EREDETI KÖZLEMÉNY
  
Pulzáló mágneses kezeléssel elért eredmények különböző törések elhúzódó gyógyulása, valamint álízületei esetén
Kricsfalusy Mihály, Udvardy Csaba, Litvai Gabriella 
 
 
 
 


dr. Kricsfalusy Mihály, dr. Udvardy Csaba, dr. Litvai Gabriella: Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet

Levelezési cím: dr. Kricsfalusi Mihály, Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet,
1081 Budapest, Fiumei út 17.
E-mail: m.kricsfalusy@vodafone.hu

Ca és Csont 2003;6 (2): 50-56.

Érkezett: 2003. szeptember 18.
Elfogadva: 2003. október 22.



ÖSSZEFOGLALÁS

Bevezetés - A töréskezelés során észlelt szövődmények közül a törésgyógyulás elhúzódása, illetve álízület kialakulása akár többszörösére nyújthatja a betegek gyógyulásának, rehabilitációjának idejét. Jelen dolgozatunkban nem invazív, ambulánsan alkalmazható pulzáló elektromágneses kezelés (PEMF) hatását vizsgáltuk különböző csöves csontokon észlelt elhúzódó törésgyógyulás, valamint álízület esetén.

Betegek és módszer - Huszonegy betegen, átlagosan 8,7 hónappal a törés után a törésgyógyulás zavara miatt alkalmaztunk átlagosan hét hétig tartó, ambulánsan pulzáló mágneses kezelést, Biostim típusú készülékkel (gyártó: IGEA, Olaszország).

Eredmények - Összesen 15 betegnél észleltük a törés konszolidációját, ez 71,4%-os gyógyulási arányt jelent. Két betegnél azonban mechanikai okok gátolták a töréskonszolidációt, ezeket az eseteket kivéve a gyógyulási ráta 78,9% volt. Lényegesen csökkent a fájdalom mértéke, és minden betegnél javult a funkció, a végtag terhelhetősége.

Következtetés - Eredményeink és a nemzetközi szakirodalomban talált hasonló adatok alapján - vizsgálatainkat
folytatva - szeretnénk elérni a törésgyógyulás biofizikai serkentésére irányuló módszerek hazai ismertségének javítását, szélesebb körű alkalmazásukat.

elhúzódó törésgyógyulás, álízület, pulzáló elektromágneses kezelés, a törésgyógyulás biofizikai fokozása


A  törések kezelése, ellátása során a traumatológus célja a callusképződés, illetve a törésátépülés ideális feltételeinek biztosítása, a törésgyógyulás zavartalan és minél tökéletesebb lezajlásához. A traumatológiai szakkönyvek általában részletesen áttekintik a törésgyógyulás menetét, a primer angiogén vagy más néven kontakt gyógyulás, illetve a szekunder, callusképződéssel járó vagy résgyógyulás lefolyásának fázisait. Az évtizedekkel korábban ideálisnak tartott kontakt törésgyógyulás elérése a minél stabilabb, "rigid" osteosynthesisekre való törekvésben nyilvánult meg. Ebben az időben a különböző lemezes synthesisek uralták a műtéti palettát. A nyolcvanas évekre azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a bőséges callusképződéssel járó résgyógyulás után a sérült csont terhelhetősége lényegesen jobb a callus nélkül átépült töréseknél. A jó callusképződés feltétele a törésben megmaradó mikromozgások gerjesztette mechanikai hatás, szöveti deformáció (strain), ezért a korábbi rigid szintéziseket a rugalmasabb eljárások váltották fel; ezek legjellemzőbb formái a különböző intramedullaris rögzítések (velőűrszegek stb.). Ha nem kellően stabil a szintézis, illetve a törésben a kívánatosnál nagyobb mértékű mozgás marad vissza a törtvégek között, akkor - amennyiben a törésgyógyulás egyéb feltételei adottak - hypertrophiás álízület alakulhat ki.

Gyakran előfordul azonban, hogy bár látszólag a törésgyógyulás feltételei minden szempontból adottak - tehát megfelelő a törtvégek illeszkedése, jó a környező lágy részek állapota, vérellátása, és a sérültnek nincs lényeges, a törésgyógyulást befolyásoló betegsége -, mégsem gyógyul a törés. Az ilyen, biológiai okokra visszavezethető törésgyógyulási zavarokban úgynevezett atrophiás álízület alakul ki: a törtvégek elvékonyodnak, a törési rés kitágul.

