valamint erkölcsi okokból egyaránt nagy jelentőségű, hogy a csuklótörötteknél felmérjék az osteoporosis rizikófaktorait, csontdenzitometriai vizsgálatot végezzenek, és az eredmény függvényében az evidence based medicine elvein alapuló hatékony antiporoticus terápiát kezdjenek.



15. Az osteoporosis típusos törését szenvedett betegek ellátása Glasgow-ban
Somogyi Péter
Semmelweis Egyetem, ÁOK, Ortopédiai Klinika, Budapest

Az osteoporosis következményei a csonttörések, amelyek jellegzetes helyeken fordulnak elő (csípőtájék, radius distalis vége, csigolyatestek, proximalis humerus).

Jól ismert a szövődmények kihatása a mortalitásra, az életminőségre és a költségekre; ennek ellenére paradox módon még egy országban sem sikerült példaértékűen megvalósítani a hatékony szekunder megelőzést.

Cél: A hatszázezer lakosú skóciai Glasgow-ban az ortopéd-traumatológusok és az osteoporosiscentrumban dolgozó szakemberek összefogtak, és az első töréseket követő további csonttörések bekövetkezte előtt kivizsgálták a fokozott csonttörési kockázatú személyeket.

Módszerek: 1998 óta az 50 év feletti, osteoporosisra típusos törést elszenvedett betegekkel kérdőíveket töltetnek ki osteoporosisuk és csonttörési kockázatuk felmérésére; a csonttörés kialakulásának mechanizmusát szakember elemzi.

A DEXA vizsgálatok és egyéb differenciáldiagnosztikai vizsgálatok elvégzése után töréscsökkentő kezeléseket alkalmaznak.

Eredmény: 24 hónap után 2587 (2108 nő és 479 férfi), 28 hónap után 3145 (2583 nő, 607 férfi) beteget vizsgáltak. Huszonnyolc hónap után 992 radius distalis végi, 741 csípőtáji törést találtak, ezen esetek 79%-ban, illetve 90%-ban igényeltek megelőzést.

Következtetés: A típusos törést követően gyakrabban alakulhatnak ki újabb csonttörések, a szekunder törésmegelőzés ezért kiemelt figyelmet és fontosságot érdemel. A csontritkulás esetében a típusos törést elszenvedettek adják a legjobb célcsoportot, így ellátásuk szakmai, erkölcsi és anyagi érdekünk is.



16. Pulzáló mágneses kezeléssel elért eredményeink elhúzódó törésgyógyulás, illetve álízületek kezelésében
Kricsfalusy Mihály
Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, Baleseti Rehabilitációs Osztály, Budapest

Az elhúzódó törésgyógyulás, valamint az álízületek kialakulása többszörösére növeli a gyógyulási időt; gyakran csak műtéti megoldásokkal érhetjük el a csont átépülését.

A szerző olyan - konzervatív - eljárást keresett, amivel elérhető a törés gyógyulása, illetve elkerülhető a különböző rekonstruktív műtét; ez a beteg szempontjából is előnyös, s mivel nem igényel kórházi bennfekvést, ezzel az egészségügyi intézmények terhelését is csökkenti.

Az Olaszországban - csontélettani kutatások alapján - kifejlesztett pulzáló mágneses készüléket már Európa több országában eredményesen használják. Különböző, nem megfelelően gyógyuló törések - a humerus, az alkar, a femur és a lábszár különböző régióiban - esetén a betegek a készülék használatának betanítását követően átlagosan 6-8 hétig kezelték magukat.

A szerző vizsgálta a fájdalmat, a mozgásterjedelem és végtaghasználat változását, a callus kialakulását.

Az elmúlt másfél évben 21 beteget kezeltek, közülük 17-nél átlagosan 2,5 hónap alatt sikerült a törés konszolidációját elérni, attól függetlenül, hogy korábban történt-e már sikertelen reszintézis, illetve spongiosaplastica.

A szerző a módszert a megfelelő indikációs szabályok figyelembevételével alkalmasnak tartja ezeknek a betegeknek a kezelésére.



17. Az osteoporosis kockázata életbiztosítások kötésekor
Mocsai Lajos1, Somogyi Péter2
1Szent János Kórház, Ortopéd Utókezelő, Budapest
2Semmelweis Egyetem, ÁOK, Ortopédiai Klinika,Budapest

A világ fejlett országaiban ma már elfogadott tény, hogy a lakosság jelentős része rendelkezik életbiztosítással. A biztosítótársaságok részletes felmérést készítenek az egészségügyi állapotról minden egyes leendő biztosítottal, ezt követően kötik meg velük a biztosítást. Magas életkor, társbetegségek megléte esetén mérlegelik, hogy megéri-e a társaságnak kockázatot felvállalni.

Cél: A szerzők azt kívánták felmérni, hogy az osteoporosis jelent-e bármilyen megnövekedett kockázatot az életbiztosítás szempontjából.

Vizsgáltak és módszer: Az AVIVA életbiztosító adatlapjainak elemzése.

Az AVIVA életbiztosítónál külön kérdést szenteltek az osteoporosis, típusos csonttörések, a csontritkulás kockázati tényezőinek meglétére. A WHO által megadott nemzetközi stádiumbeosztás alapján csoportosítják a leendő biztosított ügyfeleket.

Eredmény: Az osteoporosis megléte, típusos törések kialakulása emelkedett kockázatot jelent és ez magasabb befizetési díjat indokol, sőt, adott esetben a biztosításkötés is meghiúsulhat. Természetesen közös érdek, hogy a szerződés létrejöjjön.

Az alap életbiztosítás mellé kötött kiegészítő biztosítás (például baleseti rokkantság) emelkedett kockázatot jelent, a stádiumoknak megfelelően a standard díj kétszerese is lehet, vagy akár el is utasíthatják a biztosítási igényt.

Következtetés: Az osteoporosis népbetegség, hazánkban 900 000 embert érint. A betegség következményei, szövődményei fokozott mortalitást, jelentős életminőség-csökkenést és költséget jelentenek, amely az uniós egyesülést követően várhatóan nagyobb figyelmet fog kapni a jövőben hazánkban is.



18. Egyidejű, kétoldali combnyaktörés kezelési taktikája (kazuisztika)
Udvardy Csaba, Kádas István, Magyari Zoltán
Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, Budapest

A szerzők munkahelyén évente több mint 300, combnyaktörést szenvedett beteget kezelnek. A címben szereplő, egy eleséskor kialakuló, kétoldali combnyaktörés ritka voltát jelzi, hogy a vizsgált öt évben összesen három esetben fordult elő:

1. Idős nőbeteg: mindkét oldalon kettős kanülált csavarozást végeztek gyenge általános állapota miatt. A posztoperatív 12. napon exitált.

2. Krónikus aethylismussal kezelt férfi betegnél megvonási tünet részeként fellépő konvulzív roham okozott kétoldali combnyaktörést. A nehezen kooperáló betegnél a mobilizálhatóság érdekében egyik oldalon teljes csípőízületi protézist, míg másik oldalon fejmegtartó, kettős kanülált csavarozást végeztek.

3. Az 58 éves nőbeteg jégen csúszott el. A jól kooperáló, jó általános állapotú betegnél primeren combfejmegtartó műtét, kettős kanülált csavarozás mellett döntöttek.

A csontritkulás-vizsgálat mindhárom esetben súlyos osteoporosist igazolt.

Összefoglalás: E ritka sérülés együttes műtéti ellátásakor egyénre szabottan kell meghatározni a terápiát. Szempontok: a beteg általános állapota, kooperációs készsége, életkörülményei, rehabilitálhatósága, a törés típusa.



19. Acromionplasticával elért középtávú eredményeink osztályunkon
Major Bálint1, Schäfer Miklós1, Pethes Ákos1, Farbaky Zsófia2
1Budai Irgalmasrendi Kórház, Ortopédiai Osztály, Budapest
2Budai Irgalmasrendi Kórház, Radiológai Osztály, Budapest

Cél: A szerzők osztályán a konzervatív kezelésre nem reagáló rotátorköpeny bursalis felszíni sérülései esetében a Rockwood szerinti acromionplasticát végzik. Jelen előadás célja az izolált acromionplasticák középtávú eredményeinek bemutatása.

Módszer: 1995-1998. között 26 esetben végeztek hasonló műtétet, az átlagos utánkövetési idő öt év volt (4-7 év). A betegcsoportot 13 férfi és 13 nőbeteg képezte, átlagéletkoruk 54 év volt (37-67 év). A kontrollvizsgálat során felmérték betegeik életminőségét, a Constant pontrendszerrel objektivizálták az esetleges reziduális vállpanaszokat, a napi aktivitást, valamint a váll funkcionális állapotát; a betegek életminőségét a Simple Shoulder teszt segítségével vizualizálták. A rotátorköpeny aktuális állapotáról vállízületi ultrahangvizsgálattal tájékozódtak, az acromion és környezetének anatómiáját röntgenfelvétellel ábrázolták.

Eredmények: A Constant szerinti pontozás alapján betegeik 72%-a kiváló, 9-9%-a nagyon jó, illetve jó, 5-5%-a kielégítő, illetve elégtelen kategóriába került.

A funkció javulását szignifikánsnak találták. A Simple Shoulder teszt értékelése szerint a betegek legalább 80%-a adott pozitív jellegű választ az egyes kérdésekre.

Az ultrahangvizsgálat a ROK további vékonyodását egy esetben sem mutatta.

Következtetések: A Rockwood által módosított acromionplastica az esetek többségében kiváló vállfunkciót biztosít, és gátolja a ROK további sérülését.



20. Vállendoprotézis-beültetéssel elért középtávú eredményeink
Schäfer Miklós, Molnár Szabolcs, Major Bálint
Budai Irgalmasrendi Kórház Kht., Ortopédiai Osztály, Budapest

Célkitűzések: Jelen előadás célja a szerzők osztályán elvégzett, vállízületi endoprotézis-beültetések középtávú posztoperatív eredményeinek bemutatása.

Betegek és módszer: 1994. október-2001. december között 58 esetben ültettek be vállendoprotézist. A beültetett protézisek második generációs, modular rendszerű protézisek voltak (DePuy Global Shoulder, illetve Biomet Modular Prothesis), ezek ragasztással és ragasztás nélkül is behelyezhető totálprotézis-rendszerek.

A protetizált betegek 3/4 részét primer osteoarthrosis-ban és rheumatoid arthritisben szenvedő betegek képezik, nagyjából fele-fele arányban. A fennmaradó betegek műtéti indikációját szteroid okozta, illetve idiopathiás osteonecrosis, poszttraumás arthrosis képezte. Az átlagéletkor: 61,5 év (22-80 év), férfi-nő arány 14:44 volt. Oldaliság tekintetében a domináns oldalon kétszer gyakoribb az elváltozás (jobb:bal = 35:19). Két szövődmény lépett fel. Egy ízben hátulsó luxatio, inveterált hátulsó elakadásos ficam műtétjét követően. Ezenkívül egy esetben mélyinfekció miatt a protézist eltávolították.

Eredmények: Az eredményeket Constant score, valamint Simple Shoulder teszttel értékelték. A kiértékelésből jól látszik, hogy a fájdalomcsökkenés mértéke minden betegségcsoportban jelentős, viszont a mozgásjavulás mértéke korrelál a műtét előtti funkcióval, illetve a rotátorköpeny integritásával.

Következtetések: A primer és szekunder osteoarthrosisban beültetett vállízületi endoprotézisek a betegek igen jelentős részénél fájdalommentességet, valamint a lágyrész-destrukció mértékének megfelelő mozgásjavulást, erőfokozódást eredményeznek.



21. Életminőség-vizsgálat musculoskeletalis daganatok miatt végzett vállövi reszekciók után
Kiss János
Semmelweis Egyetem, Ortopédiai Klinika, Budapest

Célkitűzések: A musculoskeletalis malignus daganatok sebészi ellátásában a korszerű kemoterápiás kezeléseknek köszönhetően előtérbe kerültek a végtagmegtartó műtétek. Ezek egyrészt hosszú túlélést biztosítanak a beteg számára, másrészt megfelelőek az elérhető funkcionális eredmények is. A szerző előadásában a vállövi reszekciókat követő funkcionális eredményeket ismerteti.

Betegek és módszer: A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján 1981-2001 között 90 betegnél (53 férfi és 37 nőbetegen) 91 vállövi reszekciót végeztek, az átlagéletkor 42 év (11-76) volt. A primer tumoros beteg esetében az átlagéletkor 34 év, a 27 metasztázis esetében 61 év volt. Részleges scapulectomia történt hét, total scapulectomia 13, proximalishumerus-reszekció 56, illetve teljes vállövi reszekció (Tikhoff-Lindberg-műtét) öt esetben. Egyéb megoldás mellett döntöttek 12 esetben. Protézisbeültetés 41, fibulatranspositio 19, homológ graft beültetése négy esetben történt. Betegeiket a Musculosceletal Tumor Society ajánlása alapján készített szempontrendszer szerint értékelték. A fájdalom, az aktív abdukció, az emelőképesség, az életminőség-változás, a kézügyesség és az elégedettség egyaránt 0-5-ig terjedően kapott pontokat.

Eredmények: 37 beteg jelent meg az utánvizsgálaton (42%), kilenc beteg kérdőívet töltött ki (10%), 26 beteg meghalt (29%), 18 maradt ismeretlen (20%). Az átlagos utánkövetési idő 4,7 év volt (1-20 év), primer tumorok esetében 5,6 év, metasztázisoknál 2,9 év.

Legjobbak az eredmények részleges scapulectomia vagy humerusreszekciót követő fibulatranspositio után, ahol a rotátorköpeny funkciója megfelelően visszaállítható.

Teljes scapulectomiát vagy a humerus proximalis végi protézisbeültetését követően limitált marad a váll funkciója, a rotátorköpeny végleges kiesése miatt.
Az összesített elégedettség viszont minden típusú reszekció után jónak volt mondható a fájdalom megszűnése, a megtartott kézmozgások és a betegek javuló pszichoszomatikus állapota miatt.

Következtetések: Az elégedettség mértékét nem csupán az érintett váll funkciója határozza meg, mert a megmaradó könyök- és kéz-csukló ízületeknek, valamint az ellenoldali végtaggal újratanult mozgáskoordinációnak köszönhetően a betegek kiválóan alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez. Napi teendőiket ellátják, illetve több esetben régi-új munkahelyükön is be tudtak illeszkedni.



