MOOT-ÁLLÁSFOGLALÁS
A nőihormon-pótló kezelésről
 
 
 


Ca és Csont 2002;5 (1-2): 42.

Rendkívüli szakmai és médiavisszhangot váltott ki a hír, miszerint az Amerikai Egyesült Államok legtekintélyesebb egészségügyi szervezete, a National Institute of Health (NIH) idő előtt megszakított egy igen jelentős klinikai vizsgálatot, amelynek célja a konjugált ösztrogén-medroxiprogeszterin (MPA) kezelés előnyeinek, hátrányainak értékelése volt egészséges, menopauzában lévő asszonyokon. "A női egészség" amerikai kormányprogram (Women‘s Health Initiative, WHI) keretében végzett multicentrikus vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a konjugált ösztrogén-MPA kombinációt szedő populációban magasabb arányban fordult elő az invazív emlőcarcinoma, a koronáriabetegség, az agyvérzés, a tüdőembólia, valamint az epekövesség, mint a placebóval kezelt csoportban. Ugyanakkor jelentős előny mutatkozott az ösztrogén-MPA kombinációval kezelt csoportban a csípőtáji törések és vastagbélrák vonatkozásában. Az előnyök és hátrányok összevetésekor a morbiditást jelentősebbnek találták a kezelt csoportban, miközben a mortalitás nem mutatott szignifikáns különbséget. A vizsgálatot eredetileg 2005-ben fejezték volna be, azonban a fent bemutatott statisztikai adatok birtokában, a kombinált ösztrogén-MPA kezelést kapó csoportnál a vizsgálatot átlagosan 5,2 kezelési év után felfüggesztették. Az így kezelt betegek értelemszerűen azok, akik intakt uterussal rendelkeztek. Az MPA alkalmazásának előbbiekben jelzett célja a méhnyálkahártya- (endometrium-) rák megelőzése volt. Azoknál, akiknél korábban hysterectomiát végeztek és ily módon nem volt szükségük gesztagénkiegészítésre, a WHI vizsgálat változatlanul folytatódik, mivel jelen tudásunk szerint a placebocsoport és a csak konjugáltösztrogén-kezelésben részesült csoport között nincs kimutatható morbiditási és mortalitási differencia.

A JAMA 2002. július 17-én megjelent cikke - amely egyértelműen bizonyította, hogy a konjugált ösztrogén-MPA kezelés az emlőcarcinoma incidenciájának szignifikáns növekedésével jár - számos kérdést vetett fel a hormonpótló kezelés klinikai gyakorlatában. Az a tény, hogy a konjugált ösztrogén monoterápiában részesülő csoport hasonló expozíciós idő után különbözött az MPA-val is kezelt populációtól, megengedi azt a feltételezést, hogy az alkalmazott gesztagén szerepet játszik az emlőtumorok gyakoriságának emelkedésében. Az Európában használatos 17-béta-ösztradiol-noretiszteron-acetát (NETA) kombinációval kapcsolatban hasonló méretű megtervezett vizsgálatot nem ismerünk, csupán kisebb csoportokra vonatkozó klinikai megfigyelések kerültek közlésre.

Nem elhanyagolható az sem, hogy a korábban már ismert HERS vizsgálat utánkövetése is a fentiekhez hasonló eredményt adott, azonban ezt is konjugált ösztrogénekkel és MPA-val végezték.

Szintén fontos szempont, hogy a konjugált ösztrogént 0,625 mg/nap dózisban alkalmazták, mivel a vizsgálatok indításakor ez volt az általánosan elfogadott kezelési mód. Napjainkban ennek a dózisnak a fele a megszokott. Hasonló a helyzet az ösztradiol esetében is, ahol a szokásos napi adag a korábbi 2 mg-ról 1 mg-ra csökkent. Kérdés tehát, hogy kisebb adagokkal a WHI vizsgálathoz hasonló eredményt kapnánk-e. Megjegyzendő az is, hogy a vizsgálatban résztvevők átlagéletkora viszonylag magas volt. Nem tudhatjuk, hogy fiatalabb nőkön hasonló lenne-e a hormonpótlás hatása.

A jövőben tisztázandó tehát, hogy az ösztrogén, illetve a gesztagén milyensége, az alkalmazott dózis, az életkor mennyiben befolyásolná az említett vizsgálatokban kapott eredményeket. Szintén alapvető fontosságú annak eldöntése, hogy a női hormonpótlást a fenti formában azért találták negatív hatásúnak, mert a menopauzában bekövetkező változások módosítják a hatását a premenopauzához képest, vagy az orvosi alkalmazása nem megfelelő.

A fenti kérdések eldöntéséig azonban célszerű a hormonpótlást korlátozott ideig alkalmazni (<5 év), elsősorban a menopauza-szindróma tüneteinek csökkentésére, esetleg az osteoporosis rövid távú prevenciójára-kezelésére. Ugyanakkor alkalmazása nem ajánlott sem primer, sem szekunder cardiovascularis prevenció céljából. Elképzelhető, hogy a majdani újabb eredmények tükrében az álláspontok változni fognak.

Az eddigi adatok alapján a MOOT nyomatékosan hangsúlyozza az orvosok felelősségét az adott beteg felvilágosítása, kivizsgálása, utánkövetése terén, és az egyedi igénynek megfelelő hormonpótlás megválasztásában. A vizsgálatok negatív szenzációja és üzenete nem a hormonpótló kezelés elvetését, hanem tudatos, célirányos alkalmazását kell, hogy eredményezze. A MOOT további adatokon alapuló állásfoglalását a 2002 végén publikálandó 2003-as Diagnosztikus és Terápiás Ajánlásokban olvashatják.