Bár a különböző méretű, illetve szerkezetű csontok törései gyógyulásának, konszolidációjának időtartama különböző, általában akkor, ha körülbelül négy hónapig nem látunk megfelelő callusképződést, elhúzódó törésgyógyulásról, hat hónap után azonban már álízületről beszélünk (1).

A traumatológiai gyakorlatban a hypertrophiás álízületek esetén a mechanikai zavart igyekeznek megszüntetni:

Az atrophiás álízületek esetén azonban a biológiai zavar megszüntetése is szükséges, ezért rendszerint önmagában nem elég a törtvégek fixálása. Sajnos azonban a különböző műtétek, a törtvégek reszekciója, felfrissítése, spongiosaplastica végzése, a vérellátás javítása különböző műtétekkel - például érnyeles csontblokk vagy bármilyen lebeny beültetése, a lágyrész-viszonyok rendezése - sem mindig vezet eredményre. Gyakran több műtéttel sem sikerül elérnünk a törés átépülését.

A törésgyógyulás biológiai feltételeinek javítása, serkentése azonban nem csak újabb műtétekkel képzelhető el. A csontgyógyulás biofizikai serkentésének módszereiről szóló konszenzusdokumentumban rövid összefoglaló olvasható az elmúlt évtizedekben folytatott, a törésgyó-gyulás folyamatát serkentő, lehetőleg nem invazív módszerek kutatásairól (2).

Az elméleti kutatások eredményei alapján kifejlesztett módszereket évtizedek óta vizsgálják, állatkísérletekben és a klinikai gyakorlatban egyaránt. Számos egyetem köré csatlakoznak olyan ortopédiai vagy traumatológiai osztályok, ahol ezeket az eljárásokat alkalmazzák a töréskezelésben, és eredményeik a különböző nemzetközi folyóira-tokban is megtalálhatók.

Hazai viszonyok

Többféle pulzáló mágneses készülék (régebbi magyar fejlesztésű "mágneses karikák", illetve ügynöki hálózatok révén terjesztett mágneses matracok és egyéb kezelőegységek) alkalmazási javaslatában szerepel a csontritkulás, illetve a törésgyógyulás kezelésének lehetősége. Sok ilyen készüléket el is adtak, és a magánrendelők mellett kórházak, szakrendelők is használják ezeket a betegellátásban. A törésgyógyulásra gyakorolt hatásukról azonban a hazai ortopédiai, illetve traumatológiai szakirodalomban nem olvastam még publikációt.

A traumatológusok egyelőre - részben a médiát is időnként elárasztó, a szinte "mindent gyógyító" mágneses készülékek reklámjai miatt - fenntartásokkal fogadják ezeket a módszereket. Így aztán hazánkban a törésgyógyulás zavara esetén a hagyományos kezelési módszerek az uralkodók, vagyis a nyugalomba helyezés, illetve a különböző műtétek végzése.

Célkitűzés

A külföldi tapasztalatok ismeretében saját eredmények alapján kívántuk értékelni a pulzáló elektromágneses kezelés (PEMF) hatásosságát a törésgyógyulás zavaraiban. Felmértük, hogy sikerül-e kiküszöbölni a műtéti ellátást ezeknél a betegeknél, hogy ezáltal a hazai kezelési palettába való felvételüket ajánlhassuk.
 

Betegek és módszer

Az olaszországi IGEA cég Biostim típusú készülékével 2001-ben kezdhettük meg a vizsgálatokat. Ez egy asztali készülék, amelyhez egy elektromágneses tekercs (1. és 2. ábra) csatlakozik; ezt a kezelés idejére fáslival vagy tépőzáras szalagokkal rögzítettük a törés területéhez. Kifejezetten csonttörések kezelésére fejlesztették ki in vitro és állatkísérletek alapján. A kezelt csontszakaszon alacsony frekvenciájú (75 Hz), 18-30 gauss közötti mágneses indukcióval átlagosan 1,3 ms-os, 3,5±1 mV-os elektromos feszültségváltozásokat indukál (1. ábra).
 