22. Nem rekonstruálható rotátorköpeny-szakadások miatt végzett műtétek középtávú eredményei osztályunkon
Molnár Szabolcs1, Schäfer Miklós1, Batyalik István1, Farbaky Zsófia2
1MÁV Kórház, Ortopédiai Osztály, Budapest
2Budai Irgalmasrendi Kórház Kht., Radiológiai Osztály, Budapest

Célkitűzések: A szerzők előadásukban a masszív, nem rekonstruálható rotátorköpeny-szakadások miatt osztályukon végzett műtétek középtávú, posztoperatív eredményeit mutatják be.

Módszer: 1995-1998. között 14 esetben végeztek Rockwood szerinti debridementet, tuberculum maius plasticával. Az átlagos utánkövetési idő 5 év (4-7 év) volt. Betegcsoportjukat kilenc férfi és öt nő alkotta, átlagéletkoruk 64,2 (48-77) év volt. Minden beteg esetében elvégezték az operált vállízület funkcióját felmérő Simple Shoulder Testet (SST) és a Constant szerinti pontozást, valamint röntgen- és ultrahangvizsgálatot végeztek.

Eredmények: A Constant pontrendszer szerint betegeik fájdalomcsökkenése 7,4 ponttal, mozgásjavulása 3,9 és az erő 2,2 ponttal javult. Az SST értékelése szerint a betegek legalább 80%-a adott pozitív választ az egyes kérdésekre. A subacromialis tér röntgenfelvételeken kimért magassága - a műtét előtt átlagosan 7,3 mm, a műtét után mért 7,5 mm - között szignifikáns csökkenés nem igazolódott.

Következtetések: A Rockwood által leírt debridement, tuberculum maius plastica az esetek túlnyomó többségében jelentős fájdalomcsökkenést, mozgásjavulást eredményez, és középtávon gátolja a további progressziót.



23. Rotátorköpeny-rekonstrukció után elért középtávú eredményeink osztályunkon
Major Bálint1, Schäfer Miklós1, Pethes Ákos1, Farbaky Zsófia2
1Budai Irgalmasrendi Kórház, Ortopédiai Osztály, Budapest
2Budai Irgalmasrendi Kórház, Radiológiai Osztály, Budapest

Cél: A szerzők az osztályukon rotátorköpeny-szakadások miatt végzett rekonstrukciós műtétek középtávú posztoperatív eredményeit mutatják be.

Módszerek: 1995-1998 között 33 esetben végezték el a rotátorköpeny rekonstrukcióját, betegcsoportjukat 20 férfi és 13 nő alkotta, átlagéletkoruk 55 (35-77) év volt.

Utánkövetést 27 esetben (82%) tudtak végezni. Az átlagos utánkövetési idő 5,3 (4-7) év volt. Minden beteg esetében elvégezték az operált vállízület funkcióját felmérő Simple Shoulder tesztet és a Constant szerinti pontozást, valamint képalkotó vizsgálatokat - Y- és Neer-röntgenfelvételeket és vállízületi ultrahangvizsgálatot - végeztek.

Eredmények: A Constant pontrendszer segítségével betegeiket a vállfunkciót tekintve kiváló (63%), nagyon jó, illetve jó (7-7%), valamint kielégítő (4%) és elégtelen (19%) kategóriákba sorolták.

A Simple Shoulder teszt szintén a betegek életminőségének javulását mutatta: a kérdések többségére a betegek legalább 70%-a adott pozitív jellegű választ.

Az ultrahangvizsgálat három esetben (11%) mutatta ki a rotátorköpeny rerupturáját.

Következtetések: A rotátorköpeny-szakadások esetén kiemelkedő jelentőségű a korai diagnózis, mert a rekonstruálható laesiók esetében elvégzett helyreállító műtétek nagymértékben javítják a betegek életminőségét.



24. Compliance az osteoporosis prevenciójában
Hock Márta1, Garai János2, Répásy István3, Világi Szabolcs3, Dusikné Szommer Zsuzsanna Dalma2
1PTE-EFK, Fizioterápiás Intézet, Pécs
2PTE-ÁOK, Kórélettani Intézet, Pécs
3Baranya Megyei Kórház, Szülészet-Nőgyógyászat és Nőgyógyászati Osztály, Pécs

Az osteoporosis megelőzésében jelentős szerepet játszik a fizikai aktivitás. Kevéssé ismertek viszont a menopauzában lévő nők testmozgással kapcsolatos szokásai.

A szerzők a Baranya Megyei Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Menopauzaambulanciáján megjelent nők körében végzett kérdőíves vizsgálatuk során különválasztották a munkahelyi és szabadidős testmozgást; kérdéseik kiterjedtek a gyakoriságra, az időtartamra, az intenzitás fokára, valamint a motivációra. A résztvevőket megkérdezték a gyógyszeres prevenció és a testmozgás közötti választással kapcsolatos indokaikról.

A szerzők eredményei segítenek abban, hogy e témakörről még több információ álljon rendelkezésre, és ennek segítségével még hatékonyabb szekunder prevenciós mozgásprogram legyen összeállítható.



25. Mit lehet tenni az osteoporosis kialakulásának, következményeinek csökkentése érdekében?
Békefi Ferenc1, Szabó Gyula2, Bergmann Annamária1, Mózes Magdolna1, Szekeres László1
1Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház, Hévíz
2Háziorvosi rendelő, Galambok

Fenti kérdésre a szerzők három település lakossági szűrését elvégezve keresték a választ. A WHO beosztása szerint a betegség első fokozata az a fázis, amikor még nincsenek visszafordíthatatlan klinikai tünetek. Ebben a fázisban valósítható meg a prevenció, ekkor javítható igazán a betegek compliance-a.

A három település női lakosságának szűrését a szerzők sarok-ultrahangkészülékkel végezték. Az anamnézisben figyeltek a társbetegségekre, táplálkozási szokásokra, mozgáskultúrára, az emberek egészséggel kapcsolatos magatartására stb.

A kiszűrt betegek részletes vizsgálatát tovább folytatva, a terápiát meghatározva, a betegek felvilágosítását elvégezve, bizonyos mértékben megválaszolható a címben felvetett kérdés.



26. A konzervatív kezelés kudarca, a beteg fájdalomkapuja vagy az objektív vizsgálati eredmények vezetnek ortopédiai beavatkozásokhoz?
Bergmann Annamária, Békefi Ferenc, Mózes Magdolna
Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház, Hévíz

A szerzők 57 éves nőbetegük esete kapcsán fogalmazták meg a fenti kérdést. Betegük az elmúlt évben 15 ortopédiai beavatkozáson esett át, ebből hét műtét a bal térdén, négy műtét a cervicalis gerincen történt.

Mindannyiszor korrekt vizsgálatok előzték meg a műtétet, a beteg bízott orvosában, a műtétek technikailag jól sikerültek, de a hétszer megműtött térd ugyanolyan fájdalmas maradt.

Több esetet átgondolva, ugyanezt észlelték: objektív vizsgálatokat követően, ugyanazon ízületen végzett, jól sikerült műtétek után a betegek fájdalma megmaradt.

Ugyanezen mértékű fájdalom megmaradt a preventíven végzett konzervatív kezeléseket követően is, és a posztoperatívan végzett rehabilitációs kezeléseket követően is.

Mi az oka ennek? A beteg alacsony fájdalomküszöbe? A beteg saját problémái? A műtéteket követően esetlegesen kialakult instabilitás? A pszichés vezetés hiánya? A műtét után várt teljes panaszmentesség hamis remé-nye, illúziója? A szerzők ezekre a kérdésekre keresik a választ.



27. A hazai populáció különbségeinek hatása néhány osteoporosissal kapcsolatos összefüggésre
Kiss József1, Váradi Péter2, Kricsfalvi Péter2, Sulyok Gabriella1, Salamon Csaba3, Csonka Judit3, Bezzegh Katalin3, Korányi László3
1MH BRKI, Balatonfüred
2Dimenzió Biztosító Rt., Budapest
3DRC Kft., Balatonfüred

A szerzők 4005, 21-67 év közötti életkorú aktív dolgozó (2327 nő és 1678 férfi) szűrővizsgálatának adatait dolgozták fel. A vizsgált személyek öröklött tulajdonságainak és ismert egyéb rizikófaktorainak az oszteodenzitometriás eredményre gyakorolt hatásait elemezték. A vizsgálatok során Lunar Achilles plus készüléket használtak.

A vizsgált populációra vonatkozó megállapítások:

A szerzők úgy gondolják, hogy ilyen nagy esetszámú szűrés már lehetőséget ad arra, hogy felhívják a figyelmet bizonyos, a nemzetközi irodalom adataitól eltérő összefüggésekre, amelyek adódhatnak a vizsgált populáció és a nyugati országok vizsgálataiban résztvevők genetikai különbözőségéből.


28. A rheumatoid arthritis HLA-asszociációja egy betegcsoportban
Szekanecz Zoltán, Zilahi Erika, Kapitány Anikó, Baráth Sándor, Rass Péter, Sipka Sándor
DEOEC, III. Számú Belklinika, Reumatológiai Tanszék és Regionális Immunológiai Laboratórium, Debrecen

Célkitűzések: A rheumatoid arthritis patogenezisében a genetikai faktorok, így a HLA-asszociált és non-HLA gének kiemelt jelentőségűek. Számos szerző szerint a HLA-DR1 és HLA-DR4 genotípusoknak (shared epitop) prognosztikai jelentősége is lehet a betegség lefolyása során.

Módszerek: 100, rheumatoid arthritisben szenvedő beteg és 50 debreceni, egészséges kontrollszemély HLA genotípusát határozták meg, Ollerup SSP módszerrel.

Eredmények: A rheumatoid arthritises betegek között szignifikánsan gyakoribb a HLA-DR1 (41%) és HLA-DR4 (37%) allél előfordulása, mint a kontrolloknál (16%, illetve 14%). Ezzel szemben a HLA-DR3 allél gyakorisága rheumatoid arthritisben ritkább (9%, illetve 24%).

Következtetések: A HLA-DR1 és HLA-DR4 gének patogenetikai szerepe a kelet-magyarországi rheumatoid arthritisben szenvedő betegpopulációban is valószínűsíthető.



29. Rheumatoid arthritises nőbetegek D-vitamin-receptor-gén BsmI-, valamint ösztrogénreceptor-gén típusának hatása a denzitásértékekre és a calcaneus kvantitatív ultrahang paramétereire
Horváth József1, Lakatos Péter2, Torma Olga2, Kertai Sándor2, Szekeres László2
1Semmelweis Egyetem, ÁOK, I. Számú Belklinika, Budapest
2Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház, Hévíz

Célkitűzés: A szerzők a D-vitamin-receptor- (VDR-) és ösztrogénreceptor- (ER-) génpolimorfizmus hatását vizsgálták az axialis és appendicularis denzitás értékeire, valamint a calcaneus-ultrahangvizsgálat eredményeire, rheumatoid arthritises nőbetegeknél.

Módszerek:

  1. 121 rheumatoid arthritises nőbeteget vizsgáltak.
  2. A VDR- (Bsm I genotípus) és ösztrogéngenotípust (ERX és ERP) PCR-technikával határozták meg; az axialis denzitásértékeket DEXA, a perifériás DEXA, a perifériás BMD-értékeket SPA-módszerrel vizsgálták.
  3. A calcaneus kvantitatív ultrahangvizsgálatát (qUH) Hologic Sahara típusú készülékkel végezték.
Statisztikai vizsgálat: varianciaanalízis, többszörös regressziószámítás.

Eredmények: Egytényezős varianciaanalízissel nem találtak szignifikáns összefüggést, de további vizsgálatokra érdemes az ERX és SOS (p=0,15), valamint ERP és BUA (p=0,12) szignifikancia közeli kapcsolata.

Kéttényezős varianciaanalízissel a distalis radius BMD-re irányuló ERP-x-ERX kölcsönhatás szignifikáns (p=0,03). Egyéb, figyelmen kívül nem hagyható hatásokat is találtak: lumbalis gerincen VDR-x-ERP (p=0,14), combnyakon VDR-x-ERX (p=0,14), VDR-x-ERP (p=0,15), a calcaneus BUA-n VDR-x-ERX (p=0,16), ERP-x-ERX (p=0,17).

Néhány concomitans tényezőt (kor, testsúly, testmagasság) is figyelembe vettek.

Következtetés: A vizsgálatok alapján a VDR- és ER-genotípus különböző hatást gyakorol a vizsgált BMD-területekre, valamint a calcaneus-BUA-ra és -SOS-re.

Az a tény, hogy a concomitans tényezők szignifikáns parciális befolyást jeleznek, arra hívja fel a figyelmet, hogy a kapcsolatok statisztikai elemzésénél e faktorok nem hagyhatók el.



30. Önvédelem, avagy "Quo vadis" ICH-GCP az osteoporosis gyógyszereinek kipróbálásakor, a vizsgálóhelyen
Szekeres András
HÍD Független ICH-GCP Auditáló Kft., Budapest

GCP: olyan "szabvány" a klinikai gyógyszerkipróbálások (fázis I-IV. bioekvivalencia) tervezéséhez, vezetéséhez, elvégzéséhez, monitorozásához, auditálásához és jelentéséhez, amely hiteles és pontos beszámolójelentésekkel és biztonságos adatokkal rendelkezik, védi a vizsgálati személyek jogait, testi épségét, biztosítja a titkosságot.

A kérdéskör aktualitását e fórumon az adja, hogy a gyógyszervizsgálatokban az osteoporosis kezelését illetően interdiszciplináris együttműködésre van szükség a különböző szakmák képviselői között. Az elkövetkező európai uniós csatlakozáskor, de már napjainkban is várható a vizsgálatok fokozott "in-site" ellenőrzése.

Magyarországon 1994-től kötelező a klinikai, humán gyógyszerkipróbálások GCP szerinti kivitelezése. Ezek a kötelességek érvényesek mind a klinikai vizsgálóhelyekre, mind a CRO-kra (Szerződéses Kutatási Szervezet), mind a szponzorra.

A GCP minőségbiztosítónak vagy a QA (Quality Assurance) egységnek függetlennek kell lennie a gyógyszerkipróbálásban. Ezenkívül megfelelő kvalitású szakemberekből kell, hogy álljon. E személyek önéletrajzát, nevét az OGYI felé közölni kell.

