LEVELEZÉS
 
 
 
 

Ca és Csont 2001;4 (1): 45-46.

Tisztelt Szerkesztőség!

Nagy érdeklődéssel olvastam folyóiratuk 2000. évi 3. számában az osteoporosis eredetű törések epidemiológiájával is foglalkozó közleményüket. Teljesen egyetértek a főszerkesztői bevezetőben (1) leírtakkal: "konkrét, pontos és hiteles" és a továbbiakban "valós hazai adatokat" kell szereznünk; epidemiológiai vonatkozásban én különösen az utóbbit hangsúlyoznám. A diagnosztikával és a terápiával szemben - amint nemzetközi összehasonlításokból is kiderül - éppen az epidemiológia függ olyan nagymértékben etnikai, föld-rajzi, szociális, gazdasági és egyéb körülményektől, hogy adatai közvetlen következtetések levonására más tájon, más etnikumban, más országban alig alkalmasak. Előző levelemben (2) felvetettem az osteoporosiskutatás és a traumatológia együttműködésének célszerűségét. Azt hiszem, hogy az osteoporosisos törések epidemiológiájának kutatásában ez különösen nagy jelentőségű. A Magyar Traumatológia Ortopédia olvasószerkesztőjeként örömmel láttam, hogy az említett dolgozatokban folyóiratunk közleményei és azok adatai is szerepelnek az idézett irodalomban. Csak utalni szeretnék arra, hogy az osteoporosisos törés milyen fontos problémája a traumatológiának is: mennyiségileg mind több gondot okoz a fekvőbeteg-ágyak, műtőkapacitás, de különösen az ápolószemélyzet növekvő igénybevétele; minőségileg az elmúlt évtizedekben súlyosbodott az osteoporosis, egyre újabb implantátumok kialakítása szükséges, hogy a meggyengült csontban is stabil rögzítést érjünk el. Így a baleseti sebészek is nagyon érdekeltek e törések epidemiológiájának, a trendeknek vizsgálatában.

A hazai tapasztalatokból viszont ezért hiányolom a Debreceni Regionális Osteoporosis Központ 1992 óta végzett vizsgálatának "aprólékos gondossággal tervezett és körültekintően kivitelezett, tíz évet, és adott populációs egységet magába foglaló, annak minden intézményének adataira támaszkodó, részben retrospektív epidemiológiai tanulmány"-ának közlését (3). Az igény illusztrálására csak egy példa. A férfiak osteoporosisa, kórismézése és kezelése igen aktuális kérdés, annyira, hogy a Ca és Csont is egy éven belül ismételten adta ki erre vonatkozó ajánlásait (4). A férfiak osteoporosisos töréseinek gyakoriságára vonatkozóan azonban kevés adat áll rendelkezésre. Nem véletlen, hogy az idézett Debreceni Regionális Osteoporosis Központ dolgozata is kiemelte a nemek közti különbség vizsgálatát (3). Tizenkét éve Vas megyében végzett balesetfelmérésünk során a csípőtáji combtörés incidenciáját nemzetközi összehasonlításban vizsgálva azt találtuk, hogy nőkön az európai átlagban van, de férfiakon jóval fölötte (5). Azóta sem tudom, hogy új trendet találtunk vagy - az egyéves vizsgálatra tekintettel - csak véletlen szóródásról volt szó. Az Országos Traumatológiai Intézetben a csípőtáji combtörés sorsát azóta is figyelemmel kísérjük, így olyan ellentmondással is találkoztunk, hogy nemzetközi felmérések szerint a férfiak osteoporosisa 10-20 évvel később jelentkezik, mint nőknél, e törést elszenvedő férfiak átlagéletkora mégis jóval alacsonyabb, és magasabb halálozási arányuk is csupán korspecifikusan mutatkozik (6).

Visszatérve a kiinduláshoz: nagy szükség van konkrét és hiteles hazai adatokra, és úgy vélem, aki ilyenekkel rendelkezik, annak - az impakt faktortól függetlenül - kötelessége azokat hazai kutatásunknak is rendelkezésére bocsátani.

dr. Kazár György

  1. Horváth Cs. Kedves Olvasók, tisztelt Kollégák! Ca és Csont 2000;3:104-6.
  2. Kazár Gy. Tisztelt Szerkesztőség! Ca és Csont 1999;3:127-8.
  3. Józsa Zs, Balogh Á. A csípőtáji törések epidemiológiai vizsgálatának jelentősége. Magy Traumatol Ortop 1999;42:61-6.
  4. Horváth Cs, Balogh Á, Lakatos P, et al. Ajánlás a férfiak osteoporosisának diagnosztikájára és kezelésére. Ca és Csont 1999;2:159-60.; Ca és Csont 2000;3:184-5.
  5. Szepesi A, Salamon A, Kazár Gy. A combcsont proximalis és az alkar distalis vége töréseinek incidenciája. Magy Traumatol Ortop 1991;34:201-7.
  6. Kazár Gy, Cserháti P, Melly A, Manninger J. Combnyaktáji törés miatt kezelt betegek sorsának ötéves követése. Orvosi Hetilap 1997;138:3173-7.