1. ábra. A vizsgálatokhoz használt készülék, valamint az alkalmazott mágneses mező és az indukált elektromos potenciálváltozás görbéi

2. ábra. A kezelő elektromágneses tekercs és helyes elhelyezése

 

A készüléken nem változtatható sem a frekvencia, sem a térerő; kísérletes adatok bizonyítják ugyanis, hogy a mágneses indukció, illetve az indukált elektromos válaszok eltérő fajtái bizonyos esetekben - az osteoclastaktivitást fokozva - hatástalannak bizonyulhatnak (3).

A kezelést a különböző végtagok hosszú csöves csontjainak elhúzódó törésgyógyulása, illetve hypotrophiás álízülete esetén alkalmaztuk.

Az előzetes töréskezelés lehetett mind konzervatív, mind operatív. Bennlévő fém, illetve külső rögzítés viselése nem volt akadály. Igyekeztünk olyan eseteket választani, ahol nem konkrét mechanikai ok - interpozitum, instabil synthesis stb. - állt a törésgyógyulás elmaradásának a hátterében.

A vizsgálatban 2001 májusától 2003 júliusáig 21 beteg vett részt. A legfiatalabb 21, a legidősebb 81 éves, átlagéletkoruk 52 év, közülük kilenc férfi és 12 nő volt.
A sérüléstől eltelt idő nyolc hét és 21 hónap között változott, átlagosan 8,7 hónap (1. táblázat). A kezelés indikációit a 2. táblázat tartalmazza.
 

1. táblázat. A kezelt betegek megoszlása nem, életkor, sérülés, a sérüléstől eltelt idő, valamint a kezelés megkezdéséig végzett műtétek száma szerint 
2. táblázat. A kezelést indikáló elváltozások összesítése 
 

A törések közül összesen kettőt kezeltek konzervatívan - egy boka- és egy radiusnyaktörést -, az összes többi betegnél a mágneses kezelést megelőzően már sor került egy vagy több műtétre a törés, illetve az álízület miatt. A legtöbb műtétet a 13. sorszámú idős, a humerus distalis végének törését elszenvedett férfi betegen végezték, szám szerint hatot, az atrophiás álízület és a folyamatosan kilazuló fémek miatt.

A kezelés javasolt időtartama napi hat és nyolc óra között volt, ezért a betegek a készüléket otthonukban használták. (Általában éjszaka helyezték fel a kezelőtekercseket az érintett törés területére.) A kezelés javasolt hossza két-három hónap, az ajánlott minimum hat hét.

Amennyiben a sérült a kezelés megkezdése előtt is részesült gyógytornában, illetve komplex fizioterápiás kezelésben, ezt változatlanul folytathatta.
A vizsgálatban részt vevő minden sérült kapott PEMF-kezelést, placebo- és kontrollcsoport a vizsgálatunkban nem volt.

A kiértékelés menete

A kezelés megkezdésekor értékeltük a röntgenképet; a beteg fájdalmait 10-es fokozatú vizuális analóg skálával (VAS) regisztráltuk; lemértük az érintett végtag ízületi funkcióit, és fizikálisan megvizsgáltuk a törés régióját.

A kezelés során a betegeket havonta kontrolláltuk. A kezelés befejezésekor, illetve három hónappal a PEMF-kezelés megkezdése után röntgenfelvételt készítettünk, ezeken a törés konszolidációjának jeleit értékeltük. Ismét lemértük az ízületi funkciókat, a fájdalmat, megvizsgáltuk a végtagot, és szubjektív elégedettségi értékelést kértünk a betegtől a kezelés eredményességéről egy ötfokozatú pontskálával.
 

Eredmények

A kezelések időtartama 4-12 hétig terjedt, az átlag 8,55 hét volt. Két beteg (a 15. és 18. sorszámúak) rosszul tolerálta a tekercseket, ezért a tervezett idő előtt, négy hét után abba is hagyták a kezelést.

A kezelés megkezdésekor mért nyugalmi vagy alapfájdalom, és a terhelésre, mozgatásra jelentkező maximális fájdalomértékek átlaga (VAS):

nyugalmi/maximális fájdalom: 2,66/5,6.

A 21 beteg közül három fő a 10-es skálán a maximális fájdalomérzetet a 9-es és a10-es érték között jelezte, tehát csaknem elviselhetetlennek élte meg.
A kezelések befejezése utáni VAS-fájdalomértékek:

nyugalmi/maximális fájdalom: 1,18/2,8.