A szponzor minőségbiztosítójának a gyógyszerkipróbálás minden fázisát auditálnia kell, kezdve a protokoll-ellenőrzéstől a végjelentés ellenőrzéséig. Fenti tevékenységet hazánkban jelenleg a következő érvényben lévő törvények, illetve jogszabályok szabályozzák: 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről (VIII. fejezet, 157-164. §); 13/1987. (VIII. 19.) EüM rendelet; a 10/1987. utasítás a gyógyszerkészítmények forgalombahozataláról; OGYI-P-50-1992. számú, OGYI P-9-1992. számú szakmai irányelve.

Ez a status quo gyakorlatilag 1997 közepéig volt ilyen viszonylag egyszerű. Ekkor az Európai Unió, Japán és az USA közötti jogharmonizáció eredményeként érvénybe lépett a CPMP6ICH6135/95. jellel számon tartott irányelv, ami azóta nemcsak az Európai Közösség, hanem Közép-, sőt, Kelet-Európa országaiban is irányadónak minősül. A törzskönyvezési folyamatot - a humán gyógyszerkipróbálásra vonatkozó dokumentáció mennyiségi és minőségi megfelelőségéig - egységessé, egyszersmind bonyolultabbá tette. Ez természetesen mind a vizsgálóhelyek, mind a szponzor számára fokozott - interdiszciplináris - felkészültségű szakemberek alkalmazását követeli meg.

Ennek a szabályozómechanizmusnak és direktívának ismerete, illetve érdek nélküli korrekt alkalmazása biztosítja az "önvédelmet" a klinikai gyógyszervizsgálatokban, így az osteoporosis terápiájában bevezetendő medikamentumok vizsgálatakor is.



31. Posztmenopauzában lévő osteoporosisos betegek életminőség-vizsgálata
Péntek Márta1, Licker-Fóris Edit1, Tóth Miklós2, Tulassay Zsolt2, Kaló Zoltán3, Genti György1
1Flór Ferenc Kórház, Reumatológiai Osztály, Kistarcsa
2Semmelweis Egyetem, ÁOK, II. Számú Belgyógyászati Klinika, Budapest
3Novartis H. Kft., SE, Egyetemi Gyógyszertár és Gyógyszerügyi Szervezési Intézet, Budapest

A csontritkulás kezelése során a terápiától remélhető életminőség-javulás mérése nem rutinszerű.

A szerzők vizsgálatának célja a csontsűrűség, a csonttörések és az életminőség közötti összefüggések keresése posztmenopauzában lévő nők osteoporosisában.

Az életminőség különböző dimenziói változásának van jelentősége a komplex terápiában. Az életminőséget - mivel a betegcsoport heterogén és a követés során különböző lokalizációjú törések fordulhatnak elő - generikus kérdőívekkel mérték: Nottingham Health Profile (HNP) és EuroQoL (EQ-5D). A betegeket a szokványos módon gondozták.

A szerzők 25 beteg kétéves követésének eredményeit ismertetik.



32. A Livial (tibolon) hatása a csontsűrűségre - 10 éves utánkövetéses vizsgálat eredményei
Páczi István
Organon Hungary Kft., Budapest

A tavalyi év végén jelent meg a Climacteric című folyóiratban egy közlemény a tibolon csontra gyakorolt hatását tízéves periódusban vizsgáló tanulmányról.

A cél a csontvesztésre gyakorolt hatékonyság megállapításán túl az egyéb, posztmenopauzában jelentkező tünetekre gyakorolt hatások elemzése, illetve a hosszú biztonságosság vizsgálata volt.

A tíz év eredményei a következők: A BMD a tibolont szedő csoportban szignifikánsan emelkedett a kiindulási értékekhez képest, míg a placebocsoportban a BMD több mint 8%-kal csökkent. A gyógyszert a betegek jól tolerálták. A hőhullámok előfordulása csökkent, a hüvelycitológiai paraméterek jelentősen javultak a tibolont szedő csoportban.

Összefoglalásként a szerzők megállapítják, hogy a tibolon rendkívül alkalmas az osteoporosis hosszú távú kezelésére, biztonsággal szedhető több éven keresztül, emellett a menopauzában jelentkező tünetek is hatékonyan kezelhetők vele.



33. A komplex összetételű kalciumsók hatása a csontturnoverre posztmenopauzában lévő osteoporosisos és osteopeniás nőknél
Ferencz Viktória1, Bors Katalin2, Hosszú Éva3, Lakatos Péter1, Horváth Csaba1
1Semmelweis Egyetem, 1. Számú Belklinika, Budapest
2Ferencvárosi Osteoporosis Központ, Budapest
3Semmelweis Egyetem, II. Számú Gyermekklinika, Budapest

Az osteoporosis negatív kalciumegyensúllyal járó betegség. Ennek okai között egyaránt szerepet játszik az elégtelen kalcium- és D-vitamin-bevitel, valamint a kalcium fokozott kiszabadulása a csontból, miközben nem megfelelő a kalcium csontba épülése sem. Mindezen tényezők miatt az osteoporosis hatásos kezelésének elengedhetetlen része a megfelelő kalcium- (és D-vitamin-) ellátottság biztosítása, bár ezek önmagukban nem eredményeznek teljes gyógyulást.

A vizsgált, posztmenopauzában lévő nőbetegek (n=78) T-score-értéke -1,93±1,22 volt a lumbalis gerincen, a combnyak esetén -2,16±0,95, az alkaron pedig -1,93±1,32, és valamely régióban kisebb volt, mint az osteopenia diagnózisát kimerítő T-score-érték (T-score <-1,0). A betegek a vizs-gálat előtt nem részesültek antiporoticus terápiában. A vizsgált betegek egy részénél (n=23, 26%) a szérum D-vitamin-szintjét csökkentnek találták (25-OH-D-vitamin <30 ng/ml).

A jelen vizsgálatban komplex kalciumsókat tartalmazó klinikai tápszert (Fortimel) adtak, így ezzel napi 560 mg kalcium és 2,6 mikrogramm D-vitamin volt a bevitel 4 héten keresztül. A terápia előtt meghatározták a kalcium, a béta-CrossLaps, az oszteokalcin, a PTH és a 25-OH-D-vitamin szérumszintjét, a vizelet kalcium/kreatinin hányadosát. Négyheti kezelés után a 25-OH-D-vitamin kivételével ugyanezen paramétereket mérték.

A kezelés előtt a csontbontás jellemzőjeként megadott béta-CrossLaps szérumszintje emelkedett volt (516,82±268), a csontképzés mértéke pedig a normáltartományba esett (28,43±12,1), vagyis az egyensúlyi állapot a csontképzés és -bontás között negatív irányba tolódott. A terápia hatására az osteoblastfunkciót jellemző oszteokalcin szérumszintje (p=0,025) és az ALP szérumszintje (p=0,033) csökkent, ugyancsak mérséklődött a csontbontás jellemzőjeként megadott béta-CrossLaps (p=0,03) szérumkoncentrációja. A csontbontás csökkenése és a csontépítés csökkenése szoros kapcsolatot mutatott (r=0,667, p<0,001). A D-vitamin-hiányosok csoportjában nem igazolódott a kalciumpótlás turnovert csökkentő hatása. A vesekövesség rizikóját mutató vizelet kalcium/kreatinin hányados a kezelés során nem változott.

A komplex kalciumsók adagolása a betegek többségénél hatásosan szupprimálta a fokozott csontturnovert, s ettől az involúciós csontvesztés lassítása várható. A D-vitamin-ellátottságot azonban célszerű felmérni a kalciumpótlás megkezdése előtt, és szükség esetén a D-vitamin-hiányt pótolni kell a kalciumkezelés hatékonysága érdekében.



34. Hároméves kalcitoninterápia hatása a csonttömegre és a törékenységre idiopathiás férfi osteoporosisban
Tóth Edit1, Csupor Emőke2, Mészáros Szilvia2, Németh Lóránd1, Horváth Csaba2
1Flór Ferenc Kórház, Reumatológiai Osztály, Kistarcsa
2Semmelweis Egyetem, ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest

A szerzők vizsgálatukban az intranasalisan alkalmazott salmonkalcitonin törésekre kifejtett hatását elemezték idiopathiás férfi osteoporosisban.

A randomizált, prospektív, kontrollált vizsgálatba 71, idiopathiás osteoporosisos férfi beteget vontak be (átlagéletkor: 59±6 év) (a lumbalis gerincen és/vagy a combnyakon mért T-score <-2, 5). A betegeknek a vizsgálat indulásakor vertebralis deformitása nem volt.

Kezelési protokoll: A kontrollcsoport betegei (n=31) napi 400 NE D-vitamint + 1000 mg elemi kalciumot, míg a kezelt csoport betegei (n=40) 400 NE D-vitamint és 1000 mg kalciumot + napi 200 NE kalcitonin orrsprayt (Miacalcic, Novartis) kaptak, havi intermittáló dózisban. A kezelés három évig folyt. A betegeket a kezelés elején és végén vizsgálták. A vizsgálat végpontja a kalcitoninnak az osteoporosisos csonttörésekre kifejtett hatásának tanulmányozása volt.

Módszerek: 1. oszteodenzitometria: lumbalis gerincen (L2-4) és combnyakon kettős (Lunar DPX-L, USA), a nem domináns oldali radiuson egyesfoton-abszorpciometria (NK 364, Gamma, Magyarország); 2. röntgenmorfometria-csigolyadeformitási index (SDI).

Eredmények:

Összefoglalás: Az intermittálóan alkalmazott, napi 200 NE lazackalcitonin orrspray hatékony szer a csigolyatörések és perifériás törések kockázatának csökkentésében, idiopathiás férfi osteoporosisban.



35. A D-vitamin-ellátottság vizsgálata budapesti felnőtt lakossági mintában - Ferencvárosi osteoporosis program
Bors Katalin1, Wolf Zsuzsanna2, Tordy Béla1, Kónya Csaba3, Mészáros Szilvia2, Lakatos Péter2, Horváth Csaba2
1Ferencvárosi Osteoporosis Centrum, Budapest
2Semmelweis Egyetem, ÁOK, I. Belklinika, Budapest
3Béres Rt., Veresegyház

A calcipeniás osteopathiák korunk népbetegségei, a csonttörések nagy száma révén jelentős társadalmi költségvonzatuk is van. E betegségcsoport leggyakoribb, de korántsem egyedüli tagja az involúciós (posztmenopauzás vagy szenilis) osteoporosis. Európai adatok szerint az életkori csontvesztést gyakran súlyosbítja a D-vitamin-ellátottság elégtelensége is. Ez az esetek kisebb részében az osteomalacia klasszikus klinikai formáját ölti, jóval gyakoribb azonban az az eset, amikor az egyéb okból megindult csontvesztést súlyosbítja a D-vitamin-hiányt kompenzáló szekunder hyperparathyreosis. Sajnálatos, hogy a D-vitamin-hiány hazai gyakoriságáról csupán szórványos, kis betegcsoportokban készült adatok állnak rendelkezésre, amelyekből a populáció állapotára következtetni nem lehet.

A Ferencvárosi osteoporosis program célja az osteoporosis és más calcipeniás osteopathiák komplex ellátási modelljének kifejlesztése, a helyi osteoporosiscentrum és a családorvosok együttműködésének talaján. A program egyik ága a D-vitamin-ellátottság megítéléséhez szükséges adatbázisok (évszakfüggő hazai normálérték nők és férfiak esetén, a D-vitamin-hiány korfüggő gyakorisága és ossealis következményei) felépítésére irányul. A szerzők előadásukban e munka első részeredményeit ismertetik.

A vizsgálatban olyan férfiak és nők vesznek részt, akiknél az osteoporosisos csonttörés validált rizikótényezői közül legalább egy ismert. E személyeken denzitometria és kvantitatív csont-ultrahangvizsgálat történik, valamint 25-OH-D3-, oszteokalcin- és CrossLaps-szérumszint-mérés. A folyamatosan bővülő adatbázisból ismertetik a D-vitamin-hiány gyakorisági eredményeit, továbbá a csont tömegével, minőségével és a turnoverrel való összefüggéseit. Az eredmények jelentősége az osteoporosis kezelésében hasznosul, mivel a D-vitamin-hiánnyal párosuló csontritkulásban az egyébként igen hatásos antiporotikumok csak akkor eredményesek, ha a beteg egyidejűleg kalciumpótlásban és D-vitamin-pótlásban is részesül.

A Ferencvárosi osteoporosis program fő támogatója a Béres Rt.



36. A natív D-vitamin pótlásának hatása a hemodializált betegek csontanyagcseréjére
Marton Adrienn, Almási Csilla, Ambrus Csaba, Deák György, Berta Klára, Mucsi István
Semmelweis Egyetem, ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, FMC Dialízis Osztálya, Budapest

Bevezetés: Számos vizsgálat adatai utalnak arra, hogy kapcsolat van a dializált betegek D-vitamin-ellátottsága és csontanyagcseréje között. A szerzők korábbi vizsgálatában a hemodializált betegeknél alacsony D-vitamin-szintet találtak, ez korrelációt mutatott a szérumparathormon- (iPTH-) szinttel.

Célkitűzések: Egyéves, nyílt, prospektív, kontrollált, randomizált vizsgálatban arra kerestek választ, hogy a natív D-vitamin pótlása befolyásolja-e a hemodializált betegek iPTH-szintjét és csontsűrűségét.

Módszerek: Megfelelő tájékoztatást követően 90, dializált beteget randomizáció segítségével két csoportra osztottak (kezeltek és kontrollok). A kezeltek csoportja heti 3000-9000 E natív D-vitamint kapott a dialíziskezelések után, a kontrollcsoportban intervenció nem történt. A kalcium, foszfor, iPTH, 25-(OH)-D3, 1,25-(OH)2-D3 és a csontmarkerek szérumszintjeit folyamatosan ellenőrizték, a vizsgálat kezdetén és végén ODM-vizsgálat történt. A betegek által szedett foszfátkötő és aktív D-vitamin adagját standard protokoll szerint változtatták mindkét csoportban.

Eredmények: A randomizálás után a két csoport között nem volt szignifikáns különbség sem a fontosabb demográfiai, sem a csontparaméterek tekintetében. A vizsgálat végén a kezeltek csoportjában szignifikáns mértékben emelkedett a 25-(OH)-D3-szint [41±16 vs. 53,0±20 ng/ml, p<0,01 (átlag±SD)] és az 1,25-(OH)2-D3-szint [11,00 (9-61,60) vs. 27,40 (10,20-123,60) pmol/ml, p<0,01 medián (min.-max.)].