Igen tisztelt Professzor Úr!

Szerkesztőségünk köszönettel vette hozzászólását, mert egyetértő véleménye fontos visszajelzés arról, hogy helyes célokat követünk. Megtisztelő számunkra, hogy egy tekintélyes múltú társfolyóirat olvasószerkesztője érdeklődéssel figyeli lapunkat, és már nem először tiszteli meg hozzászólásával.

Gondolataival messzemenően egyetértünk. A hazai epidemiológiai adatoknak a korábbi becslések helyett pontos adatbázisokra alapozása nemcsak szakmai oldalról elsőrendű követelmény, hanem az egészségügyet irányító és finanszírozó szervek részéről is. Az osteoporosis - a diagnosztikájára és kezelésére koncentráló első megközelítésben - igen drága betegségnek látszik. Valódi költségigénye azonban akkor bontakozik ki a maga teljességében, ha a kezeletlen betegség szerteágazó következményeinek anyagi vonzatait is megkeressük. Ide tartozik például az osteoporosisos beteg rehabilitációjának már formálódó rendszere, de az egészségügyön kívüli elemek is, amelyekről ma még alig rendelkezünk költségbecslésekkel (például a mozgásukban korlátozott betegek életének egyéni és társadalmi többletköltségeiről, az elesés töréses következményeit megelőző környezeti elemek kialakításáról vagy a valódi prevenciót iskoláskorban elkezdő, a csúcscsonttömeg növelésére irányuló erőfeszítésekről). E vonatkozások felsorolásakor elsőként valóban az osteoporosisos csonttörések jutnak az ember eszébe, amelyek a traumatológiai és ortopédiai szakmának sok feladatot, az egészségügynek tetemes költségeket okoznak. A MOOT vezetése örömmel fogadta ezen társszakmák közeledését, amelyet elsőként az OROM évi kongresszusain éppen e sorok írója kezdeményezett. Napjainkra ebből intenzív összmunka látszik kibontakozni, s ezt szépen reprezentálja a baleseti sebészeti szakmák ismételt részvétele immáron nemcsak az OROM rendezvényén, de a MOOT által szervezett országos kongresszuson is.

A debreceni osteoporosis-munkacsoport tevékenységét illetően ugyancsak osztom Professzor Úr elismerő véleményét. E centrum munkásságáról a Ca és Csont hosszabb ideje sürget már beszámolót, örömmel jelenthetem, hogy erre lapunk következő számában sor kerül. Bízunk benne, hogy még ebben az évben újabb eredményeiket is publikálhatjuk. A hozzászólásban idézett közlemény azonban elkerülte figyelmünket: emiatt a szerzőktől elnézést kérünk, az emlékeztetésért pedig köszönetünket fejezzük ki.

A férfiak osteoporosisának problematikáját mind magam kutatóként (1), mind a Ca és Csont publikáló fórumként (2) talán a legelsőként vetette fel Magyarországon. A MOOT ajánlásait megelőzően is több közleménynek (3-5) adtunk helyet e tárgyban, amelyek elsősorban egy PhD-kutatási program részeként születtek. Professzor Úr hozzászólását az eddigieken túl azért is jelentősnek tartom, mert ismét rámutat a férfiak csontritkulásának fontosságára. Lapunk a legnagyobb örömmel ismertetné más kutatók eredményeit is e tárgyban, hiszen - s ez megint egy gondolatazonosság a hozzászóló és szerkesztőségünk között - magunk is úgy véljük: "... szükség van ... hiteles hazai adatokra, és ... aki ilyenekkel rendelkezik, annak ... kötelessége azokat hazai kutatásunknak is rendelkezésére bocsátani" (6).

dr. Horváth Csaba

  1. Horváth Cs, Lakatos P, Vargha P, et al. Alkar-denzitometriás vizsgálatok 60123 betegen. Ca és Csont 1998;1:20-26.
  2. Horváth Cs, Tóth E. Csontfejlődés és osteoporosis férfiakban. Ca és Csont 1998;1:86-96.
  3. Tóth E, Horváth Cs. Férfiak csigolyakompresszióval járó osteoporosisa - röntgenmorfometria és denzitometriás vizsgálatok. Ca és Csont 1998;1:56-61.
  4. Tóth E, Licker-Fóris E, Genti G, Horváth Cs. A férfiakban kialakuló szekunder osteoporosis néhány formája. Ca és Csont 1998;1:96-105.
  5. Tóth E, Horváth Cs. Az ösztradiolszint és a csontsűrűség kapcsolata férfi osteoporosisban. Ca és Csont 1999;2(S2):15.
  6. Kazár Gy. Tisztelt Szerkesztőség! Ca és Csont 2001;4(1):45.