A csökkenés szembetűnően nagy. Ekkor már csak egy beteg (a 11. számú) jelezte a skálán a maximális fájdalmat a 7,5 értéknél; nála a darabos radiusnyak- és radiusfejtörés reoperációja során radiusfej-protézist ültettek be, ez azonban mechanikai okokból kilazult. Más típusú protézisre cserélték ugyan, de annál is a lazulás jelei mutatkoztak, progrediáló fájdalom mellett. Bár a protézis kilazulását a PEMF-kezelés sem tudta megakadályozni, ennek ellenére a beteg fájdalmai kismértékben csökkentek, és az érintett régió funkciója is javult.

Rajta kívül utalnék a 2. számú betegünkre, akinek multitraumatizáció - mindkét alkar, borda, lumbalis csigolya és os pubis törései, valamint carpo-metacarpalis ficam - részeként a lemezekkel egyesített bal alkar törésében mindkét csont atrophiás álízülete alakult ki progrediáló fájdalommal, mozgásbeszűküléssel. Az ő törése sem gyógyult a mágneses kezelés hatására (később resynthesist végeztünk), fájdalmai azonban a kezelés mellett már csak minimálisan fokozódtak.

Minden betegnek lemértük az ízületi funkcióit a kezelés megkezdése előtt és a befejezése után is. Mivel a különböző ízületekben bekövetkező javulások nem hasonlíthatók össze, számszerűen nem összegeztük ezek mértékét. Minden betegnek javult - ha néha csak kismértékben is - az ízületi funkciója; ennek, valamint a fájdalom csökkenésének következtében nőtt a végtag terhelhetősége, használhatósága is.

A röntgenfelvételek értékelése a következő eredményt hozta: 15 betegnél egyértelműen megindult a callusképződés, a törés konszolidációja, közülük három betegnél három hónap után már az átépülés jelei is láthatók. A további hat beteg  közül háromnál a törésben érdemi változást nem észleltünk, de a klinikai jelek, a betegek panaszai lényegesen csökkentek.

A humerus distalis végének törését szenvedett, hatszor operált betegnél (13. számú) az álízületi rés perzisztálása mellett most már több mint két éve nem lazultak ki újból a fémek, kímélő életmóddal lényegében panaszmentes, végtagját használja.

A kezelést az ajánlottnál hamarabb befejező két beteg közül az egyiknél a külboka-álízület nem épült át, de korábbi panaszai, fájdalmas mozgásbeszűkülése lényegesen csökkentek. A másik beteg a kezelés megkezdésekor is csak kisfokú panaszokat jelzett, részben ezért tolerálta rosszul a kezelést.

Bár ilyen esetszámnál nem szokás százalékot számolni, de a sérültek 71,4%-ánál egyértelműen sikerült elérnünk a törés gyógyulását, annak ellenére, hogy ellátó orvosuk a PEMF-kezelés megkezdése előtt (újabb) műtét szükségességét valószínűsítette. Ha azonban azt a két beteget kivesszük a sorból, akiknél a törés, illetve a beültetett protézis gyógyulását láthatóan mechanikai okok gátolták, a gyógyulási ráta 78,9%. Ezek az eredmények lényegében megegyeznek a nemzetközi irodalomban leírt törésgyógyulási rátákkal.
 

3. táblázat. A betegelégedettség pontjainak meghatározása 
4. táblázat. Betegeink eredményeinek összefoglalása 
* műanyag rögzítő (brace) viselése mellett
 

A betegek elégedettségét a 3. táblázatban leírt skálával mértük. Egy beteg adott 1 pontot, őt nagyon zavarta a kezelőtekercs és a készülék, egyébként 3-5 pont között értékelték a kezelést; az elégedettségi ráta átlaga: 4,14. Az eredményeket a 4. táblázatban foglaltuk össze.

Néhány röntgenképpel illusztrálom az eredményeket, bár a filmek technikai paraméterei korlátot szabhatnak ebbben. 
 