Ezzel párhuzamosan mind az iPTH, mind a csontmarkerek emelkedése kisebb mértékű volt a kezeltek csoportjában, de a különbség nem érte el a statisztikai szignifikancia szintjét a két csoport között. Ugyanakkor a combnyakon mért denzitás a kontrollcsoportban 5%-kal csökkent (0,74±0,17 vs. 0,70±0,16), míg a kezeltek csoportjában nem változott (0,75±0,16 vs. 0,75±0,16) (p<0,01 a változás csoportok közötti összehasonlításakor).

Következtetés: A szerzők eredményeik alapján feltételezik, hogy a natív D-vitamin pótlása előnyösen befolyásolja a hemodializált betegek csontanyagcseréjét.



37. A raloxifen és a cimicifuga racemosa hatása posztmenopauzában levő nőkön
Panyi Mihály1, Aszódi Ágnes2, Krasznai Pál1, Szabó Gyula2
1Péterfy Sándor Utcai Kórház, Szülészet-Nőgyógyászat, Budapest
2Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat, Szülészet-Nőgyógyászat, Budapest

Célkitűzések: A raloxifennel és a cimicifuga racemosával végzett kombinált kezelés hatását vizsgálták a még hőhullámoktól szenvedő, manifeszt osteoporosisos, posztmenopauzában lévő nők csontsűrűségére és hőhullámaira.

Betegek és módszer: Ebben az egyéves tanulmányban 93, posztmenopauzában lévő nő hőhullámainak és T-score-értékeinek változását vizsgálták. Rákérdeztek a hőhullámok napi számára; a T-score-értékeket Norland DEXA készülékkel határozták meg. A betegek napi 1 tabletta raloxifent és 2*1 tabletta cimicifuga racemosát vettek be.

Eredmények: A kezelés első három hónapjától a nők többségénél szignifikánsan csökkent a hőhullámok napi átlagos száma. A kezelés növelte mind a lumbalis csigolya, mind a femurnyak csonttömegét. A vizsgálatból hat beteg esett ki.

Következtetések: A két gyógyszerrel végzett kombinált kezelést hatékonynak találták a még hőhullámokkal küszködő, manifeszt osteoporosisos, posztmenopauzában lévő nők kezelésére. Tanulmányukban a betegek compliance-a igen jónak bizonyult.



38. Csontdenzitás, antropometriás paraméterek, GH-IGF1 axis, csontanyagcsere-markerek alakulása adolescens idiopathiás scoliosisban és Scheuermann-kórban
Viola Sándor, Muzsnai Ágota, Péter Ferenc, Kerekes Éva
Fővárosi Önkormányzat Budai Gyermekkórház-Rendelőintézet, Budapest

Előzmények: A szerzők keresztmetszeti vizsgálat során Scheuermann-kórban (SD) szignifikáns osteopeniát észleltek, fokozott osteoblastaktivitás mellett. Adolescens idiopathiás scoliosisban (AIS) csak corticalis vonatkozásban tapasztaltak BMD-csökkenést, ugyanakkor náluk normális csontanyagcserét találtak. A GH-IGF1 axis aktivitása progresszív esetben szignifikánsan emelkedett. A szerzők eredményüket a Children's Bone Health első és második konferenciáján (Maastricht, Sheffild) ismertették és közölték (Orvosi Hetilap, 2000).

Cél: Vajon longitudinális követéssel a BMD-csökkenés a növekedési periódus lezárása után is detektálható-e? Van-e különbség a csontdenzitás szempontjából a kalciumszupplementációban részesült és a nélküli csoport között? Tekinthetők-e ezen adolescens idiopathiás scoliosisos és Scheuermann-kóros betegek osteoporosis szempontjából rizikócsoportnak?

Betegek és módszer: 40, adolescens idiopathiás scoliosisban és 65, Scheuermann-kórban szenvedő betegüket sikerült posztpubertásig követni. Két csoportra osztották őket, az egyik csoport rendszeresen, naponta 500 mg kalciumot kapott a gyors növekedés periódusa alatt. A BMD-t perifériás QCT-vel vizsgálták a radiuson, az osteoblastaktivitást pedig ALP-vel detektálták. Egyéb csontanyagcsere-markereket is vizsgáltak (oszteokalcin, béta-CrossLaps), azonban ennek közléséhez még egy-két év utánkövetés szükséges. Az antropometriás méréseket is elvégezték.

Eredmények:

  1. A kalciumkiegészítésben részesültek és az azt nem szedők között szignifikáns eltérést észleltek a kezelés első évében, később nem.
  2. Adolescens idiopathiás scoliosis esetében a corticalis tekintetében a BMD-csökkenés 31%-ban tartós.
  3. Scheuermann-kórnál a prepubertásban és a pubertáskor elején észlelt szignifikáns osteopenia posztpubertásra az esetek 47%-ában megmaradt.
  4. Mind adolescens idiopathiás scoliosis, mind Scheuermann-kór esetén a megbetegedés súlyossága és az osteopenia perzisztálása között az összefüggés szignifikáns.
  5. Célzott fizioterápiában részesülő és az azt igénybe nem vevők BMD-értékeinek alakulása szignifikáns különbséget mutat.

Következtetés: Megfelelő beavatkozás ugyan eredményes lehet, különösen adolescens idiopathiás scoliosisban és Scheuermann-kór enyhébb pubertáskori eseteiben, e kórképek azonban felnőttkori osteoporosis szempontjából rizikócsoportnak tekinthetők.



39. Spondylitis ankylopoeticában szenvedő nők osteoporosisának vizsgálata
Lányi Éva, Babics Júlia
Budai Irgalmasrendi Kórház, I. Reumatológiai Osztály, Budapest

Célkitűzések: A szerzők azt vizsgálták, hogy a spondylitis ankylopoeticában szenvedő nők - a gyulladásos betegség vagy a gerinc mozgáskorlátozottsága következtében - fokozott mértékben szenvednek-e osteoporosisban.

Módszerek: 50, spondylitis ankylopoeticában szenvedő, 24-84 év közötti nőt (18 menopauzában) és 50 egészséges illesztett kontrollt vizsgáltak. Felmérték a betegek osteoporosisra vonatkozó rizikófaktorait, a betegség aktivitását (BASDAI) és funkcionális státusát (BASFI). Meghatározták a gerinc mobilitását, a gerinc és a combnyak denzitásértékét (DEXA), az SOS-t és a BUA-t (sarokultrahang), röntgenfelvételeket készítettek. Laborvizsgálatokat végeztek a kalcium- és foszforanyagcserére (szérumkalcium, szérumfoszfor, vizeletkalcium és -foszfor, CN, kreatinin, AP), a csontanyagcserére (oszteokalcin, béta-CrossLaps, PTH, TSH), valamint a betegség aktivitására vonatkozóan.

Eredmények: A laboratóriumi eredmények a betegeknél fokozott csontbontást mutattak. A denzitometriai eredmények mind a gerincen (y=-0,009x+1,4147), mind pedig a combnyakon (y=-0,007x+1,1522) a korral párhuzamosan fokozott csökkenést mutattak. A csökkenés mértéke nagyobb volt, mint a kontrollcsoportban.

Következtetések: Összefüggés igazolható a betegség aktivitása, súlyossága és az osteoporosis mértéke között.



40. A csontanyagcsere jellemzői arthritis psoriaticában
Majnik Judit, Koó Éva, Újfalussy Ilona, Kelemen Judit, Tarján Zsuzsanna, Imre Katalin, Nagy Erzsébet
Budai Irgalmasrendi Kórház, II. Reumatológiai Osztály, Budapest

Bevezetés: Míg rheumatoid arthritisben a csontdemineralizáció jelenlétét számos tanulmány bizonyítja, addig a szintén szisztémás ízületi gyulladással járó arthritis psoriatica esetében kevés a csontanyagcserét érintő adat.

Célkitűzés: A szerzők vizsgálatukban arra voltak kíváncsiak, hogy van-e eltérés az arthritis psoriaticás betegek csontdenzitásában és csontanyagcsere-markereiben az arthritis psoriaticában nem szenvedő populációhoz viszonyítva.

Módszerek: A Budai Irgalmasrendi Kórház II. Reumatológiai Ambulanciáján kezelt 56 arthritis psoriaticás beteget (20 férfi, 17 premenopauzás nő, 19 posztmenopauzás nő, átlagéletkor: 51±13, 37±6, 59±9 év), valamint korban, nemben megfelelő kontrollszemélyeket vontak be a vizsgálatba. Kizárási kritérium volt a más, szekunder osteoporosisra hajlamosító betegség, valaha kapott szteroidkezelés, illetve antiporoticus kezelés. Az arthritis psoriaticás betegeknél rögzítették a betegség intenzitását jelző klinikai és laboratóriumi paramétereket, valamint mindkét csoportnál mérték a gerinc és femur csontdenzitását DEXA módszerrel, és a szérumoszteokalcin- és béta-CrossLaps-koncentrációkat.

Eredmény: Az arthritis psoriaticás betegek között négy, a kontrollok között pedig két esetben találtak osteoporosist. A DEXA- és csontmarkerértékek nem mutattak összefüggést a betegség aktivitásával, illetve a betegség kezdete óta eltelt idővel. Arthritis psoriaticában szenvedő férfiaknál és a posztmenopauzában lévő nőknél a béta-CrossLaps és az oszteokalcin aránya szignifikánsan magasabb volt a kontrollokénál, azaz a csontanyagcsere a lebontás irányába tolódott el. A femurnyakdenzitás az arthritis psoriaticás férfiaknál és a posztmenopauzában lévő nőknél szignifikánsan alacsonyabb volt a kontrollokénál.

Következtetések: Az életkor előrehaladtával a csontanyagcsere a lebontás irányába tolódik el az arthritis psoriaticás betegeknél, és a femurnyakdenzitás csökken. Ezen változások összefüggése a betegség aktivitásával nem mutatható ki. További, nagyobb esetszámú vizsgálatok szükségesek annak eldöntésére, hogy ezek az eltérések klinikai tünetekkel, megnövekedett törésrizikóval jár-nak-e az arthritis psoriaticában szenvedő betegeknél.



41. Allergiás gyermekek csontanyagcseréjének vizsgálata
Ferencz Viktória1, Bojszkó Ágnes2, Pállinger Éva3, Falus András3, Mészáros Szilvia1, Lakatos Péter1, Horváth Csaba1
1Semmelweis Egyetem, ÁOK, 1. Számú Belklinika, Budapest
2Heim Pál Gyermekkórház, Budapest
3Semmelweis Egyetem, Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest

Az irodalmi adatok szerint a hisztamintúltermelés az ásványi csonttömeg csökkenéséhez vezet. Az allergiás betegségekben a hisztamin kulcsszerepéhez nem fűződnek kétségek, ezért a szerzők allergiás betegeknél (n=47, 8,4±1,6 év) vizsgálták a csontanyagcsere alakulását. A gyermekek egy része antihisztamin-(H1-receptor-antagonista-) terápiában részesült, másik részük nem kapott kezelést, mivel a tünetek az allergén elkerülésével ritkán jelentek meg. A vizsgálatban az antihisztamin-terápia csontanyagcserére gyakorolt hatását kívánták igazolni.

Meghatározták a csontanyagcsere rutin szérumparamétereit, valamint az oszteokalcin, béta-CrossLaps, 25-OH-D-vitamin szérumszintjét. Denzitometriás vizsgálattal a lumbalis gerinc és a teljes test denzitását határozták meg. Továbbá a perifériás vérből FACS vizsgálattal meghatározták a lymphocytaszubpopulációk százalékos öszszetételét, a fehérvérsejtek felszíni H1-, H2-receptor-expresszióját, az intracelluláris hisztamin szintjét és a sejtek hisztidin-dekarboxiláz-expresszióját.

A D-vitamin szérumszintje a kezeletlenek csoportjában alacsonyabb volt, mint az antihisztaminnal kezelteknél (22,1±2,4 vs. 34,5±1,3 ng/ml, p=0,021). A béta-CrossLaps szérumszintje a kezeletlen csoportban magasabb volt, mint az antihisztaminnal kezelteknél (1337±66,7 vs. 932,5±106,9 pg/ml, p= 0,013), az oszteokalcin szérumszintjét pedig az antihisztamin-kezelés megemelte (108,8±10 vs. 119,5±6,9 ng/ml, p= 0,0003).

Sem a teljes test Z-score-értéke, sem a lumbalis gerinc Z-score-értéke nem mutatott eltérést a kezelt és nem kezelt csoportok között. A FACS vizsgálattal nem találtunk különbséget a kezelt és kezeletlen csoport között sem a fehérvérsejtek hisztaminszintjében, sem a felszínireceptor-koncentrációban, sem a hisztidin-dekarboxiláz expressziójában.

Az allergiás betegségben szenvedő gyermekek esetén nem figyelhető meg súlyos csontanyagcsere-zavar. A pubertás idején kialakult csonttömegnek azonban rendkívül fontos a szerepe a később kialakuló osteoporosis megelőzésében, tehát e betegek esetén a csontfejlődés alakulására fokozottan figyelni kell. A szerzők vizsgálatai szerint az antihisztaminterápia csökkenti a csontbontást, emeli a csontépítés mértékét, vagyis a terápia pozitív hatást gyakorol a csontképzésre. Vizsgálataik alapján az antihisztaminok alkalmazása az allergiás betegeknél oszteológiai szempontból is indokoltnak tűnik.



42. Primer hyperparathyreosisban szenvedő fertilis, illetve posztmenopauzában lévő nők, valamint férfiak csontanyagcsere-paramétereinek és a törések előfordulásának összehasonlítása
Csupor Emőke1, Szűcs János2, Tóth Edit3, Lakatos Péter2, Ferencz Viktória2, Horváth Csaba2
1Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata, Budapest
2Semmelweis Egyetem, ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest
3Flór Ferenc Kórház, Reumatológiai és Fizioterápiás Osztály, Kistarcsa

A primer hyperparathyreosis elsősorban posztmenopauzában lévő nők betegsége.

A szerzők munkájukban megvizsgálták a primer hyperparathyreosis vezető klinikai tüneteit, a csont érintettségét (ásványianyag-tartalmát, törékenységét), a csontanyagcsere biokémiai paramétereit nemcsak a posztmenopauzában lévő nőbetegeknél, hanem a fertilis korban lévő nőknél és férfiaknál is.

