Tisztelt Kollégák, Kedves Olvasók!
dr. Horváth Csaba
 
 
 

dr. Horváth Csaba, főszerkesztő

Ca és Csont 2002;5 (1-2): 4-5.


Lapunk hosszabb hallgatás után jelentkezik ismét. Átmeneti csendességünket most a szokásosnál bővebb olvasnivalót kínáló, összevont lapszámmal, a közeli időszakban pedig több reguláris megjelenéssel igyekszünk ellensúlyozni. Hosszú és munkás hónapok állnak mögöttünk, amelyek szűkebb szakterületünkön sem teltek események nélkül.

Hazai terepen az osteoporosis körül hullámzó szemléletváltások keltettek jelentős szakmai figyelmet. Az egészségügyi irányításban többféle, olykor kissé sarkosnak tűnő elgondolás is felröppent - az egyik irányban a magyar oszteológiai ellátás túlzott reprezentációját sugallva, a másik irányban a fontosabb metabolikus osteopathiák tömeges elterjedése alapján népegészségügyi szinten megemelve az ellátás formáját. Az elképzelések azonban végül a középúton harmonizálódtak, ami a legjobb megoldásnak tűnik a betegek, az orvosszakma és a társadalom teherbírása szempontjából egyaránt. Az oszteológiai ellátás magyar modellje - a centrumhálózat és a mögötte álló oktatási, illetve támogatási rendszer - olyan értékeket hordoz, amelyeket itthon élve gyakran észre sem veszünk. A nyugat-európai, olykor amerikai szakmai vélemények azonban azt sugallják, hogy modellünk példaértékű, sőt, követésre ajánlott. Nem dicsekvésként, hanem a valódi értékek védelme okán jól tesszük, ha merjük vállalni értékeinket, szükség esetén érvekkel is támogatva ennek az ellátási formának a hasznosságát a magyar társadalom számára.

Látnunk kell, persze, adósságainkat is: az érvekhez nem elég a nemzetközi elismerés, hazai tények is szükségesek. Ilyen lehet például az osteoporosisos csonttörések trendjének változása az utóbbi években, alkalmasint külön elemezve az osteoporosisellátás tekintetében jobban vagy rosszabbul álló földrajzi régiókat. Az első ilyen munkák elindultak, s éppen a Ca és Csont hasábjain, a folytatás azonban késik és az idő nem türelmes... Esélyeink mégis jónak ítélhetők. A változó politikai környezetben változatlanul központi problémaként ismertetődik el a mozgásszervi betegségek köre, s ebben a kóros csontanyagcseréből fakadó fontosabb bajok is benne foglaltatnak. Ne ringassuk azonban magunkat abban a hitben, hogy mindent a legjobban csinálunk. A centrumhálózat fenntartásához az eredményesség mutatói szükségesek, további fejlesztéséhez pedig új ellátási utak keresése, s mindez a költségekre is figyelő szakmai szemlélettel. A MOOT több országos programja is hasonló célokat követve jött létre, s a Ca és Csont megtisztelő feladatként készül ezek - kongresszusokon már részben ismertetett - eredményeinek részletes közzétételére.

Nemzetközi téren sem múlt eseménytelenül az idő. Az év első felének vezető híre természetesen a nőihormon-szubsztitúció körüli vihar volt, amelynek első széllökései valódi pánikot ígértek, beszámolván néhány ismert mellékhatásnak a benefitet meghaladó előfordulásáról. A drámai dramaturgiával érkező híreket tanulmányozva azonban több olyan pontra bukkantunk, amelyek erősen árnyalták a levonható következtetéseket. A felmutatott mellékhatások egyike sem volt újnak nevezhető, s leginkább akkor tűnhetett váratlannak, ha a betegek beválogatásakor az ezen mellékhatások veszélyére utaló kórelőzményi adatok nem kaptak kiemelt figyelmet. Ez a figyelmes óvatosság azonban mindig is jellemzője volt a hazai gyakorlatnak, miként a mellékhatások gondos - rendeletekben is előírt - monitorozási rendszere. A publikált vizsgálatban alkalmazott ösztrogén és progesztogén típusa és adagja is jócskán eltért a nálunk szokásostól.