3. ábra A 6. számú sérült betegünk humerustörésének röntgenképei

4. ábra. A 6. számú beteg röntgenképe négy hónappal a törés után: törése nem gyógyul

5. ábra. A 6. számú beteg kontroll-röntgenképe a sérülés után hét hónappal, tízhetes kezelés után; a callusképződés megindult

6. ábra. A 6. számú beteg fémkivétel utáni kontroll-röntgenképe, tíz hónappal a törés után: átépült a törés

 

Az első beteg 39 éves nő; a humerus nagy kitört darabbal létrejött metadiaphysis-törését látjuk az első két felvételen a 3. ábrán. A törést Ziffko szerinti velőűrsínezéssel fixálták. A 4. ábrán látható második két röntgenkép négy hónap múlva készült, amikor a törés különösebb erőltetés nélkül, egy kis roppanást követően lényegében rediszlokálódott, rotatióban is instabillá vált. A 3. röntgenpár (5. ábra) tízheti PEMF-kezelés után készült; ezeken már jó callusképződés látszik. Az utolsó két felvétel (6. ábra) 3,5 hónappal később, a fémek eltávolítása után mutatja az átépült humerust; bár a röntgenkép bizarrnak tűnik, a sérült azóta is panaszmentes, a kar funkciója teljes. 

 

7. ábra. A 14. számú beteg subtrochantertörésének instabil szintézise. PEMF-kezelésre nem megfelelő indikáció

 

A 7. ábrán egyik "sikertelennek" tekintett esetünket mutatjuk be: a 73 éves nőbeteg subtrochantertörését nem sikerült kellően stabil synthesissel fixálni. A beteg nyolc héttel a műtét után fájdalmai miatt nem volt mozgásképes. Ebben az esetben nem is vártuk a törés konszolidációját; a fájdalom azonban ötheti kezelés mellett olyan mértékben csökkent, hogy járókerettel lakásában mobilissá vált, WC-re ki tudott menni. Ez után két hónappal sikerült a reoperáció során megfelelően stabil synthesist elérni, amelyet követően törése átépült.
 

Megbeszélés

Mi az oka, hogy kiegészítő kezeléseket keresünk a törésgyógyulás elősegítésére? A mai, felgyorsult világban számos sérült a baleset után rögtön a törésgyógyulás idejét rövidítő gyógyszeres vagy egyéb terápia után érdeklődik. A fő motiváló tényező legtöbbször a munkahely féltése, de szerepet játszik ebben a sérüléssel járó kiszolgáltatottság, az önellátás és a mindennapi aktivitás korlátozottsága is. Tudnunk kell, hogy a törés konszolidációja nem feltétlenül jelenti a teljes funkcionális regenerációt; gyakran még hónapokig tartó gyógytorna, fizioterápia szükséges ahhoz, hogy az illető visszatérhessen korábbi, megszokott életviteléhez. A törésgyógyulás elhúzódása vagy álízület kialakulása hónapokkal, de akár évekkel is visszavetheti a sérült funkcionális gyógyulását, rehabilitációját.

Az ismételt műtétek további problémákhoz vezethetnek. Többek közt számos általános és specifikus szövődmény veszélyét hordozzák magukban - például az újabb műtétek hatványozottan növelik a szeptikus szövődmények kialakulásának esélyét -, ezek egy életre károsan befolyásolhatják a beteg sorsát.

A műtétek kiküszöbölésére irányuló törekvésekben - a sérült munkából való kiesése, önellátási nehézsége, vagy mások segítségére utaltsága mellett - nem elhanyagolható szempont a kórházi kezelések egyre növekvő költségvonzata.

Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban az eddig említett szempontok miatt a töréskezelésben széles körben elterjedtek a különböző biofizikai eljárások.

Scott és munkatársai eredményeik bemutatásakor azt is leírták, hogy azért nem tudtak nagyobb számú beteget bevonni a vizsgálatukba, mert az Egyesült Királyságban már szinte minden ortopédiai centrumban alkalmaznak valamilyen elektromos vagy elektromágneses kezelést az álízületek terápiájában (4).

Természetesen százszázalékosan hatékony módszert még nem találtak, de a különböző készülékek, illetve módszerek ismertetésekor, elhúzódó törésgyógyulás, illetve álízület esetén, a mágneses kezelésekkel a különböző munkacsoportok anyagában 55-88%-ban sikerült elérni a törés konszolidációját. Kettős vak vizsgálatok során (4-6) a kontrollcsoportban a különböző szerzők csak 0-15%-ban észlelték a törés gyógyulását, ami minden tanulmányban szignifikánsan alacsonyabb a kezelt csoport eredményeinél.