Betegek és módszerek: 97, posztmenopuzában lévő nőnél (átlagéletkor: 66,43±8,68 év), 23 fertilis nőnél (átlagéletkor: 39,44±12,31 év) és 16 férfinál (átlagéletkor: 65,313±9,72 év) mérték denzitométerrel a csont ásványianyag-tartalmát a radius alsó harmadában, a combnyakon és a lumbalis csigolyákon. Vizsgálták a csonttörések előfordulását, valamint a primer hyperparathyreosis klinikai formáinak, tüneteinek jelenlétét a három betegcsoportban.

Eredmények: A primer hyperparathyreosis klinikai tünetei közül a fertilis nőknél vesekövek jelenléte (73,9%), a posztmenopauzában lévő nőknél a csontpanaszok előfordulása (78%), a férfiaknál a recidiváló ulcusbetegség és a vesekövesség (50-50%) volt a jellemző. A csont ásványianyag-tartalma az alkaron mindhárom csoportban alacsonynak bizonyult: a posztmenopauzában lévők csoportjában a T-score=-4,42±0,23, a fertilisek csoportjában a T-score=-1,66±0,54 volt; a férfiak csoportjában a T-score=-3,19±0,33. A lumbalis gerincen csak a posztmenopauzában lévő nőknél, és a combnyakon a férfiaknál mértek -2,5 alatti T-score-értékeket. A csonttörések előfordulásának gyakorisága a posztmenopauzában lévő csoportban volt a legmagasabb (29,9%), a fertilis nőkhöz (8,7%) és férfiakhoz (6,25%) képest (p<0,05). A csontanyagcsere rutin szérumparaméterei statisztikailag igazolt különbséget nem mutattak a csoportokban.

Következtetések: A primer hyperparathyreosis klinikai tüneteinek változékonyságára való odafigyelés hamarabb felismerhetőbbé teszi a betegséget. Mindhárom betegcsoportban alacsony volt a csont ásványianyag-tartalma. A posztmenopauzában lévő nőbetegeknél jóval több csonttörést észleltek, mint a fertilis nőknél vagy a férfiaknál, és ezt a különbséget a denzitáscsökkenés csak részben magyarázta.



43. A "hip axis length" és a kézujjak kvantitatív ultrahangvizsgálatának összefüggése posztmenopauzában lévő nőbetegeken
Mészáros Szilvia1, Bors Katalin1, EV McCloskey2, Horváth Csaba1
1Semmelweis Egyetem, ÁOK, I. Számú Belklinika, Budapest
2Metabolic Bone Unit, Sheffield University, UK

A szerzők munkacsoportja már hazai betegcsoporton is igazolta a kézujjak kvantitatív ultrahangvizsgálatáról (qUS), hogy a törési rizikó megítélésére a csonttömegtől függetlenül és a denzitometriával azonos mértékben alkalmas. A combnyak hosszúsága (hip axis length, HAL) a csípőtáji törés specifikus rizikófaktora, ez független az életkortól, a testméretektől és a femurdenzitástól. Munkájukban azt vizsgálták, hogy van-e összefüggés e két, a csontdenzitástól független törési rizikótényező között posztmenopauzában lévő nőknél.

A femur denzitása alapján 22 főből álló normális (T-score>-1,0) és 21 főből álló csökkent (T-score<-2,5) ásványianyag-tartalmú (BMD), korban (60,6±1,3 vs. 61,4±1,3) és testparaméterekben (BMI: 24,7±0,6 vs. 23,4±0,6) illesztett vizsgálati csoportot alakítottak ki. A BMD-t DEXA technikával (Prodigy, GE Lunar) mérték. A HAL mérése ugyanezen denzitometriás felvételen történt, a készülék automatizált programjával. A kézujjakon áthaladó ultrahang sebességét (AdSOS) DBM Sonic BP (IGEA) készülékkel határozták meg.

A femur denzitása alapján az egészséges, illetve osteoporosisos csoport az AdSOS értékében különbözött (1951,6±26 vs. 1894,5±11, p=0,05), a combnyak hosszúságában nem találtak eltérést (105,2±1,2 vs. 103,0±0,8, p=0,38). A csökkent ásványianyag-tartalmú csoportban az AdSOS negatívan korrelált a HAL-lal (r=-0,447, p=0,05), és pozitívan a BMD-vel (r=0,529, p=0,05). Hasonló összefüggést a normális ásványianyag-tartalmú csoportban a szerzők nem találtak.

Vizsgálataik azt a meglepő következtetést sugallják, hogy a combnyak genetikusan determinált anatómiai sajátosságai talán nemcsak egymagukban, hanem más csonttulajdonságok megváltozásával együtt járulhatnak hozzá a porosisos törés kockázatához. Ezt az elképzelést törött és nem törött osteoporosisos betegek hasonló vizsgálatával kell megerősíteniük. Első vizsgálataik a két tényező közötti összefüggés hátterére nem szolgáltatnak magyarázatot.



44. Az osteoporosis előfordulása ambulánsan ellátott cukorbetegeknél
Bárdos János1, Nagy Gabriella2, Szőke Ildikó3, Frank Istvánné4, Bánfi Lászlóné1, Horváth Gabriella1
1Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet, Diabetes Szakellátóhely, Makó
3Orosháza Városi Önkormányzat Kórháza, Központi Laboratórium, Orosháza
2Orosháza Városi Önkormányzat Kórháza,Gyermekosztály, Orosháza
4Orosháza Városi Önkormányzat Kórháza, Osteoporosis Centrum, Orosháza

Az irodalomból is jól ismert az 1-es típusú diabetes mellitus és az osteopenia kapcsolata. A napjainkban megjelenő közlemények alapján nagy ellentmondás látszik a 2-es típusú diabetes mellitust illetően. Egyesek szerint nincs különbség az osteoporosis gyakoriságát tekintve a cukorbeteg és a nem cukorbeteg populációban.

J. O. Christensen és munkatársai (svéd munkacsoport) vizsgálatuk során arra a megállapításra jutottak, hogy a 2-es típusú diabetes mellitus, úgy tűnik, relatíve véd a posztmenopauzális csontvesztéstől. Isaia és munkatársai a lumbalis csigolyákon végzett DEXA vizsgálatai viszont éppen 2-es típusú diabetes mellitusban jeleznek szignifikánsan alacsonyabb T-score-értékeket a kontrollcsoporthoz képest.

A szerzők azt a célt tűzték ki, hogy ambulánsan ellátott cukorbetegek körében megvizsgálják az osteoporosis gyakoriságát, ennek esetleges kapcsolatát a diabetes mellitus szövődményeivel, a glikált HbA1c-vel és a BMI-vel.

A vizsgálatokat DBM Sonic Bone Profiler 01 készülékkel végezték a jobbkezeseknél a bal, balkezeseknél a jobb kéz I-V phalanxain. A glikált hemoglobin meghatározását HPLC módszerrel végezték a központi laboratóriumban.

Eredmények: A vizsgálatba 182 beteget vontak be (136 nő, 46 férfi), átlagéletkoruk 63,66±9,81 év, a diabetestartam átlagban 10,12±8,6 év, a betegek zöme 2-es típusú cukorbetegségben szenvedett (163 fő), a BMI-átlag 29,95±6,64. Az átlag-HbA1c 8,25±2,13% volt. Az ultrahangos csontdenzitometriával megállapított átlagos T-score: -3,5±1,03.

A kontrollcsoportba korban és nemben azonos megoszlású, nem cukorbetegek tartoztak, összesen 183 fő. Arra a megállapításra jutottak, hogy a diabetescsoportban szignifikánsan magasabb volt az osteoporosisos betegek száma, mint az osteopeniásoké, a kontrollcsoporthoz viszonyítva (khi2 = 20,19, p<0,01); a 2-es típusú diabeteses betegek között szignifikánsan magasabb volt az osteoporosisos egyének száma, mint az 1-es típusban szenvedők között (khi2 =5,79, p<0,05). A HbA1c-érték és a diabeteses szövődmények jelenléte nem befolyásolta a csontmérési eredményeket.

A fenti eredményekből arra a következtetésre jutottak, hogy cukorbetegeknél nagyobb százalékban fordul elő az osteoporosis. A cukorbetegek gondozásában a csontanyagcserére is nagy figyelmet kell fordítani, mivel az életmód, étrend megváltoztatása és a gyógyszeres kezelés időben történő elindítása a beteg életminőségét jelentős mértékben javítja.



45. A primer hyperparathyreosis veseköves és nem veseköves formájának összehasonlítása posztmenopauzában, illetve fertilis korban lévő nőbetegeknél
Csupor Emőke1, Szűcs János2, Mészáros Szilvia2, Tóth Edit3, Lakatos Péter2, Ferencz Viktória2, Horváth Csaba2
1Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata, Budapest
2Semmelweis Egyetem, ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest
3Flór Ferenc Kórház, Reumatológiai és Fizioterápiás Osztály, Kistarcsa

A primer hyperparathyreosis vezető klinikai tünete a vesekövesség. A szerzők megvizsgálták a posztmenopauzában, valamint a fertilis korban lévő primer hyperparathyreosisos nők veseköves és nem veseköves formájában a csont érintettségét (ásványianyag-tartalmát, a törések előfordulását), valamint a csontanyagcsere biokémiai paramétereit.

Betegek és módszerek: 94, posztmenopauzában lévő nő közül 46 veseköves volt (átlagéletkor: 64,2 ±8,9 év), 48 nőnek nem volt veseköve (átlagéletkor: 68,7±8,0 év); a 22 fertilis korban lévő primer hyperparathyreosisos nőnél 17 betegnek volt veseköve (átlagéletkor: 37,1±12,9 év), öt be-tegnek nem volt veseköve (átlagéletkor: 45,6±8,8 év). A betegek csontásványianyag-tartalmát a radius alsó harmadában, a combnyakon, a lumbalis csigolyákon mérték denzitométerrel. A kórelőzményben előforduló töréseket összegezték, valamint vizsgálták a csontanyagcsere laboratóriumi paramétereit.

Eredmények: A fertilis korban lévőknél a vesekő előfordulásának gyakorisága nagyobb (77,3%), mint a posztmenopauzában lévő nőknél (48,9%). Mind a fertilis, mind a posztmenopauzás betegcsoportban a veseköves nők fiatalabbak voltak, mint a nem veseköves nők. A csont ásványianyag-tartalmának csökkenését az összes betegnél igazolták, de fertilis veseköves nőknél a lumbalis gerincen (L2-4) volt a legalacsonyabb a T-score (-1,575±0,423), a fertilis nem veseköves nőknél a radiuson (T-score: -2,78±0,21). Posztmenopauzában a radiuson volt a legalacsonyabb a denzitás a veseköves (T-score: -4,32±0,34) és nem veseköves (T-score: -4,54±0,36) csoportban. A fertilis korban lévő nőknél, a nem veseköves csoportban, bár statisztikailag nem igazoltan, de tendenciózusan alacsonyabb denzitást mértek a különböző régiókban a nem vesekövesekhez képest, ez a posztmenopauzában lévők csoportjában nem igazolódott. A törést szenvedett betegek száma fertilis korban alacsony volt: 2/22, veseköveseknél: 1/17, nem veseköveseknél: 1/5. A posztmenopauzában lévő nőknél a törést szenvedett betegek nagyobb arányban fordultak elő (29/94), veseköveseknél alacsonyabb volt a törést szenvedett betegek száma (12/46), mint a nem veseköveseknél (17/48). A szérumparathormon-szint alacsonyabb volt (p<0,05) a vesekövesek csoportjában (160,3±19,8 pg/ml) a posztmenopauzás nőknél a nem veseköves (198,75±33,0 pg/ml) csoporthoz viszonyítva, és ezzel egyező eredményt kaptak a fertilis nőknél is (a szérumparathormon-szint veseköveseknél: 132,8±14,8 pg/ml) és nem veseköveseknél (231,4±44,4 pg/ml). Az összességében emelkedett szérumkalciumszint magasabb volt (p<0,05) a posztmenopauzában lévő veseköveseknél (3,04±0,06 mmol/l), mint a nem veseköveseknél (2,92±0,04 mmol/l), de ezt fertilis nőknél nem észlelték. A szérum-TSH-szint alacsonyabb (p<0,05) volt a vesekövesek csoportjában, mint a posztmenopauzában lévő (1,34±0,07 mIU/l) és a fertilis nőknél (1,2±0,105 mIU/l), a nem veseköves posztmenopauzáshoz (1,43±0,19 mIU/l) és fertilishez viszonyítva (4,55±2,35 mIU/l).

Következtetés: A vesekövesség előfordulásának gyakorisága a fertilisek csoportjában magasabb volt, mint a posztmenopauzában lévőknél. A primer hyperparathyreosisos, fertilis vesekövesek csoportjában a parat-hormon megszokott csonthatása módosul (régiók, hatáserősség). A csonttörött betegek előfordulásának gyakorisága alacsonyabb a vesekövesek csoportjában a nem vesekövesekhez viszonyítva posztmenopauzában és fertilis korban is.
A veseköveseknél észlelt alacsonyabb szérumparat-hormon-szint, valamint a normális határokon belüli, de alacsonyabb TSH szerepet játszik-e a csonttörések alacsonyabb előfordulásában e csoporton belül?



46. Genetikai polimorfizmusvizsgálatok, az egyes alaptípusok kapcsolata a csont ásványianyag-tartalmával és a klinikai paraméterekkel, Paget-kórban
Donáth Judit1, Poór Gyula1, Bajnok Éva2, Speer Gábor2, Paksy András2, Lakatos Péter2
1Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, I. Reumatológiai és Metabolikus Oszteológiai Osztály, Budapest
2Semmelweis Egyetem, ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest

Célkitűzés: A Paget-kór genetikai háttere mai napig nem tisztázott. A szerzők a csontanyagcserében lényeges szerepet játszó gének polimorfizmusát vizsgálták, valamint a különböző genotípusoknak a csont ásványianyag-tartalmával való kapcsolatát kívánták meghatározni Paget-kórban szenvedő betegeik körében.

Módszerek: 69, laboratóriumi és radiológiai vizsgálattal igazolt Paget-kórban szenvedő beteg és nemben, korban illesztett kontrollcsoport genotipizálását végezték. Vizsgálták az ösztrogénreceptor-gén Pvull- és Xbal-polimorfizmusának, a D-vitamin-receptor-gén és a kalciumszenzorgén Bsml- és a kalciumszenzorgén (CaSR-gén) A986S-polimorfizmusának szerepét Paget-kórban. Mérték a csont ásványianyag-tartalmát (BMD) és vizsgálták a genotípusok kapcsolatát a BMD-vel és a Paget-kórban szenvedő betegek klinikai paramétereivel.