Tágabban értelmezett szakmánk vezető testületeinek és vezető szakembereinek bölcsességét dicséri, hogy ezekre az árnyalatokra figyelve a magyar medicina sikeresen tartóztatta meg magát az elhamarkodott ítélkezéstől, így a hazai pánik hetek alatt megszűnt. Az elmúlt hónapokban azután több jelentős állásfoglalás is napvilágot látott, közöttük a MOOT - jelen számunkban közölt - véleménye is, amely jól egybecseng az OGYI vagy a nőgyógyászszakma vezetőinek álláspontjával. Meggondoltságunkat azóta több jelentős nemzetközi grémium hasonlóan visszafogott szakvéleménye is igazolta. Az Olvasó kezében tartott folyóiratszám e kérdéskörrel kétfelől is foglalkozik. A MOOT szakmai állásfoglalásának ismertetése mellett egy, a szerkesztőség kérésére írott tanulmányt is közzéteszünk, amelynek szerzői az IOF (International Osteoporosis Foundation, a szakterület nemzetközi szervezete) vezetésében tevékenykedő kollégák, véleményük így a nemzetközi medicina nézeteit is tükrözi. Ha hasonló gondolatok bukkannak fel a két anyagban, az ezúttal nem véletlen, sőt, szakmai álláspontunkat megerősítő vonás.
Nem ritka tréfája a sorsnak, hogy egy rég várt jó hír éppen a rossz hírek részeként érkezik. Az osteoporosis kezelésében mindinkább teret hódító evidence-based medicine rendszeréből éppen a legrégebben alkalmazott gyógyszerek, így a női hormonok tekintetében máig nélkülöztük a törésprevencióról szóló meggyőző bizonyítékokat. Az említett amerikai vizsgálat e tekintetben áttörésnek bizonyult, mert először szolgáltatott korszerű adatot a csípőtáji törések számának ösztrogénnel való csökkentéséről. Ennek kapcsán a szerkesztő emlékei között feltolul egy régi brit megfigyelés, amely néhány angliai megye lakosságának éves mortalitását vizsgálva több halálesetet talált combnyaktörésből eredően, mint az emlő és az uterus daganatai miatt együttvéve.

A Ca és Csont - nevében is kifejezett - ars poeticája szerint a kalcium-anyagcsere, s vele természetesen a csontanyagcsere kórosságaiból eredő betegségek széles körével foglalkozik. Az aktualitások ugyan a legtöbb figyelmet az osteoporosis felé fordítják, a szerkesztő azonban éppen ezért különös örömmel ajánlja Olvasói figyelmébe a friss szám közleményeit, amelyek ezúttal nem a csontritkulásra koncentrálnak. Az első két közlemény problematikája ugyan az osteoporosisból indult ki, amelynek másodlagos formái között a rheumatoid arthritishez kapcsolódó csontvesztés világszerte növekvő figyelemmel kísért témája a kutatásnak és a betegellátásnak egyaránt. Miként korábban a veseelégtelenség dialízisterápiájával megnövekedett túlélés előtérbe hozta a renalis osteopathiákat, ugyanígy került előtérbe a rheumatoid arthritis javuló kezelési lehetőségei és hosszabb túlélése révén az autoimmun gyulladáshoz társuló csontbetegség is. Lapunk e tárgyban több közleménynek adott már helyet. Most a D-vitamin-receptor génjének polimorfizmusáról - a csontgenetika egyik elsőként kutatott, s máig ellentmondásos területéről - olvashatunk irodalmi összefoglalást és originális hazai adatokat rheumatoid arthritises betegek vizsgálata alapján.

