Agyérbetegségek 2004;10(1):1.

KEDVES OLVASÓ!

 

Napjainkban egyre fontosabbá válik a protokollokra, kezelési útmutatók ajánlásaira, kezelési javaslatokra támaszkodó gyógyító tevékenység. Ez hivatott biztosítani az egységes szemléletű, bizonyítékokon vagy szakértők közös véleményén alapuló diagnosztikus és terápiás tevékenységet, ami egyúttal biztosítékot is jelent a betegek mindennapi, átlagosan jó szakmai színvonalú ellátására. Ezeken az érveken túl a protokollokon alapuló gyógyító tevékenység költségei tervezhetők és ésszerűsíthetők. Kétségtelen, hogy a gyógyítás szabadsága csak ezeken a kereteken belül érvényesülhet; az ajánlásoktól való eltérés, bár lehetséges, de magyarázatot igényel.

Hazánkban a stroke-terápiára vonatkozó első, konszenzuson alapuló kezelési és diagnosztikus ajánlás 1996-ban jelent meg (Agyérbetegségek 1996, 2. szám), ezt 2002-ben a Magyar Stroke Társaság megújította (Agyérbetegségek 2002, Különszám). A stroke-terápia azóta részleteiben még kidolgozottabbá vált, egyre több az evidencia egyik vagy másik beavatkozás előnyére vagy hátrányára. Ennek megfelelően – csatlakozva az új európai stroke-kezelési útmutató újdonságaihoz – a Magyar Stroke Társaság is elkészítette új, konszenzuson alapuló kezelési javaslatát; ennek első részét széles körű részvétel mellett március 25-én konszenzuskonferencia keretein belül tárgyalta meg. A továbbiak megvitatása és az adatok finomítása szakértői csoportokban folyik; az útmutatót – a reményeink szerinti közeljövőbeni elfogadását követően – terveink szerint a nyár folyamán az Agyérbetegségekben megjelentetjük.

Ezzel egyidejűleg újabb fontos szakmai és szakmapolitikai lépésre is sor került: a Magyar Hypertonia Társaság és a Magyar Stroke Társaság megtartotta első közös konszenzuskonferenciáját a hypertonia ellátásáról a stroke különböző formáiban. Tehát azt követően, hogy tavaly ősszel kilenc tudományos társaság közösen kidolgozta a cardiovascularis (a coronaria-, az agyi és a perifériás ereket érintő) megbetegedés szempontjából nagy kockázatú egyének általános kezelési irányelveit (Agyérbetegségek 2003;9(4):2-5.), elkészült a hypertonia mint a cerebrovascularis betegségek legfontosabb rizikófaktora kezelésének egységes szemléletű hazai ajánlása is, s ezt mindkét társaság beépíti kezelési útmutatójába.

Reméljük, hogy a fenti kezdeményezéseknek lesz folytatása. A stroke helyes ellátása számos mai diszciplína ismereteit igényli, s ez fordítva is igaz: számos mai diszciplínának kell ismernie a stroke-betegség helyes ellátásának ismérveit. A közösen kialakított útmutatók és ajánlások széles körű alkalmazása tükrözheti ezt a szemléletet legjobban.

dr. Horváth Sándor