Eredmények: Az ösztrogénreceptor-gén Pvull-polimorfizmusának pp típusa szignifikánsan ritkább előfordulást mutatott a Paget-kóros betegek esetében, mint a kontrollegyéneknél. Az ösztrogénreceptor-gén Xhal-polimorfizmus xx típusa pedig nem fordult elő a Paget-kóros csoportban.

A D-vitamin-receptor-gén Bsml-polimorfizmusa nem különbözött a kontroll és a Paget-kóros esetekben (p=0,492). A kalciumszenzorgén A986S SS típusa szignifikánsan magasabb számban fordult elő a Paget-kóros betegeknél, mint a kontrollcsoportban (p=0,05).

Egyik polimorfizmusnak sem tudták igazolni a hatását sem a BMD-re, sem a Paget-kóros betegek klinikai paramétereire.

Következtetések: Eredményeik felvetik a kalciumszenzorgén SS típus gyakoribb, az ösztrogénreceptor-gén Pvull pp típus ritkább előfordulásának és az Xbal-polimorfizmus xx típus hiányának jelentőségét Paget-kórban. A BMD és a polimorfizmusok közötti kapcsolat elemzésére további vizsgálatok szükségesek.



47. Immunszcintigráfia a csont-ízületi rendszer vizsgálatában
Pásztor Tamás
Kenézy Gyula Kórház, Nukleáris Medicina Osztály, Debrecen

Az immunszcintigráfia a musculoskeletalis rendszer vizsgálatában az immunológia, nukleáris medicina és az osteoarthrologia találkozási pontja.

A gyulladásos folyamatok kimutatása a csont-ízületi diagnosztika egyik igen jelentős területe. A nukleáris medicina körébe tartozó eljárások e területen elsőbbséget élveznek, mivel magas a szenzitivitásuk és a specificitásuk, emellett költséghatékonyak. A gyulladásos elváltozások képi ábrázolásának egyik lehetősége a gyulladással járó leukocytagyülem láthatóvá tétele. A gamma-kamera és a 99mTc - mint ideális izotóp - adott. A leukocyták ábrázolása izotóppal két úton lehetséges.

Az egyik metodika során a leukocyták által felvenni képes vegyületet (ma leggyakrabban HMPAQ-t) gamma-sugárzó izotóppal jeleznek (többnyire 99mTc-mal), bejuttatják a szeparált leukocytákba, majd azokat a betegnek intravénásan visszaadják.

A másik lehetőség a valamivel nagyobb szenzitivitású és specificitású immunszcintigráfia: olyan jelzett monoklonális ellenanyagot adnak be, amely képes a granulocyták felszínén lévő kötőhelyhez (epitop) kötődni.

A szerző munkahelyén két készítmény használatos. Az egyik BW 250/183 monoklonális antitestet tartalmaz, ez a granulocyták NCA 95 jelű epitopjához képes kötődni, a másik fő összetevője az IMMU-MN3, NCA-90 epitophoz kötődő Fab' fragment.

A szerző az elméleti alapok összefoglalása után néhány eset bemutatásával szemlélteti a módszer diagnosztikus értékét.



48. Csontspecifikus markerek vizsgálata az MGUS betegcsoportnál és myeloma multiplexben szenvedő betegeknél
Barna T. Katalin1, Dobay Judit1, Palaczki Aranka2
1Dunaújvárosi Prodia Központi Laboratórium,
2Szent Pantaleon Kórház, Belgyógyászati Osztály, Dunaújváros

A szerzők myeloma multiplexben (MM) szenvedő betegek, MGUS (monoclonal gammopathy of undetermined significance) betegcsoport és egészséges véradók esetében vizsgálták a következő biokémiai paramétereket: szérum csontspecifikus alkalikus foszfatáz (BAP), oszteokalcin, kalcium, foszfor, C-reaktív protein (CRP), vizelet-deoxipiridinolin (DPD), kalcium, foszfor, kreatinin.

A csontspecifikus alkalikus foszfatázt elektroforézissel határozták meg, Sebia elfo rendszert használtak. Az elválasztáshoz búzacsíralektint (búzacsíra-agglutinin WGA) alkalmaztak. Az oszteokalcint és a vizelet-deoxipiridinolint immunkémiai módszerrel határozták meg.

Vizsgálataik során megállapították, hogy a DPD-szint a myeloma multiplexes betegeknél magasabb volt, mint a kontroll véradóknál és az MGUS betegcsoport tagjainál.

Az MGUS-csoportba tartozó betegeknél és donoroknál nem tapasztaltak statisztikailag jelentős eltérést. A csontspecifikus alkalikus foszfatáz kiemelkedően magasabb volt a MGUS betegcsoport tagjainál, mint a myeloma multiplexben szenvedő betegeknél.

Előrehaladott állapotban lévő betegeknél az emelkedett DPD-értékek korrelációt mutattak a CRP-értékekkel.

Mivel a csontmarkerek a csontrendellenességek különböző aspektusait tükrözhetik, egyszerre több laboratóriumi paraméter meghatározása indokolt.

Az eredmények értékelése myeloma multiplexes betegeknél lényeges információt ad a betegség lefolyásáról. Kombinált használatuk kiemelkedő szerepet kaphat a myeloma multiplexes betegek kezelésében is.



49. A szérum intaktparathormon-szintje és a csontanyagcsere laboratóriumi paraméterei közti összefüggés vizsgálata két különböző korú nőbetegcsoportban
Kertai Sándor, Szekeres László
Szent András Kórház, Laboratórium, Hévíz

Célkitűzések: A szérum intaktparathormon- (iPTH-) szintje és a csontanyagcsere laboratóriumi paraméterei közti összefüggés vizsgálata.

Betegek és módszerek: A szerzők 520 - járóbeteg-szakrendelésen megjelent - nőbeteg iPTH-szintjét határozták meg, a szérum összkalcium-, ionoskalcium-, foszfor-, alkalikusfoszfatáz-, csontspecifikus ALP-szintje, a vizeletkalcium-ürítés, a vizelet DPYD/kreatinin vizsgálata mellett.

A vizsgálatban nem szerepeltek olyan betegek, akiknél kóros májfunkciós és/vagy vesefunkciós paramétereket észleltek. A vizsgált csoportot életkoruk alapján kettéosztották. 22-60, valamint 61-83 év közötti csoportokat képeztek. Mindkét csoportban kiszámították a mért paraméterek átlagértékeit, és megvizsgálták, milyen összefüggés áll fenn az iPTH és a csontanyagcsere vizsgált paraméterei között.

Az iPTH meghatározását szendvics-immunoesszé (IEMA) technikával végezték. A vizelet DPYD/kreatinin meghatározása HPLC-vel, a többi paraméter meghatározása pedig hagyományos laboratóriumi módszerrel történt.

Statisztikai analízis: Student-féle kétmintás t-próba, Pearson-féle korrelációs próba.

Eredmények:

a) A vizsgált 520 nőbeteg átlagéletkora 62,4±11,6 év, iPTH átlagértéke 4,7±2,5 pmol/l. Az iPTH-értékek normáleloszlást mutattak.

b) Életkor alapján két csoportot képezve 268 beteg került a fiatalabb (átlagéletkor: 52,2±7,2 év) és 252 beteg az idősebb (átlagéletkor: 71,3±5,8 év) csoportba. Az iPTH-értékek átlaga az idősebb csoportban magasabb volt (5,0±2,3 vs. 4,4±2,6 p<0,01). A kóros iPTH-eredmények aránya is magasabb volt a 60 év feletti nők csoportjában (25,5% vs. 15,4%). A csontanyagcsere további paraméterei-nek átlagértékei minimális különbséget mutattak csak a két csoportban.

c) A szérumkalcium-értékek átlagaiban akkor sem találtak életkorfüggő különbséget, ha azokat a szerint csoportosították, hogy normális vagy kóros iPTH-értékekhez tartoznak-e.

d) A 22-60 év közötti nőknél az iPTH szoros pozitív korrelációt mutatott az ionoskalcium-, az összkalcium-, az ALP-, a csontspecifikus ALP, a kalciumürítés és a vizelet DPYD/kreatinin szintekkel; szoros negatív korrelációt mutatott viszont a szérumfoszforszinttel. A 61-83 év közötti nőknél ez a jól definiált "tankönyvi összefüggés" már nem tapasztalható.

Csak az iPTH és a szérumfoszfor között maradt meg a szoros negatív korreláció, valamint az iPTH és a kalciumürítés között a szoros pozitív korreláció.

Következtetések: 1. A vizsgálatba bevont 60 év feletti nők iPTH-értékeinek átlaga szignifikánsan magasabb a 60 év alatti nők iPTH-értékeinek átlagánál. 2. A vizsgálatba bevont 60 év alatti nők iPTH-értéke és a többi vizsgált laboratóriumi paraméter között - matematikai-statisztikai módszerekkel bizonyítható - pontosan meghatározott összefüggés van. Ezen összefüggés a 60 év feletti nők vizsgált csoportjában nem bizonyítható. Az ok-okozati összefüggések végleges magyarázata e vizsgálat alapján még várat magára, de már így is bizonyítottnak tekinthető, hogy a kalcium- és foszforhomeosztázis, a mellékpajzsmirigy primer, illetve szekunder működési zavara minden esetben korrekt módon tisztázandó!



50. A szérumoszteokalcin-referenciaérték meghatározása egészséges, posztmenopauzában lévő populációban
Bhattoa Harjit Pal1, Bettembuk Péter1, Kiss Emese2, Balogh Ádám1
1DEOEC, Női Klinika, Regionális Osteoporosis Centrum, Debrecen
2DEOEC, Immunológiai Tanszék, III. Számú Belklinika, Debrecen

Bevezetés: Az oszteokalcin kis, 5,8 kDa molekulatömegű, K-vitamin-dependens fehérje, 49 aminosavból áll. A csontmátrix egyik legelterjedtebb nem kollagén fehérjéje, amelyet kizárólag az osteoblast- és odontoblast-sejtek szintetizálnak. Különböző csontanyagcsere-betegségeket is figyelembe véve, az oszteokalcin az osteoblasttevékenység specifikus markerének tekinthető. Ismeretes, hogy a csontanyagcsere-markerek referenciaértékeit befolyásolja a cirkadián ritmus, a nem, a menopauzális státus, az etnikai és földrajzi különbségek, ezért a szerzők meghatározták régiónk szérumoszteokalcin-értékeit egészséges, posztmenopauzában lévő populációban.

Módszerek és betegek: Elektrokemilumineszcencia módszerével határozták meg a szérumoszteokalcin-szinteket, az N-MID oszteokalcin (Osteometer Bio Tech A/S, Herles, Denmark) immunoesszé felhasználásával, Elecsys 1010 készüléken (Roche Diagnostics, Basel, Switzerland). A módszer az intakt és az N-MID fragmentumot is méri.

250 beteg szűrését végezték el a vizsgálatban. Mindanynyian ambulánsan ellátott betegek voltak; a betegbeválogatás során a következő kritériumok esetén zárták ki a beteget: krónikus warfarinterápia, májbetegség, vesebetegség, ismert csontanyagcsere-zavar, ismert endokrin betegség, autoimmun vagy metabolikus betegség, csonthatású gyógyszeres kezelés, abnormális szérumkalcium-, szérumfoszfor- és alkalikusfoszfatáz-szint, premenopauzás állapot, kezelt vagy kezeletlen osteoporosis.

Eredmények és következtetések: A tanulmányba 95 résztvevő került be [átlagéletkor: 57,3 év, (46-78)]. Az átlagos (median) (5-95 percentil) oszteokalcinszint 23 (12-46) mikrogramm/l volt. A gyártó által megadott median (normálérték) 27 (15-46) mikrogramm/l volt az egészséges, posztmenopauzában lévő csoportban (n=102).

A szerzők meghatározták a régiónkban érvényes referenciaértéket egészséges, posztmenopauzában lévő csoportban, ezzel használhatóbbá tették a mérés eredményeinek értékelését.



51. Az osteochondralis allograft antigenitásának csökkentése a sejtes elemek kimosásával. A csökkent antigenitás hatása a porcszövet életképességére kutyákban
Bakay András1, Csönge Lajos2
1MÁV Kórház, Ortopéd-Baleseti Sebészeti Osztály, Budapest
2Petz Aladár Megyei Kórház, Nyugat-Magyarországi Regionális Szövetbank, Győr

Célkitűzések: Az átültetett csontszövet antigenitását az egyes alkotóelemek nem egyformán befolyásolják. A sejtes elemek és a zsír erős immunológiai reakciót váltanak ki, a szerves makromolekulák gyenge antigenitást képviselnek, míg a szervetlen sók nem váltanak ki a szervezet részéről válaszreakciót. A szerzők in vivo körülmények között kívánták meghatározni a sejtes elemek és a zsír részleges eltávolításának hatását; ezt a módszert kiterjedten alkalmazzák az allogén osteochondralis allograft transzplantáció gyakorlatában.

Módszerek: Kutyák térdízületének trochlea femorisát távolították el steril, műtői körülmények között. A graftokat X-Vivo 10 steril tápoldatba helyezték és +4 °C-on tárolták egy hétig, majd orthotopicusan transzplantálták, standard műtéti technikát alkalmazva. Tizenkét kutya esetében (I. csoport) a graftok szivacsos csontállományából a sejtes elemeket és a zsírt szívással igyekeztek eltávolítani. Tizenkét esetben (II. csoport) a graftokat csak transzplantálták. Mindkét csoport hat-hat egyedét három-, illetve hathetes korban exterminálták. A graftokról makroszkópos és MR-felvételeket készítettek és a porcsejtek életképességét a metiltetrazólium spektrofotometriás teszttel határozták meg.

Eredmények: A makroszkópos felvételeket értékelve nem találtak különbséget a két csoport anyaga között. Az MR-felvételek az I. csoport esetében a graftok csontállományának gyorsabb revascularisatióját mutatták ki, bár az eredményeket objektíven nem tudják mérni. A porcsejtek életképességének meghatározása az I. csoport háromhetes mintáiban szignifikánsan magasabb életképességet mutatott ki a II. csoport hasonló életkorú anyagához viszonyítva. A két csoport hathetes mintáit összevetve szignifikáns különbséget nem észleltek.

Következtetések: A sejtes elemek és a zsír részleges eltávolítása a transzplantációt követő kezdeti időszakban meggyorsítja a graft ossealis komponensének revascularisatióját, amelyre a porcszövet sejtjeinek magasabb életképessége utal. A beépülés későbbi fázisában szignifikáns különbséget nem észleltek. Kérdéses, hogy a korai, gyorsabb revascularisatio, vagyis a mérsékeltebb immunológiai reakció befolyásolja-e az átültetett porcszövet hosszú távú életképességét.