Brighton és munkatársai cikkükben megemlítik, hogy az Egyesült Államokban nehezen tudnának megfelelő randomizált, kettős vak vizsgálatot végezni, mivel a betegek nem fogadják el annak a lehetőségét, hogy hónapokig placebokészülékkel kezeljék törésüket (7).

Eredményeink - a nemzetközi szakirodalomban talált adatokhoz hasonlóan - biztatónak tűnnek a törésgyógyulás zavarainak kezelésében. Amennyiben egy törés elhúzódó gyógyulását vagy atrophiás álízület kialakulását látjuk, és kizárhatjuk a törés gyógyulását akadályozó mechanikus vagy általános okokat, mindenképpen érdemes megpróbálni valamilyen, a törésgyógyulás serkentésére kifejlesztett biofizikai eljárást. Amennyiben néhány hetes kezeléssel sikerül elérnünk a callusképződés megindulását, elkerülhetjük a további műtéteket; ezzel egyrészt a beteget is megóvjuk számos műtéti szövődmény veszélyétől, másrészt csökkenthetjük a kórházi ellátókapacitás igénybevételét is. Ez nemcsak a beteg és környezete számára hoz pozitív változást, hanem az egészségügyi kiadások mérséklését is eredményezi.

A nemzetközi tapasztalatokat és a fenti szempontokat figyelembe véve, megfontolandó lenne reális mértékű, a kezelést végző intézményekre is ösztönzőleg ható támogatást adni az igazolhatóan eredményes, ambulánsan használható eljárások finanszírozására, mert szélesebb körű alkalmazásuk révén összességében a kórházi és táppénzkiadások csökkenthetők.
 
Irodalom

  1. Traumatológia. Renner Antal (szerk.). Budapest: Medicina; 2002.
  2. Az Endogén Csontgyógyulás Biofizikai Serkentésének Európai Szakértő Csoportja. A törésgyógyulás biofizikai serkentése ortopédiai és traumatológiai betegeken. Konszenzusdokumentum. 2002. június.
  3. Fontanesi G, Traina GC, Giancecchi F, et al. Slow haealing fractures: can they be prevented? Italian Journ of Orthopedics and Traum 1986;12:371-85.
  4. Scott G, King JB. A prospective double-blind trial of electrical capacitive coupling in the treatment of non-union of long bones. JBJS 1994;76-A:820-26.
  5. Sharrard WJW. A double-blind trial of pulsed electromagnetic fields for delayed union of tibial fractures. JBJS 1990;72-B:347-55.
  6. Pienkowski D, Pollack SR, Brighton CT, Griffith NJJ. Comparison of asymmetrical and symmetrical pulse waveforms in electromagnetic stimulation. Orhtop Res 1992;10:247-55.
  7. Brighton CT, Pollock SR. Treatment of recalcitrant non-union with a capacitively coupled electrical field. A preliminary report. JBJS 1985;67-A:577-85.


Results obtained by pulsed electromagnetic field therapy in delayed healing or pseudoarthrosis of various fractures
 

Introduction - Delayed healing or the development of pseudoarthrosis after a conservatively or surgically treated fracture significantly prolongs the time of patient recovery and rehabilitation. The aim of the study was to investigate the influence of pulsed electromagnetic field (PEMF) therapy on delayed fracture healing or pseudoarthrosis in fractures of various long bones.

Patients and methods - Twenty-one patients with abnormal fracture healing were treated ambulatorily a mean of  8.7 months after the injury with PEMF by a Biostim device (IGEA, Italy) for a mean of seven weeks.

Results - Overall, fracture healing was established in 15 patients, which corresponds to a recovery rate of 71.4%. By excluding the two patients, however, in whom bone restoration was inhibited by mechanical factors, healing rate increases to 78.9%. Pain intensity decreased substantially; function and endurance of the limb improved in every patient.

Conclusions - These results as well as international data justify the need for wide-spread application of  biophysical bone healing enhancement methods in Hungary, the first step of which is to popularize it among clinicians.

Correspondence: dr. Kricsfalusi Mihály, National Institute of Traumatology and Emergency Medicine,
1081 Budapest, Fiumei út 17. (Hungary)
E-mail: m.kricsfalusy@vodafone.hu

delayed fracture healing, pseudoarthrosis, pulsed electromagnetic field (PEMF), biophysical enhancement of bone healing