BESZÁMOLÓ
Az OROM V. kongresszusa
Dobogókő, 2001. április 27-29.
 
 
 

Ca és Csont 2001;4 (2): 95-96.

Ötödik alkalommal rendezték meg az OROM (Osteoporosis Rehabilitáció Országos Munkacsoportja) kongresszusát Dobogókőn. A szakterület rangos képviselői összefoglaló előadásokkal emelték a kongresszus színvonalát, amely a tudományos témák válogatásával a társszakmák érdeklődését is felkeltette.

A rendezvényt a vendéglátó Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórházának főigazgatója, Radnai Zoltán nyitotta meg. Ezt követően a MOOT elnöke, Lakatos Péter a rehabilitáció speciális feladatait, jövőbeli kihívásait taglalta. Az életkor hosszabbodásával az osteoporosisos törések, a cerebrovascularis betegek számának rohamos emelkedésével növekszik az immobilizációs osteoporosisok gyakorisága is. A szervtranszplantáltak számának és életkilátásainak javulása, az űrhajózás fejlődése, a humán géntérkép ismeretében kialakított új végtag-rehabilitációs módszerek a rehabilitációban dolgozó szakemberek munkáját minőségében is megváltoztatják.

Holló professzor előadásában a glükokortikoidok okozta csontbetegségek kórokát magyarázta el, a citomolekulárbiológiai eredmények alapján az újabb terápiás lehetőségekre is rámutatva. Előadásának első részében az osteoblastnak a csontképzésben és a csontátépítésben betöltött kulcsszerepét elemezte. Az osteoblast nemcsak a klaszszikus csontképzést indítja el, hanem elválaszt egy osteoclast-aktiváló anyagot [TRANCE, oszteoprotegerin-ligand (OPG-1), Rank ligand], valamint az oszteoprotegerint (OPG) is, amely utóbbi a vérben keringő csapdareceptorként (decoy receptor) elvonja az őssejt osteoclast irányú differenciálódásához nélkülözhetetlen oszteoprotegerint.

Az előadás második része rámutatott az immunológiai gyulladásos folyamatok okozta csonthatások ismeretének fontosságára abban, hogy jól tudjuk kezelni a glükokortikoidok okozta osteoporosist. Az aktivált T-lymphocyták is termelnek osteoclast-aktiváló faktort, ugyanakkor gamma-interferont is, amely az osteoclast-receptorra jutva tönkreteszi, feldarabolja a sejten belüli közvetítő fehérjét, így a csontreszorbeáló hatás nem tud kifejlődni. Ennek megértése azért vált fontossá, mert immunológiai betegeknél még ma sem eldöntött kérdés, hogy sok apró gócban áll-e fenn osteoporosis vagy diffúzan. Az aktivált T-lymphocyta e két funkciójának arányától függ, hogy kinél milyen osteoporosis alakul ki.

Az előadás harmadik részében a glükokortikoidok kóros csonthatásáról, valamint az ebből adódó terápiás lehetőségekről bővült tudásunk. Az osteoblast mesenchymalis őssejtből származik, az átalakuláshoz számos faktor szükséges. A glükokortikoidok szempontjából két faktor jelentős. Az egyik a csont-morfogenetikus fehérje, amely elindítja a mesenchymalis sejtből az osteoblast képződését. A másik faktor az osteoblast prekurzorban kialakuló CBFA1, amely az osteoblasttá való érést és osteoblast-tevékenységet hozza létre. Tartós glükokortikoid-kezelés során csökken az osteoblast élettartama - korai apoptózis, valamint kevesebb osteoblast is keletkezik, ezért alacsony az oszteokalcin- (OC-) szint a glükokortikoiddal kezelt betegekben. A kezelés során fokozódik a csontreszorpció is, mivel az oszteoprotegerin kis koncentrációban van jelen. Mindezek szerint a glükokortikoid okozta osteoporosis kezelésében antiapoptotikus gyógyszerre lenne szükség. Ilyenek a parathormon, a biszfoszfonátok, valamint a kettő kombinációja, és egyre nagyobb figyelem fordul a sztatinok felé.