52. A csont ásványianyag-tartalmának vizsgálata kísérletes májcirrhosisban, patkánymodellen
Wolf Zsuzsanna, Ferencz Viktória, Mészáros Szilvia, Szalay Ferenc, Horváth Csaba
Semmelweis Egyetem, ÁOK, I. Számú Belklinika, Budapest

Számos idült májbetegségben tapasztalható osteoporosis és fokozott csonttörékenység, a pontos patomechanizmus nem ismert.

A szerzők patkányban létrehozott kísérletes májcirrho-sisban vizsgálták a csontok ásványianyag-tartalmát, az eredményeket kontrollállatokéval hasonlították össze.

Fischer 344 hím patkányon, Zalatnai és munkatársai által leírt módszer szerint - CCl4 (C), fenobarbitál (P) és dietilnitroz-amin (D) adásával - hoztak létre májcirrhosist és májrákot. Az állatokat a kísérlet 8. és 16. hetén ölték le. Az eltávolított és lágy részektől megtisztított femurok ásványi csonttömegét (BMC, mg/cm) oszteodenzitometriás vizsgálattal (Gamma NK-364) határozták meg.

Eredmények: BMC-értékek a 8. héten:

D: dietilnitroz-amin, P: fenobarbitál, C: CCL4, Med: medialis, Dist: distalis, B: bal, J: jobb

A cirrhoticus patkányok (DPC) ásványi csonttömege a 8. héten nem tért el a kezeletlen állatokétól. A CCl4- és dietilnitroz-amin-, fenobarbitállal kezelt állatok csontdenzitása nagyobb volt, mint a kezeletlen állatok csontdenzitása. Az eltéréseket magyarázhatja a máj citokróm-P450 enzimrendszerének indukciója, amely többek között a D-vitamin és az ösztrogén aktivációját végzi, és mindez csonttömeg-növekedést okozhat.



53. A sarokcsont-ultrahangvizsgálat megbízhatósági hibája gélkontaktus nélküli (alkoholos) üzemmódban
Mészáros Szilvia, Ferencz Viktória, Horváth Csaba
Semmelweis Egyetem, ÁOK, I. Számú Belklinika

A sarokcsont kvantitatív ultrahangvizsgálata (QUS) alkalmas a törési rizikó megítélésére. A sarokcsonton mérő különböző QUS-készülékek mind méréstechnikában, mind megbízhatóságban eltérhetnek. A szerzők egy új készülékkel, a Lunar Achilles InSight-tal nyert tapasztalataikat ismertetik. E mérésekben a kontaktust alkohollal biztosították, vizsgálatuk az alkoholos és a géles eljárás összevetésére irányult.

Ötvenkét nőbetegnél (23 és 76 év közötti, átlagéletkor 55±10 év) határozták meg a lumbalis gerinc és a bal combnyak ásványianyag-tartalmát DEXA technikával (Prodigy, GE Lunar); a sarokcsonton QUS-méréseket végeztek, Achilles InSight (GE Lunar) készülékkel. Az ultrahangos stiffness mérés megbízhatóságát 25 betegen, mindkét technikával történt ismételt mérésekkel vizsgálták (CV%). Az ultrahangvizsgálat T-score-értékeit összevetették az axiális DEXA-mérések T-score-értékeivel (t-próba).

A sarokcsonton mért átlag-T-score alkohollal -1,4±1,1, géllel -1,2±1,3 volt. E különbség mérsékelt klinikai jelentőségű, azonban statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p<0,01). A megbízhatósági hiba nem különbözött az alkohollal, illetve a géllel végzett mérések között (1,8% vs. 1,7%, p=0,44). A combnyak és a gerinc DEXA-mérése alapján 14 főnél találtak határozottan csökkent ásványianyag-tartalmat (T-score<=-2,5). Figyelembe véve a 90%-os szenzitivitást, az alkoholos módszerrel az osteoporosis T-score-határértéke -0,6, géllel történt mérésnél -0,5 volt, 32%-os, illetve 35%-os specificitás mellett.

Ezeknek az adatoknak az alapján megállapítható, hogy az Achilles InSight készülék alkoholos üzemmódban éppoly megbízható, mint gélkontaktus esetén, miközben az alkohol alkalmazásával a mérés ideje jelentősen rövidíthető. Az osteoporosis felismerésére a -0,6-es T-score-érték tűnik megfelelőnek, ezt az eredményt azonban törést szenvedett és törés nélküli betegek vizsgálatával kell még megerősíteniük.



54. A femoropatellaris instabilitás képalkotó vizsgálata 2003-ban
Balogh Endre, Tállay András, Máthé Sarolta, Czerődy Erika, Dobos József, Berkes István
Országos Sportegészségügyi Intézet, Budapest

Célkitűzések: A tudomány mai állásának megfelelő mérési módszerek összefoglalása.

Módszer: Az oldalirányú térdfelvételen mérhető indexek, segédvonalak, az axiális felvételen és a CT-MR felvételeken értékelhető jelek értékelése.

Eredmények: Az objektív és a szubjektív femoropatellaris instabilitás elkülönítése alapján panaszos betegeink közel 70%-ánál objektív instabilitási jeleket tudtak kimutatni.

Következtetés: A trochlearis árok mélységének mérésére elégséges a hagyományos röntgenvizsgálat és az ultrahangvizsgálat. A szerzők a patella állásának megítélésére a röntgenfelvételen az Insall Salvati-index helyett az általuk objektívebbnek tartott Caton-Deschamps-indexet ajánlják.

A CT- és MR-vizsgálat a patellaín eredési és tapadási területe közötti lateralizációt mutatja objektíven.



55. A kül- és belboka mögött futó inak rendellenes elhelyezkedésével szerzett tapasztalataink
Balogh Endre1, Pavlik Attila1, Horváth Katalin2, Szabó Éva2, Szutrély Ferenc1, Berkes István1
1Országos Sportegészségügyi Intézet, Budapest
2Országos Onkológiai Intézet, Budapest

Célkitűzés: A szerzők a bokapanaszok ritkább okaira kívánják a figyelmet irányítani.

Módszer: Az ultrahangvizsgálatok, a CT- és MR-vizsgálatok lehetőségeit kihasználva biztos diagnózis kapható.

Eredmények: 240 boka-ultrahangvizsgálat során két esetben peroneusín-luxációt, 16 esetben peroneusín-szubluxációt, egy esetben tibialisposteriorín-luxációt állapítottak meg.

Következtetés: Az anatómiát jól ismerő radiológus biztonsággal diagnosztizálja a boka mögötti inak rendellenes lefutását.



56. Parossealis kiindulású, lábszári térszűkítő folyamat esete
Bajcseva Jordánka, Borsi László, Forgács Sándor, Szalai László, Berecz Andrea
Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórház, Budapest

A szerzők esetbemutatásukban két hónapja fennálló, a jobb tibia felső harmadánál kialakult térszűkítő folyamat diagnosztikai megközelítését mutatja be.

A radiológiai (röntgen-, CT-, MR-, ultrahang-) és szövettani vizsgálatok a kezdetben parossealis primer csonttumornak vélt elváltozás metasztatikus voltát bizonyította.

Az elvégzett mellkas-röntgentvizsgálatot követően a CT-vizsgálat a jobb hilus térszűkítő folyamatát és egyben primer tumort igazolt. A csontszcintigráfia az elváltozás szoliter csontrendszeri malignus folyamat jelenlétét állapította meg.

Az eset érdekessége a viszonylag ritka lokalizáció, az extrém nagyság és szoliter megjelenés.



57. A NOMID (CINCA) szindrómáról
Orbán Ilonka, Balogh Zsolt
Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest

Egy hatéves kislány kórtörténetének ismertetése kapcsán a szerzők bemutatják a NOMID - neonatal onset multisystem inflammatory disease - és CINCA - chronic infantile neurological cutaneus and articular - szindróma néven ismert, ritka, gyermekkori krónikus ízületi betegséget.

A kórkép legfőbb jellegzetessége, hogy újszülöttkorban kezdődik és a JCA szisztémás formához hasonlóan bőrjelenséggel, lázzal, nyirokcsomó- és lépnagyobbodással jár. Az arthritis főleg a nagyízületekben - térdben, könyökben, bokában, csuklóban - zajlik, deformáló jellegű, kontraktúrára hajlamos.

Gyakori jelenség a krónikus uveitis, a meningitis, az anaemia és az állandó leukocytosis. A röntgenfelvételeken sok esetben bizarr epiphysealis radiológiai eltérések láthatók. Gyakran letális kimenetelű, de felnőttkorba áthúzódó eseteket is leírtak. Szteroid- és immunszuppresszív kezelés, komplex terápia mellett, hatásos lehet.



58. Heterotop ossificatiós betegek radiológiai és ultrahangvizsgálatai során szerzett tapasztalataink
Nagy Judit
Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Radiológiai Osztály, Budapest

Célkitűzések: A szerzők az Országos Orvosi Rehabilitá-ciós Intézet Radiológiai Osztályán 1999-2002 között észlelt heterotop ossificatiós betegek radiológiai és ultrahangvizsgálatai során szerzett tapasztalataikat ismertetik.

Módszerek: Heterotop ossificatiós betegek klinikai gyanúja esetén az érintett testtájékról legalább egy- vagy kétirányú röntgenfelvétel (Medicor) készült, illetve lágyrész-ultrahangvizsgálat (ATL Ultramark 4) történt.

Eredmények: 1999-2002 között 107 beteget [24 nő, 83 férfi, átlagéletkor: 51 (20-90 év)] vizsgáltak heterotop ossificatio gyanúja esetén. A heterotop ossificatio hátterében gerincvelő-károsodás (43 beteg, 40%) vagy agykárosodás (37 beteg, 34%), végtagsérülés (19 beteg, 18%), ortopédiai műtét (öt beteg, 5%), végtagamputáció (három beteg, 3%) szerepelt. A leggyakoribb heterotop ossificatiós testtájék egyik (53) vagy mindkét (40) oldali csípő-, könyök- (13), térd- (nyolc), csípő- és térd- (négy), illetve ritka lokalizációk (hét, például femurcsonk körül) voltak. Több testtájék érintettsége a betegek mintegy felénél fordult elő. Amennyiben a heterotop ossificatio klinikai gyanúját a röntgenfelvétel még nem mutatta, a sorozatos ultrahangvizsgálatok (17 beteg, 16%) minden esetben diagnosztikusnak bizonyultak.

Következtetések:

  1. Központi idegrendszeri vagy végtagsérülések gyakran okoznak heterotop ossificatiót, több testtájékon is.
  2. Leggyakoribb az egyik, illetve mindkét oldali csípőízület körüli lokalizáció.
  3. A heterotop ossificatio érési folyamatának korai szakában az ultrahangvizsgálat megelőzte a röntgenfelvételek pozitivitását.
  4. A ritka heterotop ossificatiós lokalizációk differenciáldiagnosztikai nehézséget okozhatnak.


59. Akut vagy krónikus? Az osteomyelitisek diagnosztikájáról egy eset kapcsán
Székely Géza1, Gergely Gy. Mária1, Forrai Gábor1, Varga Zsolt2, Balogh Endre3
1Országos Gyógyintézeti Központ, Radiológiai Osztály, Budapest
2Országos Gyógyintézeti Központ, Nukleáris Medicina Osztály, Budapest
3Országos Sportegészségügyi Intézet, Budapest

A szerzők esetismertetésükben húsz év után, azonos lokalizációban, ismételten jelentkező akut osteomyelitisről számolnak be.

A gyermekkorban lezajlott, akkor műtéti feltárást és hosszas antibiotikumkezelést igénylő, azóta panaszt nem okozó felkarelváltozás igen szegényes klinikai tünetekkel jelentkezett újra. Laboreltérések, általános gyulladásos tünetek nem kísérték a folyamatot, a további képalkotó eljárások alkalmazását az anamnesztikus adatok mellett a beteg konzekvens panasza - terhelésre, majd nyugalomban is jelentkező fájdalom - tette indokolttá.

A szerzők a krónikus osteomyelitis differenciáldiagnosztikáját, ezen belül az akut fellángolások igazolásának képalkotási lehetőségeit foglalják össze.



60. A krónikus rekurráló multiplex osteomyelitis differenciáldiagnosztikája
Köllő Katalin1, Mester Ádám1, Karlinger Kinga1, Szőke Gy2, Kaposi N. Pál1
1Radiológiai és Onkoterápiás Klinika, Budapest
2Semmelweis Egyetem, ÁOK, Ortopédiai Klinika, Budapest

Bevezetés: A szerzők a magyar szakirodalomban eddig még nem ismertetett, ritkán előforduló megbetegedés differenciáldiagnosztikáját mutatják be, két esetük kapcsán.

Esetismertetés:

1. Egyéves gyermeknél a jobb tibia és radius distalis metaphysisében recidiváló laesiókat láttak különböző időben, a boka és csukló duzzanatával, fájdalmával. Differenciáldiagnózisként tumor, vérképző rendszeri megbetegedés merült fel.

2. A 11 éves fiúnál különböző időben, mindkét radius és a bal femur distalis metaphysisében recidiváló laesiók jelentek meg. A klinikai kép osteosarcoma, Ewing-sarcoma, eosinophyl granuloma lehetőségét vetette fel. Tarkította a képet a CT-vizsgálattal a térdízületben kimutatott, azonos lokalizációjú osteochondritis dissecans.

A betegeknél hagyományos röntgen-, CT-, MR-, csontszcintigráfiás, labor-, immunológiai vizsgálatokat végeztek. Biopszia, hisztológiai, bakteriológiai tenyésztés történt.

Megbeszélés: A krónikus rekurráló multiplex osteomyelitis (CRMO) gyermekkorban kezdődik, néhány évtől évtizedig recidiválhat. Bármely csonton előfordulhat, leggyakrabban a hosszú csöves csontok metaphysisén, gerincen és vállövön. Első leírása óta (Giedion, 1972.) említik a differenciáldiagnosztikában: a malignitást (osteosarcoma, Ewing-sarcoma, neuroblastoma, leukémia, rhabdomyosarcoma), a Langerhans-sejtes hystiocytosist, az osteoid osteomát, a bakteriális osteomyelitist. A gyulladásos megbetegedés gyakran társul egyéb szervi megbetegedéssel: palmoplantaris pustulosis, psoriasis, acne conglobata, uveitis, gyulladásos bélbetegségek, juvenilis idiopathiás arthritis.