A kalcium-anyagcsere betegségeiben szenvedőkről hallva legtöbb kollégánk a csontritkulásosok közel milliós tömegére gondol, jobb esetben még az osteomalaciában szenvedők negyedmillióra becsült csoportjára. Ritkábban kerül a figyelem előterébe e kórcsoport harmadik, szintén nagy tömegeket érintő tagja: a kalcium-oxalát vesekőbetegség. Kár, hogy így van! Vesekövektől hazánkban közel 300 000 ember szenved, s többségük köve recidivál, miközben a háttérben álló metabolikus zavarok zöme ismert, a diagnosztikus eszközök és a hatékony kezelés lehetőségei hozzáférhetők. Szakmai missziónk teljesülésének fontos elemeként tekintjük tehát, ha e tárgyban hozhatunk le hazai publikációt. Ezúttal a kövesség előfordulásának országos térképét próbálja megrajzolni egy urológus kollégánk, akinek eredményei - a magyar betegstatisztika rendszerébe "belekódolt" kisebb metodikai fenntartások mellett is - hézagpótló és figyelmet felhívó jelentőséggel bírnak. Engedje meg a Tisztelt Olvasó, hogy emlékeztessük a primer hyperparathyreosis terén elért eredményeink féloldalasságára: a csontpanaszokkal manifesztálódó hyperparathyreosisok gyakoriságát a centrumhálózatban folyó gondos munka csaknem az Európában megszokott előfordulási szintre emelte, a világszerte domináló veseköves manifesztációtól szenvedő betegek azonban nálunk csak kis részét teszik ki a mellékpajzsmirigy-adenomával operáltaknak. E tárgyban korábban is és mostani számunkban is érkeztek hozzászólások. Mostoha terület tehát a vesekövesség, s ezen csak az Olvasó változtathat, ha a jelen számban - és korábban is olykor - közölt cikkeink felkeltik figyelmét és orvosi aktivitását.

Nem kisebb a fontossága számunkra annak az örvendetes fejlődésnek sem, amelyet a gyermekgyógyászati oszteológia terén tapasztalhattunk az elmúlt években, s csöndes örömünkre szolgált, hogy szerény eszközeivel lapunk is hozzájárult e folyamathoz. Ezúttal a tejérzékeny gyermekek csontfejlődéséről nyújtunk át közleményt a többségében felnőtteket gyógyító Olvasóknak. Tesszük ezt abban a reményben, hogy a gyermekoszteólogia nem csupán gyermekeink jobb egészségét biztosíthatja, hanem újabb lépés lehet a preventív gondolkodás felé. Bár sokaknak túlzás lehet egy híres angolszász pediáter ama nézete, amely a felnőttkori osteoporosist egy gyermekbetegség kései manifesztációjának minősítette, ennél sokkal károsabb a felnőttek csontbetegségeinek megelőzését nem a gyermekkorban, hanem a felnőttkorban elkezdeni. A cikk további aktualitását adhatják azok az új adatok, amelyek a - teljes vagy részleges - tejintolerancia közel 10%-ra becsült előfordulásáról láttak napvilágot.

Lapunk most először számol be olyan továbbképzésről, amelyet nem orvosoknak, hanem az osteoporosis-centrumhálózatban tevékenykedő szakdolgozóknak szerveztek. Ez azt mutatja, hogy az oszteológiai intézmények kiépítése a szakdolgozók körében is új specialitást teremtett, amelynek művelői már számukkal és szakmai igényeikkel is megjelentek az oktatás területén. Mindebben a nemzetközi trendekhez történő felzárkózás újabb jelét érzékeljük, s az anyag publikálásával mintát szeretnénk kínálni további, hasonló képzésekhez.

Végezetül még egy örömteli kötelesség. A Ca és Csont nem először élvezi Tóth Edit kolléganőnk áldozatos munkájának gyümölcsét, amellyel összeállítja a kalcium- és csontanyagcsere tárgyában megjelent magyar közlemények éves bibliográfiáját. Hazai szerzők gyakori gondja, hogy - keresőprogramok hiányában - a nemzetközi hivatkozások mellett nem tudják felsorolni a témájukban megjelent magyar publikációkat, pedig ez szakmai kötelesség és szigorú elvárás a legtöbb folyóiratnál. Részint ebben kíván segíteni visszatérő összeállításunk, továbbá megismertetni kollégáinkkal, hogy hol és milyen kutatások folynak hazánkban. Nem egy betegnek segített már ilyen ismeretek alapján orvosa a megfelelő specialista megtalálásában. A 2001-es bibliográfia teljességéhez, mint korábban is, Olvasóink segítségét várjuk.

Kellemes és hasznos olvasást kívánok!

dr. Horváth Csaba
főszerkesztő