Magyarázatot kaptunk a glükokortikoid-kezelés során kialakuló combfejnekrózis mechanizmusára is. A kezelésnél fokozódik az osteoblastok és a belőlük keletkező osteocyták apoptózisa, vagyis számuk csökken. Az osteocyták szerepe lenne a csont öregedését észlelni és megindítani egy adott csontrégióban az átépítést (remodeling). Glükokortikoid-kezelés során azonban kis számban vannak jelen mechanoszenzoros képességű sejtek, így a csontok minőségi romlása észrevétlen marad, a kijavítás sem indul meg kellő mértékben, és kialakul az aszeptikus csontnekrózis.

Mester Ádám a csont-CT, -MR, illetve a nagy felbontású (részletgazdag) HRCT, HRMR (high resolution CT, MR) előnyeit tekintette át a strukturális eltérések feltárásában és a csonttörések előrejelzésében. A módszer lényege, hogy a vékonyréteg-vizsgálat során kapunk egy strukturális leképezést, és különböző matematikai algoritmusokkal, eljárásokkal elemezve nézzük a strukturális képet. Bár az előadó hangsúlyozta, hogy napjainkban a vizsgálat jelentősége elsősorban egyes gyógyszerek csontszerkezetre kifejtett hatásának elemzésére korlátozódik, de a távoli jövő a mindennapi diagnosztikában való alkalmazása lesz.

Bors Katalin a compliance jelentőségét vizsgálta az osteoporosis kezelése során. A compliance a betegek együttműködési készségét jelenti, amelyet a beteg kora, neme, iskolázottsága, családi háttere, a betegség súlyossága, időtartama, az orvos-beteg kapcsolat, a kapott gyógyszer dózisa, kiszerelése és mellékhatásai is befolyásolnak.

A tudományos program egyik pihentető, de tartalmas, érdekes előadásában Petri Gizella ismertette a csontanyagcserében szerepet játszó gyógynövényeket.

Horváth Katalin összefoglaló előadásában azt tekintette át, hogy az elhízott betegek csontjának miért nagy az ásványianyag-tartalma. Ez azért is érdekes kérdés, mert a testsúly csökkenése idősebb korban még inkább együtt jár a BMD (bone mineral density) csökkenésével, sőt, a súlyvesztés a csonttörés egyik jelentős, részben a denzitástól független rizikófaktora. Irodalmi adatok szerint a fizikai aktivitás növelésével egyidejűleg adott napi 1000 mg kalcium mérsékli a BMD-csökkenést.

Tóth Edit új szempontok szerint vizsgálta az autoimmun betegségekben előforduló, gyors turnoverű osteoporosis oki tényezőit. Részletesen elemezte az antigénhatásra bekövetkező, a két nemben különböző módon megvalósuló differenciált immunválaszt. Az androgének gátolják ezt az immunválaszt, az ösztrogének viszont serkentik, ami érthetővé teszi, hogy nőkön gyakoribb az autoimmun megbetegedés. Irodalmi adatok szerint az autoimmun betegekben az adrenalis androgén, a dehidroepiandroszteron (DHEA) szintje alacsony, ami - az ostoblastot serkentő hatás kiesése miatt - a csonttömeg csökkenéséhez vezet. A DHEA-szint csökkenése az ízületi károsodásban is jelentős szerepet játszik ezeknél a betegeknél. Autoimmun betegségekben az osteoporosis multifaktoriális: a gyulladásos mediátorok, az immobilizáció, a D-vitamin metabolizmusának csökkenése, a terápiás beavatkozás (szteroidkezelés) mind hozzájárul az osteoporosis kialakulásához. A patogenezis részletes ismerete felhasználható lehet a terápia megválasztásában.