A hisztológiai kép krónikus gyulladásra utal, de baktérium nem mutatható ki. A bemutatott két beteg minden leírt kritériumnak megfelelt, a társult betegségeken kívül.



61. Differenciáldiagnosztikai problémát okozó myelofibrosis egy esetünk kapcsán
Illés László, Soltz Gizella
Területi Kórház, Radiológiai Osztály, Berettyóújfalu

A myelofibrosis rendkívül ritka, szerteágazó tüneteket okozó, a csontvelő kötőszövetes állományában kialakuló, súlyos lefolyású betegség, csak az esetek egy részében jár csontelváltozással. Ez utóbbi csoportnak két nagy típusa van, az egyikben a sclerosis dominál, a másikban lyticus és plasztikus gócok jelentkeznek egymás mellett.

A szerzők által bemutatott esetben betegük gyengeséggel, fejfájással, fogyással, dyspnoés panaszokkal jelentkezett. Laboreredményei nagyfokú anaemiát jeleztek, mellkas-, natívhas-, natívvese-felvételein mellékleletként bizarr képet adó apró, lyticus és plasztikus gócokat láttak egymás mellett. Kiegészítő csontfelvételeket készítettek. A csontkép által felvetett differenciáldiagnosztikai problémát végül csontvelőpunktátummal, csontbiopsziával, laborvizsgálatokkal oldották meg.



62. Lágyrész-elváltozás (fascia-rekesz szindróma) tüneteivel kezdődő melorrheostosis
Király Márta1, Antal Imre2, Kaposi N. Pál1, Szombati István1, Barabás Klára1, Palkonyai Éva1, Temesvári I. Péter1
1Országos Reumatológiai és Fizikoterápiás Intézet, V. Reumatológiai Osztály, Budapest
2Semmelweis Egyetem, Ortopédiai Klinika, Budapest

A szerzők 43 éves nőbetegük esetét ismertetik. A betegnél 2001 novemberében minden előzmény nélkül, akutan, egyik napról a másikra a jobb lábszár felső-középső harmadának lateralis részén tömött tapintású duzzanat jelentkezett, nyomásérzékenység, fájdalom, járásnehezítettség kíséretében.

Általános tünete, láza nem volt. Pihentetés, kímélet, gyulladáscsökkentő gyógyszer csak átmeneti javulást hozott. Az alsó végtagi Doppler-vizsgálattal kizárták a thrombosist. A röntgenfelvételen az érintett szakaszon a fibula periosteumának megvastagodását, gyöngysorszerű mészlerakódást láttak; a szcintigráfia a fibulának megfelelően enyhe dúsulást, az MRI hipervaszkularizált lágy részeket, periostealis reakciót mutatott. Csonttumor, illetve osteomyelitis gyanúja miatt az ortopédiai klinikán műtétet végeztek.

A feltárás során a rekeszek dekompressziója megtörtént, kifejezett gyulladásos jeleket észleltek, a biopszia is gyulladást igazolt. Myositisre gondolva, a beteg szteroid lökéskezelésben részesült; ez csak minimális javulást eredményezett, elhagyásával a tünetek kiújultak. Magas CRP-szint (59,9 mg/l), fokozott vörösvértest-süllyedés (60 mm/h), leukocytosis (8,74 G/l) és emelkedett ALP-érték (376 U/l) mellett immunszerológiai eltérés nem volt, autoimmun myositist nem tudtak bizonyítani. További kiegészítő vizsgálatok - ultrahang, EMG - eredményei szintén krónikus izomgyulladást, fibrosist, csonthártya-érintettséget valószínűsítettek; ezek hátterében, illetve tőlük függetlenül szóba jött a melorrheostosis diagnózisa is. Traumatológiai és szeptikus sebészeti konzultáció újra felvetette zajlóban lévő vagy lezajlott osteomyelitis lehetőségét; ezt a CT-vizsgálat nem támasztotta alá: akut gyulladás lehetőségét kizárta. Így az exostosisokat a lágyrész-gyulladás periostealis reakciójának következményeként értékelték. A beteg panaszai változatlanul fennálltak, emiatt gyulladás és tumor irányában kontrollvizsgálatokra került sor (labor, röntgen, szcintigráfia, MRI). Tumor, osteomyelitis, fibromatosis eshetőségét kizárták, melorrheostosist és krónikus lágyrész-gyulladást igazoltak.

A bemutatott eset azt bizonyítja, hogy a melorrheostosist kísérő lágyrész-tünetek egyes esetekben dominálhatják a klinikai képet, fascia-rekesz szindróma, myositis, osteomyelitis, illetve tumor gyanúját kelthetik.



63. Két fractura - esetismertetés
Várallyay György1, Ujvári Marianne2, Schneider Tamás1
1Országos Onkológiai Intézet, Budapest
2Madarász Utcai Gyermekkórház, Budapest

1. eset: A kilencéves fiúnál pihentetésre nem szűnő, erős jobb térdhajlati fájdalom alakult ki. Előző nap az egész osztály testnevelésórán 45 percen át törpejárásban - guggolva - járt. A röntgenvizsgálat alapján a radiológus a tibia felső harmadában, hátul, fáradásos törést írt le. A kiegészítésként kért MR-vizsgálat a csont kiterjedt oedemáját mutatta. A gyermek gyógyult, tünetmentes lett. A fáradásos törésvonalnak megfelelően callus képződött, az oedema megszűnt.

2. eset: Teljes remisszióban lévő non-Hodgkin-lymphomás, 75 éves férfi erős deréktáji fájdalmakról számolt be, amelyek mozgásra fokozódtak, teljes nyugalomban
- így éjszaka is - megszűntek. Az első vizsgálatként elvégzett MRI kóros jelintenzitást mutatott az LI. csigolyában és kóros pre- és paravertebralis terimét. Ennek alapján az alapbetegség manifesztációjának lehetősége merült fel, bár a klinikai tünetek ezt nem támasztották alá. A röntgenvizsgálat a felső lumbalis szakaszon hatalmas osteophytákat mutatott, a csigolyák közötti csonthidakkal.

A CT-képeken az LI. csigolyán lévő osteophyta törése látszott, ez mind a panaszokat, mind az MR-képen látott kóros jelet magyarázta. Néhány hét után a fájdalom megszűnt. A kiegészítő anamnézisben kisebb traumára derült fény.

Következtetés:

  1. Az anamnézis ismerete lényeges.
  2. Az MR-képen látott csontoedema nem specifikus: tumorokon, infekciókon, degeneratív elváltozásokon kívül csonttörések kísérője is lehet.
  3. A csontszerkezet és a kisebb csonttörések megítéléséhez röntgensugár szükséges: hagyományos röntgenfelvétel, olykor CT-vizsgálat.


64. Multiplex familiáris perifériás neurilemmoma - esetismertetés
Arany László
Jósa András Kórház, Huniko Kft., Nyíregyháza

A szerző esetbemutatásában néhány éven belül kialakult, szignifikáns panaszokat okozó, lassan növekvő, perifériás lokalizációjú neurilemmoma klinikai, ultrahang- és MRI-képét ismerteti. A neurilemmoma kétoldali, szimmetrikus megjelenésű, a n. tibialis post. ideghüvelyéből kiinduló schwannoma, valamint a bal n. peroneusnál a fibulafejecs alatt hasonló elváltozás volt.

A szerző hangsúlyozza, hogy a többszörös előfordulás nem gyakori; a rendkívül ritka familiáris, öröklődő vonatkozásokat is bemutatja.

Az irodalmat átnézve, hasonló eset ismertetését vagy közlését nem találta.



65. Multiplex csontnekrózis, avagy az "alkohol öl, butít, nyomorba dönt"
Kelemen Judit, Koó Éva
Budai Irgalmasrendi Kórház, II. Reumaosztály, Budapest

Az alkohol indukálta aszeptikus nekrózis nem ritka, egyes szerzők szerint súlyos alkoholisták között akár 56% is lehet; azonban a multifokális csontérintettség nagyon ritka (a nekrózisok 5-10%-a).

A folyamat patogenezise még ma sem egyértelmű. Feltételezhető az alkoholista betegeken gyakran észlelt kóros zsírmetabolizmus oki szerepe.

A férfi beteg toxikus eredetű hepatopathiáját 35 éves korában diagnosztizálták, egy évvel később bal csípője fájdalmassá vált, a panasz hátterében combfejnekrózis igazolódott.

Alkoholfogyasztását ugyan mérsékelte, de el nem hagyta. 39 éves korára mindkét csípőjében, a bal lábtő- és lábközépcsontjain is nekrózis jelentkezett. Ekkor került sor osztályos felvételére. A röntgenfelvétel a bal humerusfejben is nekrózist igazolt.

A beteg 45 éves korára mind a négy végtag és a láb kisízületeiben is radiológiai progressziót figyeltek meg, a beteget rokkanttá nyilvánították. Segédeszköz nélkül járóképes maradt, önmagát ellátni képes volt, a totál- endoprotézis-műtéttől elzárkózott. A 47 éves korában végzett kontrollvizsgálatnál a szerzők progressziót nem észleltek sem klinikailag, sem radiológiailag.


A név után az előadás-kivonat(ok) sorszámát jelöltük.

Almási Csilla 36
Ambrus Csaba 36
Antal Imre 62
Arany László 64
Árva Gábor 4, 9
Aszódi Ágnes 37
Babics Júlia 39
Bajcseva Jordánka 56
Bajnok Éva 46
Bakay András 51
Bálint Beáta 2
Balogh Ádám 50
Balogh Endre 54, 55, 59
Balogh Zsolt 57
Bánfi Lászlóné 44
Barabás Klára 62
Baráth Sándor 28
Bárdos János 44
Barna T. Katalin 48
Batyalik István 22
Békefi Ferenc 25, 26
Berecz Andrea 56
Bergmann Annamária 25, 26
Berkes István 54, 55
Berta Klára 36
Bettembuk Péter 50
Bezzegh Katalin 27
Bhattoa Harjit Pal 50
Bindics György 8
Bogdán Tibor 5, 11
Bohák Ágnes 1
Bohár László 1
Bojszkó Ágnes 41
Bors Katalin 33, 35, 43
Borsi László 6, 8, 56
Buday Ilona 2
Czerődy Erika 54
Cserháti Péter 13
Csikós Dóra 8
Csonka Judit 27
Csönge Lajos 51
Csupor Emőke 34, 42, 45
Deák György 36
Dobay Judit 48
Dobos József 54
Donáth Judit 46
Dusikné Szommer Zsuzsanna Dalma 24
Falus András 41
Farbaky Zsófia 2, 19, 22, 23
Farkas Tamás 12
Ferencz Viktória 33, 41, 42, 45, 52, 53
Flóris István 12, 13
Forgács Sándor 6, 8, 56
Forrai Gábor 59
Frank Istvánné 44
Garai János 24
Genti György 31
Gergely Gy. Mária 59
Gergely Mária 6
Gimesi Csaba 5, 11
Hock Márta 24
Holnapy Gergely 14
Horváth Csaba 33, 34, 35, 41, 42, 43, 45, 52, 53
Horváth Gabriella 44
Horváth Irén 3
Horváth József 29
Horváth Katalin 55
Hosszú Éva 33
Illés László 61
Imre Katalin 40
Kádas Dániel 10
Kádas István 10, 18
Kákosy Tibor 7
Kaló Zoltán 31
Kapitány Anikó 28
Kaposi N. Pál 1, 60, 62
Karlinger Kinga 1, 7, 60
Kelemen Judit 40, 65
Kerekes Éva 38
Kertai Sándor 29, 49
Király Márta 62
Kiss Emese 50
Kiss János 21
Kiss József 27
Kónya Csaba 35
Koó Éva 40, 65
Korányi László 27
Köllő Katalin 60
Krasznai Pál 37
Kricsfalusy Mihály 9, 13, 16
Kricsfalvi Péter 27
Lakatos Péter 29, 33, 35, 41, 42, 45, 46
Lányi Éva 39
Lendvai Ferenc 10
Licker-Fóris Edit 31
Magyari Zoltán 10, 18
Majnik Judit 40
Major Bálint 19, 20, 23
Marton Adrienn 36
Martsa Balázs 12, 13
Máthé Sarolta 54
McCloskey EV 43
Mester Ádám 1, 7, 60
Mészáros Szilvia 34, 35, 41, 43, 45, 52, 53
Mezőfi Beáta 8
Mike György 5, 11
Mocsai Lajos 17
Molnár Szabolcs 20, 22
Mózes Magdolna 25, 26
Mucsi István 36
Muzsnai Ágota 38
Nagy Erzsébet 40
Nagy Gabriella 44
Nagy Judit 58
Németh László 7
Németh Lóránd 34
Nyíri Péter 14
Orbán Ilonka 57
Páczi István 32
Paksy András 46
Palaczki Aranka 48
Palkonyai Éva 62
Pállinger Éva 41
Panyi Mihály 37
Pásztor Tamás 3, 47
Pavlik Attila 55
Péntek Márta 31
Péter Ferenc 38
Pethes Ákos 19, 23
Poór Gyula 46
Rass Péter 28
Répásy István 24
Saab Nizar 5, 11
Salamon Csaba 27
Sánta Sándor 3
Schäfer Miklós 19, 20, 22, 23
Schneider Tamás 63
Sipka Sándor 28
Soltz Gizella 61
Somogyi Péter 14, 15, 17
Speer Gábor 46
Sulyok Gabriella 27
Szabó Éva 55
Szabó Gyula 25, 37
Szalai László 56
Szalay Ferenc 52
Szekanecz Zoltán 28
Székely Géza 59
Szekeres András 30
Szekeres László 25, 29, 49
Szombati István 62
Szőke Gy 60
Szőke Ildikó 44
Szutrély Ferenc 55
Szűcs János 42, 45
Tállay András 54
Tarján Zsuzsanna 40
Tarkovács Andrea 2
Temesvári I. Péter 62
Tordy Béla 35
Torma Olga 29
Tóth Edit 34, 42, 45
Tóth Miklós 31
Tulassay Zsolt 31
Udvardy Csaba 4, 9, 10, 13, 18
Újfalussy Ilona 40
Ujvári Marianne 63
Urbán Ferenc 3
Váradi Péter 27
Várallyay György 63
Varga Zsolt 59
Világi Szabolcs 24
Viola Sándor 38
Wolf Zsuzsanna 35, 52
Zilahi Erika 28