A tudományos ülésen külön szekció foglalkozott az arthrosissal mint a 60 éven felüliek népbetegségével. Szekeres László foglalta össze az arthrosis patogenezisét, kiemelve néhány tényezőt: az életkort, a genetikai tényezők jelentőségét, a túlsúlyt, a sérüléseket. A chondrocalcinosis szerepe mellett a nyomási viszonyok irányának változását, a prosztaglandinok, a citokinek szerepét, valamint a szöveti, sejtszintű patogenezist is elemezte, a lamina splendens (csillogó lemez) minőségi változásának jelentőségét a kór előrehaladtával. Forgács Sándor igen demonstratív előadásban mutatta be az arthrosis radiológiai diagnosztikáját és a differenciáldiagnosztika szempontjait. A gonarthrosisos betegek konzervatív módszerekkel történő rehabilitációjáról Bálint Géza tartott referátumot. Hangsúlyozta, hogy a megfelelő rehabilitációhoz algoritmusok szükségesek. Még a rehabilitáció megkezdése előtt kell tisztázni az ízületek funkcionális állapotát, a cardiorespiratoricus statust, a kísérő betegségeket, a beteg szociális körülményeit, s a várható compliance-át. A gonarthrosisos betegeknél a műtéti megoldások palettáját Sólyom László tárta elénk. Sziráki Edina gyógytornász az arthrosisos beteg gyógytornája során különválasztva taglalta a gyulladás akut szakában, illetve krónikus gyulladásban a gyógytorna értékét, különbözőségét, jelentőségét.

Horváth Csaba munkacsoportja ismét két új témára világított rá az osteoporosis hazai problematikájában. Az általuk szervezett kerekasztal első részében a munkacsoport folytatta azoknak az adatoknak a múlt évben megkezdett ismertetését, amelyek a csontritkulás társadalmi-gazdasági terheit tükrözik. A korábban megismert adatok szerint hazánkban egy év alatt körülbelül 50000 perifériás csonttörés hátterében áll osteoporosis, ennek közvetlen traumatológiai költségvonzata évi 12 milliárd forint. Az OEP adatbázisaira támaszkodva a most közölt vizsgálódásokból az derült ki, hogy az osteoporosis diagnosztikája és kezelése ehhez mintegy 6 milliárd forintot tesz hozzá évente.

A másik témakör az osteoporosis jelenlegi ellátási rendszerének talán legérzékenyebb pontja, ez pedig a háziorvos szerepe a csontritkulás ellátásában. Jelenleg csupán az erősen túlterhelt osteoporosis-centrumok rendelkeznek a teljes ellátáshoz szükséges jogosítványokkal, miközben a háziorvosok lehetőségei korlátozottak. A szakmán belüli feszültség enyhítése mellett az ellátható betegek számának növelése is vezérelte a kerekasztal szervezőit, amikor két összehasonlító előadásban elemezték a centrum, illetve a háziorvos igényeit és lehetőségeit az osteoporosis diagnosztikájában és kezelésében. A centrum nézőpontját Rápolthy Ildikó foglalta össze, aki az elmúlt években példaértékű munkakapcsolatot épített ki az osteoporosis-központ és a területileg hozzá tartozó családorvos kollégák között. Munkásságának legjobb értékmérője az, hogy ellátási területén kimutathatóan csökkent a csípőtáji törések száma. A háziorvosok szempontjainak ismertetését magam vállaltam, olyan speciális helyzetben lévő háziorvosként, aki egyúttal tagja egy lokális osteoporosis-centrumnak is. Egy kidolgozandó algoritmus reményében igyekeztem összegezni azokat a tárgyi, szervezeti és képzési feltételeket, amelyeknek kialakításával a háziorvosok hasznos és hatékony társként dolgozhatnak együtt az osteoporosisra specializálódott kollégákkal. A kerekasztalt nagy vita követte, és ez jó főpróbának bizonyult az őszi Alapellátási Konferenciához, ahol a kérdést ismét napirendre tűzik.

dr. Csupor Emőke